June 4, 2021

Rakasz #246 - következményesdi

Sziasztok!

A héten volt a jütlandi csata évfordulója. 1916. június elsején a német Lützow csatahajó kezdte a lövöldözést az IWM képaláírása szerint, a történelemkönyv szerint viszont a csata május 31-én kezdődött. Nem fésüljük ki az egy nap csúszást, mert a lenti képen naptól függetlenül az látható, ahogy a Lützow tüzel. Azért érzem fontosnak a képet, mert ez egy hajó egy sortüzét mutatja meg. Képzeljük el mi lehetett ott füstben és káoszban, amikor már mindenki lövöldözött, egyes hajók süllyedtek, mások égtek.

(Fotó: IWM / minden emberi logika szerint közkincs amúgy)

Hajózzunk tovább. Egyszer láttam egy kiállítást a nagy óceánjárók esztétikájáról. Nem a mostaniakról, amik bizonyos szempontból szintén érdekesek, de nem úgy, mint egy Queen Mary vagy egy Olympic. Nem kell vadul marxistának lenni ahhoz, hogy mindkét fajta óceánjáróban meglássuk a gazdagok közlekedési eszközét. Annyi, hogy a mostani jószágok egy kicsit demokratizálták a környezetkárosítást. Na de ezt a gondolatot tegyük félre. Mert építészeti és dizájn oldalról csodák voltak ezek a hajók.

Nagy jószágok voltak ezek az óceánjárók (Fotó: Foundin_a_attic Flickr / CC-BY / jó eséllyel közkincs)

Meg is lehet nézni egyet, a Queen Mary Long Beachen van lehorgonyozva és múzeumként működik. Van viszont egy pöti malőr vele, kellene találni nagyon gyorsan 23 millió dollárt a legszükségesebb javításokra, aztán valami maradék 210 milliót a “már nem süllyed el, de embert még nem lehet rá engedni” szerelések elvégzésére. Az egy fél Jeff Bezos-féle yacht ára, szóval jelentős összeg. A hajó Long Beach tulajdona, az elmúlt harminc évben négy bérlője volt, akik a javítások elvégzése helyett eltűntek, csődbe mentek vagy megszűntek. A legutolsó bérlő esküdözött, hogy na majd ők belefeccolnak a hajóba 250 millió dollárt, de végül félmilliárd dollárnyi mínusszal csődbe mentek. Ez a megfelelő pont feltenni a kérdéseket, hogy egyrészt a város jól bánik-e a közvagyonnal, másrészt pedig, hogy ki fogja kihúzni a vízből a Queen Maryt mielőtt tényleg elsüllyed?

(Fotó: Harris&Ewing // LOC // közkincs)

A fentiekhez képest csak kicsit hajós - repülőcsónak, tudjátok, Balu kapitány - hír is volt a héten. A Microsoft Flight Simulatorba, ami egy bődületesen részletes repülőszimulátor, ami semmilyen módon nem érintett meg eddig, bekerült majd a Boeing 314-es. Ez olyasmi, mint amivel Indiana Jones repült a filmekben, bár ott tán egy Short volt, mert abból maradt meg pár darab, míg a 314-eseket szétfűrészelték egytől egyig. Hatalmas, szárnyas, úszni is tudó szalonok voltak, csekély hatótávolsággal. Kevés embert szállítottak, de azok legalább gazdagok voltak. Ahogy a Queen Maryt, úgy a Boeinget sem a szarban tapicskoló magunkfajtának készítették. Mérnöki csodaként érdemes rá emlékezni, és örülni annak, hogy ma vannak repülő volánbuszaink, amik még akkor is megfizethetőbben szállítanak embereket, ha a környezetkárosítást is beárazzák a jegybe. (Minden másra pedig ott az alvókocsis vonat.)

