Rakasz #302 - bálnahajó és mátrixtelefon
Sziasztok!
Kitalált kínai átok időkben élünk megint, azaz érdekesekben. A héten olyan anyagokat küldtem el szerkesztőknek, amiknél nem tudom, hogy mi változik addig, amíg beindítják a nyomdagépeket.
(Fotó: Citroen, és igen, nagyon sajtófotó)
Na jó, a Forbes jövőautós cikknél kisebb a kockázat, mert nem hiszem, hogy tizenpár nap alatt megszűnik a kis városi autós - kép lent! - jövőkép. Ha pedig igen, akkor csak a még több tömegközlekedést tartalmazó elképzelés várhat erősebbé.
Hurut és Twitter
Mindenki, aki valaha élt működő társas szolgáltatásban tudja...álljunk meg itt egy szóra, mint Grétsy professzor. Aki ugye nyelvművelő volt, de ne rójuk most ezt fel neki. Ian Bogostnak volt a közelmúltban egy cikke arról, hogy a közösségi média korának a vége közeleg. Lehet emellett érvelni, a Facebookot Zuckerberg viszi a földbe épp, a Twittert meg Musk, az Instagram szintén a Zuck Művek operációja, a Tiktok köszöni jól van, de dög nehéz eldönteni, hogy mennyi a xenofóbia és mennyi az egészséges bizalmatlanság abban a vádban ellene, hogy a kínai állam az egészségesnél jobban belelát.
Bogost esszéjében az is fontos, hogy külön kezeli a társas/szociális webet és a közösségi médiát. Sarkítva társas web az, amikor mindenkinek lehetett valamilyen blogja, fotónaplója satöbb, amit kevesen követtek. Ezt a korszakot lelkes netezőként éltem végig és mély szeretettel gondolok vissza rá. A közösségi média pedig, amikor mindenki a régi, általános iskolás osztálytársaival vitatkozik a Facebookon. A különbség a központosítás, a silósodás. És aztán Bogost arra megy tovább az írásában, hogy ez hogyan torzította el az emberi kommunikációs mintákat. Hosszú írás, de érdemes nekiülni.
"(...)given that the model was forged in the fires of Big Tech companies such as Facebook, where sociopathy is a design philosophy."
De vissza a témához, szóval a közösségi szolgáltatások ideális esetben összekötik az embereket. Így tudtam meg Gyuri olvasótól, hogy lehet ám az internet segedelmével hurutot rendelni, és van akkora meló az előállítása, hogy meg is érje.
Materiális kultúra
Ed Zitron hírlevelének a legutóbbi darabja két ok miatt tud érdekes lenni. Aki nem olvasott eleget az FTX kriptotőzsde bedőléséről és érdekli, annak azért. (A sztori röviden: büntetnivalóan hanyag emberek sikkasztottak.) Viszont a hírlevél második fele viszont a kriptó népszerűvé válását próbálja megmagyarázni. Itt sűrűbben csapkodnak a villámok, mert arra építi fel az elméletét Zitron, hogy a 2008 körül a munkaerőpiacra lépőknek azzal kellett szembesülniük, hogy egyrészt rosszabbul fognak élni, mint a szüleik, másrészt az életben nem lesz saját lakásuk, örülhetnek, ha a diákhitelt kifizetik mire felveszik a hitelt a temetésükre. Ilyen háttérrel pedig a tizenkilencre lapot húzok befektetések nem is tűnnek rossz ötletnek, hiszen minden mindegy amúgy.
A Smithsonian bejelentette, hogy a Qualcomm chipgyártó szponzorációja lehetővé tette, hogy egy nagyszabású kiállítást rakjon össze a mobiltelefonokról. Nagyon elgondolkodtatott, mert csak egy ideig egyértelmű, hogy mit rak az ember a tárlókba és a kijelzőkre. A fenti dzsipes reklám, amiben Gordon Gekko apu megy a család után az egyértelmű, a You Will! is. A klasszikus készülékek is: Nokia 2110, Ngage, flipes Ericsson, ékszer Samsungok és így tovább.
