Rakasz #321 - bácskai rizseshús kittemberger módra
Sziasztok!
Keresem a fogalmat, ami ahhoz szükséges, hogy elríjam itt a bánatomat. Se az Európa, ami egy közepesen sikerületlen politikai termék - sejtem ki nem fog ezzel egyetérteni, kis klub a Rakasz -, se a nyugat nem igazán jó kifejezés. Ugyanakkor van az a nehezen körbelőhető "művelt világ" - ismét rossz terminus - amitől úgy érzem egy ideje, hogy távolodunk. És ez az érzés nagyon zavar.
Minden rendeléshez járt könyvjelző (Fotó: Book Depository)
Nem aktuálpolitizálni akarok, nagyjából szerintem lehet sejteni, hogy mit gondolok az aktuális kurzusról. (Ha esetleg nem: ha tegnap tűntek volna el, az is késő lenne. És igen, a sztoriban amúgy vastagon benne van az is, hogy a kormány sikerei miatt a forintom vadul kevesebb eurót ér, mint azt egy éve tette.) Van ugyanis egy kapitalizmus alakú problémánk is. Ez az, ami miatt más tartalmat érek el a streaming szolgáltatásokon, mint azok, akik ugyanarra fizettek elő. Illetve emiatt zár be épp az eddig elérhető legjobb könyvesbolt, a Book Depository, aminek a működési költségével áramvonalasítja épp a könyvelését tulajdonosa, az Amazon. Tekintve, hogy a kereskedőház, gyártócég, logisztikai vállalat és internetes szolgáltatóház profillal is rendelkező Amazon a hónapban már bezárta a szintén kerekítési hibányi dollárból műkőd Dpreview kamerateszt oldalt, így nem sok illúzióm van azzal kapcsolatban, hogy a legjobb antikvárium, az Abebooks, amit szintén megvettek, biztonságban lenne.
Az ember nyugtahatja magát, hogy tud kapcsolódni aktuális szellemi iskolákhoz, olyan kérdésekről gondolkodhat, nyilváníthat véleményt, beszélgethet, amelyek nem röghöz kötöttek. Erről szólt amúgy, ha nagyon tágra húzzuk a zoomot, a Twitter is. Amit épp szétver egy amerikai milliárdos. Miközben ott van a kedvenc botanikusom, agrárszakemberem, ritkakönyves-boltosom, katonai szakértőim, csillagászom, meleg építészem, zsidó hevimetál-szociológusom és így tovább. Kiutak látszanak, a Mastodont már említettem korábban, de egyelőre nehéz nem azt érezni, hogy szigetelődünk el egymástól.
Baja-Dakar Connection
Már két levéllel ezelőtt az olasz pizzás résznél is felmerült az a gondolat, hogy nagyon kevés olyan étel van, amit egy helyhez lehet kötni. Ha pedig van, az nem hagyományos a szó egyik értelmében sem, hanem valami modern kreálmány. Nem mintha a modernitással baj lenne, ha nem hazudunk róla. Magyarul a pizza lehet olasz, de a laposkenyér feltéttel egy kulturális univerzálé egy Olaszországnál jóval nagyobb területen. (Lásd még töki lompos... akarom mondani töki pompos, langalló, kenyérlángos, szittyapizza.)
(Fotó: Noah Alorwu // CC-BY-SA)
Péter küldött egy cikket arról, hogy az UNESCO eldöntötte a nagy jollof konfliktust, ami a nyugat-afrikai országok között parázslott. Nevezetesen, hogy melyik ország a jollof (rizseshús) hazája. A címért Kamerun, Szenegál, Nigéria és Ghána volt versenyben, ami felfelé kerekítve egy kicsit húsz magyarországnyi területet jelent. Az már ki se számolom, hogy hány Bácska.
