Rakasz #312 - futva nem medve
Sziasztok!
Tudjuk le gyorsan az aktualitásokat, hogy aztán beszélhessünk az időnek óságáról meg képzőművészetről meg ilyesmi.
Egy. Ismét lecsapott a karizmatikus nekrofauna (R#289), amennyiben 150 millió dollárt kapott a dodó madár újbóli létrehozásán dolgozó csapat. (Igen, ez egy IFLScience link, magam is restellem.) Ez alapvetően kidobott pénznek tűnik, amit akár környezetvédelemre is lehetne fordítani, de az ilyen pénzeket nagyon könnyen szívják fel a "milyen menő lenne, ha megint lenne mamut" kezdeményezések. Illetve ezzel párhuzamosan működik az a jelenség is, hogy a cuki élőények megvédésére, kutatására több a pénz, mint a nem cuki, de fontosakéra. Azt hiszem a Bevezetés a pszichológiába című tantárgynak, ami pedagógus hallgatóknak kötelező volt, ez az a szakasza, hogy az ember nem logikusan gondolkodik, hanem racionálisan.
Kettő. A Twitter fizetőssé fogja tenni a rendszer motorházához (az API-t egyszerűsítem így) való hozzáférést. Ezzel a szolgáltatáson futó automatizált fiókokat (ld. még botok) ellehetetleníti, mert a legolcsóbb előfizetési szint is havi 150 dollár lesz. Ezért ötszáz akciót kapnak, ami nagyjából arra elég, hogy az ember magának futtasson egy botot. Sok mókás automatikus fikciót generáló, híreket szolgáltató, mémként létező Twitter fiók fog bezárni, amelyek alapvetően olyan tartalmat állítottak elő, amelyek komfortossá tették az oldalt. Amióta Musk megvásárolta a Twittert szép lassan rohad szét az egész, ez most egy nagyobb lépés lesz. Ilyen az, ha egy velünk élő géniusz le-lecsap. (Már megy némi visszatáncolás az ügyben, de Musknak azt sem hisszük el, ha kérdez.)
Szeretet
Nagyon sok bajom van a bűnös élvezet / guilty pleasure kifejezéssel. A felnőtt ember bármilyen hülyeségért rajonghat az egészséges határokon belül, nem kell érte elnézést kérnie. Ami azt illeti, nincs is kitől.
Az viszont komoly elégedettséggel tölt el, hogy a mostani internet tud rajongani olyan emberekért is, akik korábban a viccek csattanói voltak. Jennifer Coolidge, aki remek karakterszínész a mennybe ment a White Lotusszal, nem mintha korábbi szerepekben ne lett volna rém vicces. Brendan Frasert furcsán szerette a net, de az elfogadás még mindig jobb annál, mint ahogy a szexuális zaklatás ellen felszólaló színészt elengedte a filmipar. Nem hoztam volna szóba, de a közösségi web annyira barátságtalan hely, hogy érdemes mellette fejben tartani, hogy vannak jó sarkok is.
Apropó szeretet, megjöttek a könyveim, amiben persze van méreg, mert a 32 fontos rendelést (kb. 14 ezer forint) a posta és a brexit még megfejelte ötezer forint mindenfélével. Kicsire nem adunk! A csomagban ott van Eric Hazan sebészből lett balos francia könyvkiadó százoldalas esszéje. Próbál a nagyon szeretett Párizsának a változásáról, a dzsentrifikációról szólni, de aztán a szöveg önálló életre kel és egyszer csak már az ötvenes évek újságos fiúinak biciklijeiről, a madagaszkáriak által üzemeltetett szatócsboltokról - mert rendes ember nem megy egérfogóért Auchanba - vagy arról van szó, hogy mit követett el Pompidou a város ellen. Még nem jártam Párizsban, de Hazan két könyve az, amit magammal vinnék, ez egészen biztos.
Reprint
A Steelcase irodabútor-gyártó újra rendelhetővé tette a Frank Lloyd Wright által tervezett Racine nevű, eleve irodaházba való tömeggyártásra tervezett kollekcióját. Annyira elüt a menedzsergettó chictől és a ledet is leddel gémer esztétikától, ami a két leggyakrabban látható irodabútor stílus manapság, hogy ránézni is pihentető. Lloyd Wrightot amúgy leginkább a természetközeli, de mégis modern épületeiről szokás ismerni, mint a Fallingwater ház. Ami egészen addig jó helynek tűnik, amíg az ember nem nézi meg a belmagasságot az épületben, amit a mester a saját 173 centijéhez szabott. Nincs meg mindenhol a két méter. Ó és ha már inszájderkedünk, az élete sem volt semmi az építésznek, erről pont pár hete jött ki egy Képtelen Krónika podkaszt epizód.
