Rakasz #272 - nerd varázslók és cigiző medvék
Sziasztok!
Beszéltünk már arról, hogy a Harry Potter fan fórumokban úgy van megfogalmazva a modern politika tiltása, hogy semmi, ami az elmúlt húsz évben történt? A kereső szerint igen a R#255-ben. Onnan ugrott be, hogy jártam egy Potter fórumon, hogy letöltsem a Wizard People, Dear People és a Spiders and Snakes, Dear Reader szinkronokat, amiket két humorista állított elő. A narrátor nem megbízható, nem jó olvasó, egyáltalán nem elfogulatlan, de legalább könnyen lovallja magát izgalomba. Ez legkésőbb akkor kiderül, amikor a kviddicsmeccs végén Harry azokat a szárnyas szavakat szólja, hogy "Egy gyönyörű állat vagyok. Világok puszítója. Én vagyok Harry kibaszott Potter."
További popkultúra, hogy a nekem megjelenő Facebook reklámok szerint durván elharapózóban vannak a magunknak megvehető trófeákat kínáló bizniszek. Ezzel ugye a Z-generációt - a generációk létét vagy nemlétét most ne feszegessük - volt szokás csúfolni, hogy már a részvételért is érmet várnak. (Én Y-os vagyok, ha nincs kedvem valahová menni, nem megyek. Ha mégis odatolom a fejem jobb meggyőződésem ellenére, az érem a minimum kéne, hogy legyen.) Vissza a témához: a koronavírus alatt megjelentek az elmaradó sportesemények plecsnijei helyett a magányos edzés során kiérdemelhető plecsnik. Már kezdetben is nagyon menők voltak ezek az érmek, ráadásul olyasmikért kapta - értsd: vette meg magának - az ember, mint a Fuji megmászása vagy a Nagy Fal végigsétálása. És mindezt meg lehet csinálni a ház körül vagy a nappaliban a futógépen.
Előrebocsátom, nincs mindezzel bajom, bár van némi lenyúlás szaga a dolognak. De ha működik, akkor jó a biznisz. A héten viszont már azt dobálja fel a Facebook hirdetési rendszere, hogy vehetnék magamnak "Elértél Móriába" vagy "Bedobtad a gyűrűt" plecsniket is. Ezzel lassan elérünk a logikus végére ennek a terméknek. Bármely történet bármely nagy túrájához tartozhatnak ilyen jószágok. Az értéküket pedig az határozza meg, hogy az ember tényleg végigsétálta-e azt a kétszázsok kilométert, ami ahhoz szükséges, hogy kiérjen a Megyéből. Ha viszont a termék sikeres, szó se essék a Z-generációsokról és a részvételért járó díjakról.
Bűnök és képek
Elindult az HBO Maxon a Tokyo Vice sorozat, amit Jake Adelstein hasonló című könyvéből készítettek. (Megjelent magyarul is Tokió Vice címmel.) A sztori ott kezdődik, hogy Adelsteint, aki egy Missouriból származó amerikai zsidó fiatalember, aki Japánba ment továbbtanulni, majd ott ragadt, felveszik a Yomiuri Shinbunhoz újságírónak. A Yomiuri a japán Magyar Nemzet, már abból a korszakból, amikor a Nemzet még olvasható volt. Aztán vannak inasévek, különböző rovatok, a japán sajtó működésének bemutatása - vadul más, mint amiben én itthon felnőttem - és végül a nagy jakuzás nyomozás, ami miatt Adelstein híres lett. Az első két rész alapján jó lesz ezt nézni, mint ahogy a könyvet is érdekes volt olvasni.
