Rakasz #319 - olaszok tésztával és tésztátlanul
Sziasztok!
Az iraki háború elkezdésének húsz éves évfordulója volt a héten. Húsz év elég távlat ahhoz, hogy megjelenjenek a nem szélsőséges médiumokban is azok a vélemények - például a Guardianban Monbiot - amelyek szerint a háborút mindenféle nemzetközi jogot felrúgva, hazudva, a nemzetközi szervezetket manipulálva indította meg az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság.
Ez azért lényeges téma, mert a tárgyalása kellően elbizonytalanítja a helyünket azon az erkölcsi magas lovon, ahol amúgy ülünk. Például Putyin Ukrajna ellenes háborúja esetében. És helyére teszi azt is, hogy a Putyin ellen kiadott körözés, amely szerint a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság szívesen elbeszélgetne az orosz elnökkel milyen hatókörű. Úgyis mint az USA sem ismeri el a bíróságot, mert akkor ki kellene adnia a háborús bűnöket elkövető katonáit, és hát az oroszok sem.
Mindig csak politizálunk
Farkas Balázsnál, aki amúgy saját jogán is bekerült már ide, mert olyan remek dolgokat írt, mint a Lu Purpu című polipos kisregény, láttam, hogy az Európa Kapszula Könyvtár sorozatában megjelent egy lényeges kötet. Ez Umberto Eco Az ősfasizmus szaga kötete, amiben a címe alapján benne van az szöveg, ami egy nagyon egyszerűen működtethető keretet ír le a fasizmus felismerésére. A szöveg ott válik nagyon zavaróvá ma olvasva, hogy Eco, aki volt kisgyerek a Duce alatt egy olyan világot ír le, ami nagyban hasonlít a kortárs Magyarországra. Na de tudjuk kit kell átkozni, ha a képünk ferde.
Katona leves nélkül
Csabától kaptam egy Politico cikket, ami arról szól, hogy az ukrán katonák Patriot légvédelmi rendszerre való kiképzése gyorsabban halad a vártnál. Ez amúgy jó hír, jó légvédelemre szükség van, ha az embert lövik. Ukrajnát pedig lövik az oroszok mindennel, amit a padláson találnak. Van viszont a cikkben egy rész, ami más miatt érdekes:
After they arrived, they made a special request: to add more soup options to the menu.
“They like soup. They’re very, you know, soup-centric. So we added some soup to the meals that they received,” the senior Fort Sill official said.
Ennek kapcsán merült fel bennem a kérdés - válasz nem lesz, előre elmondom - hogy van-e "izoglosszája" a leveses és a nem leveses kultúráknak. A Taste Atlasnak van egy térképe a híres levesekről, de annyira fájóan üres, hogy restellkedve linkelem be. Pláne, hogy az adatbázisukból le lehet generáltatni kontinensenkét is a recepteket tartalmazó térképet, és remekül látszik, hol nem használják az oldalt. Ott ugyanis nincs adat.
Ami viszont ennek ellenére biztosnak tűnik, hogy a nem leveses, krémleveses francia konyhás, nagyon leveses kategóriák mellett még kellene lenni dolgoknak. Kell nekünk egy levesológus!
A Twitteren került elém Giovanni Collot eszmefuttatása arról, hogy az olasz konyha, amellett, hogy remek soft power eszköz, belelovallta magát egy hazugságba. Mégpedig abba, hogy egy alapvetően nagyon egyszerű, a szegények számára is elérhető konyhát addig szorítottak újdonsült szabályok közé, míg nem lett drága. (Lásd még: melyik tájról kell hozni a paradicsomot, amit énekelve szedtek, valamint a tejükért tartott bivalyoknak este népmesét kell-e olvasni vagy inkább újságot?) Collot linkel egy cikket is, ez Marianna Gusti írása a Financial Times-ból. Ebben a szerző arról beszélget Alberto Grandival, hogy a hagyományos olasz konyha egy része rendkívül modern találmány, és esetenként még nem is Olaszországban találták fel. A tiramisu az 1980-as évek, panettone a mostani formájában 1970-esek terméke, eredeti XX. század eleji parmezánt pedig Grandi szerint Wisconsinban gyártanak, mert az olaszok a hatvanas évekre átálltak a keménysajt gyártásra.