Grízes ügyek

A Jewish Currentsen van egy cikk, ami egyrészt érdemes a végiggondolásra, másrészt meg nem egyszerű elnavigálni a szöveg és a világ viszonyában. Alapvetően egy interjú, de van egy hosszas magyarázó előszava is. Ez utóbbi arról szól, hogy a német radikális baloldal, ami az újraegyesítést követően jött létre, alapvetően Izreal-párti és támogatja a cionizmust. Emiatt viszont problémás Izraelt kritizálni a német közbeszédben, vagy támogatni a BDS (bojkott, tőkekivonás, szankciók) mozgalmat, amely Izraelt pénzügyi úton tenné érdekeltté a palesztinok ellen elkövetett atrocitások megszüntetésére. (A BDS-mozgalmat a Bundestag is antiszemitának minősítette, de a centrumpártok nem érdekelnek most minket, a langyosakat kiköpi az úristen.)

Mindezek folyományaképpen az Izraellel szemben megfogalmazott, balos kritika - ilyen van, mint ahogy izraeli baloldal is van - Németországban az Atifával is szembekerül. Akkor is, és innentől válik igazán érdekessé az egyenlet, ha azt a kritikát nem-cionista zsidók fogalmazzák meg, az ellenzői pedig a cionizmust támogató németek.

A cikk amúgy két kigolyózott zsidó aktivista beszélgetése, akik nem voltak eléggé Izrael-pártiak a radikális balosoknak. Olyasmik is szóba kerülnek, hogy a munkásosztálybeli zsidók között a cionizmus a világháború előtt nem volt uralkodó világnézet, sőt. Ez megint egy olyan állítás, amivel be lehet hívni az embernek magára a tüzérségi tüzet, derül ki az interjúból. Kemény identitáskérdések ütköznek itt.

Dolgoknak a következménye

Oka van annak, hogy Amerikában olyan istentelenül nagy autókkal járnak. Pénzügyi ok, ami meg a történelemben gyökeredzik, izgalmas sztori. Egyszer összerakom. Most egy kisebb történetről lesz szó, ami csak arra a kérdésre válaszol, hogy miért kellhet a Fordnak 1,3 milliárd dollár büntetést fizetnie Amerikában. A hosszú verziót megtaláljátok a Jalopnikon, de van egy olyan gyanúm, hogy a többség jobban szeret magyarul olvasni.

A sztori a hetvenes években kezdődik, amikor az Egyesült Államok beleszeretett a Volkswagen Transporterbe. Akkor a cuki kis kerek hippimobil volt épp, amit amúgy remekül lehetett pakolni, nem kért sokat enni, eltalált darab volt na. Illetve nem is, a világháborúval kezdődött, amikor nem volt elég sertés és marha, szóval a kormány ki is tűzött mindenféle díjakat azoknak, akik tudnak vékony csontú, húsos, gyorosan növő csirkét létrehozni. Sikerült, a csirkék mérete megnőtt, a világháború végével pedig egyszer csak azon vették magukat észre a jó amerikaiak, hogy combig járnak a csirkébe. Ilyenkor az ember exportál. A franciák és a többi európai ország rövid morfondírozás után úgy döntöttek, hogy jobban szeretik a saját gazdáikat, mint az amerikaiakat, szóval védővámot vetettek ki a fagyasztott csirkére. Emiatt például 1962-ben 28 millió akkori dollárt vesztett az amerikai baromfi ipar. Nem voltak boldogok.

(Fotó: Lav Ulv / CC-BY)

Lyndon B. Johnson - aki közismerten megmondta a nemzetnek… - úgy döntött 1963-ban, hogy egy 25 százalékos védővám a mindenféle európai termékekre megfelelő válasz lesz. Ez nagyon jól jött a United Auto Workers szakszervezetnek és az autóiparnak, akiknek volt egy Volkswagen alakú problémájuk. De ha a Transporter hirtelen 25 százalékkal többe kerül majd, akkor nem lesz gond. LBJ-nek pedig hirtelen kevésbé kellett aggódnia, hogy 1964-ben megválasztják-e, hiszen eddig csak azért volt elnök, mert JFK-t lelőtték. Így jött világra a csirke adó, amit a haszongépjárművekre vetnek ki.

