Drága Olvasó!
Itt vagyunk tehát a hajrában, a finisben, a célegyenesben, az utolsó 7 napban satöbbi, csúcsra jár a kampány, már a Duolingo is szünet nélkül azt szajkózza, hogy szavazzak Kiss Jánosra (doktor), ne szavazzak Kiss Jánosra (doktor), szavazzak Csöbör Katalinra, ne szavazzak Csöbör Katalinra, Márki-Zay hülye, Orbán Viktor hülye, mindkettő hülye, egyik sem hülye. Ha valamivel el lehetne adni nekem prémium Duolingo-előfizetést, akkor ez az, de nem, erős leszek, kitartok, már csak egy hét és megvagyunk.
Ahhoz persze még mindig nem kerültem közelebb, hogy ki a fenére szavazzak (MU #17). Ha a józan észre hallgatok, akkor listán leszavazok ugyan valakire, de egyéniben beikszelek mindenkit, majd megcsillagozom az ikszeket és lábjegyzetben felviszem a lapra, hogy "mindannyian jobban járnánk, ha megszűnnétek politizálni, mi is, ti is", a népszavazást illetően meg már kifejtettem, hogy idióta kérdésekre nincs értelme válaszolni, szóval ami karika azon a papíron van, mindet behúzom.
A Duolingo (nyelvtanulós alkalmazás, ha valakinek nem lenne meg) persze csak egy példa (nyilván a legextrémebb, ami most hirtelen eszembe jutott), de az igazság az, hogy mostanra elértük azt a pontot, amikor kontroll nélkül ömlik ránk a cucc, híroldalakon, videóplatformokon, alkalmazásokban, a televízióban, a lámpaoszlopokon és óriásplakátokon. Olyannyira, hogy már az ötéves fiam is tanácstalanul kérdezte tőlem, hogy miért lóg az a sok fénykép az oszlopokon, majd a magyarázatot hallva közölte, hogy ez hülyeség, ő ezt már unja, nem akarja látni a bácsikat, mikor szedik le végre a bácsikat az oszlopokról. Öt évesen tökéletes, sebészi precizitással és kendőzetlen őszinteséggel megfogalmazta, amit tulajdonképpen a legtöbben érzünk és gondolunk "a bácsikról az oszlopokon".
Kilábalóban, úgynevezett élet a belvárosban, hit helyett hitel, az Év mindenkije és kerékrongálás Lillafüreden
Drága Olvasó!
Ami nem sikerült négy-öt koronavírus-törzsnek, az sikerült valami másnak, nagy valószínűséggel vagy a szezonális influenzának (ami ellen egyébént szintén be vagyok oltva), esetleg valami egyéb, az óvodából hazahurcibált vírusos ótvarságnak. Long story short: az elmúlt két hétben kis túlzással többet voltam lázas, mint amennyit nem. Most már első néhány lázmentes napomat élem (ami jó), bár a fejem néha még most is szét igyekszik szakadni (ami nem jó). Hiába, mindenkinek az fáj, ami a leggyengébb, tartja a mondás.
Nade. Miről maradtam le?
A válasz az, hogy körül-belül mindenről. Meg sem próbálom azt hazudni, hogy akár a fél szememet is rajta tartottam a város vagy a világ folyásán. Végiggörgettem kétnaponta egyszer a miskolci RSS-feedeket, amikre fel vagyok iratkozva (mínusz Minap, mert időtlen idők óta képtelenek megjavítani az RSS-csatornájukat — minden egyes rohadt itemhez a főoldal URL-je van megadva linkként, szóval használhatatlan az egész), de ennyi. Nagyon ritka volt az, hogy bele is kattintottam valamibe.
Kötelékben repülés, az élet egy rapid randi, nehéz percek az urna mellett, kampánylaptop és más történetek
Drága Olvasó!
Nyilván nem kell mondanom, hogy a szomszéd ajtó mögül háborús zajok szűrődnek ki. Momentán nem érzem még komfortosnak, hogy erről írjak (fogom valaha?), egyelőre csak abban reménykedek, hogy nem terjed át az egész társasházra. Struccpolitika, de hiába vagyok negyven meg az apró, viszonylag kevés tapasztalatom van a közelben repkedő SRBM-ekkel és termobarikus légibombákkal. A légóba vonulni még korai, de azt a pontot már elhagytuk, hogy "we are deeply concerned". Nem tudom, mi lenne az adekvát reakció az aggodalom mellett (helyett). Szerencsére?