Megmagyarázhatatlan módon az összes jó kilencvenes évek Tokió fotó fizetős, ha egy turistagéppel lőtték is. Ez újabb (Fotó: Naoki Nakashima CC-BY-SA)
Egy nagy kérdés azért van. A tévésorozat láthatólag óvatos, a Yomiuri nevét lecseréték valami kitaláltra. Azt pedig lehet tudni, hogy - bocs, egy 2009-es könyvről van szó - egy forrása meg fog halni Adelsteinnek. Ráadásul olyan körülmények között, hogy az újságíró felelősnek is érezheti magát érte. Kevésbé finoman: megölette egy forrását. El fogják-e ezt kendőzni, lesz-e magyarázkodás? Adelstein amúgy nem tévedhetetlen, anno a jakuza számlájára írta azokat a hiányzó összegeket, amik nem voltak meg az Olympus mindengyártó-cég kasszájában. A gyanúsítás - nem Adelsteintől - egy japán lapban is megjelent, de a nyugati cikkekben eléggé sikerült felfújni. Akkoriban már újságot írtam, nagyon vártam a részleteket, hogy tetovált kisujj nélküli embereket pénzel-e a mikronégyharmados kamerák eladásából a cég. A végén ellenben kiderült, hogy egy kilencvenes évekbeli veszteséget kendőzött el akkor már húsz éve a cég, csak aztán az oktondi új nyugati vezér nem akarta érteni, hogy nem komilfó megtalálni ilyeneket a pénzügyi könyvekben. A céget a KPMG és az EY auditálta, ha ez jelent valamit egyáltalán. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem nagyon, hiszen a Wirecardot is auditálták meg pénzügyifelügyelték, azt' annak is mi lett a vége.
A pápának ami a pápáé
Nyilvánvaló, hogy a pápának van mesterséges intelligencia tanácsadója is, ha belegondolunk. De életemben nem merült fel bennem a kérdés, hogy vajon ki lehet az. Még szerencse, hogy az FT leült beszélgetni Paolo Benanti atyával. Benanti ferences etikaprofesszor és mérnök, aki a cyborgok körüli etikai problémákból doktorált, részben Rómában, részben a Georgetownon. Ő válaszol, amikor Ferenc pápának eszébe jut a kérdés: veszélyes-e az MI? Illetve, hogyan növelheti az egyenlőtlenséget és hogyan teszi adatokká az embereket. Gond még van, mert a gépi tanulási rendszerek hajlamosak továbbvinni a tanítási adatokban lévő előítéleteket. Ezt lehet javítani, ha felismerik, hogy probléma és van rá mérnökóra.
Benanti és az egyház szerint a megoldás a kétely: "Minden esetben, amikor a gép nem tudja, hogy biztonságosan védi-e az emberi értékeket, be kell hívnia egy embert, hogy az döntsön" - szól az ajánlás. Remekül hangzik, és a mindennapokban nehezen képzelhető el, hogyan lehetne megvalósítani. A cikk ezután kitér arra, és ezt már nem a ferences mondja, hogy az algoritmusokat tervező Szilícium-völgy "majdnem" libertariánus és ateista, emellett saját vallása van a poszt- és transzhumanizmus. Ebből a majdnemet ki lehet nyugodtan húzni, az állítás igaz marad - de ezt már csak én teszem hozzá. Azt pedig, hogy a völgy hogy áll az etikával foglalkozókhoz, láthattuk, amikor a Google gyors ütemben leépítette a teljes MI-etikai csoportját. És ez a mostani Google már nem az, aminek az volt a jelmondata, hogy ne légy gonosz.
A cikk végére sem tudom, hogy jó-e hogy az egyház helyet lát magának az MI-s asztalnál. Az biztos, hogy a jelenleg ott ülők közül kevésnek hiszem el, hogy jószándékkal teszi, amit tesz.
