Rakasz #318 - szélrepörgős
Sziasztok!
Válogatáskazetta hét van, mert volt érkezésem felzárkózni egy csomó olyan olvasmányból, amik eddig csak gyűltek és gyűltek. Azt meglátjuk - kedd van, az első mondatokat írom a szerkesztőbe - hogy valami esszéisztikus dolog kiesik-e még a végén. Tárca lesz, mert az olyan, hogy ki akar jönni az ember fejéből, akár akarja azt az ember, akár nem.
Multikulti
Kezdjük dalolva! Merthogy valamelyik március 15-i ünnepségen Ninh Đức Hoàng Long tenor énekelte el a Bánk bánból a Hazám hazám áriát. Nem kéne ebben semmi extrának lennie énekelni határozottan tud (ez operaénekeseknél jellemzően nem kérdés), a Hazám hazám pedig biztonságos választás minden nemzeti ünnepre. Long amúgy 2018 óta magyar állampolgár is, már ha esetleg lenne olyan szabály, hogy más állampolgárságú ember nem énekelhet Magyarország területén. De persze ilyen nincs.
Nagyvonalúan engedjük el a honnan jött Bánk, Petúr és Gertrúd kérdést, mert a nemesi nemzetfogalom amúgy is más
Ennek megfelelően vita alakult ki a Ninh Đức Hoàng Long előadásáról (videó) szóló hírek alatt. Az egyik fél szerint aki vette a fáradságot, hogy magyarul énekeljen (meg ide költözzön, állampolgárságot szerezzen, miegymás), azt Isten hozta. A másik fél, a születés (Blut und Boden) jogán vitatja azt, hogy a tenor elég magyar lenne. Az egyszerűség kedvéért ezt a második bandát fasisztáknak hívjuk.
Az ügy érdekessége a magyar úgynevezett jobboldal ilyetén megosztottsága mellett egy dolog miatt érdekes szerintem. Esetleg másfél ok miatt. Az egyik összetevő az, hogy hagyományosan elég volt - ld. 1848 - hogy valaki magyar akarjon lenni és esetleg hajlandó legyen megtanulni vagy erőfeszítéseket tenni afelé, hogy megtanulja rántotthús alakú nyelvünket. (Ld. még Széchenyi Stefi gróf, a legnagyobb magyar, aki beszélt magyarul, de nem ez volt az anyanyelve) A másik pedig, hogy elég volt magyarnak vallani magát az embernek. Vagy a magyar érdekeket előtérbe helyezni. Persze a nemzetfogalom több változáson is átment azóta, amihez történészre van szükség, nem magamfajta skriblerre, nekem viszont semmi se drága, hogy keserűen könnyezve nevessek azon, hogy a Fidesz elérte, hogy a fasiszta és a hagyományosan jobbos - és ezen formájukban amúgy persze problematikus - szavazóik sem értenek egyet.
Ninh Đức Hoàng Long minderről semmit sem tehet, szerintem érdemes meghallgtani a fenti link alatt a Hazám hazámat. Ami persze egy sokadik nemzetfogalom mentén megírt Bánk bánból van.
Hírlevelekből
A Scope of Work Spencer Wright hírleveleként kezdődött, én már csak akkor csatlakoztam be, amikor egy nagyobb, ipari jellegű kérdésekkel foglalkozó projektté vált. Nem mondom, hogy rendszeres olvasó vagyok - ld. fent - de most volt egy rész, amiben egyrészt azt fejtette fel a szerző, James Coleman, hogy miért nem működik az idők végéig működő, javítható, olcsó eszközök tervezése. Röviden: a moduláris felépítés esetében a költséget növeled, a hosszú élettartam szembe megy az energiahatékonysággal, mert gyakorta jelent régebbi elvek/technológiák mentén tervezett alkatrészeket. Szóval bonyolultabb világban élkünk, mint hogy holmi "tervezett elavulással" meg lehessen magyarázni. (Kulcsszavak: életciklus menedzsment, constraint satisfaction problem). Ugyanebben a részben van a dobozcsomagolási problémákról szó, azaz, hogy mit és hogyan kell belepasszintani egy kartondobozba, hogy a legkevesebb dobozt használjuk.