Bevallom, a színdivatból idén egyszer már kiábrándultam, amikor valamelyik magazin megírta, hogy idén nem a szürke lesz a belsőépítészet menő színe, hanem a bézs. A Blackbird Spyplane azonban ennek ellenére le tudott kötni, mert feltettek egy olyan egyszerű kérdést, amihez merészség kell. Miért van ennyi majdnem teljesen, de mégse fullosan matt, picit csillogósra polírozott dolog. Az új autótól a termoszkulacsig mindenben találtak nem pasztell, de azért erősnek se nevezzük színű dolgokat. (Kösz, Julis!) Legalább olyan fontos szöveg ez, mint a premium mediocre felfedezése volt anno. (R#232, R#259)
Óriási apróságok
Elém került egy videó egy ESH-6/45 lépegető exkavátorról, amit még a Szovjetunióban gyártottak le és külszíni fejtésű bányákban használnak. Ezek mindig népszerű anyagok, három-négyévente körbemegy a neten ugyanaz a pár videó. Ha nem a 6/45-ről, akkor a 2/90-ről kerül elő videó. Mindkettő olyan, mint egy lánctalpra/lépegetőre szerelt kisebb ház. Vagy mint Howl kastélya a meséből. (Gyári katalógus.)
Nagygépeket is jó nézni persze, de ami elgondolkodtatott, hogy a videót megosztó bejegyzés kiemeli, hogy 'hú ezt a gépet egy olyan országban gyártották, ami már nem is létezik.' Ami annyira valójában nem is különleges dolog, ha az ember Kelet-Európában él vagy persze, ha egy kicsit jobban figyel máshol. Ültem Triesztben K.u.K kikötői bakon, mert hát pár száz kiló vasat nehéz elrontani, Londonban dőltem világháborús hordágyakból épített kerítésnek, azt meg pár hete tanultam, hogy szintén Londonban - ahol sej van számos utca - az utcasarkok, kapualjak cölöpjei néha elhasznált és hulladékáron eladott ágyúkból vannak. Ugyanígy vannak működő, nem öt-tíz évre tervezett ipari gépek is. Meg persze akadnak olyanok, amiknek a tervei ugyan régiek - lásd az épp gyártásból kikerülő Boeing 747-es - de évtizedekig gyártották módosításokkal a gépet. A típus első repülése 1969-ben volt, utasokat pedig 1970. januárjában szállított először. A Beatles meg csak 1970. decemberében oszlott fel. Nem mintha lenne összefüggés.
Én máshol
Duplarakaszos hétvégéje van, kiment a Rakasz Extra. Ez egy nagyon nem tervezett anyag volt, egy barátommal folytatott vita hozta ki belőlem, úgyhogy megkértem olyan barátaimat, akik maguk is újságot írnak, írtak vagy bízom az értékítéletükben, hogy köpködjék meg, mielőtt kimegy. (Köszi!) Egy elméletet akartam összerakni arra, hogyan nem tud egyrészt megküzdeni a sajtó a kultúrharcos témákkal, másrészt a populista szélsőjobboldal nő- és LMBTQ-ellenes fordulatára mi lehet a magyarázat. Mindezt úgy, hogy a vallást nem vesszük elő.
A jövő heti Narancsban lesz cikkem az MI-s kép és szöveggeneráló szoftverekről, illetve arról, hogy a felhasználásuk jogi határait, az oktatásban való szerepüket és a szöveggenerálás és a válaszadás közötti különbséget csak most fejtjük meg.
Pénteken Szabados Leventével, kedvenc MI-szakemberemmel interjúztam, ez aztán a Kreatívba megy majd. Emiatt ilyen rövid a mostani Rakasz, rövid határidő volt az anyagra, és szokás szerint sok mindenről beszéltünk, meg is ette a hétvégémet. Még így is van a vágóasztalon úgy másfél interjúra való anyag, ezzel valószínűleg fogtok találkozni. Ezek mellett még lehet, hogy a következő Forbes-ok valamelyikébe is írok MI-set és autósat is.
Ennyi a hétre.
Ádám