Rakasz #266 - puha hatalmak
Sziasztok!
Nincs válaszom arra, hogy lehet-e nem foglalkozni a háborúval. Itt van körülöttünk. Rögtön van két olyan hírem is, ami következmény és ad gondolkodnivalót. A háború miatt bezárt az orosz és kelet-európai fókuszú Calvert Journal, amit én is linkeltem párszor. Nehéz eldönteni, hogy ez a Szentpéterváron tanult, a diktatúrákba történő befektetés szakértőjének számító közgazdász, Nonna Materkova, által alapított művészeti lap mi volt. (2016-ig egy állami tulajdonú bank szponzorálásával.) Azóta nyugodtan hoztak olyan - nemzetiségek és szexuális kisebbségek - anyagokat, amik érdekesek voltak. Ugyanakkor viszont együttműködtek több állami fennartású intézménnyel, nehéz lenne azt mondani, hogy a radar alatt repültek. Elég-e ez ahhoz, hogy orosz soft power szervezetnek nevezzük? Én sem tudom. Mindenesetre a héten bezártak.
Ugyanígy elhallgatott a moszkvai bázisú Sztrelka Intézet építészeti jövőkutató csapat is, ahová pedig Bruce Sterling is írt. Csak pletykákat lehet találni arról, hogy volt egy vita a vezetés és a korábbi Sztrelka-hallgatók között az intézmény csoportjában. Aztán 28-án megírta az intézmény, hogy nem tudnak abban a tudatban nyugodtan média és építészeti jövőkutatni, hogy háború van, ahhoz hogy újrakezdjék a munkát "véget kell érjen Ukrajnában a harc". Igen, jól gondoljátok, felelősökről szó sem esik, arra járó emberek lövöldöztek. Fred Scharmen, akinek most lett volna kurzusa a Sztrelkán, arról ír, hogy amikor meghívták utánaolvasott az ukrán és orosz milliárdosok által alapított intézetnek, és nem tűnt vállalhatatlanabb soft power közvetítésére szolgáló szervezetnek, mint a német Goethe Intézet, az Alliance Francaise vagy mint a British Council volt, mielőtt bedarálták volna a britek.
A Szent Mihály székesegyház túlélt már pár lerombolást, legutoljára, mit ad isten, a szovjetek robbantották fel
Talán az a legérdekesebb, azon túl, hogy meleg burjátok és manysi panelházak most nem lesznek egy darabig, hogy mutatja mennyire válik épp Oroszország pária állammá. És például az orosz irodalom ettől még hatalmas irodalom marad, de Szergej Lukjanyenkót például kevesebbet fogunk olvasni, azt hiszem. Na ezt lövi szét Putyin, nem csak Kijevet.
Búcsú a propagandától
A videojátékoknak egyszer nagyon szembe kell nézniük azzal, hogy egészen pontosan milyen viszonyban vannak az amerikai állammal, társadalommal és világképpel. Nem feltétlenül az a kérdés, bár persze az is lehet, hogy a pocakos vízvezetékszerelő miért töri az angolt, mert hát a Mario egy japán játék. De a különböző játékokban megjelenő hatalmi struktúrák, értékek és történetek nem vizsgálhatók az USA nélkül. Mint ahogy a Bosszúállók sem a légüres térben, hiszen az első valamirevaló Marvel filmben már ott van a közel-keleti háborúkat fegyverrel ellátó milliárdos, aki a csapat egyik tagja. (Illetve mi volt az utolsó, amit gazdasági vagy tárgyalásos úton rendeztek?)
Van viszont egy játék, ami még mindenféle díjakat is kapott, aminél teljesen megkerülhetetlen a propaganda kérdése. A különböző platformokra, különböző változatokban kiadott America's Army sorozat bevallottan az Egyesült Államok toborzóeszköze volt. A legelső verziót 2002-ben adták ki, az aktuális verzió szervereit pedig időn május ötödikén fogják lekapcsolni. Amellett, hogy a hadseregbeli életet, fegyvereket, taktikákat mutatott be, a PCGamer cikke szerint a seregről kialakított képet is javította. Egy 2008-as MIT-s felmérésre hivatkozva írják, hogy javította a 16-24 évesek között a katonasát megítélését.
Igen, ez egy játékos rendezvény (Fotó: Alex C CC-BY)
Egyes funkciók elérhetőek maradnak, így aki amerikai propagandával akar játszani, az még egy ideig megteheti. A cikk szerint viszont a sereg még jobb táptalajra lelt a streamingben és az esportokban. Nem tetszik ez a jövőkép. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a népszerű játékokban azok, akik nem akarnak amerikaiak lenni, többnyire nácik, szovjetek vagy közelebbről meg nem határozott burnuszos alakok lehetnek. (Gonosz sci-hub link kalóz tanulmányhoz.) Azt meg tényleg csak zárójelben szúrom ide, hogy ha esetleg belső problémáról - pl. belső terrorcselekmények, azaz az adott állam radikalizálódott polgárai által elkövetett terrortámadások - kell beszélni, akkor azt a játékok csak nagyon óvatosan próbálják meg. A Far Cry 5 sztoriját addig vizezte fel a fejlesztő, míg a fegyverkező keresztény fundamentalista szektának szinte igaza lett a sztori szerint.