A hullámkarton önmagában is könyvet érdemelne (Fotó: H1981N CC-BY-SA)
A The Browser egy korábbi epizódjában találtam az Early Modern Textset, aminek az a célja, hogy alapszókincses angolra (ez a plain english, nem pedig a Simply English, ami Andy Rouse énekeltverses projektje) fordítson le filozófiai alapműveket. Eleve van egy olyan alapállása Jonathan Bennett szerkesztőnek, hogy Kant óta megengedetté vált a rossz, nem világos (irodalomelméletbe pluszként tolvajnyelvi) fogalmazás. Pedig a tárgyalt koncepciókat ki lehet fejteni közérthetően is. Bele fogok olvasni, mert mélyen hiszek abban, hogy gazember, aki nem tudja a szakterületét elmagyarázni egy ötévesnek. A meggyőződésem abból fakad, hogy a CERN részecskefizikusai és a Wigner fúziós energia kutatói képesek voltak elmondani nekem, hogy mit csinálnak.
A ha berges projektet kell linkelni, Little Printert linkelünk szabály értelmében (Fotó: DanW CC-BY)
Matt Webb, aki a BERG-es idők óta az egyik olyan érdekes technológus, akit követek. De a február eleji hírlevele, amiben a Braggoscope projektjéről ír, kis spéttel jutott el hozzám. A sztori a következő: 1998 óta fut a BBC4-en Melvyn Bragg történelmi műsora, az In Our Time. Bőven ezer feletti epizód készült, és ezek el is érhetők a BBC archívumában. Ezer epizódban viszont már nehéz tallózni, szóval Webb épített hozzá egy alternatív könyvtár oldalt. Legyűjtötte az adások leírásait, rádobta az OpenAI GPT-3-asára, és azzal építtetett egy adatbázis, az adások témájából, a megszólaló vendégekből. Az egészet besorolta a Dewey-féle tizedes osztályozási rendszer szerint, majd dobott rá még egy ajánlórendszert. A posztban ott van minden sokkal profibban leírva. A lényeg: eszméletlen mennyiségű hanganyag vált áttekinthetőbbé viszonylag kevés munkával.
Ide kapcsolódik az a gondolat is, amit nem tudom már hol olvastam, hogy speciel az automatikus feliratozás, hogy hozzáférhetőbbek legyenek videós anyagok, sokat profitálhat abból, hogy van MI-s átíró technológia. Tekintve, hogy vagy két éve ilyen szolgáltatással gépeltetem be az interjúim nyers változatát, csak nagyokat tudok bólogatni.
Sorsok
Nem csak a könyveknek van meg a saját Labellójuk - pardon! :) - khm sorsuk, hanem az irodabútoroknak is. És ahogy a nagy olajtározók által vetett árnyékból meg lehet mondani, hogy mennyi van bennük (például), úgy a használt irodabútor kereskedelem trendjei is mondanak érdekeseket. Például, ha sok eladó használt Herman Miller Aeron szék van, akkor nem jár jó világ a tech vállalkozásokra.
Gyanúsan sajtófotó, de mindegy is, ez a dotkom trón, az Aeron szék (Fotó: Wutthichai Charoenburi // CC-BY)
Ezt egyszer a kétezres évek legelején már megtapasztalta a világ. A csődbe menő cégek után a szemfülesebb emberek zsebpénzért szerezhettek méregdrága és jó minőségű irodabútort. Most pedig, hogy felfedeztük az otthoni irodát, illetve leépítési spirálba léptek a tech cégek, többnyire azért, mert most ennek van divatja, megint megjelentek a Kinnarpsok, Herman Millerek és a többi. Ki nem találjátok, már startup is van arra, ami régen mázlisták és ügyes kereskedők játéka volt.
Nagyon nagy kanyar, de kapcsolódik a téma. 2010-ben a Salonban jelent meg egy cikk arról, hogy a régi könyvek értékét ránézésre, szagra, ízre megállapító régivágású profik mellett életben lehet maradni mobilnetes, ISBN-kód olvasós új gyerekként is. 2015-ben pedig a könyveket kilóra vásároló online antikváriumok üzleti modelljéről írt a NYTimes.