Épített környezet
Az ingatlanberuházók bárhol tudnak hazudni, nem kell ehhez itt, a festői Észak-Balkánon - amit a legkisebb mértékben sem szánok sértőnek - élni. Washington DC-ben egy ikerház párt úgy adtak el, hogy a beruházó elmesélte, hogy az előre elkészített falelemeket robotok készítik, minden szög milliméterre a helyére kerül, már a ház maga is technológiai feketemágia. Egy ilyen lakásért meg szinte rablás csak 2 millió dollárt fizetni, pláne, ha jó környéken van. Aztán, a várakozásnak megfelelően, előjöttek a hibák a leeső ajtótól a szétrohadó tartógerendán át a pincében megjelenő felszivárgó szennyvízig és penészesédig. Ennyi is elég lenne egy négyéves épületnél. A két ház tulajdonosa és az ingatlanberuházó azóta jogi beadványokban beszélgetnek. Mi meg kijelenthetjük, hogy az építőipar diszruptálása nem sikerült. A per zajlik, a háztulajdonosok legalább négymillió dollárt szeretnének látni, mert hát a penész miatt falat kellett bontani, a hibás vízelvezetés miatt szétrohadó gerenda miatt pedig majdnem a fejükre szakadt az épület.
A kedvenc autós videósom forgatott Kijevben még vagy egy éve, és összevágott egy sztereotípiákat kifigurázó turisztikai reklámot is. Nem ez a legjobb munkája, de van benne pár jó kép is.
Nekem ez Kijev, cigiszünetről jön vissza a Majdan fotózkodós medvéje
Több olyan vitába keveredek bele, amiben el kell magyaráznom, hogy a "cancel culture"-nak kikiáltott szobordöntés az annyira benne van a kulturális tapasztalatainkban, hogy már nem hívjuk Hitler térnek a Kodály köröndöt és 1990 után elcipeltük az összes bronz elvtársat a jó fenébe a közterekről. Azok az alkotások, és ezek között akad bőven sematista is, amik nem zavarták a népet, maradtak. A Napi Történelmi Forrás cikke pedig azt meséli el, hogy a szobrok eltávolítása hogyan is zajlott. A Gellért hegyen található Szabadság-szobor alól például csak a vöröskatonát vitték el gépfegyverrel, meg az ötágú csillagot, a nőalak maradhatott. Mára szerintem senkinek nem jut eszébe a sörnyitó alakú emlékműről a szovjetek által hozott lánctalpas, nemi erőszakos felszabadulás. Az utcanevesdit meg én is el tudom mondani Mátrajóistentudjahol még a kétezres évek elején sikerült olyan cégbélyegzőt kérni a kéktúra füzetembe, amin Lenin utca szerepelt. És persze volt, amiért talán kár volt - a kubista Marx és Engels szobor nem volt rossz - ugyanakkor a nép, az istenadta, nem nagyon akart olyasmit a köztéren - amiből a köz az jelöli, hogy mindenkié - ami a kommunizmusra emlékezteti őket.
Magyar égre
A magyar science fiction nagyrészt egy pöcegödör. Van pár világszinten is jó írónk, néhány tényleg naprakész kiadónk. Az ő létezésüket és munkájukat el kell ismerni. Viszont az olvasókkal gond van. (A számukat és az erre vonatkozó iparági pletykákat most hagyjuk, azon túl, hogy a legutoljára azt hallottam, hogy ha az átlag magyar SFF-regényt vásárlókat egy faluba költöztetnénk, oda még zebra sem kéne, nemhogy rendőrlámpa.) A mai napig bele lehet futni bezzegasimov, bezzegclarke érvelésekbe, miközben mindkét figura úgy három irodalmi hullámmal ezelőtt írt, a fontos műveik ötven évvel ezelőtt jelentek meg, és tíz-húsz éve halottak. Ez kábé olyan, mint ahhoz ragaszkodni, hogy Arany után nincs magyar irodalom. Nem az a vita, amibe belemegy az ember, csak keserűen megjegyzi magának, hogy ide se kell visszajönni.
