Rakasz #298 - kémes kirakós
Sziasztok!
Jön a mindenszentek, ki kell találjam, hogy kimegyek-e apámhoz a temetőbe, ahol ő nincs, vagy beülök két pohárral a garázsba, ahol meg van. Négy év telt el, és azt megtanultam, hogy a tévében, krimiben, fényes papíros magazinban szereplő gyász fázisai nem úgy működnek, ahogy a tankönyvben vannak. A lyuk ott marad az életben, csak körbenövi a borostyán.
Puzzlerakosgató emberek
Ugye mindenki olvasott már Tom Clancy regényt? Olyan ő, mint Frederic Forsyth, John Le Carré vagy épp Clive Cussler. Nem az írás minősége felől nézve, ott zongorázni lehet a különbségeket. De arról a "techno thriller" és "kémregény" közti területről származik mindegyik művük, ami a modern világ megértését ígéri. Aztán ezt vagy teljesíti szépirodalmi szinten (Le Carré), vagy jó képet rajzol elcsípett félmondatokból (Clancy), vagy a kezünkbe nyom egy, az agyat kikapcsoló kalandot, mint Cussler.
A világot egyben kellene látni (Fotó: Ken Hawkins CC-BY)
Minket most Clancy érdekel, mert a Youtube feldobott nekem egy 1986-os előadást, amit az NSA-n tartott. A hely és az idő is fontos. 1986-ban az NSA, az amerikai rádiós (meg úgy általában elektromos mostanra) már egy cseppet ismert dolog volt, de nem volt még olyan hírhedt, mint mára. James Bamford The Puzzle Palace című könyve, ami nagyjából az egyáltalán mi ez és mivel foglalkozik témákat fedi le 1982-ben jelent meg. Clancy Vadászat a Vörös Októberre című thrillere pedig 1984-ben. Az utóbbi ráadásul az esélytelenek nyugalmával került ki a könyvpiacra, kiadója az Egyesült Államok Tengerészeti Intézetének Kiadója volt. Csak aztán bestsellerré vált.
Szóval a videóban, ami egy darabig nem is volt elérhető, Clancy hírszerzőknek beszél regényírásról, illetve arról, hogy melyik valós vagy annak ható technológiát honnan vette. Az utóbbira leginkább az a válasz, hogy 1, jókor került a kezébe egy pár példányban létező szakdolgozat egy orosz rombolón lezajló zendülésről 2, figyelmesen olvas újságot 3, az emberek szája néha eljár, és aki figyelmesen olvas azoknak ezek a hasznos félmondatok feltűnnek.
Errata és válaszok
Benéztem egy Fahrenheiben megadott értéket és Celsiusnak gondoltam. A GTEL gázturbinás mozdonynak elég volt 100-170 fok közöttre melegítenie a bunkerolajat, amivel működött, attól függően, hogy milyen típusú nehézolajjal tankolták. Ez még a legextrémebb esetben sincs 200 fok.
Illetve épül a kaliforniai gyorsvasút, csak olyan lassan, mint Luca széke. Ami még így is jó eredmény, ahhoz képest, hogy Elon Musk egy teljes technológiát (khm, Hyperloop) behazudott arra, hogy az egészet kisiklassa. Egyelőre minden jel arra mutat, hogy a legjobb tömegközlekedés a tömegközlekedés. Ez evidensnek tűnik, de gondoljatok csak bele, hány tömegközlekedés-gyilkos projektbe öltek bele milliárd dollárokat az utóbbi tíz évben.
Vitatkozzatok!
Két szövegem is van, amivel nem mindenben értek egyet, de mindkettő elég érdekes ahhoz, hogy az ember szembesüljön velük. Az első természetesen a Partizán új, Készületlenül című podcastja, amiben a vendég Tamás Gáspár Miklós volt. És TGM transz ügyben, ami szerintem nagyon sima polgárjogi kérdés, nagyon rövidre zárja Gulyás ezirányú kérdéseit. Európa különlegessége, vagy a nyugattal szemben megfogalmazott (és megfogalmazható) kritikák témájában már lenne miről vitatkozni. Mindenesetre jó beszélgetés.
Nehezebben befogadható, eleve angolul van és hosszú is, de az Eesti Ekspres hetilap nagy cikke balti kémelhárítókkal egy borzasztó érdekes anyag. Megkockáztatom, van benne egy jelentős adag ruszofóbia illetve néplélektannal való foglalkozás, mert hát máshogy nem lehet Putyint levezetni Rettegett Ivánból és Nagy Péter cárból. Ugyanakkor meg az észteknél jobban kevesen tudják, hogy milyen az orosz - és itt nem Tolsztojról és Musszorgszkijről beszélünk - kultúra.
Egy ateista meleg és egy heteró keresztény leül beszélgetni. Ez önmagában is lehetne truváj, de ráadásul barátok vagy jó ismerősök, úgyhogy nem az arénának szól a beszélgetés. Nem nyereségre játsszák. Meghallgattam a Látszótér rádión az új Garázsmenetet és az első rész alapján nektek is ezt tanácsolom. Ez nem olyan műsor, amin aztán vitatkozni kell, ellenben nem akartam új alcímet nyitni.
Vers
Ez az a hét, amikor az angolul jól beszélők járnak jól. Bár az egyik verset hajlandó vagyok lefordítani, de a másik kettőnek van ritmusa, olyasmivel pedig foglalkozzon az, aki ért a költői mesterséghez.
