Rakasz #267 - megerősített bölcsész
Sziasztok!
Továbbra is kelnek ki a kakapófiókák. Nem ők a világ legszebb újszülöttjei, de nem is a legcsúnyábbak, mert azt a természet fenntartja a kis kenguruknak. Nem linkelem egyiket se, keressen rá, akinek erre van gusztusa. A kenguruval lehetne még tovább menni néprajzilag, de inkább ne tegyük azt sem.
Inkább elmesélem, hogy egy tasmániai ismerősöm tőlem hallott először a szoborparkról, emlékezetpolitikai megoldásról. Belegondolva nem meglepő, Tasmánia egy többé-kevésbé észhez térő ex-gyarmat, ahogy az anyukája Ausztrália is ugyanez, minden olyan hozzáadott extrával, mint egy területen kívüli gettó a bevándorlóknak plusz egy jobbos kormány, ami az ellenség megtévesztése miatt liberálisnak van nevezve. No szóval ott nem voltak olyan jellegű rendszer vagy rezsimváltások, mint itt, ami miatt a problémát sem kellett megoldaniuk. És ez nem csak Tasmániára igaz, több hely van a nyugati világban, ahol minden szar ellenére nem sérült a kontinuitás. (Khm, Belgium, USA.)
Ti-ti-ti tá-tá-tá ti-ti-ti
A Facebook hirdetési motorja viszonylag jól be van tanítva. Amikor nem költenek rá orbitális pénzeket, hogy fasiszta kormánypárti megmondóemberek jelenjenek meg a hírfolyamomban, akkor vicces Kickstarterek és kínai áruházak töltik meg a hirdetési helyeket. Egy ilyen kínai hirdetési helyen tűnt fel a héten a lent látható hardver.
Mindenki felismeri ugye? Távíróbillentyű, amivel morzézni lehet. Hát ez startból érdekes, mert a Morse-kódról nem az jut az ember eszébe, hogy aktívan használt valami lenne. Szerencsére van olyan rádióamatőr ismerősöm HA1TIB Tibi, akinek fel tudok tenni hülye kérdéseket. Szóval a klasszikus riporteri kérdést elővettem: "és ez most így hogy?"
Magyarországon kell hagyományos elvű - lásd a képet - távíró billentyűvel vizsgázni, ha az ember távíró üzemmódban is szeretne rádióamatőrködni. A fiataloknak maradnak a rádióklubbok vagy az önszorgalom. Telefonra és PC-re is léteznek oktató programok. Pl. ez az oktatóweboldal. Az idősebb rádióamatőrök, akiket a honvédség vagy az MHSZ képzett - ez a kilencvenes évek elejéig ment -, nagyon jól tudják ezeket kezelni. Mindenki másnak pedig amúgy van más megoldás, például modernebb billentyű, ahol a tá és ti hosszát nem a kezelő keze határozza meg, hanem automatán van megoldva. Persze ehhez is szükség van a Morze ábécé nagyon jó ismeretéhez. A morze távíró vételt megtanulni sokkal nehezebb mint magát a kézzel adást. Vannak profi rádióamatőr versenyek, ahol az adó egy számítógép, a dekódolást viszont a versenyző végzi füllel. A távíró előnye, hogy az emberi agy is ott van benne, ami egy félrehallott betűt gyorsabban javít ki magának, mint ahogy azt egy gép tenné. Arádióamatőrök is üzemeltetnek jeladókat (Beacon). Ezek automata állomások amik csak a saját jelüket sugározzák morze jelekkel és arra jók, hogy megállapítsa az ember, meddig lehet "elhallani" az aktuális légköri körülmények között.
(Fotó: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Negatívtár / Pölös István gyűjteménye)
Még érdekesebb, hogy az oroszoknak van például a negyven méteres sávon (7 Mhz) adó betűs távíró jeladó hálózata. Ebbe bele lehet hallgatni, amikor van terjedés. Szóval, ha van akinek van rádiója és üzemeltetni is tudja, akkor orosz haditengerészeti adásokat is elcsíphet. Érdemes ezt az oldalt megnézni.
Végül azt is megírta Tibi, hogy a rádióamatőr hobbi rendkívül szerteágazó. Van a fónia(beszéd) , morze távíró, RTTY (géptávíró) és egy tucatnyi digitális üzemmód. Érdekes módon ennek a legsokszínübb művelői az orosz rádióamatőrök. Használatban van a II. világháborús német FELDHELL rendszer is. De az űrtechnika ide is betört. Az űrben is keringenek rádióamatőr műholdak amiket lehet használni. De néhány éve geostacionális pályára is került távközlési műhold aminek van rádióamatőr szegmense. Akkor még nem beszéltünk a régi katonai cuccok szerelmeseiről. (Pl. HA5KDR) és nem beszéltünk az ISS-ről és az időnként onnan érkező SSTV képekről.
