Rakasz #249 - kukackonzerves
Sziasztok!
Veszélyes dolog kibontani egy doboz sört, még a lightos meggyeset is. Ott ül az ember vállán a démon, aki rá akarja beszélni valamire. Nem nagyra, nem drágára, nem holmi lélek eladós mókára, az csak a Faustoknak jár. De viszonylag zsebpénzért van már itthon századközepi navigációs enciklopédiám - mert hajózni muszáj, ha nem is teszem - és megint a postát várom.
Mindenről Robin Sloan tehet, akitől magyarul csak a Penumbra úr nonstop könyvesboltja jelent meg, pedig Robin egy érdekes figura. Váltottunk már pár levelet különböző témákban, örökké híve maradok, mert jó vele együtt gondolkodni. Múlt héten egy indiai bestiáriumot ajánlott a hírlevelében, ami épp 796 rúpiára van leárazva. Egy könyvet viszot csak az rendel, aki gazdag, mert a posta több, mint a könyv ára. Szóval jön mellé egy hausza románc, mert a hausza ponyvát az indiai teleregények termékenyítették meg. És még ez, meg az. Várom a postát. Mindezért azt az egy darab meggyes sört okolom természetesen. Ki mondta, hogy igazságosnak kell lenni?
Kukackonzerv
Pörgessük ki gyorsan és röviden a kemény témákat. Olvasni mindenki tud, véleményt írni ezekről a cikkekről nincs értelme, beszélgetni jó lenne róluk. Ez utóbbit még kitalálom, egyelőre éljük túl a negyedik hullámot, mert egy cseppet rá vagyok arra parázva, hogy úgy fog kinézni, mint Romániában.
El akartam már korábban is mondani, hogy tudom, hogy a források jelentős része angol, és nem mindenki tudja úgy a nyelvet, hogy hosszú cikkeket olvasson rajta. Vagy, hogy ne sikoljon el a nyelvi finomságok mellett. A Google Fordító is nagyon okos lett mára, de a DeepL meg köröket ver rá. Nagyon javaslom a használatát. Amiről bővebben írok az meg úgyis magyarul leszen.
(Fotó: J Brew CC-BY)
Elrontják-e a spoilerek - magyarul: a poén vagy a fordulatok lelövése - az élményt? Erről nem csak órákat lehet vitatkozni, hanem vitatkoztam is már. Két, egymással nem teljesen szembeállítható érvelés van. Az egyik, hogy joga van-e mindenkinek úgy befogadnia egy művet, ahogy azt maga akarja. A másik pedig, hogy ez a jog reálisan meddig óvható meg. Szóval meddig titkolható el az, hogy Odüsszeusz hazatér és végez a kérőkkel. Vagy, még jobb példa, hogy Leto Atreides herceget megölik a Dűnében. Mert az utóbbi egy friss film (is), és egy 1965-ös regény is.
Az MTA-ról tudjuk pár éve, hogy több benne a László, mint a nő. A magyar köztéri szobrokról is tudjuk, hogy több állat van, mint nő. Na ugyanezt megszámolták Londonban is, és ugyanaz jött ki. Már hogy, nincsenek nők a köztereken. A Qubit cikke, amiben ezt olvastam, amúgy azt fejtegeti, hogy attól, hogy valaki régen élt és elneveztek róla egy utcát, vagy még tán szobrot is állítottak neki, még nincs örökbérlete a helyre. Illetve a szobordöntés nem új jelenség, hanem nagyon is régi. A cikk hosszabb, vannak ellenérvek is, én bőven beérem azzal, ha ezt a jobbos pánikot simán elrakjuk a cipősszekrény aljába.
Még a WMN-en, amit többnyire nem tartok elég jó újságnak, is volt egy jó cikk a héten a whataboutismről. Ez az az érvelési, vagy méginkább vita kisiklatására szolgáló módszer nagyjából úgy működik, hogy ha az ember X-ről beszél, akkor előbb-utóbb valaki megkérdezi, hogy na de mi van Y-nal. Julis barátomtól kölcsönvéve a példát, ilyen például a gyurcsányozás. (Apropó, ezen a héten a szexfelmérésük is majdnem jó.)
A saját múzeumunk
Volt már szó korábban is arról, hogy csak van pár múzeumi tárgy, amit el tudnék viselni a saját lakásomban is. Például a Met-ben megtekinthető, az egyiptomi középbirodalomból származó William nevű vízilószobor ilyen. Vagy a Szczecini Múzeumban lévő - ezt nem hurcolták el gyarmatosítók, ilyen is van! - neolitikumi borostyán medve amulett. Ez utóbbival nem is vagyok egyedül. A héten jött szembe a hír, hogy egy mérnök pár netes fotó alapján lemodellezte a medvét, 3D-nyomtatott sémát hozzá, majd pedig legyártotta a saját medveamulettes gumicukrát. Sajnos az Instagramját és a Twitterét is zárolta, gyanítom a hirtelen jött érdeklődés elől. Egy lementett fotóm azért maradt róla. Hát nem remek?
