Rakasz #317 - kapitány és span
Sziasztok!
Kitaláltam miről fog szólni a Rakasz Extra. Ez az a havi plusz egy hírlevél, amit a Patreon támogatók - olvasni ingyen lehet, mert közszolgálatnak gondolom a hobbiból írást - pénzének köszönhetően úgynevezett munkaidőben írok havonta egyet. Ez pedig a Tüskevár. Eleve felnőttként jöttem rá, hogy ez egy sokkal jobb felnövés (magyarul: coming-of-age) regény, mint korábban észleltem, de ráadásul ezen túl vannak szerintem érdekes elemzési szempontok.
Lelkünk betonból
Kezdjük brutalista jóhírekkel! Breuer Marcell magyar származású - és természetesen mindenhol máshol sikeressé vált - építész egyik izgalmas épülete, az Armstrong Rubber Companynek épített irodaépület nagyrészt megmenekül. Azt csinálták vele, amit egy régi épülettel lehet: isten pénzéből átépítették a belsejét. Amúgy Hotel Marcel néven szálloda lesz benne, de ez a legkevésbé érdekes része a hírnek. Az izgalmasabb, hogy sikerült passzívházas tanúsítványt szerezni az épületre. Illetve az az érdekes ellenpont is adott, hogy az épületből egy részt bontottak el, mert kellett a hely egy Ikea parkolójának. Ha kinyitjátok
a szótárat az iróniánál, ez van ott.
Itt látható az Ikea is, ami miatt bele kellett már nyúlni Breuer épületébe (Fotó: Gunnar Klack // CC-BY-SA)
Hasonlóan érdekes, hogy a Robin Hood Gardens lakótelepről, amit Allison és Peter Smithson tervezett, és amit vagy lebontottak vagy csak készülnek lebontani találtam egy jó cikket. Ebben azok szólalnak meg - odafigyelj, ilyen még nem volt - akik az épületben laknak. Olyanok derülnk ki, hogy a lakókat nem a brutalista építészet zavarta, a gyerekek meg az épületek által körülzárt parkban éltek, hanem az, hogy az önkormányzat nem költ az épületek állagmegóvására se. Ezt a módszert Budapestről is ismerjük, bár itt ingatlanbefektetők szoktak azzal élni, hogy leszedik az épületről a tetőt, majd amikor az épületet eléggé szétverte az időjárás és menthetetlen, le is bontják. Így kell egy védett épületet kivéreztetni.
Robin Hood Gardens - nem szép volt, hanem jó (Fotó: Matt Brown // CC-BY)
A Gardens épületének egy részét a Victoria&Albert múzeum megőrzi, de hát ez ugye skanzen így. Egy lakótelep csak a bérlőkkel, üzletekkel, sétatávolságra lévő óvodával és körzeti orvossal, a parkban szaladgáló gyerekekkel és galambot etető idősekkel együtt él. A brutalizmus, amennyiben nem csak stílusról beszélünk, ezt a szociális funkciót is tartalmazza.
A fentieknél kevésbé érdekes, mert a gazdag emberek pénzt költenek kategóriába tartozik, hogy a Barbicanban, ami egy nagyon érdekes londoni épületegyüttes vagy egy beépítetlen vékony és magas épületrész, amit épp most próbálnak eladni. A Barbican sima lakásai is rendkívül drágák és alapvetően remekül néznek ki. Komoly kérdés, hogy tudnak-e olyan teret tervezni majd az új tulajdonosok, ami visszafogottságban, eleganciában és funkcionalitásban felveszi a versenyt a klasszikus modernnel.
Barátság
A Welcome To Wrexham, amiről pár levéllel korábban (R#) volt már szó, egyik olyan központi kérdése, ami nem a focival kapcsolatos, az, hogyan lehet két férfi barát. Egy epizódot ennek is szentelnek, és milyen jól teszik! Ne nevessünk, a korszak egyik nagyon fontos kérdéséről van szó, még ha olyan egyszerűnek is tűnik. De abban a világban élünk, ahol a fejben lefuttatott logikai játék az, hogy az autópálya vécéjében melyik piszoárhoz lehet beállni, ha vannak már bent. Vagy abban, ahogy a "katonadolog" és "a fiúk nem sírnak" parancsai, ha nincsenek is talán már így kimondva, de még éreztetik a hatásukat. Magyarul: férfiként eleve nem egyszerű érzelmet kifejezni. A barátság, illetve annak kifejezésre juttatása pedig enélkül elképzelhetetlen. A testi kontaktus nagyjából a vállveregetés és a kézfogás között merül ki. Van, hogy meg is lehet ölelni a másikat, de az akkor, ha közeli hozzátartozójából fogyott ki.