Dolgok, amik két mondatot érdemelnek
Bankok bedőlése: Nem csak azért, mert minden jel arra mutat, hogy nagyon rosszul menedzselt - a Silicon Valley Banknek akkor nem volt kockázatkezelési vezetője, amikor amúgy az üzleti modellje összedőlt - bankok dőlnek be, hanem mert ez egy hátradőlve élvezendő műsor. Rendkívül sok, rendkívül kevés értéket termelő ember parádézott az elmúlt tíz évben vállalkozót cosplayezve, most már foszlik a szélén a szöveg. Sajnos viszont olyanok is sérülnek ezáltal - nem a cégeket, hanem a takarítókat, portásokat, szakácsokat kell sajnálni - akik aztán tényleg nem voltak befolyással a cég irányára. (A szélbal progresszív Financial Times cikke a témában :D)
Forrás: internet (ezt mindig le akartam írni)
Wók: az SVB bedőlése és pár igen szerencsétlen elemzés miatt túltengés van woke definíciókból. Jellemzően olyan emberektől, akik nem tudják miről beszélnek.
Gary Lineker utánlövés: igen, visszakerült a BBC-be, még bocsánatot sem kellett kérnie. Ugyanakkor a BBC strukturális problémái nem oldódtak meg. Linekernek azért örülök.
GPT-4: még a GPT-3,5-et se dolgoztuk fel. Plusz véges, hogy mennyi ideig bírok egy hájpot. Ellenben James Bridle brit médiaművész írt egy jó MI-cikket a Gvárgyánba. Ez kapcsolódik a múltkori jó Emily Bender profilban felmerülő kérdések egy részéhez.
Tamásnap (tárcanovella - jobb szó híján)
A Negyedik számú italboltot a milliő álcázta. Senki nem gondolta, hogy Budán, sőt a Széna tér környékén egy számozott kocsma lehet bárhol is. Itt az egységeknek neveik voltak, még annak is, ahová a ráérős egyetemisták literes korsónyi házisörért jártak. Mivel nem illett a világképbe, maguktól kevesen tévedtek be a Negyedikbe. A sarki szerelvénybolt hol elégedett, hol csalódott - "ma se hoztak rauhenpikket, hogy javítsak anélkül dán panelben radiátort, na adj még egy hubit, Józsikám" - közönsége járt be, a Fény utcai piac néhány dörzsöltebb árusa, Gyöngyösi, a cipész, akit néha elkísért az inasa, aki egy időben szociológusnak készült. Szóval a régi bútordarabok.
Egyszer ugyan betévedt egy csapat turista is, akik nem csak, hogy megitták a kólát, de néhányan emlékbe is vittek a vastag üveges, retró csomagolású italból. A mesterek pedig lelkesen lefotózták a nézelődő, a keverttől prüszkölő társaságot, hogy ha később előkerül a sztori, tudják mivel bizonyítani, hogy megtörtént. Pedig azóta lóg egy Nixdorf Paderborn zászló is a pult felől, de olyanja bárkinek lehet.
Azt csak az igazán bennfentesek tudták, hogy a Négyesnek van egy nagy estéje. A Gyöngyösi évek óta tudta és ki nem hagyta volna. A sarkon lakó prof, akiről a háta mögött azt beszélték, hogy egyszer a Klebelsberget, a Kunót is megbuktatta szigorlaton szintén törzsvendég volt. De Jenő, a csapos, nem gondolta, hogy holmi vízvezetékszerelőkelég érettek lennének az eseményre.
"Tudod Gabikám, alig tíz éve járnak ide, mit lehet annyi idő alatt megtudni egy emberről?" - filozofált a délutánra már magának is engedélyezett kis cseresznyepálinkája felett Jenő. A cipész meg csak bólogatott, és gyorsan kiszámolta, hogy lassan az inast is el lehetne hozni tamásnapra. Egyszer majd. A gondolatai aztán továbbsiklottak a következő rövidre és arra, hogy lassan elkezdhetnének szállingózni az emberek. Elsőnek persze Tamás maga futott be. Megtörtnek, elhasználtnak tűnt, mint az utolsó napjaiban, de a szemében ott volt a csillogás. Nélküle nincs tamásnap, hiszen azt döntik el ilyenkor, az óév búcsúztatása előtt két nappal, amikor még a zenészek is ráé, hogy eldöntsék, ki a legtamásabb.
