Rakasz #336 - hőségkompatibilis
Sziasztok!
Nem szoktam olyan dolgokkal foglalkozni, amivel mindenki. Kivéve, ha azt gondolom, hogy van egy olyan nézőpont, ami a mainstreamből hiányzik. A libris, lírás könyvfóliázós témában most jött el ez. Nem azért, mert bármi újdonság lenne. Van esélye, hogy a Libri a polcaira se meri (akarja?) kirakni a fóliázandó könyveket. Mi pedig most már minden kétséget kizárva egy fasiszta rendszerben élünk. Eco ur-fascism listájából egy pont nem áll csak, az is csupán azért, mert a mindenkivel való küzdelemben elolvadt a gazdaság és lecsúszott a középosztály. Ezt a rendszert támogatni bűn. Eddig a radikalizmus. (Ugyanide tartozik.)
Jegyeket bérleteket
Miskolci kisgyerekként alapélményem volt, hogy a város tömegközlekedése tökéletesen működik. Bátran mondom, hogy benne volt az országos top3-ban és megelőlegezek neki egy európai top10-et is. A kevésbé fontos észak-déli tengelyen tízpercente volt busz, a város gerincét jelentő kelet-nyugatin öt-hat percenként ment villamos, amiről át lehetett szállni buszokra. De a város alapvetően a villamosról szólt nekem onnantól kezdve, hogy gimnáziumba kerültem és estéket töltöttem a belvárosban.
(Fotó: Fortepan // Uvaterv)
Mágia nem volt benne: jó volt a menetrend, volt elég busz és villamos. Ezért osztom most meg a Minap, a városvezetés-közeli híroldal hírét a villamosközlekedés 126 éves évfordulójáról. Mert volt mit ünnepelni. Elképzelhetetlen volt utána feldolgozni azt, amit Debrecenben tömegközlekedésnek neveztek. Aztán meg azt, hogy a budapestieknek olyan jó hálózatuk van, mint az otthoni volt, ellenben valamiért mindenki panaszkodik rá.
Az a város, amiben gyerek voltam abban a formában nem létezik, ez egy másik nagy téma lenne. Attól tartok ráadásul, hogy több városról is el lehet mondani. Mindenesetre a 126-ban van egy kerek szám, szóval lehet a Bengálikra, a Tátrákra és a bécsi villamosokra emlékezni.
Az egyik szemem
Átzavarták, jobb szó nem lesz, a Microsoft mélytanulásos text-to-speech, azaz szöveget beszéddé alakító, motorján a Project Gutenberg ingyenkönyvtár egy csomó könyvét. Több ezer új audiokönyv került fel a Spotify-ra podkasztként és az Internet Archive-ra letölthető mp3 formájában. A szövegmotor jól hangsúlyoz, nem robotos, egészen remek minőségben dolgozik. Bár talán egy kettős vak teszten még le lehetne buktatni.
A másik szemem azért sír, mert még így is nagyon sok szemetet generáltak. A projektbe nem tervezték bele az emberi munkát. Vagy azért, mert drága, vagy azért, mert nem ez volt a célja. A szövegeket felolvastás előtt szerkeszteni kellett volna, ez pedig nem történt meg. A könyvben, amibe tesztként belehallgattam, az első két percben a különböző kiadások felsorolása zajlik, majd belefog a gép egy rosszul formázott tartalomjegyzék felolvasásába. A kereséshez egy hat és fél órás fájlban kell tekergetni - igen, a sztori tulajdonképpeni elkezdését is így lehet csak kiszúrni - mert nincs feldarabolva kötetenként vagy fejezetenként.
Jelentős mennyiségű emberi munka kell még, hogy ezek a hangoskönyvnek csúfolt dolgok valóban értékesek legyenek. (Klasszikus felhasználási módok: monoton munka közben hallgatva, vakok- és gyengénátók számára szórakozásként fogyasztva.) Egyelőre a Microsoft hozott is ajándékot, de leginkább mégse.
