Rakasz #265 - borszínű kiadás
Sziasztok!
Megint a dekolonializáció hőseivel kezdünk, nem azért, mert különösebben keresném, hanem mert jönnek ezek a hírek. A mai hőseink Sebastián Arrechedera és Yosu Arangüena, akik a Bécsi Néprajzi Múzeumban meghackelték a hangos tájékoztató cuccokat. Tudjátok, azt a walkmanszerű dolgot, ami a füledbe sustorogja, hogy mi előtt állsz. A páros - akiknek voltak helyi segítői is - két dolgot használt fel. Az egyik, hogy ezeket a hangosjószágokat felül lehet programozni, a másik pedig mexikóiként ingyen mehettek be a múzeumban, ahol ki van állítva Moctezuma fejdísze. Besétáltak, felvették a tájékoztatógépet, sétálgattak, elmentek a mosdóba és kicserélték a tájékoztatógépet egy olyanra, ami a fejdísz igazi történetét mondja el, majd ezt a gépet adták le kifelé.
Az új szöveg, amit Xokonoschtletl Gómora azték aktivista és hagyományőrző írt meg, arról szól, hogy egyrészt a fejdísznek spirituális jellege is van, akárcsak a pápa mitrájának. Másrészt, hogy az aztékok nem annyira megadták magukat - bár a népszerű történetek így mesélik - hanem elsöpörte őket egy invázió. A sztori azzal végződik, hogy hogyan halasztja az osztrák kormány a fejdísz visszaszolgáltatását.
Borvörös tenger
Színekről már egyszer, még egy nagyon korai Rakasz Extrában, volt szó. Akkor azonban valahogy kimaradt a meséből, hogy az Odüsszeiában rendre az a jelzője a tengernek, hogy borszínű.
Majd amikor nekivágott ő is a borszinü víznek,
és üreges gályákkal elért a maleiai csúcsig,
akkor a messziredörgő nagy Zeusz szörnyü hajózást
mért rá, mert süvitő szeleket zuditott a vizekre,
s roppant hullámok magasodtak, akár a hegyormok.(Odüsszei, ford. Devecseri Gábor)
Ilyenkor azért mindenki felidézi magában, hogy a tengernek alapvetően tengerszíne van. Kék, zöld, ha ipari kikötőben nézed, akkor meg piszkos. Kék bor persze létezik, de nem egy régi dolog. Legalább három magyarázatot találtam arra, hogy miért lehet borszínű a tenger, és egyik jobb, mint a másik. A legegyszerűbb, hogy a kifejezés szó szerint fordítva "bor-arcú tenger lenne" és egyszerűen csak a haragos tengerről ír az eposz. A második, William Gladstone elmélete, aki átnézte a Homéroszi életművet - itt gyorsan dobjuk be, hogy Homérosz nem feltétlenül egy ember volt - és megállapította, hogy a kék szín úgy általában hiányzik a természetleírásaiból. A görögöknek volt szava a kékre, de valamiért Homérosz nem használta. Például azért, szól a felvetés, mert nem látták a kéket. Ezt persze 170 évvel ezelőtt írta Gladstone, ezért a kékre való vakságot kezelhetjük erős fenntartásokkal. A kulturális meghatározottságban viszont van még játéktér. Mi van, ha a tengerkék árnyalatát nem a kékhez sorolták, ellenben az azúrt már igen? Na ez már egy modern kiegészítése a Gladstone-i elméletnek.
Akad huszadik századi elmélet is a nyolcvanas évekből. A görögök vizezve itták a bort, még ha nem is fröccsként, mert azt még akkor nem tette lehetővé Jedlikosz Annianosz találmánya. A görögországi víz pedig kemény, oldott sókban gazdag, ami elvben kékesebbre színezi a bort, mintha lágy vízzel locsolnánk fel. A fentebb linkelt cikkben van még legalább egy plusz elmélet, az meteorológiai.
Viszont valójában nem is Homéroszról akartam beszélni, hanem a víz színéről.
Doc Searls, veterán internetes arc a blogján (!) írt egy bejegyzést arról, hogy átrepült valami érdekes felett még 2009-ben. Le is fotózta az ablakból. A hozzászólás arról szól, hogy mit lehet kezdeni egy 2009-es, a kor technológiai színvonalának megfelelő géppel készített képpel, hogy ma jól nézzen ki. Ez szerintem a kevésbé érdekes téma. Eddig is ismertem a Topaz AI neurális hálós képfeldolgozó cuccot, és eddig se igazán én voltam a célcsoportja. A szerintem legjobb képemen - de ez biztos mondtam már - tán nincs is éles részlet. Ugyanezt elmondhatja magáról Henri Cartier-Bresson is, csak persze ő egy valóban jó fotográfus. Mivel Searls régi internetes ember, ezért a képét Creative Commons licenc alatt használhatjuk, ezért először is megmutatom miről van szó.
