Rakasz #271 - sziszegő hatalmak
Sziasztok!
A választás előtti szombat este van, amikor elkezdtem ezt írni, szóval nem tudom, hogy konfettit dobálunk vagy lekísérjük a depihubertuszt egy moszkovszkajával. Akármelyik is, ne felejtsük el azt, hogy értelmiségiek vagyunk, a szellem emberei, miegymás. Kicsi emberekkel, mint a 12 éven keresztül már eddig is regnáló miniszterelnökúr, nem foglalkozunk.
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.
Írta volt József Attila. Ebben a szellemben folytatjuk, akármi is van.
De utálom - mondom másnap este - amikor a félelmeimnek van igaza, nem a reményeimnek. Ettől függetlenül a szentencia marad. Ráadásul lehet még sokkal nagyobb is a baj, ha Franciaországban Le Pent, az USA-ban meg esetleg Trumpot választják meg. Eddig a depihubertusz.
Miért piros a dízelmozdony?
A kérdés a szép emlékű Hurkatöltő zenekar Miért című számából származik. (Másik dal, mert a Miértet elfelejtette a net.) Egyetemistakorom meghatározó debreceni bandája volt, úgy ette meg a honlapjukat a bitrozsda, mint a "nagy századok érckeze" forgat fel mindent. Csak nem száz évek teltek el, hanem csupán tizen... na jó az utolsó vizsgáimat elhúztam cseppet. Futóhomokra épült a web. De nem erről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy milyen egy rossz kérdés.
Megint felmerült, mint minden választásnál, hogy miért nem digitális a szavazás? Ez egy tipikus nagyon rossz kérdés. Amely kérdés meg is van válaszolva. Szóval, ha valaki egy összeszedett szakértői magyarázatot szeretne, az csak lekattintja Matt Blaze és társai által írt Securing The Vote című könyvet, és máris birtokában van a szükséges tudásnak. Akit esetleg a 2016-os választások után széles körben - értsd: Blaze szintű kriptográfusok és szakértők részvételével - lezajlott vita nem érdekel. Nos nekik van egy olyan, amilyen 444 cikk.
Mit állít Blaze? Leginkább azt, hogy egy választás utólagos ellenőrizhetőségéhez szükség van a papír szavazócédulákra. Papíron is lehet természetesen csalni, lásd a szavazatokat, amiket majdnem sikerül elégetni, de elenyésző mennyiségű szavazatnál is nagy a lebukás esélye. Ez történt most is. Az elektronikus választási ötletelés minősített esete a blockchaines okosszerződéses ötlet. Ezekkel több gond is van: 1, a legtöbb ember nem is érti, nem hogy használni tudná ezeket 2, az anonimitás nem biztosított egyelőre 2, a rendszer skálázhatósága erősen kérdéses 3, naponta törnek fel és rabolnak ki okosszerződéses cégeket, ez csökkenti a technológiába vetett bizalmat, érthető módon. Röviden: a blockchain lobbi, aminek van egy matematikailag elegáns - és mérnökileg durván problémás - válasza egy nem létező problémára, megint megpróbál megváltani valamit, hátha ez bizonyul az ő problémájuknak.
Macsu
Hihetetlen módon, már harmadik héten van a Machu Picchu szálhoz kapcsolódó folytatás. Persze ez nem véletlen, meggyőződésem, hogy a nem szövegtan, nem stilisztika szintű nyelvészeti területek közül a névtan a legemberközelibb.
Két különböző forrásból - köszi, Dani és köszi, Csaba! - megkaptam, hogy a legtautologikusabb helynevet nem is írtam, ami pedig Torpenhow Hill. Ez egy 1688-ban kitalált, korábbi okleveles említése nem nagyon van a wiki szerint, név. Az a különlegessége, hogy minden eleme a domb szót tartalmazza. Ha a szóban forgó hill nem is létezne, még ha a Google Maps ki is dobja, de aszerint Busta Rhymes Island is létezik, akkor a mellette fekvő Torpenhow viszont létezik, ez még mindig három nyelvi elem. (Videó a bonyolult helyzetről.) A torr az óangolul a domb, a penn ówalesiül, végül a haugr az óészakiul. A hill meg a mai angolban jelent dombot. Szóval a feltételezett helynév Buckahalomhát-domb. Vagy valami nagyon hasonló.