A jollof rizs a most elfogadott definíció szerint a Saint-Louis-sziget halászfalvaiból indult útjára, és eredetileg rizsből, halból, paradicsomból, zöldségekből és egyéb összetevőkből áll. Az egyéb összetevők a hagymától az édeskrumpliig, a babérlevéltől az okráig terjednek. A környékbeli országokban van ahol bab vagy sárgarépa kerül bele, a hal helyét a csirke veszi át, és a rizsfélék is váltakoznak. (A bácskai rizses hús amúgy a szerb gyuvecs hetven évvel ezelőtti magyarítása, ami meg leginkább a piláf-félék családjába tartozik így recept alapján, szóval végső soron szanszkrit.)
Örök szeptember
Amikor a régóta létező, saját etikettel és felhasználóbázissal rendelkező Usenet hálózatra beengedték a random internetelőfizetőket, akkor született a fenti kifejezés: örök szeptember. Korábban a hálózatnak csak szeptemberben kellett megküzdenie, amikor új emberek kerültek az egyetemekre, és emiatt stabil internetkapcsolat közelébe, a beáramló új, az etikettre megtanítandó felhasználók tömegével. 1993-ról beszélünk, két évig még nem is láttam internetet ekkor, de a jelenséget ismerem.
Vannak témák, amik ilyen örök újdonságok. Két-háromévente felfedezi valaki és ír róla egy új cikket. Az emberek, akik korábban amúgy nem hallottak róla, elolvassák és megörülnek neki. Tudásokat újra felfedező, nagyon rövid periódusú kultúránk van. Ennek tudatában mindig elgondolkodom, hogy valamit, ami ilyen két-hároméves periódusú dolog, meg kell-e írni. Nincs rá jó válaszom, mert nekem új az információ. Úgyhogy kukoricáról lesz szó.
(Fotó: Hosstools.com)
A hét nekem új leletét a korai kétezres évektől két-három évente újra megírja valamelyik lap. Azért ekkortól, mert egy ritka fajták megmentésére specializálódott farmer, Ted Chewning ekkor kezdte újra termeszteni a Jimmy Red nevű kukoricát, ami érdeklődés hiányában majdnem eltűnt. Azóta bekerült már magbankba, helyi éttermekben állandó fogás és arra is használják, amire eredetileg nemesítették: pálinkát főznek belőle. Eleve remek sztori, mert el lehet mondani azt, hogy valójában a kukoricából (is) több kultúrnövény létezik. Szóval egy olyan állítás, hogy a kukorica sárga erős leegyszerűsítése a valóságnak. Aztán van egy egyértelmű hősünk, Chewning, aki olyan szép, bonyolult koncepcióért dolgozik, mint a biodiverzitás. És végül még szép is a Jimmy Red.
(Fotó: Alexander Van Driessche // közkincs)
Szintén kétezres hír, egészen pontosan 2000. áprilisi, hogy egy mexikói barlangban óriási kristályokat találtak. A barlang csak részben van felfedezve, amiről két dolog tehet. Az egyik, hogy ha nem működnek a bánya szivattyúi, akkor az egész barlang víz alatt van. És mivel a bányában nincs kitermelés 2015. októbere óta ki vannak kapcsolva a szivattyúk. A másik, hasonlóan nehezen megoldható probléma, hogy elég vacak az idő a barlangban.
(Fotó: Paul Williams // CC-BY-NC)
A vacakot úgy kell érteni, hogy 58 Celsius körüli hőmérséklet, 90 fok feletti páratartalom, amiben nagyjából tíz percet lehet kibírni. Védőfelszerelésben húszat. Ja igen, egy magmakamra felett 3-5 kilométerrel van a barlang, az határozza meg az időjárást. Ennyi idő alatt pedig nehéz felmérni egy olyan barlangot, amiben 11 méteres, öt köbméteres rekorder kristály is van. Egy-két filmet forgattak a barlangról elárasztás előtt, a fenti kép is így készült. Paul Williams azt is megírta, egy mára a bitrohadás által megevett (a Wayback Machine azért megmentette) weboldalon, hogy milyen volt lent lenni.