De ahogy beérünk az okostelefon érába, a legtöbb mobil fekete téglalappá válik. Még ha a hátoldal más is, nincsenek jelentős különbségek. Ami nekem beugrott, hogy a kiegészítőkkel lehet egy idő után játszani: tokok, "ki ne essen a kezemből" markolatok, hajtogass otthon kartonból 3D-szemüvegek, amikor még az egész ötletnek volt némi ártatlansága, autóokosító jószágok, amik a teljesen más fejlődési ütemben készülő kocsikat békítik össze az okostelefóniával. A skála végén valahol a telefont kiszolgáló otthoni/irodai infrastruktúra áll a mérnöki szempontból közel sem veszteségmentes, de elegáns drót nélküli töltést kínáló bútorokkal.
Kéne írni róla, de nincs kedvem
Van egy csomó olyan fasisztoid tendencia, amivel kellene foglalkozni, de a gondolat is lehervaszt. Ilyen például az Insider cikke, ami a gazdag techesek között divatos dinasztiatervezési - és nem is kicsit eugenikára hajazó - divattal foglalkozik. Egészen sokáig úgy gondoltam, hogy a Neurománc Tessier-Ashpool klánja nem egy aspirációs cél, hanem egy művészien szépen ábrázolt csúnya zsákutcája az emberi fejlődésnek. Mondjuk vannak, akik szerint a Ready Player One is üzleti terv, nem egy rémálom.
Ugyanez a helyzet a longtermista és az effektív altruista gondolkodási iskolákkal, illetve azzal, hogy ezek most épp vagy válságban vannak vagy hazudnak maguknak. Rövidbe: a longtermizmus azt mondja, hogy az emberiség távlati fennmaradása a cél, ami pedig szentesíti az eszközt. Az effektív altruizmus pedig nagyjából úgy foglalható össze, hogy ha az ember Zyklon B kereskedőként keresheti a legtöbb pénzt, amit jótékonyságra költ, akkor uccu neki. Ugye észlelhető, mi ezekkel a baj?
Japán nippművészet
Nehéz átadni, hogy miért jó a Twitter. De például a lenti kép, amit @Zen56-tól vettem át úgy jutott hozzám, hogy az egyik követettem megosztott valamit, amit másnál látott. Japánból egy korai irodalmat mesterséges intelligenciás átírószoftverrel feldolgozó koreai kutatót követek és pár grafikust. Ennek ellenére a lenti képen miniszobrok vannak. Hol talál az ember véletlenül ilyet máshol? (Most persze jönni fognak, bejelöltem több gyártót. Már csak az kell, hogy a smaragdgyerek ne döntse be a Twittert, amitől azért tartok.)
Azt is el tudom mondani, mi ebben a mágia nekem. Egyrészt képes meglátni a művész (itt legalább három alkotó dolgai vannak egymás mellett) a hétköznapiban a különlegest. Másrészt pedig az, hogy ezeket a jószágokat képes használtnak tűnőnek mutatni. Kopott létratartó robot, mászó zseblámpa izzó, a fém cuccokról meg sem tudom állapítani, hogy mik. De csodálatosan néznek ki egymás mellett.
(Fotó: azt hiszem Jucon, a szobor biztosan ő)
Határozottan nem az a dolog, ami a globális posta és a magyar gazdaság szétkorhadása közben kellett volna megtalálnom. Mert ugye ki ne vágyna egy Jucon-féle bálnára például.
Zene
Kommentár nélkül, csak mert a héten került elém. Weird Alt a palimpszesztjeiről (vagy pastiche?) ismertem, de több van a figurában, úgy tűnik. Illetve minden megnyilvánulása, amit olvastam, azt sugallja, hogy van benne egy egészséges adag ööö egyszerűség. Ahol nem a butaságot próbálom így körülírni, hanem azt a fajta hétköznapiságot, ami ellentétes a celeb léttel.
Vers
Ha már az előző hírlevélben szóba került Király László kötete, ezen a héten egy vers lesz tőle.
Arany-balladák
Királyasszony kertje
Kivirult hajnalra:
Fehér rózsa, piros rózsa.
Szőke leány, barna.Kinek énekelsz te,
Hol van a te kerted,
Kire veted szemed fényét,
Mibe lehelsz lelket?Szemed előtt történt,
Tanúskodhatsz róla:
Szép Záchklára-virágaid
A földre tiporva.Záchfelicján-erdőd
Fagyos lánggal ég el.
Föl sem melegíti tested,
Nem vigasztal fénnyel.Szemed előtt tették,
Tanúskodhatsz róla.
Kitől némaságot várnak,
Nyissa száját szóra.
Ennyi a hétre.
Ádám