És hogy ennek mi a köze a mai helyzethez? A Ford elkövette azt a hibát, hogy 1, Törökországban gyártatta a Transitot, mert ott volt olcsó neki 2, az Egyesült Államokban akarta eladni, mert ott volt piaca. Ne menjünk bele abba, hogy a fél világon áthajózni acéldobozokat négy keréken az mekkora hülyeség, ez a globalizált világ, amit kaptunk. Momentán ez a realitás. Viszont mivel a cég adózni nem annyira akart, pláne nem egy hatvan éves büntetővámot nem akart befizetni, ezért az Egyesült Államokban kiszereltettek egy sor ülést a Transitokból, és haszongépjárművesítve adták el azokat. Egészen addig, amíg rájuk nem húzták a trükközésért a vizes lepedőt. A tanulságok levonását rátok hagyom.

Privatizált földrajz

A What3Words az a startup, amit nagyon nem szeretek. A cég azt csinálja, hogy a világot felosztja háromszor három méteres négyzetekre, hozzájuk rendel három szót és azt mondja, hogy ez jobb, mint a GPS-koordináta. Volt már erről szó a R#85-ben, de az rég volt. A W3W-nek egy tekintetben igaza van, a három szót nagyon egyszerű bemondani a telefonba, elküldeni smsben, és úgy megírni a mentőknek, hogy ‘kedves mentők, itt szenvedtem síbalesetet, nem jó most nekem, csók’. Mert a GPS-koordináta az nem barátságos dolog, sok-sok szám egymás után. A W3W hibája, hogy a szavak nem kapcsolódnak egymáshoz a szomszédos kockákban. Szóval a lakásom lehet a nyuszi.maci.pipi címen, de a lépcsőház kódja már lehet adózás.közteherviselés.cezaropápizmus. Azaz ránézésre a fene se mondja meg, hogy két hely közel van-e egymáshoz. Emellett a cég nem érdekelt, és emiatt nem is engedi, a nyitott címtér létrehozását: azaz tessék csak pengetni a címzésért vagy legalább regisztrálni a címfeloldásért. Mivel az ember technológusként először azt a kérdést kell, hogy feltegye, hogy na és hogy fog ez tönkremenni egyszer, a W3W nagyjából nyom nélkül tud megszűnni.

A fentiek belátásához nem kell Rui Faleriónak - Magellán otthon maradó térképésze volt, aki elsőként gondolkodott tudományos igényességgel a szélességi és hosszúsági fokok alkalmazásáról - lenni. Ennek ellenére a brit hegyimentők kipróbálták a gyakorlatban is a W3W megoldását, mivel nekik pont olyan helyekre kell elmenni helikopterrel, ahol az utca és házszám szintű címzés nem lehetséges. Meglepetés nem lesz: a megoldás vérzik egy-két ponton. Például nem védett a félrehallás ellen a W3W kód. Vannak akcentusok, dialektusok és hegyimentőt amúgy is stresszes állapotban hív az ember. A BBC-nek nyilatkozó főhegyimentő még azt is elmondta, hogy a hibák egy része az autokorrekt miatt történik, ami kijavítja a beírt szavakat arra, amit szerinte írni akart a felhasználó. A W3W így is jobb, mint ha nem lenne semmi, de nem mentes a hibáktól. A hegyimentők szerint vigyen magával térképet, iránytűt és lámpát magával, aki hosszabb kirándulásra indul. Igaz, hogy mindhárom funkció megtalálható a mobilban, de ha lemerül, akkor egyszerre mennek a levesbe.

Állatos videók

Tagadni sem vagyok hajlandó, őrületesen nagy rajongója vagyok az állatos videóknak. Erre találtuk ki az internetet! Illetve egy csomó technológiát is. Hasraütésszerűen vettem meg annak idején David Attenborough Life On Air című önéletrajzi könyvét, de nagy mázli volt, hogy a kezembe került. Megtudtam, hogy Attenborough lényegében a szögesdrót alatt átkúszva, a keresőfények elől menekülve ment el időnként állatokról forgatni, mert amúgy a BBC egyik felsővezetője volt. Meg azt is, hogy amikor elkezdett, fekete-fehérben, állatokat filmezni, akkor az ember vagy hangot rögzített vagy képet, mert a kamera kerregése elnyomott mindent. Ez egyrészt jelzi, hogy a legtöbb érdekes állat rohadtul türelmes az emberrel - vagy nagyon nagy gyújtótávolságú lencsékkel mentek - másrészt pedig azt is, hogy a technológia óriásit fejlődött.