Jó ergya fotó, de ennyire volt időm. Helikopterek repülnek kötelékben Miskolc fölött az ukrán határ felé 2022. február 25-én. Ajánlott zene.
Hosszú évek áldozatos munkájával
Drága Olvasó!
Tudom (sejtem), hogy azt vártad, hogy alámerülünk a kampányidőszak dögvész-mocsarába, de csalódást kell okoznom. Nem tesszük. Illetve nem úgy tesszük. A hét történései után igazából vajmi kevéssé érdekel a kampány, meg úgy en bloc ezeknek a hétpróbás gazembereknek a mindenféle küszködései, ahogy egymást túllicitálva ígérik le a csillagot az égről és csinálnak magukból teljesen bohócot. A helyzet az, hogy nagyjából ugyanolyan undort érzek az összes iránt, jöjjenek akár jobbról, balról vagy a nagy "függetlenségből". Polgármestertől elindulva az önkormányzati képviselőkön át az országgyűlési képviselőjelöltekig, sőt, a városháza által foglalkoztatott úgynevezett "szakemberekig", valójában kontárokig. Olyanfajta undort, mint amikor valami hideg és nyálkás dolog ér váratlanul hozzá a tarkódhoz.
Igen, ezt így egy levegővel.
Ezt a levelet többször is eldobtam, mondván nem rúgom rád az ajtót a hülyeségemmel, de aztán elkezdtem másról írni, azután azt is eldobtam és újra belekezdtem ebbe, majd újra, meg újra. Na, ennyire vagyok dühös, csalódott, reményvesztett. És egy ekkora drámai bevezető után teljesen jogosan kérdezed, hogy mi a jóisten van már. Mire végzünk, megérted.
Sátáni erők munkálása, hibridek és egyéb állatfajták, személyes adataid és gondozásuk, valamint kampányolás Detroit külvárosában
Drága Olvasó!
Úgy csinálok néha, mintha elviccelném, ezzel együtt könnyedén venném az alapvetően undorító dolgokat, gondolok itt elsősorban az úgynevezett "sajtó" irányából érkező inputra. Így tettem például a "baloldal szívatja a hibrideseket glossza" esetében (MU #10), érzékeltetve azért (remélem egyértelműen), hogy mennyire megvetem, vagyis inkább szánom az írás szerzőjét. Mostanra a szánakozásom tényleg valódi megvetésbe fordult, olvasva legújabb, "Színtévesztés" című valamijét, amiben hat darab mondaton keresztül levezeti, hogy a sztrájkoló pedagógusok komcsik, a pedagógussztrájk pedig ha nem is az ördög, de mindenképpen a Sátán Egyesült Baloldali Összeborulásának (na jó, akkor mégis az ördög) kreálmánya, hiszen kék szalag(!) és hát MZP is kék szalag (sőt, kék füzet is, teszem hozzá én). A helyzet az, hogy a Magyar Nemzet "leleplező cikkén" (aminek a címe "Lebukott a PDSZ és a PSZ" és amit most nem fogok belinkelni, mert átverős oldalakat nem illik linkelni), szóval azon az egy szem cikken kívül soha nem kaptunk semmi bizonyítékot arra, hogy bárki is kék szalag viselésére szólította volna fel a pedagógusokat. A cikkben szerepel egy dokumentum fényképe, amely dokumentumon sem tisztességes dátum, sem aláírás, sem pecsét nem található, vagyis nagyjából három perc lenne előállítani egy ugyanilyet, aminek 6.5 pontja az lenne, hogy "Célszerű, ha a sztrájkban részt vevők emberáldozatot mutatnak be Soros György tiszteletére", majd kinyomtatni és visszafotózni azt.
Pláne, hogy a 6. pont egyébként az ellátandó intézményi feladatokról szól, tehát még logikailag sem illik oda a kék szalag.
Abban a valóságban, ahol én élek, a sztrájk képeit végignézve a Facebookon egy fia kék szalagot nem látni, sem emberen, sem plüssmedvén. Van viszont kockás ing dögivel, mindenféle színben (igen, kékben is), ami 2016 óta a tanárok protest-szimbóluma. Szintén az én valóságomban történt, hogy ezt a kék szalagos marhaságot soha senki más sem bizonyította, minden további sajtótermék a MN írására hivatkozott, a PSZ és a PDSZ pedig többször is cáfolta, legutoljára éppen a sztrájk előtti napon. Ennek ellenére CSA (a monogram és az impesszum alapján valószínűleg Csákó Attila főszerkesztőről beszélünk) rendkívül fontosnak érezte, hogy a lehető legszervilisebb módon, pont a sztrájk kezdetére időzítve megpróbáljon belerúgni azokba az emberekbe, akik teszem azt az ő kölykét meg az én kölykömet is naponta tanítják, oktatják, nevelik. Meg persze a Sátán Egyesült Baloldali Összeborulásába. Gyanítom a cél az utóbbiba történő belerúgás volt, az előbbiek csak az apropót adták.
