Rakasz #301 - leszállni egy sajtóhibára
Sziasztok!
Ez megint egy késős levél, de leadásom volt. Egy mi az a fediverse és mire kell gondolni a Mastodon szó hallatán a Narancsba, és egy könnyes szemmel a jövőbe nézős e-koncepcióautós a Forbes-ba. Mindkettő olyan téma, amit jó is, meg fontos is megírni. Cserébe egyik se ezen a héten jelenik meg.
A hét meg a nyolcát
A Kréta rendszer feltörése kapcsán lenne egy raklap téma, amivel lehet foglalkozni, de meghagyom másoknak. A kód minősége, a beszerzés módja vagy épp az a felelőtlenség, hogy a szanaszét hackelt rendszer még mindig elérhető például ilyenek. (A Telex elkezdte, a harmadik cikknél járnak.)
Ez a kréta is törik (Fotó: Fortepan / Fortepan)
Viszont az szerintem megérdemel egy említést, hogy van három legendás szlengnév, amit többnyire ismerni szokás. Kis Tamás nyelvészprofesszor mindenre kiterjedő cikkgyűjteményének a lábjegyzetében lehet megtalálni. Olyan nevekről beszélünk, mint Ladislaus dictus lagfazou, azaz Lágyfaszúnak mondott László.
Hogy mi köze ennek a Krétához? Az iskolai rendszer forráskódjának kiszivárgásával kikerült a tiltott szavak listája is. Amelyek egyrészt olyan hatást keltenek, mintha egy ötödikes próbálna káromkodni. Ráadásul egy nem túl helyesen író ötödikes. Másrészt pedig olyat nem tilt törvény, szabály, kód többnyire, amit nem próbálnak leírni vagy elkövetni. Készült a listából káromkodásgenerátor, de nem az igazi. A viccesebb szavakat valamiért nem dobja fel.
Ismeretterjesztés
Sose gondoltam, hogy az exobolygó-kutatás elmúlt harminc évének eredményeit egyszer eléneklik nekem. De mégis megtörtént! Minden másra ott vannak Molnár László csillagász összes elérhetőségei. Például a tök jó Twittere.
Nagy mázlim, hogy akkor jött szembe az egész exobolygó-kutatás nekem, amikor a kepleres adatokból elkezdtek kizuhanni a bolygók. Tucatjával.
Llandegley ugyan nem rendelkezik nemzetközi repülőtérrel, viszont van valami legalább ennyire jó ott. Egy közlekedési tábla, ami a nemzetközi repülőtér két terminálja felé mutat. Az út végén amúgy egy mező van. A táblákat egy "közeli" - értsd: ötven kilométerre - dolgozó walesi újságíró, Nicholas Whitehead rakta ki húsz éve. Azóta durván évi 1100 fontjába került a tábla karbantartása.
Mindenki döntse el, hogy ez a 11 millió forintnyi összeg sok-e egy olyan poénért, amit a helyiek szeretnek, aminek Facebook, Twitter és Wikipédia oldala lett, sőt még valami helyi műemléki védettséget is kapott. Ezt a kérdést a walesi parlament műemlékvédelmi hatóságának is meg kell válaszolnia, mert Whitehead bejelentette, hogy eddig tudta fizetni a poént.
Élet
Új kiadás készül Kövi Pál Erdélyi konyhájából, amiből ugyan pár éve volt egy modernizált kiadás, de nem lehet kapni. Én meg rájöttem, hogy vettem párat ajándékba, magamnak meg egyet se. De az eredeti kiadásból akad minden polcomon. Olyan ez, mint Király László Az elfelejtett hadsereg kötete, ha az ember látja, megveszi. Ennek kapcsán volt több Telex cikk, jobb is rosszabb is. A jobban pedig volt utalás a hurutra.
A szó nekem eddig a köhögéssel kapcsolatban volt meg. De kiderült, hogy egy savanyított aludttejes cuccban tartósított zöldfűszeres ételízesítő is, ami az erdélyi konyhába az örményekkel került be. Még van, ahol készítik, ezt pedig a Gyergyószentmiklósi Örmény Közösség oldalán megjelent riportból tudom, ami az első olyan oldal, amin nagybetűvel kint van, hogy készült a magyar kormány támogatásával, és úgy gondolom, hogy ez igen, hála érte. A cikket persze nem ők írták, de esélyem sem lenne a Hargita Népe 2010-es évfolyamából előtúrni az anyagot.