Egy sloop és egy brig, ilyen "vezethet", aki master and commander
Ma Péter, aki régi barátom, küldött egy cikket arról, hogy közös kedvencünk, a Kapitány és katona, egyik fő témája ugyanezt is tárgyalja. A film címe amúgy félrefordítás is lehet, mert a "master and commander", ami a regény és a belőle készült film eredeti címe a 24 ágyúsnál kisebb hajót parancsnokló tiszt rangja. De vissza a filmhez! Anno nem szólt nagyot, nem nyerte el a díjakat, pedig a tengeri csatái megérthetővé teszik azt a borzalmat, amivel a haditengerész együtt él. Az ágyúgolyó nem precíziós fegyver, a repeszhatással terjedő fadarabkák sem számítanak annak, és akkor ott van még a tenger.
Amikor viszont nincs csata, akkor monoton hétköznapok vannak. A kapitány és az orvos, a film két főszereplője, vacsorázik, csellóval és hegedűvel jammelget, este lőn s reggel. A legénység beszélget, történeteket mesélnek, lassan "telik az a rohadt idő". Itt jegyzem meg, hogy a film arra már nem tér ki, hogy a férfiembernek lehetnek női barátai is. Már csak azért sem, mert ezzel a gondolattal bármikor komoly vitát lehet provokálni, még ha igaz is.
Kencelkalcsa és egyéb állatok
Hosszan és többekkel harcoltam az ellen, hogy az eltörlés/elhallgattatás kultúrája (cancel culture) nem létezik. A jelenség a jobboldali morális pánikok minden ismertetőjelét magán viselte. Ráadásul miniszterelnökúrtól remekül megtanultuk, hogy nincs annál jobb stratégia, mint hogy az ellenfeleidet vádolod meg azzal, amit te magad csinálsz. És mit ad isten, azt írja a héten a Guardian, hogy:
"The BBC has decided not to broadcast an episode of Sir David Attenborough’s flagship new series on British wildlife because of fears its themes of the destruction of nature would risk a backlash from Tory politicians and the rightwing press(...)"
Azaz, hogy a BBC - tudjátok a sztenderd, mondhatnánk keserűen nevetve - nem adja le Attenborough legújabb dokuját arról, hogy a brit diodiverzitás elvesztése és az újravadítás (azaz a művelésből való kivonás) hogyan áll. A brit széljobb azonban egyiket sem szereti. Ha belegondolunk a teljesen nevetséges "méhlegelő-vitába", ugyanez elmondható a magyarról is. A természet legyen lenyírva fűkaszával, álljon glédában, meg legyenek mittudomén mosolygós nyuszik itt-ott.
Közben zajlik a Lineker-ügy is. Ezt a legrövidebben úgy lehet összefoglalni, hogy a lovaggá ütött egykori focista és jelenlegi sportkommentátor be talált szólni a Suella Braverman brit belügyminiszternek, hogy az általa használt beszédmód és a mondanivalója is rendkívül közel esik ahhoz, amit a harmincas évek Németországában használtak. Ezzel még csak túlzásokba se esett Lineker, a tory kormányzat nagyjából olyan finomsággal játszik a fasisztoid témákkal, mint itt nálunk miniszterelnökúr. A BBC - tudjátok, a sztenderd - megpróbálta megróni ezért a kommentátort, de ez nem sült el jól. A hétvégi meccseket nagyjából három óvodás egy ballonkabátban valamint az utcáról berángatható első szerencsétlen fogja közvetíteni, mert a többség kiállt Lineker mellett és nem ül mikrofon és kamera elé. Ahogy az amúgy centrista South Parkban elhangzott "az árja nem járja".
