Rakasz #296 - önmagát sehova se vezetős
Sziasztok!
Tavaly nagyjából ilyenkor voltunk őszölni a barátnőmmel az Őrségben. Tudom, az felkapott divatos, aktív kikapcsolódós, a-városi-lemegy-a-természetbe hely. Na mi ezzel szemben elautóztunk a környéken, játszottunk a szálláshoz járó macskákkal és örültünk, hogy nem kell semmit csinálni. Különlegessé az tette a nagyjából egy hetet, hogy közben szarvasbőgés volt, és mivel a falu szélén laktunk, nagyjából a szomszéd telken jártak át a jószágok. Attila, a szállásadónk egyik reggel kérdezte is, hogy hallottuk-e hogy a mi meg az ő kocsija között ment a buli?
Én reggelizek, mi reggelizünk, ő reggelizik
Hogy lesz ebből mese? Úgy, hogy az őrségi szarvasok is ott jártak át, ahol megszokták. Attila mondta is, hogy hogy amióta jó az aszfalt, azóta évi pár baleset van az ablaka alatt. Ütközés, az autó elmegy, a szarvas kiszenved, ő meg kialvatlanul hívja a vadásztársaságot. Nem hamarabb, mert akkor ráverik az autósra a szarvas árát, pedig hát van annak elég baja, ha Bambi találkozott a kocsival. Most egy amerikai cikk került a kezembe, amennyiben azért éri meg az autóutak felé hidat építeni a szarvasoknak, mert használják. Ez a kérdés rég foglalkoztatott, hogy honnan tudja Bambi, hogy az egy híd. A Washington State University kutatásai szerint a szarvasok, ha egyszer megtalálták a hidat, akkor használják. Az ötmillió dollárba kerülő szarvashíd tíz-húsz év alatt behozza az árát. A szám pedig csak azt tartalmazza, hogy egy-egy állat-jármű ütközés elhárítása átlagosan kilencezer dollárba kerül. Az adatbázis az ezer dollár alatti tételeket nem is tartalmazta. Mint ahogy nem voltak benne a biztosító által kifizetett összegek, illetve az emberélet nehezen forintosítható értéke sem.
https://www.noemamag.com/the-disappearing-art-of-maintenance/Csengő érc és pengő cimbalom
Bajban vagyok. Olvastam Jászberényi Sándor második novelláskötetét, és nem szeretem. Ráadásul tudom, hogy szögre kéne tudnom akasztani, amit az íróról tudok. Hogy túl volt addigra egy váláson, amiben az irodalmi pletykák szerint nem ő tűnt a jó arcnak. De amikor a novelláskötet főhőse végighisztizik kétszáz oldalt, hogy őt elhagyta az asszony, rohadt cemende, akkor az a szög kiesik a falból. Illetve nem az jut eszembe, hogy ez az ember olyan mondatokat tud írni - mert tud - mint Hemingway, aki persze szintén nem volt "egyszerű" ember, és akkor finom voltam és csipkével kivert. Hanem az, hogy 'írókám, ezt a kötetet a pszichológusodn ak kellett volna elmesélned, mit lopod itt az időmet, a drágát'?
Szóval rágott az ideg. Az egészségesnél jobban, mert az egyáltalán nem irodalmár apámmal Az ördög egy fekete kutya volt az egyik olyan könyv, amiről tudtunk beszélni. Én nyomtam a kezébe találomra, hogy ez talán tetszik majd. Legközelebb megjegyezte, hogy ez a Jászberényi azért tud írni. Szóval sértett az, hogy egy nem jó második könyvet olvasok. A végére engedett fel bennem a düh, ahová jutott két-három jó novella. Az értelmesebb ember ilyenkor megnyugszik, én ezzel szemben belekezdtem A varjúkirályba, ami többnyire szép és letisztult. Sokkal kevesebb a macsó póz, kevesebb a "Taskentben ittam épp öt tádzsik kurvával" jellegű egzotizáló részlet, mindez úgy, hogy a háború továbbra is ott van beleivódva a sztorik hősébe. Lehet még ebből valami olyan, ami miatt visszatérek arra a Barthes-i álláspontra, hogy a szerző halott, amiből a második kötet alaposan kizökkentett.