Istenadta nép
John Grindrod építészeti szakíró és alapvetően érdekes ember megosztott a héten egy linket. Egy londoni taxisblognak a kérdéseire válaszolgatott a városról. Már az is meglepett, hogy a londoni taxisoknak van blogja, az meg pláne, hogy jó. Elképzelni sem tudom, hogy legyen intelligens, történelmi, építészeti témákat is feldolgozó budapesti taxis oldal. Pedig a tudás meg az ember valahol biztos ott ül egy volán mögött.
Innen a London szón megyünk tovább, mert a héten két egymáshoz kapcsolható impulzus is ért. Az egyik egy térkép volt, ami az Egyesült Királyságon belül mutatta a nemzeti identitások megoszlását. Pont azt a térképet nem tudtam előtúrni 2021-es adatokkal, de bármelyik népszámlálásos adatsoron látszik a határ. A 2011-es térkép viszont megvan, az a tanulság, hogy Londonban az emberek többsége britnek vallja magát, Londonon kívül angolnak, Skóciában skótnak, Wales-ben walesinek, Észak-Írországban pedig megyénként változik, hogy ír vagy brit.
A másik pedig III. Károly koronázási meghívója, amiből úgynevezett "ügy" volt. Ezt Gáspár küldte át azzal, hogy nézzem csak meg jól, ott a Zöld Ember a meghívón, amiről azt szokás gondolni, hogy egy korai európai pogány termékenység isten. Ez eleve nem problémamentes, mert modern folkloristák szerint a Zöld Embert, mint istent, Lady Raglan találta fel egy - és egyben az egyetlen - 1930-as tanulmányában. Az elmélet szerint egy csomó, szemre hasonló népi motívumból előállított egy alakot, ami ebben a formában nem létezett. (Vonatkozó középkorász podkaszt.)
Hatodik századi bizánci mozaik (Fotó: Michel Disdero // CC-BY-SA)
Ugyanő, már nem Lady Raglan, hanem Gáspár, mondta azt is - és ebbe soha nem gondoltam bele - hogy az angol népi hagyomány az a mélyrétege a kultúrának, amire a hódítók - ebben az esetben a normann nemesség - saját kultúrája rátelepedett. A fenti podkaszt a pogányság kereszténység melletti életét is kétségbe vonja, de a javasemberek léte ezt megkérdőjelezi. Az Ellis írásaiból elő-előbukkanó népi hitvilág, javasemberek, csodakovácsok és egyéb lények tényleg nem passzolnak még a kerekasztalhoz se. Cunning Murrell, neves javasember pedig 1860-ban halt meg, ami szinte tegnap volt. Persze kicsit utánaguglizva lehet olyat találni, hogy a javasemberek és asszonyok - khm, javasszemélyek - ugyan az angolszász időszakban már megvoltak, de a bennük való hit szépen idomult a katolicizmushoz, reformációhoz és az anglikán egyház létrejöttéhez is. Lett belőle valami szinkretizmussal kialakult kevercs.
Guruló szobrok
Fordítunk egyet az eddigi terminológián. Olyan autók jönnek, amelyek elsősorban szobrok, nem is tudnak arrébb menni. Julian Opie 2004-ben ide-oda lerakott bádogautói, amik amúgy nekem nagyban idézik a nyolcvanas évek Fiatjait, viszont pont ilyenek. A művész nem ezen a vonalon ment tovább, hanem azóta a térbe illesztett mozgó vagy álló emberi körvonalakat ábrázoló szobrokat készít. Azok is érdekesek, de ez az autós jobban megszólított.
A másik, hasonlóan elnagyolt, de felismerhetően autóalakú tárgy Gio Ponte 1953-as terve a Linea Diamante (gyémánt vonal) nevű autódizájnja, amit csak valami hatvanöt évvel később építettek meg, addig papíron maradt. Mivel nem készült belőle még koncept sem, így a későbbi autószobor egyáltalán nem tűnik járműnek.
