Rakasz #247 - kevésbé jó megoldások
Sziasztok!
Jön a meleg, belátható időn belül rövidülni fognak a hírlevelek. Ez még egy hideg idős kiadás, mert annyi érdekes dolog került elő a 70 plusz tabra kinyitott böngészőmből, ami többet eszik meg a gépemből, mint egy átlagos játék. Írjuk fel valahová, hogy a “csak internetezni kell” számítógép nem létezik.
Luxustini
Tanultam egy új kifejezést a héten, ez a car-casting. Nem tudom magyarul van-e ilyen, de mindegy is, körbe lehet írni. Az ezzel foglalkozó szakembernek arra kell választ adnia, hogy az X évben játszódó, Y hátterű szereplőnek milyen autója van. És a milyen autón belül is milyen állapotú, felszereltségű, sőt a beszerezhetők közül melyik darab. Apróságnak tűnik, de képzeljük el, hogy a Viszkis 120-as Skodával megy bankot rabolni vagy az Üvegtigrisben mindenki vadiúj BMW-kkel hajt be Lali lepukkant lakókocsijához. Egy autó leír egy milliőt, anyagi állapotot, sok mindent.
(Fotó: Janis Petranis // CC-BY)
A Jalopnik mostanában elég sokat foglalkozik a car-castinggal, leginkább mert az HBO mostanában rendkívül jól oldja meg ezt a feladatot. A Watchmen-ben Sister Night nyolcvanas évekbeli fekete izomautója telitalálat, a Csernobil szovjet kocsijai (meg amúgy szovjet vödörjei!) is korhűek és megfelelőek. A Netflix sakkozós-függőséges Queen’s Gambitjében pedig olyan Citroen DS és Csajka látható, hogy csak na. Ehhez képest az épp most sztárolt Easttowni rejtélyekben rúgtak egy nagy luftot. A valamelyik főhős - írja a Jalopnik - aki anyagi problémákkal küzdő fiatal a sztoriban egy csillogóra suvikszolt, tökéletesre restaurált veterán járgánnyal jár. Olyannal, amik mostanában egy új autó áráért, ha nem drágábban, mennek el az árveréseken.
Lehet, hogy csak nekem nem jutott eszembe, de az autók a filmekben is nagyon erősen a tárgykultúra részei. Nem azon a szinten, hogy minden BMW-tulajdonos bunkó, a Suzukit vásárlók pedig izgága kisemberek. Ez az autós újságok kommentmezőiben megy. Hanem a lehetőségek, az azokon belüli választások jellemeznek egy karaktert.
Ítélkezősdi
Szerintem remek téma, hogy ki szerint mi fér bele az elfogadható hobbi-környezetszennyezésbe. Egy egész raklap olyan tevékenységet végzünk, ami így-úgy környezetterhelő, és nem lenne fontos. Ilyen a kandalló begyújtása, ami hangulatos, de nem a tökéletes égésről szól, ilyen az autós kirándulás és így tovább. Állítólag olyanok is vannak, akik szívószállal isznak dolgokat, minden korábbi megszégyenítő kampány ellenére. De erről majd később.
Lehet nagyjából bármelyik mellett érvelni a fentiek közül, hogy annak bele kell férnie néha. Nézzük a nagyobb szintet. Sétarepülések indulnak Magyarország felett azoknak, akiknek hiányoznak a Boeing 737 utasszállítók. Itt már jelez az agyam, pedig többnyire szeretek repülni, de azért az többnyire a volánbusz élményt jelenti. És van tovább, Steven Levy a héten írt egy kis sztorit arról, hogy Jeff “El se tudsz addig számolni, annyira gazdag” Bezos maga fogja tesztelni az űrcégének a termékét. A Blue Origin egyelőre nem egy igazából űrbe menős cuccal rendelkezik, hanem egy olyan űrhajóval, ami kicsit kinéz az Kármán-vonalon, azaz a 100 kilométeres magasságon kívülre.
(Fotó: NASA Flight Opportunities // CC-BY-NC)
Mókás módon itt érünk vissza a szívószálakhoz. Tán Alex Steffennél, aki a legtisztábban látó zöld figura, akit ismerek, láttam két cikket mostanában. Mindkettő arról szólt, hogy a személyes ökológiai lábnyom egy trükk. Arra jó, hogy az emberek egymásnak essenek olyan hülyeségeken, mint a szívószál, a bambusz fogkefe, a mosipelus, meg hogy a másik műanyagzacskós sárgaborsót vesz-e. (Apropó: nincs olyan növény, hogy sárgaborsó. Tudtátok?) És amíg ezek az emberek egymást gyilkolják addig nem merül fel az, hogy van egy ipar, ami PET-palackot, finomított szénhidrogéneket (ld. benzin) és azokat elégető jószágokat (ld. autó) gyárt. És arról is lehetne beszélni, hogy ezeket a cégeket hogyan szabályozzuk, ahelyett, hogy egymást próbálnánk közösségi passzív-agresszióval szabályozni.