Váratlan következmények
Még mindig videojáték. Azt a sztorit ugye mindenki tudja, hogy a Valve játékstúdió - ami manapság inkább arról ismert, hogy a legnagyobb digitális játékboltot meg az egyik népszerű, de már tán nem toplistás esportot üzemelteti - még valamikor a kétezrertízesek elején felfigyelt arra, hogy a játékokon belüli tárgykereskedelem olyan jelenség, ami egy közgazdásznak is érdekes lehet. Meg is hívták vendégközgazdásznak Janisz Varufakiszt, aki akkoriban még motoros menőcsávó volt, nem a németek és a trojka által ledarált görög ex-miniszterelnök. A blogját azóta megette a bitrozsda, de nem azért vagyunk internetes emberek, hogy ilyenek megállítsanak bennünket. (Itt az archívum.)
Milyen Common People pletyka? (Fotó: Marc Lozano CC-BY-SA)
Amikor Varufakisz ezzel foglalkozott, akkor a játékok és a valós gazdaság összefüggései nagyrészt egyszerűek voltak. Volt egy játékon belüli gazdaság, amely vagy szándékosan vagy a játékosok sufnimegoldásaival össze volt kötve a valóságossal. Magyarul: vagy megbeszélted a fórumon, hogy találkozunk és a virtuális akármidért átküldök paypalen X dollárt, vagy volt a játékban erre szolgáló piactér, illetve olyan is volt, az Eve:Online esetében, hogy játékbeli pénzzel lehetett fizetni a havi előfizetési díjat. Persze az Eve az sok szempontból különleges dolog. Később a játékcégek részt akartak a játékokban áramló pénzből, amivel megjelentek olyan megoldások, mint a játékbeli előnyt nem adó, de máshogy megszerezhetetlen, valós pénzért adott pixeljószágok, a zsákbamacska logikával működő - ezt nagyrészt korlátozták már - lootbox nevű szerencsejáték sémára épülő tárgyosztó rendszerek és így tovább.
Az viszont teljesen új volt nekem, hogy létezik olyan játék, amiben a valós gazdasághoz kötötték közvetlenül a belső valuták árát. Az orosz fejlesztésű Escape from Tarkovról van szó, amiről most azért esik sok szó, mert épp beomlik a játékon belül is a rubel árfolyama. Merthogy a játékban lehet találni eurót, rubelt, dollárt illetve bitcoint, amelyek árát a pénzek valós mozgásához kötötték. Ez legalább egyszer már felborította a játék egyensúlyát, amikor tavaly megszaladt a bitcoin ára, akkor a gyártó cég alig győzte kiegyensúlyozni a játék piacát. Most ennek a fordítottja játszódik le, zuhan a játékbeli rubel, ami miatt a játékosok egymás között játékbeli dollárban vagy euróban kereskednek inkább. Szóval, aki épp rubelt zsákmányolt, az nehezebben tud vásárolni is, mert az eladók nem akarják, hogy náluk romoljon tovább a virtuális valuta. Emellett zuhan a keleti fegyverek ára is, mert a franc tudja miért.
(Fotó: Escape from Tarkov)
Eddig még akár értem is. Viszont, amikor odáig értem a fent linkelt cikkben, hogy a játékban lehet mindenféle alkatrészeket zsákmányolni, amiből a játékos a bunkerében építhet számítógépet, ami aztán játékbeli bitcoint bányászik, aminek az árfolyama a valós bitcoinéval együtt mozog - és ez az árfolyam eleve rendkívül spekulatív - na itt megálltam kicsit pihenni. Nem voltam erre felkészülve, pedig isten látja a lelkem, többször láttam az Existenz-et.
Sétatéma
Orosz Péter, aki egy előző életben a legjobb tollú magyar autós újságíró volt, végigsétálta Japánt pár éve. Akkor készült egy olyan - művészi kivitelű - könyv ebből a kalandból a napi frissítésű instagramon túl, amire épp nem volt pénzem. Most viszont Péter felrakja az internetre az egészet. Természetesen fel lehet iratkozni rá hírlevélként is. Aki úgy érzi, hogy nyugalomra van szüksége, és nem tud kijutni a városból sétálni, vagy gurigázni valamerre, amerre más nem jár, pótszernek remek. Ó, igen, angolul van, de hát erre tartjuk a DeepL-t.
Vers
Csak beesett egy olyan szöveg, amin gondolkodnom kell. Jó-e vajon az olvasatom? Vagy mást jelent? Minden szöveg érdekes, ami nem adja könnyen a megértést, vagy ami hagyja, hogy elbóklásszunk benne.
Timothy Liu: Love Poem
I have no need
for the mirror
you smashed
when I have your
fist to look on.
Aztán Csaba olvasó - aki nem a gyakori forrásom Csaba - elküldte az ő verzióját a két levéllel ezelőtti haikuból.
Saroktelek
Pók, egyet se félj!
Otthonunk biztonságos,
nincsen porolóm.
Szerintem nagyon érdekes, ahogy más helyekre helyezi a hangsúlyt, mint ahová például én tettem.
Ennyi a hétre.
Ádám