Rakasz #297 - ipar és igény
Sziasztok!
A brit kereskedőnemzet - na jó, gyarmatosító, de annak nem jó az optikája - és a K.u.K. posta megrázta magát. Az asztalomon landolt második megrendelésre a The Last Grain Race nagyon szép kiadása. Lesz majd még róla szó, de mivel a Netflix Derry Girls sorozatát nézzük a barátnőmmel, ezért melléolvasom a derrybojzt, akarom mondani Darran Anderson Inventoryját, ami arról szól, hogy milyen volt Észak-Írországban felnőni.
Vonatkozó vicc:
Trükkös nyelv az ír, úgy írják Londonderry, de az elején a London néma.
Másik vonatkozó vicc:
Trükkös nyelv a székely, azt írja a tábla, hogy gare, de kiejtve pályaudvar.
A jogi egyenlőtlenségek, és akkor finom voltam, megjelennek a nyelv szintjén is.
Ősi kirakós
Vagy megszaporodtak mostanában az innen-onnan előkerülő római kori mozaikok vagy csak az egyik forrásom nagyon rájuk kattant. A lényeg: nekem úgy tűnik, hogy nagyon sok megmaradt római mozaik került elő mostanában különböző ásatásokon. Itt azért gondoljuk végig, hogy eleve sérülékeny apró darabkákból összeálló mintákról vagy képekről van szó. A fene se gondolná, hogy ezek időállóak. Ehhez képest legutoljára október 12-én jött hír arról, hogy Szíriában Homsz mellett 120 négyzetméternyi mozaikkal borított padlót találtak amazonokkal, a trójai háborúval és geometrikus mintákkal. A lelet valószínűleg nagyobb, de ennyit sikerült feltárni.
A rómaiak mozaikban erősek voltak - a fotós ellenben elfelejtette hol lőtte a képet, mindenesetre nem új lelet (Fotó: virtusincertus // CC-BY)
Aztán szeptemberben volt egy Bizánc korabeli állatfigurás mozaik egy gázai olajfarmon. Ez nagyjából az 5-7. századból maradt meg, és szintén vagy egy méter föld alatt várta, hogy előássák. Erről egy Times of Israel cikket találtam, ami a legfinomabban mondva is nagyon tendenciózusan fogalmaz. Ezt azért vonjátok ki a szövegből. Júliusból egy a fentiekhez képest viszonylag praktikeres, de még mindig figurákat is tartalmazó mozaik jutott Nagy-Britanniából. És valószínűleg keresgélhetnék tovább is az idővonalon.
Nem kellene, hogy ennyire meglepjen persze. Itt lakom három sarokra a viszonylag ismeretlen Hercules villa nevű római lelőhelytől, ahol pont mozaikokat lehet nézni egy római szemmel nézve egészen modern lakóházban. Volt még padlófűtés, vízvezeték, freskók, épp csak wifi nem.
Jól hangzik, de nem igaz
Szituációtól függően hívnak Szedlák Ádám Zoltánnak, ez a nevem a személyi igazolványban. A bankom nem tud ennyi karaktert rázsúfolni a bankkártyámra, ezért szerintük Szedlák Ádám vagyok. (De csak a kártyán!) A netes barátok, kollégák Kelt néven ismernek. A külföldi szolgáltatások jó esetben Adam Szedlak néven, rossz esetben meg Ádádm valamiként, hadd ne írjam végig a kódolt karaktereket. Ez utóbbi amúgy azt jelzi, hogy ott egy A betű van acute diakritikus jellel, ami a sima magyarul ékezetnek neveztetik, még ha ez félrevezető, mert a cseh hacsektól (a cén az a cucc) a francia cédille-ig (a cé alján a cucc) terjednek. A helyzet még változhat, attól függően, hogy a magyart jól kezelő Unicode karakterkódolási norma helyett mit használnak. Mert hogy nagyon nem mindegy, hogy a fájlunkban hogyan jelezzük, hogy ékezetek meg speciális karakterek vannak. Ez nagyjából mindenkit sújt, aki nem fér bele az ősi ANSI szabvány leginkább angol ábécére kitalált kódlapjába. A fentiek mellett persze van még belépési nevem a levelezésembe, ügyfélkapumba, bankomba, de ezeket egy-egy helyen használom. A lényeg: az embernek nem egy neve van.
3:30 körültől Kanyi verzéjét kéretik meghallgatni, azok a csettintő hangok, na azok a nyelvben vannak, az ANSI kódolt szövegben nem
Máshol a fentiekhez adódnak még hozzá dolgok. Ilyen például a kínai ügyintéző, akit kilenctől ötig Jane-nek hívnak, de a magánéletben van nem angol neve. És így tovább. A fentiek egyike se újdonság, annyira nem, hogy egy kimerítően hosszú listát találtam 2010-ből arról, mink nem feltétlenül igazak egy ember nevéről. A lista persze oda fut ki, hogy aki hajlandó felvenni egy keresztnév és egy vezetéknév oszlopot az adatbázisába, az letért a bölcsesség útjáról. De forgathatjuk úgy is a tényeket, hogy egyfajta kulturális imperializmus annyira figyelmen kívül hagyni egyes kultúrák névhasználati szokásait, amennyire az informatika figyelmen kívül hagyja.
Ruzsa Sándor a martinkohónál
Gáspártól kaptam egy KEXP felvételt, tudjátok, ők a rádió, akik felvesznek mindenféle együttesektől pár számot, mint anno az MR2 tette az Akusztikkal. Egy Billy Strings nevű fiatal gyerek játszott a felvételen bluegrasst a zenélésben megszakállasodott idősebb fickókkal. Amióta meghallgattam, dobál fel ilyeneket a YouTube, ami a rendszer ritka jól működésének a példája.