Pancsika, szmoghelyzet és nyersen fogyasztható adatok, kalap és kabát, valamint néhány szó az irányított gyűlöletről
Drága Olvasó!
Egyre többször (és egyre gyakrabban) állapítom meg, hogy fura hely lett a világ. Amíg a társadalmunk egyik fele azzal van elfoglalva, hogy gyertyát gyújtson a koronavírus-járvány 40000+ áldozatának emlékére, addig a másik fele mintha tudomást sem venne róla. Nem csak a halottakról, de magáról a járványról sem, ami mostanában napi szinten 15-20000 új fertőzöttel jár. A tudomást-sem-vevők között látszólag élen jár maga a város: ismét lesz ócskapiac a belvárosban (a város adja ki az engedélyt a területfoglalásra), például a Művészetek Házában (üzemeltetője a Miskolc Kulturális Központ Nonprofit Kft, azaz a város) egymást érik a koncertek és előadások, sőt, az Ellipsumban (üzemeltetője a Miskolci Fürdők Kft., azaz a város) közös éjszakai csobbanást tartottak, welcome drink included.
Úgy tűnik, mintha párhuzamos valóságok léteznének egymás mellett: egy, ahol minden teljesen és tökéletesen rendben van — és egy, amiben én élek.
Embernek tüdeje, városnak adata
MU, perecesi séták, burkolataink állapota, kacsalábon forgó tiszti lakóház és a lesajnált megye
Drága Olvasó!
A hét keserédes híre, hogy találtam miskolci podcastot. Teljesen leegyszerűsítve a véleményemet úgy tudnám megfogalmazni, hogy
A podcast neve "Séták Miskolc utcáin", formátumát tekintve három ember beszélget. A három ember a "Miskolc utcáin" blog stábja, a branding pedig "MU podcast". Ismerős? Nem véletlenül. Nyilván nem lesznek álmatlan éjszakáim, nem bejegyzett védjegyről beszélünk, de azért 2020 őszétől jó sok időt, energiát meg pénzt toltam a Miskolc Unpluggedba (amit a kezdetek kezdetétől MU-nak és μ-nek brandeltem), így bocsánatos bűnnek tartom, hogy kicsit a saját kölkömnek érzem. Ennyit a sopánkodásról.
Különszám, avagy beszéljünk járdáról és önzésről
Drága Olvasó!
Ne aggódj: nem áll szándékomban naponta leveleket küldözgetni neked. Ez egy egyedi alkalom és megvan az oka is. Az ok pedig egy olvasó, aki egészen meglepő kérdést szegezett nekem tegnap éjjel, miután kiment az előző levél. A kérdés lényege pedig az volt, hogy
mi ez a megszállottsággal határos fixációm a járdákkal kapcsolatban?
A kérdés teljesen jogos, a válasz egyszerre historikus és filozofikus, ráadásul jó messziről tudom csak indítani. És innen a különszám: a sztenderd ügymeneten kívül megírom neked ezt a sztorit, hátha így nem fogod felvont szemöldökkel olvasni minden egyes alkalommal, amikor járdákról és közlekedő (közlekedni vágyó) emberekről írok neked. Ez amolyan személyes levél lesz.
Síktalan, meghalt, mégis túlélte, vesszőparipa, személyi kultusz, svájci bicska és mágikus új díjak
Pál! Hé, Pál!
Számokat nézted? 15K! Nem három nap alatt, naponta! Harmadik napja! Egy hónapja bezártad a bulikát, most gyanúsan nagy a csend. Számokat nézted? Hétfőn a harmincezer jöhet?
Drága Olvasó!
Nem ártott ezt gyorsan, mielőbb tisztáznom a polgival, lehet nem nézte a számokat, az én lelkiismeretem hánykolódott volna éjnek évadján álmatlan, ha nem szól neki senki, hogy vannak számok, nagyok. Nehogy már rajtam múljon, nem igaz? De igaz.
Egy Kis(s) jótékonyság, Andor megint, 18 nosztalgikus villamos, címerbűnözés és "nagyboltolás" hétvégén
Drága Olvasó!