Nagy sebességgel kell képeket készítenünk ahhoz, hogy abból lassított felvétel legyen. Ha filmre fotózunk, akkor fényerős filmek és lencsék kellenek, hiszen kevés idő alatt alkotunk képet. Ha digitálisan filmezünk, akkor a szenzorunknak kell gyorsnak lennie, az adatátvitelnek, az adat kiírásának, és jó, ha mindeközben nem is melegszik túl az a szenzor. Magyarul: olyan technológia van a kezünkben, amiről Attenborough nem is álmodott, amikor elkezdett állatokat filmezni. Aki idáig eljutott megérdemel egy videót arról, milyen gyorsan fut a perzsa agár.

Nyelvet fogtunk, britül beszél

All thing considered, azaz mindent figyelembe véve. Na ezt a videót izé angolosoknak rakjuk félre. Bill Bailey olyan szépen mondja el, hogy a “not too bad” kifejezés jelentéstartalmában mi van benne. Merthogy ez nem azt jelenti, hogy nem túl rosszul, hanem valahol a “köszi, faszán” és a “jól” között húzódik. És ezen lehet még finomítani. Ez a csávó zseniális.

Ne álltassuk magunkat, itthon nem születtek többnyire különösen okos megfejtések - vagy legalább magyarázatok - a tavalyi szobordöntési hullámról. De legalább felkerült pár közíró azoknak a listájára, akik valójában valami furcsa konzervativizmust képviselnek. Zárójel: a konzervativizmussal semmi baj, amíg annak mondja magát, ami. A probléma számomra ott kezdődik, amikor liberalizmusnak álcázva jön egy “hát ezt már tényleg nem kéne” véleménybe csomagolva.

Gary Younge szobros véleménycikke amellett érvel, hogy egyrészt a szobrok meglepően kevésbé hatékony módjai a megemlékezésnek. Másrészt a történelemről alkotott véleményünk változik az évek során, azaz nincs kőbe vésve. Aki ezzel vitatkozna, az gondoljon a szovjet felszabadításra emlékeztető obeliszkre a Szabadság-téren, és hogy annak a megítélése mennyit változott rongyos három évtized alatt. Younge véleménye a legradikálisabb azok közül, amiket olvastam, de mégis könnyebben csúszik el, mint egy szobordöntés. Azt mondja, hogy a jeles férfiak (hozzáfűzhetném, hogy nők, de a Sissi giccsszobron túl mondjatok egy történelmi személynek emléket állító szobrot, ami nőt ábrázol. Naugye!) szobrait egy az egyben el lehet vinni a szoborparkba. Nem működnek a közösségi emlékezet eszközeiként, nincs keresnivalójuk a köz terében. És igen, ez azokra is igaz, akikre ma hősökként emlékezünk. Remek szöveg, tessenek olvasni.

Én máshol

Megjelent a havi Rakasz Extra, az extra hírlevél, ami a támogatók jófejségének köszönheti a létét. Olvasni ellenben olvashatja mindenki, mert így tűnik rendben lévőnek. Múlt hónapban videojáték volt, erre a hónapra is az jutott, mert a Hardspace: Shipbreak annyira ügyesen egyensúlyoz az űrben játszódó ügyességi/puzzle játékság és a kapitalizmus kritikája között, hogy arról beszélni kell.

Legalább ennyire jó, hogy jövő heti leadással a Magyar Narancsba is videojátékot érintő témáról írok. Egy-két-három hét amíg meg is jelenik, de akkor is remek dolog. Lényeges művészeti forma, mindig jó, amikor így lehet foglalkozni vele.

Ennyi a hétre, így is lelóg a netről.

Ádám