A fenti felvételen az ötödik John Henry balladája, aki versenybe szállt a gőzhajtású kőfúróval, meg is nyerte a versenyt, de belehalt a győzelembe. Klasszikus amerikai munkásballada, mint kiderült. Én meg azóta azon forgok, hogy a magyar folklórból miért hiányzik a munkásballada? A megkésett iparosodás? A közösségi éneklés városi helyeinek (ld. fonó) hiánya? Az a tény, hogy a tömeges munkásság kialakulásakor már kommunizmus volt a maga hőseivel és szentjeivel? Előtte meg háború, amikor olyanokat énekel az ember, hogy szél viszi messze a fellegeket. Tényleg nem tudom.
Tárgyaink
Olyan ember vagyok, aki az anyját is - bocs, anya! - eladná egy rossz szóviccért. Remek műfaj. Épp ezért előrebocsátom, hogy ennek a szakasznak a kifutása egy ilyen, vacak szóvicc. Ez nem jelenti azt, hogy ne gondolnám halálosan komolyan.
A huszadik század lakberendezésének egyik központi eleme a fotel. Az a fajta, amiben a szabadidejét töltő ember eltehénkedik, rádiót hallgat, tévét néz vagy esetleg magazint lapozgat. Ha jár hozzá puff, akkor a lábát is felteszi. Lehet, hogy érdemes lenne korábbi példákat is keresni, de valójában a tömegesen elérhető nappali, ahol a fotel lakik, és a szabadidő is egy-egy egészen modern találmány.
El lehet kezdeni az art decónál vagy leültethetjük a látogatót egy századfordulót tonett, pardon Thonet, strandszékbe is, aminek beépített lábtartója van. Breuer Marcell 1929-es bauhaus csőbútorai mellé odatenném a TDK Maxell reklámból ismert Le Corbusier fotelt is. A hajlított fa tonettnek pedig logikus folytatása, bár a technika jelentősen eltér, az Eames-ék híres Lounge Chair nevű fotelje. Kell persze egy azokból a fura tojás alakú kényelmetlennek tűnő fotelekből.
(Fotó: Ron Frazier // CC-BY)
Meg egy Ikea Poäng is, mert vonalvezetésében kiköpött hetvenes évekbeli Breuer. Lenne még persze Eero Sarinen, mert nem lehet kihagyni, de kell a szocialista modern bútor is, amit vagy a Domusból vagy a kísérleti lakótelep fotóiból azért csak ismer az ember. És ezek csak azok, amik hirtelen az eszembe jutottak. A GQ-nak van egy egész jó foteles cikke, csak az a baj vele, mint a cikkekkel átalában: nem lehet beleülni. Márpedig egy ilyen kiállításnak az lenne a lényege, hogy kiderüljön, mi a dizájn és mi a kényelmes, illetve hogy el lehet-e dönteni ránézésre, hogy egy tárgy inkább az egyik vagy inkább a másik.
Hyaline - Fabio Lecci által tervezett fotel a hatvanas évekből
És hogy mi lenne a kiállítás neve? Természetesen székségverseny.
De ugyanezt megnézném íróasztalból is, a mai felhasználásra lényegében átalakíthatatlan - kell nekem két monitor - de csodálatos szekreterektől, a századközepi modern tikfa asztalokon át, amikhez három akkora fiók járt, amiben öt toll fér el, az elektronikusan emelhető irodai - vagy ha világít is, akkor gémer - asztalokig.
Nagyítós kvarcjáték
Van egy olyan alaptétel, hogy a hozzáférhetőség mindenkinek az életét jobbá teszi. Például a rámpás zebrán nem csak a kerekesszékesek közlekednek könnyebben, hanem a babakocsit tolók, bevásárlószatyrot (ld. még banyatank) húzók, járókeretesek és így tovább. Ez persze a tankönyvi példa, de azt is szívesen venném, ha tapintásra meg tudnám határozni, melyik a bankkártyám eleje, ahogy arra a vakbarát kártyáknál van lehetőség.
Ez eddig az alap, amiről nem nagyon vitatkozunk. Viszont hétvégén szembe jött egy eszköz, ami nem így hozzáférhető. A Saitek Booster Boy egy olyan borítás volt a Game Boyhoz, ami nagyobb és könnyebben használható gombokat, a kijelző felé hajtható nagyítót és egyéb olyan változtatásokat tartalmazott, amitől a játékgép kevésbé igényelt finommotoros mozgást. (Ez a kéz finom mozgása, amitől makettet tudunk összerakni vagy pálcikával enni.) Így utólag már látom, hogy a nagyobb kijelzős Nintendo DS is ilyesmi volt. Közös a kettőben, hogy a látássérültek, idősebbek, csökkent motoros funkciókkal rendelkezők is játszhatnak.
Az Xbox aktuális verziójához készültek is külön ilyen, a hozzáférhetőséget javító irányítók. Az pedig a hét híre volt, hogy a Microsoft hardvergyártóként 3D-nyomtatott alkatrészekkel testre szabható, módosítható eszközökben látja a jövőt.
Én máshol
Kifésültem a héten az Elon Musk és az ukránok című történetet, de meg is ette a hétvégémet. Elvben a jövő heti Magyar Narancsban találkozhattok is a cikkel.
Ennyit a hétre.
Ádám