Vártál mostanában dideregve, álmos hajnalon buszra (amely soha nem érkezett meg) a Villanyrendőrnél? Ha igen, akkor lehet, hogy találkoztál a miskolci Fidesz-KDNP frakciószövetséggel, ami (akik?) "jótékonysági akció" keretében forró teát osztogattak. Olyan önzetlen akció volt, hogy a BOON-on egész képgaléria jelent meg róla. Az egyetemes szeretet kifejezése mellett a (kampánymódba kapcsoló Kiss Jánossal kiegészülő) politikusok
"ismét fel kívánták hívni a városvezetés figyelmét arra az elfogadhatatlan helyzetre, hogy ritkán érkeznek és gyakran késnek, vagy maradnak ki járatok, ami a téli hidegben még inkább elviselhetetlenné teszi a miskolci utazóközönség életét."
Egy a téma, egy a helyszín. Mármint a helyi Fidesz-KDNP mostanában mintha folyamatosan ugyanazt a témát járná körbe (és körbe), ráadásul ugyanott.
Detox, a biztonság elsősége, kisgyermekes bérlet, magvas gondolatok a főépítésztől és Csöbör obijai
Drága Olvasó!
Először is boldog új évet kívánok! Tudom, hogy ígértem még egy levelet neked karácsony környékére, de ez végül két okból sem valósult meg:
mértéktelenül sikerült feltosznom az agyamat bizonyos intézkedéseken (lásd majd alább) és jobbnak láttam nem írni róluk a szeretet és béke (ésatöbbi) ünnepe előtt, alatt, közben (megfelelő aláhúzandó), nehogy téged is idegállapotba tegyelek (Maunika), ezért inkább
digitális detoxra küldtem magamat. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy december 23-án, a munkaidő végén kikapcsoltam a számítógépet és be sem kapcsoltam január 3-án reggelig.
Bár a mondott intézkedések miatti frusztrációm nem tűnt el, most már legalább túl vagyunk a mindenféle ünnepeken, szóval visszatérhetünk a sztenderd ügymenethez. De még mielőtt ezt megtennénk, hadd mondjam el, hogy mindannyiunknak szüksége lenne időnként ilyen digitális detoxra -- jót tesz az agynak és főleg jót tesz a léleknek.
Adattalanság, könyv, könyvtár, könyvtáros, elkerülő manőver és Jézus a Villanynál
Drága Olvasó!
Kezdjük rögtön a jó hírekkel: még élek. Igaz, hogy az elmúlt két hétben egy csomó ember megfertőződött körülöttem ezzel a szarral és/vagy karanténba kényszerült, de én (lekopogom) megúsztam (eddig) a dolgot. Várható volt, hogy előbb vagy utóbb a közvetlen környezetemben is megjelenik a vírus (kapcsolódó hír: Csaknem duplájára nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma a megyében), közvetve vagy közvetlenül érintve lassan mindenkit, ide értve csóri szerválokat is. Ami nem is csoda, tekintve a felhőtlen termelői- és régiségvásározást, adventezést és mézeskalácsvillamosozást.
Jut eszembe: már jó ideje letelt az eredeti határidő a Veres-féle adatkérés megválaszolására. Innentől kezdve két forgatókönyv valószínűsíthető: az történt, amit jósoltam és 45 nappal kitolták a válaszadás határidejét a "járványhelyzetre" hivatkozva, vagy Veres viszonylag szar számokat kapott. Nem gondolnám, hogy jó számok jöttek volna, mert azokat nagy csinnadratta közepette már bejelentették volna. A szar számok elsunnyogása egy valódinak tűnő forgatókönyv, hiszen akkor valószínűleg állhatnának neki bezárni a vásárjaikat meg a többi adventi petricsészét. Én azonban mégis azt hiszem, hogy Ceci néni szokásához híven egyszerűen lepattintotta Verest, mint mindenki mást is, aki bármit is tudni akar. A 15 napos határidő újabb 45-tel kitolódott, aztán a hatvanadik nap estéjén Veres majd megkapja a két hónappal azelőtti számokat és legyen boldog vele.
Ennyit a felelős (de főleg időbeni) döntésekről, ugye.
Süket Góliát, impotens helyzetek, lelépés arcvesztés nélkül és a hangom a fejedben
Drága olvasó!
Van a klasszikus Dávid VS Góliát sztori, amikor a kis valaki nekimegy a nagy valakinek, azután valaki győz — az idealizált változatban a kis valaki, a rideg rögvalóságban meg a nagy valaki megrágja a kis valakit és hideg, összetört holttestét visszaköpi a flaszterra. Meg a mellékelt ábra szerint van egy olyan variáció is, amikor a kis valaki a nagy valaki segítségét kéri az ő kis harcában, na, akkor áll elő többnyire az a szituáció, hogy a nagy valaki le sem szarja a kis valakit meg az ő kis harcát.