Szöveg
Zina, a Rakasz nem hivatalos lírai szerkesztője - úgyis, mint időnként beköszön hozzám és remek dolgokat hoz - ajánlott egy verset azzal, hogy "tükrözi a kollektív spleenünket", mert ő olyan ember, aki tud ilyeneket mondani. Meg olyan is, aki felhívja a figyelmemet olyan szövegekre, amiket el se olvasnék, mert a sorok kiérnek a lap széléig, én meg őrületesen szeretem, ahogy dobol a metrum. A vers Hera Lindsay Bird Elvesztegetem az életem című szövege, amit amúgy nem érzek. Mint ahogy Szabó Benedek Magánbeszélgetések dala sem rólam szól, bár egészen kivételesen találó szövegnek érzem. Csak a zeitgeist máshol vágott, én még felnőhettem "have gun, will travel" profinak, mert voltak műhelyek.
A héten nem sok igazán jó szöveg esett be a két költészeti hírlevélben, amit követek. Viszont egy jó szerelmes vers csak akadt. June Jordan Poem Number Two on Bell’s Theorem című verse az, ami annyira rövid, hogy nyugodt szívvel másolom be az egészet ide lentre.
There is no chance that we will fall apart
There is no chance
There are no parts.
Ilyenkor azért az ember utánanéz, hogy Bell teorémája pontosan mit is feltételez. Kevésbé meglepő módon a magyar internet nem tartalmaz túl sok jó forrást, de az kiderül, hogy Bell a kvantummechanikának az egyik elméletét cáfolta. Mégpedig azt, hogy a kvantumösszefonódás egyes tulajdonságai helyi változókkal lennének magyarázhatóak. Az ember ilyenkor elküld egy levelet a kéznél lévő kvantumfizikusának és reménykedik, hogy olvas leveleket a hétvégén. Vattay Gábor pedig ki is segített, azt mondta, hogy a Bell-egyenlőtlenségeket Hraskó Péter ismeretterjesztő cikkéből lehet megérteni.
Minden asztalon több mindent verő pakli is van (Fotó: Ryuta Ishimoto CC-BY)
Péter barátom néha külső memóriaként használ. Szoktunk hosszúakat beszélgetni, jellemzően a Jegenye utcai kínai éttermek valamelyikében. (Na jó, leginkább a BBQ-ban.) Időnként megkérdezi, hogy mi volt az a novella, amit egyszer küldtél. Ebből már tudom, hogy Kiyash Monsef novellájára gondol, ami Robin Sloan The Year of The Meteor kísérleti, epizodikus, printes és nem is antológiájában jelent meg. Szerencsére most már fent van a neten, nem kell előkeresnem az eredeti papír példányt, bár valahol megvan az is. A novella címe: The Unbeatable Deck of Ronan Shen, és mindenki pechjére egyszerre kell legalább felületesen otthon lenni benne a gyűjthető kártyás játékokban és a középiskolában. Pazar írás.
Mások máshol
Julis barátom nagyjából egy éve kezdett egy podcastot a műsorvezető társával Bálinttal mindenféle gyerekkoruk szemét filmjeiről. Kilencvenesek végi, ezredfordulós tini romantikus filmek és társaik, erre gondoljatok. A formátum, hogy az adás elején megbeszélik az emlékeiket, várakozásaikat, majd megnézik a filmet, és utána az újranézés élményét ütköztetik az elvárásokkal mostanra nagyon beért. És működik is. A tartalom persze fogyasztóspecifikus: sok a hunglish, ismerni kell a filmeket, nem árt ha az ember a harmincas éveiben van. Viszont rendkívül ajánlom. Kezdjétek a Mindentbele Szusivacsit - ez a címe, komoly! - a Jumanji részével.
Apropó Jumanji: van kész válaszotok arra, hogy ha ott ültök a konyhaasztalnál a frissen leporolt táblával, akkor dobnátok-e? Amíg eldöntitek, elmesélem, hogy a lehetőség előállhat. Mármint van Jumanji replika társasjáték orbitálisan magas összegért. És ami még sokkal jobb, a YouTube-on van videó arról, hogyan készít egy nagyon ügyes asztalos és fafaragó magának Jumanji játékot. Illetve egy helyen még a replikánál is drágábban találtam mahagóniból elkészített, de aztán elektronikával "elrontott" filmes kellék szintű darabot is. Szerintem nyugodtam kijelenthetjük, hogy az első film betalált, betelepedett az emberek fantáziájába. A mostanában megjelent folytatások nem rosszak, de ilyen hatásuk szerintem nem lesz.
Ennyi a hétre és a hosszú hétvégére, amit becsületes semmittevéssel töltöttem.
Üdv,
Ádám