(Fotó: Doc Searls CC-BY)
Mit látunk? Nyilván nem egy csapat óvodás dobálta tele a vizet vízfesték pasztillákkal. Ezek gátakkal elválasztott sólepárló medencék. A színeket pedig a folyamat biztosítja. Kezdjük az egészet kék tengervízzel, és hagyjuk a napot, hogy dolgozzon. Ahogy a víz párolog, úgy nő a só koncentrációja. A növekvő koncentráció pedig meghatározza, hogy milyen élőlények maradnak életben abban a vízben. Először a zöld algák, aztán a sórákok, amik narancsra színezik a korábban zöld vizet. Amikor a sórákoknak is túl sós a víz, akkor még a Dunaliella salina nevű sóalga nagyjából jól érzi magát. Ennek magas a béta-karotin tartalma, ami egyrészt önmagában is érték, másrészt tovább színezi a vizet, ezúttal vörösre. A folyamat végén pedig marad a fehér só, amit össze kell szedni buldózerrel. (A buldózer jellemzően sárga.)
Potomságok
Hetek óta kerülgetem a Skoda 1100 OHC Coupéról szóló hírt, mert semmi mást nem lehet írni róla, hogy szép. De nagyon szép. Nem lehet nem megosztani.
Néha az ember elé kerülnek teljesen hétköznapi tárgyak, amik egyszerűen csinosak. Ilyen az a "müzlistál", ami valamikor a Nagada kultúra első periódusának végéről vagy a Nagada kultúra második periódusából származik, azaz több száz évvel az első fáraó előttről. Az első fáraó amúgy vagy Narmer volt vagy Hór-Aha, akit talán Meninek his hívtak. Kutya dolog az idő, eltelik ötezer év és elfelejtik az embert. A nagypjának a müzlistálját meg berakják a múzeumba.
Értek egy-két dologhoz, a rajzolás sose volt ezek között. Mármint egy kockát se, a múltkor, amikor megtudtam, hogy a gimis rajztanárom, egy jobb sorsra érdemes, Olaszországért rajongó festő meghalt, megpróbáltam. Na azon a kockán én is látom, hogy béna. Na de nem lehet mindenki Agócs Írisz, akinek a Rajzolj egy krumplit könyve ránézésre szülők százaiból csinált valamit rajzolni tudó felnőttet. Én pedig a héten rájöttem, egy remek Flickr galériának köszönhetően, hogy korábban is voltak rajzolni tanító könyvek. Már ilyen szülős-gyerekes. Van például benne pazar elefánt!
Én máshol
Rég volt én máshol rovat, leginkább azért, mert kiment a fejemből. Elleben most volt volt a Forbes online kiadásában egy metaverzumos írásom, ami nem annyira annak tapsol, hogy megvalósulhat, hanem inkább pár króm-vanádium csavarkulcsot dobál be a fogaskerekek közé. Például annak kapcsán, hogy ingatlanboom csak ott tud lenni, ahol a távolságnak van jelentősége.
Lesz egyszercsak egy cikk arról is, hogy a kétezertízesek elején óriási divat lett a mechanikus billentyűzet. Ami nem meglepő, mert amúgy ezek jó darabok. És hogy ez a divat milyen ipart szült a különböző gamer billentyűzetektől a billentyűsapkákig. Amióta az eszemet tudom, azt prédikálom, hogy lehet bármilyen jó a géped, ha a perifériáid (egér, billentyűzet, monitor) rosszak, kevés örömed telik benne.
Háború van
Gondolom mindenkinek feltűnt. Viszont én is pont azokat az OSINT forrásokat tudom olvasni, amiket ti is. A magam részéről egyrészt megnéztem a határt, hátha valakit el kell vinni Budapestig (a problémát mások ügyesebben megoldották már) és felvettem a kapcsolatot az ukrán ismerőseimmel (élnek és messze vannak a fronttól). Visszaülhetek a karosszékbe generáliskodni, vagy gyújthatok egy gyertyát Szent Javelinnek.
Ennyi a hétre.
Ádám