És ha már a mű és a művész viszonyánál járunk. A héten egy másik szálon is belefutottam. Nézek egy krimisorozatot, mindegy is, hogy melyiket, és rágugliztam, hogy a jellegzetesen szikár arcú főhőse mi másban játszott még. Az első találatból is kiderült, hogy kovidtagadó brit széljobbos lett, abból a fajtából, aki a YouTube-ról tanulta meg, hogy a progresszív maffia a világra tör. Lehettem volna okosabb is, egy másik sorozatszínésznél a "de jó feje van ennek a fickónak, megnézném valami másban is" jellegű tájékozódásom után tavasszal arra jutottam, hogy másban nem nagyon fogom, mert nemi erőszak miatt ül éppen. Azóta kiengedték, de azt hiszem nem kapkodnak érte. Nem Polanski, aki bezzeg.
Kevés olyan dolog van, amivel annyira ki lehet borítani az átlag fantasy-rajongót vagy szerepjátékost, mint azzal a kérdéssel, hogy az "anyagában gonosz" orkok létezése nem teszi-e egy egészen kicsit rasszistává a kis hobbijukat. Többnyire erre magyarázkodás és sértődés a válasz, illetve előbb-utóbb előkerül még az is, hogy de Tolkien, akinek a műveire a fantasy épül - a remek Lud-in-the-mist helyett például - a korának embere volt. Balázstól most kaptam egy linket, ami ezt a korának embere érvelést puhítja fel. Többek között azt felhozva, hogy Tolkien ugyan elutasította az egyszerű allegóriákat, de keresztény szerzőként problematikusnak érezte azt is, hogy egy megválthatatlan népet alkosson. Innen indulva pedig egész jó kérdéseket lehet megfogalmazni.
Az út a lényeg?
Kalifornia több különböző módon (önvezető autó, rollerbérlés, biciklibérlés satöbbi) próbálta megoldani a tömegközlekedés alakú gondjait. Sőt még nagysebességű vasutat is akart, ezt torpedózta meg Elon Musk az azóta is ígéret (khm, hazugság) fázisban lévő Hyperlooppal. Paris Marx szerint, akivel a Gizmodo csinált interjút a közelmúltban, az állam elmúlt évtizedbeli próbálkozásait egy egyes felé, kettes alá jeggyel lehetne díjazni. Nekem az volt a legérdekesebb, hogy a libertariánus Koch-testvérek által az 1990-es években elkezdett deregulációs törekvésekről is esik szó. Azért lobbiztak, hogy lebontsák a taxikra vonatkozó szabályozásokat, ennek a következménye az, hogy az Uber kényelmesen el tudott terjedni. Az Uberről pedig vannak olyan tanulmányok, amelyek szerint jelentősen hozzájárul a városi dugók kialakulásához és a forgalom megnövekedéséhez.
Apropó önvezetés, a Bloomberg pedig arról írt a héten, hogy így 100 milliárd befektetett dollár és több, mint tíz év után sehol sem tart az önvezetés. És ezt elkezdték tükrözni a robotautós cégek értékelései is. Itt az az érdekes állítás, hogy az emberek valójában nem olyan rossz sofőrök, mint a robotautós cégek szeretik beállítani őket. Igen, sok a baleset, ugyanakkor a legtöbb ember tud nagyívben balra kanyarodni, a robotautóknak pedig már kitalálták azt a szót ("unprotected left turn" azaz védtelen balkanyar), amitől bonyolultabbnak látszik a feladat, mert amúgy ebben nem túl jók. De ugyanez elmondható mondjuk a vacak időről, amit mi emberek lájtos esőnek élünk meg. Csoda még történhet, de azt nem holnapra kell várni.
