Rakasz #325 - politizálós töltőtollas
Sziasztok!
CPAC volt a héten - vagy ahogy hallottam még nevezni Cupák - ami a több országból összeszedett különösen vállalhatatlan alakok és a saját különösen vállalhatatlan kormányunk tagjai beszédeket mondanakot jelenti valójában. Ez eléggé megrágta az agyam, így egy rövidebb levél lesz ez, mint szokott lenni.
Máshol máshogy beszélnek
Szoktam írni, hogy a nyelv nem egy megrettent kisállat, amit meg kell védeni. Ez a magyarra kiemelten igaz, bár vannak területek - nyelvtechnológia, természetesnyelv-feldolgozás, korpuszok - amikre illene költenie az államnak, mert alapkutatás. Ugyanakkor meg vannak olyan nyelvek, amelyek a körülmények összjátéka miatt maximum üvegházi növéneyek.
A körülmények összjátéka alatt azt is lehet érteni, hogy az adott ország többségi nyelvét szisztematikusan előnyhöz juttatja az állam. Ilyet szerintem mindenki tud mondani, például a franciák nagyon erősek ebben. Az El Paisban a llanitót siratják éppen el, amit Gibraltáron beszélnek. Az andalúziai spanyol és angol elemeket (meg liguriait, hébert stb) is tartalmazó nyelv mellett a kétnyelvűség volt még jellemző. Egészen addig, amíg az angolok a második világháború után úgy nem alakították az oktatási rendszert, hogy az az angolt helyezze előtérbe, másrészt 1969-ben Franco nem nem zárta a határt. Az addig erős spanyol nyelv visszaszorult az informális és családi helyzetekbe - írja az El Pais.
Van, aki szerint a llanito nem is nyelv, hanem a két nyelv közti kódváltás speciális formája, ami úgy választ a rendelkezésre álló nyelvi elemek között, hogy a legtöbb részletet adja át. Ez kicsit túl jól hangzik, de mindenképpen érdekes elmélet.
A helyzeten amúgy nem javít, hogy bár a gibraltáriak problémának élik meg a kétnyelvűség eltűnését, az iskolákat nem akarják kétnyelvűvé tenni a britek. A 2015-ben bezárt spanyol kulturális centrum újranyitását pedig ígéri ugyan a spanyol állam, de hangsúlyosabb a Brexit utáni államközi szerződés tető alá hozása.
Definíciós zavar
Vannak kérdések, amelyek a művelt világban vagy nem komilfók vagy legalább is jó eséllyel egy csoporthoz sorolják az embert, olyanhoz, amelyhez jóérzésű ember nem szeret tartozni. Szóval van két nagyon irányított kérdésem.
Hogyan nevezzük azt az államot, ahol a tüntetőket preventíve elviszi a rendőrség, nehogy zavarják a tömeget a vezető felé özönlő hódolat kifejezésében? Illetve mi annak az államformának a neve, ahol az állampolgárok egyik fele (származási, vallási, stb) alapon hátrányosan meg van különböztetve az élet és ügyintézés minden szintjén? Ha a kérdés válaszának a kortárs Oroszországot és a történelmi Dél-Afrikai Köztársaságot tartjuk, akkor ezek egyszerűen feladványok. De mi van, ha III. Károly koronázása és a Gázai-övezet az apropó?
Olvasnivaló
Megjöttek a nyílt forráskódú arcok a nagy nyelvi modellek fejlesztésébe és feldúlják a status quót. Többen vannak, gyorsabbak és olcsóbbak, mint a dollármilliárdokból létrehozott nagy játékosok. Ez amúgy egyben megkérdőjelezi azt is, hogy az OpenAI-ba öntött pénzt megtérül-e. Egyelőre számillió dolláros veszteségeket termelnek.
Dave Karpf nagyon elegánsan szedte szét a New York Times véleményrovatában - tejóisten, az a rovat - megjelent cikket, amelyben amiatt panaszkodik egy tanulmány, hogy tele van wókokkal, huszadik századi francia filozófiával meg posztmodernnel a tudomány. Az egész ügyből az a kedvencem, hogy a tanulmány egy Minden Máshonnan Kiröhögött Anyagok lapjában jelent meg.
Beszélgetés Tóth Szergej nyelvésszel, amiből kibomlik egy teljes ukrán-magyar-szovjet családtörtént. Megfilmesítésért kiált.
Zizek a függetlenség csapdájáról. Ő ugyan Oroszország Ukrajna elleni háborúja kapcsán beszél a jelenségről, de könnyen általánosítható dolgok is elhangzanak.
Csak a hegyét, hogy meg ne sántuljon
Szabolcs, Japánba szakadt tolldealerem küldte a linket, hogy a Budapest Pen Show oldalára írt egy cikket a különölegesebb töltőtoll hegyekről. Az én kézírásomra ugyan felesleges töltőtollat pazarolni, de maga a technológia érdekel. Amikor mondtam Szabolccsnak, hogy el van ez a dolog bonyolítva, csak kiröhögött, és átküldte a Pilot egyedi tollrendelési oldalának a hegyekről szóló lapját. És van méricskélő oldal is, ha valakit az érdekelne.
Közben az internet, tévesen, úgy gondolta, hogy engem töltőtollal kell traktálni, így elém került egy Kickstarter. Azt ígérik, hogy a USS North Carolina lecserélt teakfa fedélzetéből készítenek tollszárakat. Természetesen van belőle golyóstoll is, ami a katonás tematikához igazodva töltő-tolózáras (bolt-action) mechanikával van felszerelve. Hiszen ki ne akarna úgy írni, mintha egy Mosin-Naganttal lőné az oroszokat a téli erdőben, szarvasnak álcázva.
Teljesen felesleges dizájntárgy persze, de valahol mélyen értékelem az ötletet.
Vers
Azt hiszem Daninál láttam, de az ilyeneket annyira nehéz visszaellenőrizni, mert a közösségi média az itt-és-mostban akar tartani. Mindenesetre a heti vers Ernst Jandltől származik, akitől a Zenemű két kézre művet minden Kaláka koncerten valaha megfordult ember hivatalból ismeri.
papa gyüjj ide
papa gyüjj ide meséjj a háborúró
papa gyüjj ide meséjj hogy rukkótá be
papa gyüjj ide meséjj hogy lövődözté
papa gyüjj ide meséjj hogy sebesűté meg
papa gyüjj ide meséjj hogy esté el
papa gyüjj ide meséjj a háborúró(Ford. Eörsi István)
A hét másik verse pedig egy dal, ami az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja került elém. Alex De Campi egészen remek ember írta azt, hogy nem érti, hogy a tengerésznóták után a mozgalmi nóták hogyan nem jöttek divatba. Majd linkelt egy teljes lejátszási listányit. Ezek közül az amúgy is remek Great Big Sea vegyipari nótáját választottam, mert ez ment fél napig.
Ennyi a hétre.
Ádám