Azért a borongás, mert Pintér Bence, aki sokkal jobban bírja nálam az ilyesmit, küldött a múltkor egy linket, ahol arról vitatkoztak emberek, hogy most az orosz agresszió miatt össze kell-e politizálni a scifit. A kérdés természetesen butaság. A SF eredendően politikus műfaj, a fantasy pedig egyre hajlamosabb ugyanerre. Nem csak egy hely, ahová meg lehet szökni, hanem egy homokozó is, ahol lehet játszani a különböző elméletekkel és szereplőkkel. Minden világrendnek van ideológiája, ha nem tűnik úgy hogy van, az azért lehet, mert nagyon hasonlít arra, amiben élünk és amit megszoktunk. Bence azóta megírta az Azonnalira, hogy az orosz sci-fi egy jelentős részében hogyan jelentek meg az ukránok, hogyan vált elfogadottá a háború gondolata ezekben a sztorikban. Az imperialista gondolkodás egész seregnyi különböző példáját hozza a szöveg. Nagyon kíváncsi leszek a visszhangjára, bár tartok attól, hogy a "ne kockáztassunk semmit, legyen béke" fogja uralni a diskurzust. Pedig a langyosakat kiköpi az úristen.
Egy mondat a sajtóról
Pethő András egykori kollégám nagyon szívhezszóló véleménycikket írt a magyar sajtóról, meg arról, hogy ismét szakújságírókra van szükség. Isten látja a lelkem, könnyet is ejtenék, ha nem lett volna ugyanez igaz bármely lapra - ideértve a régi Origót is, ahol együtt dolgoztunk - a politikán kívüli témákra. A tech, kult, tudomány, tévé tök mindegy mit ír, csak hozzon kattintást. Mostanra elértünk oda, hogy amikor megkérdeznek, hogy tudok-e ajánlani jól író, a technológiához értő embert, akkor a vállam vonogatom. Elégtételt nem érzek, csak határtalan szomorúságot, hogy ezek a dolgok nincsenek összekötve gondolatban.
Mostanra úgy gondolom, hogy sajnos mindenki olyan sajtót kap, amilyet megfizet. Ebben benne van az is, hogy ha nem támogatod az újságot, amit választottál és nem protestálsz, amikor hülyék és/vagy lusták, akkor áttételesen magadnak ártasz. Viszont sok protestálnivaló van. És ezzel tovább is evezünk a...
Bizniszdevelopment rovatba
Utólag szóltak, hogy aki pénzt kér vagy olvasókat, az legalább linkelje be, hogy ezt a kettőt hol lehet megcsinálni. Erről is van egy vicc, amiben az ember imádkozik az úrhoz a lottóötösért, és amikor a seregek ura megunja, akkor szól, hogy legalább egy szelvényt vegyen esetleg. Patreon erre, feliratkozófelület pedig erre. Az új előfizetőknek köszönöm, új olvasókat pedig továbbra is gyűjtök! Egyelőre annyian vagyunk, hogy egy kis községet töltenénk meg. Ellenben az mennyire zsír község lenne!
Közben Patronyba vágott a Diétás Magyar Múzsa is, akikkel nem mindig értek egyet, de ahová egész gyakran járok vitatkozni. Az ígéret úgy szól, hogy lesz nem Facebook jelenlétük is, meg szőlő, meg lágy kenyér.
Én máshol
Dolgok vannak előkészületben, bár mostanában a nem izgalmas, de nagyon hálás vagyok érte, mert befizeti a számláimat projektek vannak többségben. Azért lesz egyszercsak egy cikk a Forbes-ban a magyar gépjárműgyártás történetéről. Ezt igyekeztem tágan értelmezni, szóval benne van az első magyar gázolás (az elkövető Törley pezsgőherceg!) meg persze a multitalentum Haltenberger Samu különböző üzletei is. Aztán lesz videojátékos gazdaságos anyag is a Mancsban, de ahhoz először el kell kezdenem.
Ennyi a hétre.
Ádám