Linkek
Lengyelországban valamiért egy raklap modern templomot építettek a kommunizmus alatt. Nekünk csak békepapok jutottak, és azóta se nagyon akarnak eltűnni.
Van az a mondás, hogy az USA-ban minden nagyobb. Ezt egyszer megpróbálták mozdonnyal is, így született a Union Pacific gázturbinás mozdonya, ami olyan nehézolajjal járt, ami 200 fokra melegítve kezdett el egyáltalán folyékony lenni. Szép, őrült gép volt: füstölt, mint a veszedelem, olyan hangos volt, hogy kitiltották a városokból, a kémény felett megsültek röptükben a madarak (de legalább is, megszűntek élni), és álltában megolvasztotta maga mellett az aszfaltot. És ha a környezetterheléssel nem számolunk, ahogy az ötvenes években nem is számoltak, akkor megérte a vasúttársaságnak a mamut mozdonyok üzemeltetése.
Új cikk az orosz gazdaságról, haditechnikáról és a szankciók hatékonyságáról. A korábban (R#293) emlegetett dr. Taksás Balázs írta, akinek a Lada Nivás cikkét már linkeltem.
Hurrikánügyi dolgok: kiszámítható módon minden sokkal rosszabb lesz. Már van egy biztosítási moratórium, hogy legalább november végéig ne kezdjék el kidobálni a biztosítók az ügyfeleiket. De ez majd le fog kattogni, Floridából pedig az 1992-es Andrew hurrikán óta szökdösnek meg a biztosítók és mennek fel a biztosítási díjak.
Hallgatnivaló
Azt ugye mindenki tudja, hogy lett Hawaii az Egyesült Államok tagállama? Nagyon nagy vonalakkal felrajzolva amerikai és európai üzletemberek kiebrudalták az uralkodóházat a 19. század végén, öt évvel később pedig a véletlenül arra járó Egyesült Államok annektálta. Jó hatvan évvel később pedig államként is csatlakozott. Addigra túl volt egy Pearl Harbouron és nem csekély mennyiségű - nevezzük nevén a gyereket - gyarmatosításon. 1993-ban az USA elnézést kért, de hát az már olyan, mint halottnak a csók.
A hét száma az a Waimanalo Blues ami arról szól, hogy mennyire megváltoznak a helyek, ahogy Hawaii elturistásodik, gyorsforgalmi utakat és szállodákat építenek olyan helyekre, ahol addig homok volt és tengerpart.
A Múzsán találtam egy verset Nagy Gábor elmondásábal. Különböző kommentmezőkben vitatkoztam én vele sokat, de ez most nagyon jó. Faludy György Október 6. a vers, a videót pedig itt találjátok.
Én máshol
Munka helyett az 'és akkor mostantól hogy számlázunk, adózunk' megértésével töltöttem a hónap második felét. Illetve akadt még egy nem nyilvános, szakértői anyag is. Ezek jó munkák, csak nem lehet velük villogni. Ilyen is van. Ellenben egy rövid utánlövés készült Schmidt Éváról, csak mert a ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpontja bejelentette, hogy elkezdik húsz év szünet után - ezt Schmidt kérte még - feldolgozni a kutató iratait, gyűjtéseit és egyéb anyagait. A sztori akkor válik majd izgalmassá, amikor publikálni kezdik ezeket digitalizálva, momentán csak egy ígéretet kaptunk.
Illetve a havi Rakasz Extra a már korábban említett Dimitrij Gluhovszkij interjú egy egészen másik világból, 2013-ból. Valahogy sose volt idő beírni és lefordítani, pedig vannak benne fontos általános megfigyelések a populista politika természetéről, és arról, hogy hogyan gondolkodik az író a saját műveinek különböző átültetéseiről. Annak idején nagyon élveztem a beszélgetést, most meg rájöttem, hogy nagy hülyeség volt egy olyan kávézóban interjúzni, ahol van háttérzene. A helyszínt persze nem én választottam.
Ennyi a hétre, még van egy olvasatlan novellám, ami helyett brit krimit fogok nézni.
Ádám