István arra hívta fel a figyelmem, hogy a Fertő-tó sem az igazi, mert a fertő szó a tavak pusztulásának második fázisának a neve. (Tó > fertő > mocsár > láp a folyamat.) Azaz a Fertő-tavat Fertő-fertőnek is hívhatnánk. Ehhez akkor csapjuk hozzá, hogy a -jó utótagú folyóneveink is ilyen "kettős duplikációk", mert a -jó annak idején folyót jelentett. Lásd: Hejő, Sajó, Berettyó.
Dizájn
Két jó dizájnos link is került a kezembe. Az egyik egy Triennale.org, ahol tényleg minden van, még tán kis kígyó is. Itt a Sacchi gyűjtemény fa mindenféléjét találtam meg. Ez nem ugyanaz, mint a művészeti világban nagyon aktív és beépül Saatchi Galéria. Trükkösek ezek a nevek. A fa protók viszont rém jól néznek ki.
Aztán arról már volt szó, hogy a Sony rendkívül innovatív cég volt, meg nem félt a vad dizájnoktól. A Kataoka dizájnstúdió oldalán van például kocogós walkman, pazarul kinéző Vaio laptop. Gáspártól pedig kaptam videót egy napelemes walkmanről is. Öreg ember leszek, de istenkém, amikor nem minden egy fekete téglalap volt.
Végül pedig az 1999-es Fiat Ecobasic, ami úgy nézett ki, mint a kedvenc kacsaorrú cipőm nézett volt, csak hát ez autó. Az a megoldás, ahogy a mindenféle folyadékok feltöltésére szolgáló likakat a kocsi elejére rendezték nagyon okos. Szépnek nem mondanám, de van benne valami báj. (Összehasonlítás végett: a Multipla szép.)
Kultúra jellegű dolgok
Ömlesztett dolgok jönnek, amiket nem azért ömlesztek, mert nem érdemelne mindegyik külön tárgyalást, de halmozódnak. Vannak itt hónapok óta nyitott témák. Stílusosan kezdjük Charlie Warzel írásával a digitális halmozásról. Ő egy olyan elméletet idéz, ami szerint a Google rontott el minket. Lapátoltam ki tizenpár évnyi szemetet egy "úgyis elfér" szemlélettel kezelt Gmailből, nagyon megértem. Előtte pár évvel az ömlesztett fotóimat (digitális negatív és utómunkázott jpg) pakoltam valami felfejthető könyvtárstruktúrába. Mert így nem csak tudom, hogy valahol megvan, de használom is az archívumot. Szeretek saját fotót tenni a Rakaszba. Problémáim így is vannak: hová rakjuk a letöltött, egyszer olvasott PDF-eket, az egyszer a keresővel előásott tudást. Eleve a keresés is elbizonytalanodott, mert azzal, hogy mindenből több lett, szemétből is több lett. (Apropó, lehet ezt papíron is csinálni.)
Igyekszem egy kicsit kevesebb épületsimogatást megosztani, mert mindegyik sztori ugyanarról szól. Lebontanak valamit, amit szerintem nem kéne, az új építésébe beleölnek egy csomó erőforrást, amit nem engedhetünk meg magunknak amúgy, és a végén szomorúak vagyunk. Ellenben a Guardian véleményrovatában megjelent cikkben van két fontos és talán kevesebbet hangsúlyozott szempont: 1, állapotmegóvás kell, mert egyik épület sem áll az öröklét meg egy napig ugyanolyan csillogóan, mint mikor átadták 2, a nosztalgia egy része az elveszett közösségi funkcióknak szól. (3, túl sok a nem ilyen nosztalgia.) Van a lakásomtól tíz sarokra egy gazdag ember gettó, vagy tíz éve építik. Oda el lehet menni megnézni, milyen amikor valaki nem gondol közösségi funkciókra. Egy tűzcsap nincs, nemhogy kisbolt, óvoda, park, fagyizó vagy buszmegálló. Igazán lelketlen hely, amit időnként Volvo SUV-ok szakítanak meg.
Mindig megörülök, amikor egy Fortepan jellegű projektet találok, és ilyennek tűnt a Rescued Film Project is. Sajnos csak egy kicsit kellett keresgélni, hogy kiderüljön, hogy a honlapjuk eltűnt, a Patreonjuk két éve nem frissül, a Facebookra se került ki semmi tavaly óta. Digitalizált a srác 140 tekercs képet, amiről nem világos, hogy hol vannak. A tanulság talán az, hogy a kiszámítható működést nem szoktuk eléggé számon kérni a szimpatikus kis kulturális projekteken. Pedig az a nehéz, nem bedigitalizálni pár tekercs filmet.