Apropó, tudjátok mit nem találtak a második világháborúban Olaszországban harcoló amerikai katonák a városokban? Pizzériákat. Vagy ahogy az újságíró 88 éves nagymamája meséli:
“I remember the first pizzeria I saw,” she recalls. “I must have been 19 or 20, in Viareggio, half an hour from home. The first time I saw a mozzarella was even later, it must have been in the 1960s; your mum was already born. It was when they opened a supermarket here.”
Rendkívül érdekes cikk, ráadásul adja magát, hogy ugyanilyen szemmel nézzünk a saját hagyományos konyhánkra, amiről azért tudjuk, hogy nem hagyományos többnyire.
És ha már az olaszok a téma: az Iconic Photos az egyik legjobb fotóblog, és ezt tudom, hogy nem először mondom, de nem lett kevésbé igaz. És amióta Alec Selwyn-Holmes, a szerkesztő, engedi magának, hogy politikusabb legyen. Ennek megfelelően ajánlom a bejegyzését az utolsó olyan menekültkrízisről, amit az olaszok többé-kevésbé jól kezeltek miután kellően beleszégyenítette a jobban kezelésbe őket a nemzetközi közösség.
Vers
Nagyon régen nem volt vers, de most találtam egy Ada Limón szöveget, ami megtetszett. A szerencsém persze töretlen, ez nem egyike annak a kábé három versének, amiből van műfordítás. Szóval a lentebbi magyar szöveget az ilyenkor szokásos elnézéskéréseket fejben tartva olvassátok.
What I Didn’t Know Before
was how horses simply give birth to other
horses. Not a baby by any means, not
a creature of liminal spaces, but a four-legged
beast hellbent on walking, scrambling after
the mother. A horse gives way to another
horse and then suddenly there are two horses,
just like that. That’s how I loved you. You,
off the long train from Red Bank carrying
a coffee as big as your arm, a bag with two
computers swinging in it unwieldily at your
side. I remember we broke into laughter
when we saw each other. What was between
us wasn’t a fragile thing to be coddled, cooed
over. It came out fully formed, ready to run.
És akkor ez ígért saját fordítás.
Amit nem tudtam korábban
hogy a lovak csak úgy egyszerűen további lovakat
szülnek. Nem holmi csecsemőt, nem valami átmeneti
jószágot, hanem egy négylábú lényt, ami elszántan jár,
szalad az anyja után. A lovak úgy szülnek más lovakat,
hogy egyszer csak már két ló van, így egyszerűen.
Így szerettelek meg. Te leszálltál a Red Bankről
jövő hosszú út után a vonatról egy akkora kávéval a kezedben,
mint a karod. A válladon táska lógott, benne két számítógéppel,
amik kényelmetlenül verték az oldaladat. Emlékszem,
nevetésbe törtünk ki, ahogy megláttuk
egymást. Ami kettőnk között, az nem valami
törékeny dolog volt, amit gondozgatni, ápolgatni
kell. Teljes alakjában jelent meg, készen arra, hogy fusson.
(Magam sem tudom, hogy a fenti vers tördelése végül szétesik-e darabokra. Az előnézet szerint nem, a szerkesztőfelület szerint igen. Ha igen, nem rajtam múlt!)
Dizájn
Ha valaki esetleg szeretne igazán valósághű Bell System szervízautót csinálni a hetvenes évekbeli amerikai furgonjából... Na jó, ilyen tudom, hogy nincs. Ellenben az Archive.org-on fent van ehhez a teljes grafikai manuál, több autótípusra megtervezve. Ugyanitt van NASA manuál is, abban is van autó festés.
Aztán a hét másik iparias lelete egy csomó atomerőmű típus színes, szagos, már-már Tesz-vesz város szintű robbantott ábrája. A Present&Correct blogjára visz a link, ahol én találtam, de ők is mondják, hogy van még ott, ahonnan ez jött.
Én máshol
Jövő héten nyomdába megy az új Forbes, amiben egy MI-történeti cikkem van nagyon jó illusztrációkkal.
A Kreatívba készült Szabados Levente interjúm pedig elérhető a neten is. Ez is MI-s megfejtés. Most egy kicsit sok szó volt a témáról nekem, bár Leventével bármikor szívesen beszélgetek.
Ennyi a hétre.
Ádám