Ha mókásan el lenne nagyolva, úgy nézne ki, mint egy pályaelem a Fortnite-ból. De így, normál arányokkal is idegennek hat. Pedig, ha ugyanebben a stílusban építenénk meg a Saab 900-at - erre az autóra még visszatérünk mindjárt - az is ennyire idegen lenne. Azt hiszem, edzeni kell a szemet, hogy a most az utcán látható jószágoktól eltérő formákban is meglássa ugyanazt az autóságot.
(Fotó: Pablo Sanchez Martin // CC-BY)
A Pontinak szentelt oldalon van egy mondat, amit még ide kell citálni:
"amikor a Citroen DS megjelent 57-ben, akkor mindhárman a Studióban - Fornaroli, Rosselli, Ponti - vettünk egyet: tiszteletadásul a szépsége előtt, mert más autók is működtek volna. Ugyanez volt az oka annak, hogy csak Olivetti írógépeket használtunk."
Nem a legjobb fordításom, de a lényeg átjön. Mai szemmel felmérhetetlen, hogy az Olivetti milyen dizájn központ volt. Korának Apple-je, ha úgy tetszik. És hogy jön ide a Saab? Pakoltam a múltkor a mindenféle elmentett képeim között, és a kezembe került egy idézet.
"The SAAB 900 Turbo is a Mercedes-Benz that wandered out of the house one night during an acid experience and was never the same again. It exists in an altered state. A marvelous blend of solid-citizen, no-nonsense values with a proclivity for the occasional breach of the peace – as though your rich uncle, assistant state chairman of the Republican party and a pillar of the Lutheran Church, might sometimes dress up like Joan Crawford to run in marathons – the Turbo is a safe, practical car that you and mom and the kids can use to escape from the cops."
Nyersfordításban:
"A Saab 900 Turbo az a Mercedes-Benz, ami egy éjszaka bebélyegezve elcsámborgott otthonról és sose volt a régi önmaga onnantól. Egy módosult tudatállapotban létezik. Egy példás honpolgár, aki nem ismeri a viccet, de néha őrültségeket csinál - mintha a gazdag nagybátyád, a republikánus párt állami tisztségviselője, a református egyház egyik oszlopa néha Joan Crawfordnak öltözve maratonokon venne részt - a Turbo egy biztonságos, praktikus autó, amiben anyád és a gyerekek megpattanhatnak a rendőrök elől."
Ez a bekezdés, és nagyon sok ilyen van, egyben válasz is arra, hogy miért írunk. Az igazán jó szöveghez ember kell az Olivetti mögé.
Zene
A jollofhoz kapcsolódik, hogy megjelent Reco Jay EP-je. Nekem sem mondott semmit a név, pedig a sajtóanyag szerint Budapesten élő nigériai származású zenész. És a kislemez amúgy jó is, de egy párhuzamos kultúrába érkezett meg. Még magyar említést sem találtam róla. Mindenesetre hallgassátok meg az Elacantarát, pop, de annak jó.
Nem azért, mert egyetértünk
A pályájában biztos - a jövőt ne izélgessük - pont negyvenesként nem árt, ha az ember radarján vannak fiatalabbak is. Nem feltétlenül azért, mert egyetértek velük. A világ nem csak tíz évvel fiatalabban tűnik teljesen másnak, de akár pár határral nyugatrább is. Viszont nem lehet mindig olyasmit olvasni, ami szerint "a status quo" tök oké, ami a New York Times mottója is lehetne lassan.
Többet mondanak életről és kilátásokról, mint egy cikk, ami szerint már megint avokádót vesznek a hülye maifiatalok lakás helyett. Mondom ezt úgy, hogy amikor meg olvasom, akkor többnyire a monitorral vitatkozom.
Ennyi a hétre.
Ádám