(Fotó: Marco Cabazal // CC-BY)
Ugyanitt, tudjátok ki találta ki a karbon lábnyom kifejezést? A BP (szül. British Petrol) marketingesei. A kifejezés arra kellett, hogy a BP-ről az embereknek az jusson eszébe, hogy Beyond Petroleum, de a BP ma is egy olajcég. A személyi felelősségek helyett a nagyobb egységek felelősgét érdemesebb piszkálni: légiközlekedés, féktelen építkezés, közösségi közlekedés, áramtermelés és így tovább. Ebből lehet építeni olyan zöldpolitikát, aminek értelme is van. Mert, ahogy a fenti cikkek egyikéből kiderül, egy ingyenkonyhán étkező amerikai hajléktalan karbonlábnyoma is túl nagy, ha a BP azóta levett kalkulátorával számoljuk ki. Amíg az áram szénből készül, mindegy mit csinálsz.
Itt kell megvallanom, hogy két, egymásnak ellentmondó dologban is tudok hinni, mert nagy az én fejem. Az egyik, hogy a szennyező iparágakra sokkal rosszabb idő jön - amúgy késve - most, hogy a bankok és a tőzsde elkezdték beárazni, mekkora szarban vagyunk. A másik pedig, hogy némi személyes felelősségnek csak van helye. Például arra tényleg kár a tüzelőanyagért, hogy Jeffet és öt barátját feljuttassuk 11 percre az űr szélére.
Vidéki gyerek kártya
A fentit veszem elő védekezésül, hogy nekem nem jelent semmit Bánk, térkép nélkül oda sem találnék. És hogy zavarban vagyok egy kicsit attól, hogy a magyar irodalom számos nagy hagyományainak egyike az indiánság. A másik a foci, azzal sem vagyok kis bajban, meg hát nem is érdekel, hogy mi lesz ez Érzékeny Lelkű Lírikusok és Didergő Bakterek meccs vége. Na de ez legyen az én problémám.
A Könyves Magazin írt mostanában kétszer is a PIM indiánosdi kiállításáról. Egyszer arról, hogy a kiállítás egyáltalán van, másodjára pedig arról, hogy megjelent Az utolsó indiánkönyv, amelyben kortárs szerzők próbálnak valamit kezdeni az indiánkodással. Az utóbbi cikkben már van nyoma annak, hogy problematikus az egész hagyomány. Olyan, mintha bagarollal feketére festett Cseh Tamások szedtek volna gyapotot a Bakonyban. Ma pedig tartunk ott, hogy ezt legalább egy fél mondatban illik megemlíteni: már hogy akkor belefért, ma meg az amerikai őslakosoknak tele van a teszkósszatyra azzal, hogy a világnak leginkább az “uff, fehér testvérem” indiánra van szüksége vagy még arra sem. Pedig van bőven bajuk, mert a végén olyan rezervátumokban kötöttek ki a törzsek, ahová a kutya se akart költözni. Na de erről és a magyar etnográfiai múzeumokról van egy jó HVG interjú, amiben Scott Manning Steven, egy igazi Akwesasne Mohawk származású professzor jut szóhoz.
*Nem így képzeljük az őslakos harcosokat, ugye? (Fotó: Library and Archives Canada // közkin
A problematikussággal a legnagyob baj, hogy azzal, hogy az ember ilyeneket mond, belemászik azoknak a lelkébe, akik számára az adott dolog fontos. Illetve ezen a csoporton belül leginkább azokéba, akik szerint csak az imádat és elfogadás van, ennél kritikusabban nem lehet szeretni dolgokat. (Ez lehetne az ő bajuk is, mint a hülyeség úgy általában, de társadalomban élünk.) Azt pedig már Földes András még indexes újságíróként tesztelte, hogy az magyar indiánok bőre viszonylag vékony. Írt róluk egy rendkívüli módon kedves cikket 2013-ban. Amire válaszul bőrruhás harcosok töltötték meg az emailjét, a cikk törlését követelve. Van tippem persze: játék a játékban, hogy úgy tesznek, mintha ez az egész underground lenne, nem írt volna róla könyvet Cseh Tamás, nem rendezett volna belőle kiállítást a Néprajzi Múzeum satöbbi. Mi lenne abból, ha valaki feltenné a kínos kérdésket az indiánságról?
Dolgok tisztába történő tevése
A boomer szó agyon van használva, de csak az egyik jelentésében. Amúgy is van egy enyhe herótom a generációs elméletektől, szóval arra gondoltam, mostantól ráfeküdhetnénk a másik jelentés használatára. Esetleg a másik jelentésre magára. Akárhogy is, a boomer a hadászati ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjárót is jelenti. Tudjátok, ez a nagy virsli a víz alatt, ami tele van atommal. A kis virsli a vadász-tengeralattjáró.
Jóval komolyabb téma, Orbán Krisztián cikke a Qubiton a kötelezően olvasandó listára tétetik. Van persze vele Partizán interjú is, de miért nézzünk videót, ha van jó szöveg. Ebben a szövegben nagyobb ívet rajzol, mint anno A féltudású magyar elitben, pedig az sem volt egy rossz szöveg.
Én sem hittem, hogy Sam Altmann szilícium-völgyi megmondóembert fogok linkelni egyszer, mert többnyire irritál a figura. De ez az interjú érdekesen bemutatja, hogy milyen az, amikor egy technológiai figura belecsúszik a társadalmi kérdésekbe. Onnantól jön a hebegés-habogás, hogy hát majd a startupok, a technológia, a piac megoldja és amúgy is, költözzön tanyára és zoomoljon a munkába a paraszt. Hosszú, vannak üresjáratok, de ennél az interjúnál közelebb nem kerülhetünk ahhoz, hogy elolvassuk egy olyan ember véleményét, aki egy a miénkre merőleges világban él. Alig van érintkezési pont.
Ennyi a hétre.
Ádám