Piac Jerevánban (Fotó: Fortepan / Bojár Sándor)
Ritók Nóra hajlamos érzékenyebben írni, mint a magyar újságírók jelentős része, pedig nem is ez a dolga. Vagy az is lehet, hogy csak nem fél olyan témák szóba hozásáról, amik mindenkiben ott forognak, de kényelmetlennek érzi beszélni róluk. Arról például, hogy az a córesz, amibe Magyarország rohan befelé egy csomó embernek a lecsúszást jelenti majd. Státuszt, megszokott kényelmeket vagy épp megszokott alapszolgáltatásokat fognak elveszíteni.
és irodalom
Robin Sloan összeszedte a mostanában ide-oda írt novelláit a legutolsó hírlevelébe. Van köztük olyan, amit MI-s eszközökkel kísérletezve írt, ez kevésbé érdekel. Viszont az, ami arról szól, mit kezd egy klímakatasztrófás regénysorozat írója és szerkesztője azzal, hogy be kell fejezni a sztorit, az csodálatos.
És ha már Sloant olvasunk a héten, akkor az egyszerre urbanisztikát, öregedést és bárányburgert is tartalmazó novelláját is érdemes. Különösen, hogy ott van benne a szavak közé eldugva a kilencvenesek vége, kétezresek eleje modernitása is, csak nem hangzik ez az EDC szó és tán a techwear is csak egyszer. De benne van.
Mostan színes
Szabolcs, a Rakasz barátja és tollneppere eljutott a Tokyo Pen Show-ra, ami egy kis amatőr expó csak, szóval ránézésre akkora, mint egy nagyobb magyar rendezvény. Miután bekönyörögte magát, hagyták hogy gyorsan körbefotózza a tintákat, tollakat és az egyedi tollhegyeket csiszoló mestert is. Ígéret van arra is, hogy az igazi nagy japán papíros-tollas szakkiállításokra is elnéz idén.
Dani hívta fel a figyelmemet, hogy az Openculture kiásott az Archive.org-ról egy 1860-as tintás és írásmintás könyvet. Érdemben nem lehet mit mondani róla, igazi lapozgatnivaló, minden olvasó talál magának valamit benne.
(Fotó: Balla Demeter / Hegyi Zsolt jogörökös adománya)
És ha már formákról és színekről van szó. A hét üvegművésze Jiyong Lee, akinek szegmentált üveg magam sem tudom micsodái nagyon tetszenek. Az ember a legkevésbé sem várja az üvegtől, hogy egyenes vágási felületek legyenek benne, közben pedig kívülről szolid tárgynak hasson. Erre tessék.
Vers
Lovecraftról szokás mondani, hogy kozmikus egyedüllét, meg rettenet, meg hogy az embert behúzza abba a térbe, ahol hangyának érezheti magát. Vagy így mondják. Elég sok Lovecraftet olvastam, de sose gondolkodtam rajta. Illetve amin igen az Kij Johnson Vellit Boe regénye.
Viszont kozmikus távolságból van versünk is Sirokai Mátyástól. Ez például A káprázatbeliekhez kötetből származik, 27-es szakasz.
Űrhajónk a nyelv, melyből kitekintve a határtalan, lüktető káosszal nézünk szembe. Ismeretlen ágak villái között sodródunk a fénylő gubókkal pettyezett sötétben, hallásunkat láthatatlan lombok fehér zaja tölti be. Az elhagyott világ fogalmaiba kapaszkodunk, amik megszűntek otthonainknak lenni. Bolygók fürtjei, rajai, telepei süllyednek és emelkednek körülöttünk, miközben csak a hasonlatok szíjai tartanak bennünket, és egyre újabb nevek segítségével próbálunk lépést tartani a ránk zuhogó látványokkal.
Ha az űr valóban beavatott minket valamibe, az csupán önmaga lehetett. A sötétben keringő atomok közti áttörhetetlen közönybe, és ebbe a nem eleven, nem holt ragyogásba. A súlyukat vesztett gigászok vonzásába, melyekből több van, mint hogy a szükség jeleivel, a számokkal követhetnénk őket. A csendbe, ami előtt meghátrálnak a hangok. És a borzongásba, ami már a szavak közti űrtől is erőt vesz rajtunk.
Ennyi a hétre.
Ádám