A másik is twitteres sztori. A Poole Museumban lehet megnézni Bethan kövét. A kőnek az a sztorija, hogy 2019-ben egy Bethan nevű kislány, miután megmagyaráztatta magának, hogy mi az a múzeum és mire való, rábízta a múzeumra a kedvenc kavicsát. Egyrészt ez ma ki van állítva. Másrészt, amikor a sztori körbefutott a neten, el is kezdtek gyűjteni mások kedvenc tárgyakat. Van is egy Google Form, amibe be lehet írni, hogy nekünk mi a kedvenc jószágunk, még fotót is lehet hozzá csatolni.
Nagyon hasonló kezdeményezés már van, ez a Significant Object Project, de ott van válogatás. Amikor legutoljára arra jártam, a szerkesztők kértek fel embereket, hogy írjanak a számukra fontos tárgyakról.
Történelem és a jövő ködei
Harry Houdiniről annyit tudtam, hogy szabadulóművész volt a századelőn, illetve, hogy szegről-végről magyar származású. Ahol a szegről-végről azt jelenti, hogy a kiegyezés előtt két évvel Budapesten született. Amit nem tudtam, pedig érdekes, hogy 1926-ban négy napon át küzdött egy kongresszusi meghallgatáson a különböző jövőbelátók és madárbéljósok ellen. És el is érte, jelentős sajtóvisszhanggal, hogy a jósok megkérdezése egy-egy döntés előtt kínos legyen, ne pedig elfogadott, maximum megmosolygott gyakorlat. Az egész poén volt, amíg a meghallgatások alatt ki nem derült, hogy amúgy befolyásos emberek is komolyan veszik a jövendőmondók tanácsait. Legyen szó sima pénzemberekről vagy first ladykről.
Houdini erőfeszítése csak a bizalom megingatására voltak elegendőek. A honatyák (és jósaik) nem hoztak törvényt arról, hogy a jövendőmondás csalás. Az Atlas Obscura szerint még Reagannek is volt kedvenc asztrológusa. Arra amúgy a mai napig rá tudok csodálkozni, hogy most is van egy spiritiszta fellángolás, és nálam fiatalabb emberektől olvasom a neten, hogy hát jó volt a randi, de sajnos Bika.
Olvasni
Reisz Gábor a Recorder zenés interjújának egyik kérdésére írt egy csodálatos novelladarabkát.
Ehhez képest ponyva vs. magasirodalom vita van már megint az ÉS-ben azoknak, akik még nem unják az ilyen vekengést. Hogy elvegyem a kedveteket itt az első cikk leadje, számoljátok össze benne a képzavarokat.
A jobb híján „magas irodalomnak” nevezett jelenség annak köszönheti létét, hogy az irodalmi termelés természetéből adódóan hierarchikus. Pontosabban amennyiben nincs újító jellegű magas irodalom, akkor az adott irodalmi kultúra megmerevedik, és a lektűrösödés útjára lép. A lektűr és a giccs szerepe csak akkor értékelhető a fentiek értelmében pozitívan, ha nem sajátítja ki a „magas irodalom” helyét. Csakhogy, amíg a magas irodalom meg sem próbál tudásforrássá válni, hanem megelégszik a társadalmi-politikai közbeszéd szolgálólányának szerepével, elkerülhetetlen, hogy az irodalom a kultúra óvszer nélkül fogyasztható konzumzenéjévé váljon. Annak ellenére is az új tudás felmutatása volna a lényege a magas irodalmi produkciónak, ha ez szinte lehetetlen küldetésnek tűnik is, ezért válik vakrepüléssé minden, a kortársi közbeszéd navigációját mellőző, azt legfeljebb csak távoli jelzőfénynek tekintő mű létrehozása.
A magam részéről meg tudom ígérni, hogy óvszer nélkül hallgatok zenét amikor jelzőfényt hozok létre. (Atyaúristen.) A folytatás sem jobb, amiben Varga Bea válaszol a navigációs szolgálólányságra. A téma természetesen nem ab ovo elvetendő, de ótvar nagyot kellene ahhoz hazudnom, hogy nyugodt szívvel állítsam, hogy jelen formájában bárkinek az érdeklődésére számot tart. És azt hiszem, hogy az egészet azzal kellene kezdeni, hogy egy olvasásszociológus elmondja, hogy ki és mit olvas, ki és mit néz és ki és milyen más narratívaközpontú kultúrát fogyaszt. Innen pedig a tényeknek nekidőlve lehet esetleg véleményt formálni. Na de inkább megpróbálok eladni egy Far Cry 6 kritikát a magyar sajtónak, az legalább látszik.
Én máshol
Kiment az októberi Rakasz Extra, ami a jegyzetelésről, illetve az emlékezet működtetéséről szól. Van benne cédulázás, Vannevar Bush, bullet journal és Roam Research is. Meg az, hogy az ún. "maifiatalok" nem tudják mi az a fájl, és vajon tudniuk kell-e egyáltalán.
A Rakasz Extrát azoknak a kedves olvasóknak köszönhetően írom, akik havi egy magazinnyivel támogatnak. Köszönet! Teszik mindezt úgy, hogy a cikkeket bárki olvashatja ez után.
Ennyi a hétre.
Üdv,
Ádám