A Drift Magban találtam még január végén - mondtam, hogy őskövületek lesznek itt - egy írást arról, hogy mégis mi volt a TED Talk. Amit persze mindenki el tud mondani, de annak egy része a TED Talk legendája. Ha onnan nézzük el, hogy mit ér el, milyen hatással van a világra, hogy rendkívül gazdag vagy csak rendkívül ismert emberek szétszórják az ötleteiket a világba - az écás viccet ugye mindenki ismeri? - akkor már nagyobb bajban vagyunk. A gondolkodásba persze beépült egy csomó olyan gondolat, amit 18 perc alatt adtak át, és mondjuk nagy vonalakban emlékszünk csak rá. Sir Ken Robinson megsokszorozta az oktatási szakértők számát, ami odáig fajult, hogy már a kockázati tőkét Sam Altman vagy Peter Thiel is úgy érzi, hogy ért hozzá. Végül a cikk kiszélesedik és belefociz pár nagyot a kortárs pop-értelmiségiekbe és pop-tudósokba. (Egyszer írtam egy profilt Gladwellről, egy régi ismerősöm alá kommentelte sértetten, hogy hát akkor legyek okosabb. Már megérte.) Nem szálaznám jobban szét, ezt a cikket nagyon ajánlom.
Környezet
Ki látta a Beverly Hills-i zsarut? Már az összeset. Talán a másodikban van egy jelenet, hogy a rendőrkapitány kimegy kocogni, és a háttérben bólogató olajkutak látszanak, pedig Los Angelesben lakik. A magyarázat egyszerű: Los Angeles tele van olajkutakkal. Csabától kaptam a linket és azóta is ámulok. Tudtam, hogy van ott olaj, de azt nem, hogy ennyi.
Idahóba sikeresen visszatelepítették a farkasokat, most viszont van elég politikai támogatása és lobbiereje a gazdáknak, hogy a farkasok megint veszélybe kerüljenek. Mint az amerikai farmer legendárium nagy részében - erről Sarah Taber tud jókat írni - ebben az esetben is arról van szó, hogy emberek esti meséket gondoznak, miközben vastag állami dotációból élnek. Furcsa cikk, egy csomó olyan emberről van benne szó, akiket a tények úgy általában véve nem érdekelnek, mert helyette a "wolf wars"-ban harcolnak. Ez amúgy a bajom is egyben az írással: hosszú és nagyon sokat tölt azzal, hogy olyan embereket beszéltet, akik tévednek.
Én máshol
Múlt hónapban - ebből ilyen havi összesítés lesz - a Magyar Narancs 34. számában volt egy cikkem Sziget az áramlatban címmel az Oroszországra kiszabott szankciók tech részéről. Nem állítom, hogy teljes képet adtam, de teljesebbet annál, hogy neknük nem lesz olajunk, nekik nem lesz Boeing repülőjük. Szerintem kilátástalan helyzetbe kormányozza az államot Putyin. Írtam az Infotérnek a csiphiányról és az MI-ről, de ezek ilyen név nélküli projektek. Illetve a Rowan Hill Digital hírlevelébe egy opedet a metaverzumról. Opedet jó írni, pláne, ha a piac nagy része úgy érzi, hogy a metaverzum az új arannyal futtatott gyémánt, amiben lítium is van. A Forbes online-on egy mégis miért beszélnek emberek mechanikus billentyűzetekről nagyon alapozó cikkem volt.
Kiment az UP WAP-os cikkét újraolvasó Rakasz Extra. Hosszú sztori röviden: nem olyan rossz jóslat volt az.
Az Extrához kapcsolódik, hogy egyrészt jövök egy nagy köszönettel mindenkinek, aki szerint havi két - infláció után: egy - rendes sört megér a tevékenységem. Ugyanitt, nagyon segítene, ha lenne még pár ember, aki beszállna. Nem azt kérem, hogy te legyél az kedves olvasó, mert feltételezem, hogy ha beleférne, már rákattintottál volna. Ellenben, ha van olyan ismerősöd, akit érdekelhet a Rakasz, kérlek küldd tovább neki. A többi az én dolgom!
Ennyi a hétre.
Ádám