Én máshol
Visszatért szabadságról ez a rovat! Vannak még tárgyalásaim, kinéz pár olyan meló is, ami nem rólam szól, hanem a témáról, és mint ilyen, a Rakasz szempontjából érdektelen lesz majd. Mindenesetre dolgozom azon, hogy a magyar puma gazdasági csoda ellenére továbbra is be tudjam fizetni a számláimat.
A Magyar Narancsban megjelent egy pár héttel korábban írt cikkem arról, hogy az MI-s képgenerátorok által használt tanítási algoritmusok jogosítása nem evidens kérdés. Magyarul: lehet, hogy szabad felhasználás letölteni egy raklap képet a netről és megetetni a modellelel, de lehet, hogy licencelni kell ezeket.
Vendég voltam a Mensa - nem vagyok tag! - beszélgetős eseményén, ahol Szabados Levente MI-kutatóval beszéltük meg az MI és a ChatGPT kapcsán felmerülő problémákat. A Mensa tagok megtalálják a belső hálózatukon, a kicsempészésében sajnos nem tudok segíteni egyelőre.
Azt ellenben el tudom mondani, hogy szóba került a buddhizmus Levente által, Harry Frankfurt On Bullshitje mindkettőnk által, illetve az a kérdés, hogy amúgy mi az intelligencia. Erre van egy bevett válasz, hogy amit az intelligenciatesztek mérnek, ennél sokkal jobb definíciót nehéz találni. Már csak azért is, mert a válaszadás azzal kell kezdődjön, hogy eldöntjük, hogy egy matematikai-logikai dolgot tekintünk-e intelligenciának vagy vagy egy olyat, aminek van kulturális-nyelvi rétege is. Amennyiben az utóbbit választjuk, úgy ránk borul az a teher, hogy ezek tanult dolgok, amelyek nem függetlenek az emberek társadalmi hátterétől. Ez pedig súlyos kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy kit hagy hátra a társadalom és mi a felzárkóztatás módja.
Plakátmagány
Két cikket is olvastam a reklámról a héten. Az egyik egy Zitron hírlevél, ami némi spéttel jutott el a kezembe. Ez a mindent eluraló adtech (magyarul: reklámkiszolgáló technológia, tudjátok, emiatt tud mindent a Facebook és kergetnek minket az interneten át a reklámok) hatásáról szól. Illetve arról, hogy ahhoz képest, hogy mennyi kamu és csalás van ezen a területen, cégek garmada nagyon jól él ezekből. Ugyanakkor, írja Zitron, a digitális magánélethez (és például titkolózáshoz vagy csak a megfigyelés hiányához) fűződő jog alapvető emberi jog. És van egy trend, hogy az alapvető emberi jogokkal szembehelyezkedni nem a nyertes stratégia. Jó esszé, érdemes elolvasni, mert elkanyarítja az író az amerikai történelemtanítás felé is, ami máshogy elrontott, mint a magyar emlékezetpolitika. Lehet belőle tanulni.
A másik cikkben kevesebb a töltet. Tobias Van Schneider dizájner azon mereng el, hogy régen sokkal emlékezetesebb, kreatívabb reklámok voltak. Elismeri, sőt ő maga hozza szóba, hogy egy kevésbé egyenlő, szexista, vacak reklámipar gyártotta ezeket. Ugyanakkor mivel a reklámok nem szaladgáltak az ember után - lásd fentebb az adtechet - így kevesebb hirdetés volt és nagyobb "terük" volt hatni.
Könyves állat és apróságok
Ádám arra hívta fel a figyelmemet, hogy szűkebb pátriánkban, Borsodban is van könyvtárbusz. Dani pedig arra, hogy nem csak öszvérrel meg szamárral lehet könyvtárat üzemeltetni, hanem bizony tevével is.
Grindrod az MI6 épületéről, ami a legkevésbé sem a rejtőzködésről szól.
Mateusz Urbanowicz megint talált egy olyan japán digitális szövegszerkesztő/írógép hardvert, amire lehet vágyni.
Legyen ennyi a hétre!
Ádám