Péter lelete Sarah Russell visszavonult amerikai egyetemi professzor, helyiérdekű költő szövege, az If I had three lives. Igen, van a címnek egy olyan csengése, mint a Piramis slágernek, meg az ötlet sem új, de a vers tetszik.
(After "Melbourne" by the Whitlams)
If I had three lives, I'd marry you in two.
And the other? That life over there
at Starbucks, sitting alone, writing -- a memoir,
maybe a novel or this poem. No kids, probably,
a small apartment with a view of the river,
and books -- lots of books and time to read.
Friends to laugh with; a man sometimes,
for a weekend, to remember what skin feels like
when it's alive. I'm thinner in that life, vegan,
practice yoga. I go to art films, farmers markets,
drink martinis in swingy skirts and big jewelry.
I vacation on the Maine coast and wear a flannel shirt
weekend guy left behind, loving the smell of sweat
and aftershave more than I do him. I walk the beach
at sunrise, find perfect shell spirals and study pockmarks
water makes in sand. And I wonder sometimes
if I'll ever find you.
Na és akkor a nyersfordítás.
(A Whitlams Melbourne számának dallamára.)
Ha három életem lenne, kettőben hozzád mennék.
És a harmadik? Abban az életben
a Starbucksban ülök egyedül, írok -- memoárt,
talán egy regényt, vagy ezt a verset. Nincsenek gyerekek, talán
egy kis lakás, kilátással a folyóra
és könyvek -- könyvek tömege és idő arra, hogy olvassak.
Barátok, akikkel együtt nevetek, néha egy férfi,
hétvégére, hogy emlékezzek milyen a bőr tapintása
amikor él. Abban az életben karcsúbb vagyok, vegán,
jógázok. Művészfilmekre járok, termelői piacra,
martiniket iszom pörgős szoknyát és nagy ékszereket viselve.
A maine-i partvidéken nyaralok, flanel ingben
amit a hétvégi férfi hagyott nálam, szeretem az izzadság
és az aftersév szagát, jobban, mint őt szeretem. Sétálok
napkeltekor, tökéletes kagylót találok, nézem a nyomot
amit a hullámok hagynak a homokban. És néha elgondolkodok
megtalállak-e valamikor.
A másik két szöveg Robert Gravestől a The Beach, és még sokkal inkább a The Persian Version. Utóbbi azért, amit egy elemzésben olvastam és olyan frappáns gondolat volt: a háború első áldozata mindig az igazság. Ha másért nem, azért mert nagy hülyeség azonnal kiadni a teljesen igaz híreket, hogy a csapataink hol és mit csinálnak. Ezért kapjuk egy-két nap késéssel az ukrajnai hadi híreket, mert az ukránok nem hülyék.
Szék, ami érdek nélkül
Na így vicceljen az ember holmi székekkel. Pisti olvasó küldött egy egészen remek másfél órás dokumentumfilmet a székekről. Az első hét percet túl kell élni, ami alatt lassú zongorazenére berendeznek egy nagy üres kiállítótermet székekkel. Utána viszont már dizájnerek, történészek, kőfaragók és balett-táncosok beszélnek székekről.
Valahol ott kezdődik a sztori, hogy a tonettszék elkezdi kiszolgálni azt a kellően számossá váló középosztályt, ami az ő ücsörgésükre kitalált kávéházakban tölti el a szabadidejét. De közben születnek dizájner darabok, hat az arts&crafts, széket vesznek a korábban lócán meg padon ülők. (A szabadidőre majd vissza kell térnünk egyszer, kifésülésre szorul a koncepció!) És így tovább. Már csak azért is érdemes belenézni, mert van egy rész, ahol egy Thonet katalógust lapozgatnak. És ez csak a kezdet.
Hülye mém
Megnéztem és meghallgattam a Partizán Uj Péter interjúját. Nem fogom azt javasolni, hogy bárki hallgassa meg a hat órányi nyersanyagot. Aki elég perverz ahhoz, hogy eléggé érdekelje a magyar online média története, megteszi magától is. Viszont van egy rész, ahol Gulyás Márton rácsodálkozik UP-nak arra a mondatára, hogy ólomszedés volt a Népszabadságnál. Na azt viszont ne engedjétek meg magatoknak, hogy olyanok legyetek, mint Marci. Ajánlottam már, fogom is még a Linotype - The Film dokumentumfilmet, ami az utolsó generációs, az újságkészítésben nagy számban használt Linotype ólomszedő gépekről szól.
Esküszöm nagyon érdekes. Például tudnátok enélkül, hogy mi az az etaoin shrdlu? Ami nélkül lehet ugyan élni, de minek! (További nyomdász kisfilmek erre.)
Én máshol
Az aktualitások kiütötték a hétről, de a jövőheti (november eleje) Magyar Narancsban lesz cikkem az önvezetésről. Lassan felvetem, hogy legyen valami sorozatcíme a dolognak, azt ne higgye a kedvesolvasó, hogy csak ennyire pesszimistán/realistán lehet nézni a technológiát. Nem mintha azt gondolnám, hogy rosszul rakom össze a puzzle darabkáit, de az emberben legyen kétely a saját nagyságával szemben is.
Ennyi a hétre.
Ádám