Umberto könyvtára
Eco sok nagy mondata közül az egyik az, amit egy gyufalevélben írt meg. Tudniilik arra a kérdésre, hogy a könyvtárral rendelkező ember minden könyvet olvasott-e, ami a polcokon van, egy jó válasz létezik. Valami olyasmi, hogy ezek csak azok, amiket ezen a héten kell elolvasnom, a többi az irodámban van. (Pontosabb idézetért mindenki üsse fel a Gyufalevelek kötetet.)
Nem mintha különösebb apropó kellene ahhoz, hogy Ecót emlegessük, de moziba került a Umberto Eco – La biblioteca del mondo című dokumentumfilm, amiben könyvtárakról és azok jelentőségéről beszél. Egyelőre egy helyen adják New Yorkban, de ne felejtsük el, hogy ez a film van.
Készülő jóságok
Jay Owens írt egy időnként frissülő hírlevelet az univerzum egyik meghatározó, mégis ritkán tanulmányozott alkotóeleméről, a porról. Novemberben megjelenik az esszék szerkesztett változata könyvben.
Matt Webb összebarkácsolt magának egy ChatGPT-s órát, ami gép által generált versikékkel mondja el az időt. Mivel mindig is hardveres kísérletezős arc volt, most Kickstarterre készül. Az egész persze hatalmas erőforrás pazarlás, sokkal kevesebb vassal lehet verset generálni, még netkapcsolat se kell hozzá. Ellenben játéknak jó.
Brexit
A New York Times véleményrovata többnyire túl centrista nekem. Így is kevés az idő, a fene akar egyikoldal-másikoldalazn. Viszont Michelle Goldberg Brexit-cikke tetszett a héten. Érdekes téma, hogy amennyire nagy blama a Brexit, annyira nem üti a brit ellenzék. Persze ez részben azért van, mert az ellenzéki szavazók egy része is brexiter. Amiből az a következtetés is levonható, hogy a brit birodalom elvesztése (és ezzel annak a hitnek a megbicsaklása, hogy a britek isten ajándékai a Földnek) nincs feldolgozva.
Több dolog összjátéka, de úgy néz ki a Guardian nagy cikke alapján, hogy nem most a legnagyobb biznisz fish'n'chips éttermet üzemeltetni. Sokkal inkább bezárások várhatók. Még olyan egységek jövője sem biztos, amelyek "közismerten" a legjobb brit halsütödék. Egy vállalkozás természetesen kockázatokkal jár, ezt mindenki tudja, aki indított már vállalkozást. De az egy komoly jel, ha egy közösségből kihal a hagyományos gyorskajálda is.
Olvasni
Dave Karpf hírlevelének legújabb száma három rendkívül fontos dologgal foglalkozik: 1, a jövőkutatással és a nagy, és később tévesnek bizonyuló jóslatok megfogalmazásával 2, a hibákból való tanulásról 3, a Szilícium-völgyet meghatározó és onnan elterjedt "keep smiling" technooptimizmusról és veszélyeiről. Kérdés-e, hogy örömmel olvastam?
Minden bizonnyal mindenki azt gondolja, hogy ő tudja, hogyan kell narancsot enni. A dalit (indiai pária/érinthetetlen kaszt) származású Vijeta Kumar tudja azonban csak igazán. Remek esszét írt a Vittles-be arról, hogy a gyümölcsevés hogyan költészet, hogyan protest, hogyan a sose volt gyerekkor mégis eljött.
Én máshol
Rakasz Extrában jön a héten a Dave The Diver, ami egyelőre az év játéka. Na nem mintha annyi új játékkal játszanék, hogy ez komoly súllyal bírna.
A FirstClassban, ha minden igaz, ezen a héten lejön az EDC cikkem. Magyarabbul a cipelj-magaddal-kisbaltát-meg-műtőasztalt kultusz történetéről írtam egy keveset.
Ennyi a hétre!
Ádám