Ez utóbbi lefolyását tapasztalom most meg a dolgoknak. Van az a Twitter-threadem, amiben nagyrészt egyetlen rövid járdaszakasz mozgalmas életét dokumentálom (értsd: telibeparkolják a járdát megállás nélkül) — ez a járdaszakasz nem mellesleg az ablakom alatt van. Ez a mozgalmasság (értsd: parkolás) mostanra olyan méreteket öltött, hogy elhatároztam: valamit márpedig tenni muszáj.
Szóval a kis valaki (én) a nagy valaki segítségét kérte és írt a Miskolci Önkormányzati Rendészetnek (MiÖR) és Tibor alpolgármesternek, aki történetesen a terület önkormányzati képviselője is egyben. A rendészettől azt kértem, hogy ugyan legyenek már olyan kedvesek és legalább néhanapján kerüljenek errefelé a napi járőrözésben és/vagy ne menjenek el a teljes járdaszélességet elparkoló járművek mellett lehajtott fejjel. Az alpolgármester/képviselő úrtól pedig azt, hogy mi lenne, ha bevetnénk a megoldást, ami nemrég előkerült ugyanezen probléma kapcsán a (továbbra is rettenetes nevű) Kávéházi Purparlén. Ott tudniillik beszéltem már vele erről és megbrainstormingoltuk, hogy vagy két-három ilyen beton virágládát lehetne ide telepíteni a járda szélére, szép is lenne, meg hasznos is lenne.
Fura dolgok folyása, kódolt nyerőszámok és csendélet kommunális hulladékgyűjtő edénnyel
Drága olvasó!
Mielőtt bármi egyébbe belemennénk, először talán vegyük szemügyre az elefántot a szobában. A múltkori levelem után két visszajelzés is érkezett, miszerint a kiküldött anyagban (amelynek ugye egy jelentékeny része egy bizonyos helyesírási hibával foglalkozott) nem egy, de két(!) typo is volt, és hát ez mennyire ciki már. Nyilván ciki, de nem azért, mert egyetlen pillanat alatt hipokrita pöcs lettem, sokkal inkább azért, mert úgy alapból nem szeretek typózni, témától függetlenül. De hogy megcímezzem az aggályokat is, két dolgot szeretnék elmondani.
A typo (leütök egy billentyűt és a vastag ujjaimnak köszönhetően a mellette lévőt is leütöm, esetleg nem veszi be, így betűhiány keletkezik stb.) és a pirossal kétszer aláhúzott helyesírási szarvashiba két külön kalapba való véleményem szerint. Az első természetes velejárója a gépelésnek, a második pedig természetes velejárója annak, ha valaki beteg volt általánosban és az azóta eltelt sok év alatt sem pótolta be azt, amiről akkor lemaradt.
Valahol megtisztelőnek érzem, hogy ezek szerint összehasonlíthatóvá vált az én kis bootleg, lelkesedésből írt mifeném és az ország negyedik legnagyobb városának hivatalos honlapja. Ha másként nem is, hát abban, hogy melyikünk tud nagyobbat "elkxrni" — az, akit fizetnek a tartalomgyártásért és ez a munkája, vagy aki kiflitolvajoknak (hehe) ír hírlevelet, ingyé', éjszakánként.
Nyilván nem fogom felmenteni magamat, de ez úgy kikívánkozott belőlem. Igazából örülök neki, hogy ~1300 szó közül csak kettőben typóztam. Biztosan lesz még ilyen. Amit én elvittem belőle: legközelebb még árgusabb sasszemekkel olvasom át sokadszor is kiküldés előtt a cuccot, illetve a városházán sem ártana legalább egyszer átolvasnia valakinek az ő cuccukat. Ezzel én abszolút együtt tudok élni.
Be van-e oltva Józsi és egyéb "dijjazott" átlag alatti-fölötti elképedések
Drága Olvasó!
Mit ne mondjak, ez a levél elég nehezen akart megszületni. Tucatnyi draft van mögötte, minden iterációval kicsit kevesebb lett benne a káromkodás, de úgy látszik, ez egy ilyen hét. Bőven volt min háborogni.
Kezdjük mondjuk a lájtosabbal, az általános iskolás nyelvtannal.
Új - ujjaz, díj - dijjaz, vagy mi