Senki nem értette, hogyan állt elő az a helyzet, hogy szellemidézés jelleggel dalnokverseny történik a Negyedikben. Az ős bútornak számító történész professzor, aki jellemzően késve érkezik, a kilencvenes években egy teljes szemináriumi csoportját állította rá, hogy kiderítsék, volt-e Bacchus szentély a környéken, kóborolhattak-e erre görögök, akik Dionüszosznak áldoztak egy másnapos hajnalon, állt-e itt kelta menhir vagy legalább egy nyomorult kisebb szőlő, ahová bevehette magát valami faun? A diákok ugyan nem értették, mit keresnek, a legnépszerűbb magyarázó elmélet az volt, hogy a professzornak agyára ment a Percy Jackson, de elvégezték a munkát. Egyik kutatás sem járt sikerrel. A kutatások alapján egy konferencián bemutattak egy interdiszciplinárisnak mondott plakátot. A szakma azóta is emlegeti, hogy a semmit, a totális nihilt ilyen meggyőzően senki se prezentálta még. A diákok persze átmentek ötössel, igazán nem ők tehettek róla, hogy a professzor nem rögtön a szellemirtókat hívta.
"A whiskey please, from the not awfully bad" - szólalt meg a cipész mellett egy, a semmiből feltűnő kopasz figura. Megjött az ír, akinek a jelenlétét még annyira se értették, mint az este egyéb jelenségeit, de mivel mindig olyan dalokat játszott, amiket mintha ismertek volna, de valahogy mégsem úgy, ezért komoly rajongótábora volt. Fékezés hallatszott az utcán, amibe belevegyült a betonnak súrlódó fém hangja. Ez csak azt jelenthette, hogy Fabrizio is befutott múzeumi korú Fiatjával, ami egy bernáthegyi hűségével ragaszkodott a gazdájához. Nem azért, mert az annyira megbecsülte volna, de az autó a maga részéről úgy gondolta, hogy jó párost alkotnak.
Nem csukódhatott be az ajtó Fabrizio mögött. Cigarettafüst, zörgő száraz levelek és két halovány orosz lépett be. A belépőjüknek volt némi sportértéke, mert a Moszkva tértől a Dunáig nem lehetett egy száraz levelet se találni, annyira meleg volt a tél. A rutinos tamásnapi látogatók már fel se kapták az ilyesmire a fejüket, és az oroszok sem beszéltek arról, hogy sikerül mindig bemutatni a szélfútta drámai bevonulást. Vlagyimir szokásához híven Tamás mellé ült le beszélgetni, O'Karpov pedig az írrel elegyedett nagyon lelkes, nyomokban az írre is hasonlító nyelven eszmecserébe. Kis idő után a tömegben feltűnt a vörös mellkasú, kigombolt inges francia-görög, aki új hazát ugyan választott, de a részleges görögségét nem tagadhatta volna le. Éppen az egyik fiatalabb zenész győzködte, hogy hadd adja neki a Milordot, mert Piafnak már úgysem kell, és ingyen nem fogadhatja el a tartalék D-húrját, amit épp kiénekelt a gitártokjából. A dalok cserélgetése amúgy sem volt szokatlan. Vagyim, az egykori orosz tanár és törzsvendég esküdözött is, hogy Pugacsova konkrétan elitta itt a Millió rózsaszálat, de ez azért mindenkinek sok volt egy kicsit. Remek tömeg alakult ki már jóval éjfél előtt, ismerősök üdvözölték egymást különböző világokból, tudván tudva, hogy ez az egy találkozásuk van évente, egészen addig, amíg egy oldalra nem kerülnek. És magához képest viszonylag korán megékezett a professzor úr is.
Ahogy a kocsma megtelt emberekkel és gitárokkal, Tamás felállt a pult végén. Pengetett párat, hogy felhívja magára a figyelmet. "Barátaim, mindenki tudja miért gyűltünk össze" - kezdte a rövid beszédét, amit mindenki értett, mintha nyelveken beszélne, mint a tanítványok - "ma eldől, ki lesz a jövő év csehtamása." Elmosolyodott, és abban a mosolyban egyszerre volt Bacchus és Cana Cludhmor, Dionüszosz és Szent Miguel, Villon és Balassi. Gyönyösi és Jenő koccintott, Vagyim Odesszáról dudorászott egy Bernesz dalt és várták a műsort.
Képes apróságok
A fene se gondolta, hogy a Magyar Rovartani Társaság remek rovarvédős, biodiverzitásos képe Jeff VanderMeer legendás sci-fi szerkesztőnél köt ki.
Forrás: internet, abban az értelemben, hogy ez jogpiszkos kép
A Kowloon Walled City lebontásának húsz, harminc éves évfordulója van valamikor mostanában. A falu-ház-várost bemutató egyik ismert grafika publikálása pedig tíz éve történt. A grafikus, Adolfo Arranz a Twitteren osztotta meg, hogyan készült a fentebb látható kép.
Ennyi a hétre!
Ádám