Rakasz #246 - egyrészt s másrészt
Sziasztok!
Nem vártam, hogy átmegyek búsuló épületsimogatóba, de ez következik. El van pazarolva az emberekre az építészet. És nem csak a dizájn és kreativitás része, hanem az épületekbe beleölt erőforrások is. Amikor erről gondolkodunk, tartsunk észben, hogy az építőipar jelentős szeletét adja a globális széndioxid kibocsátásnak. 2019-ben ez 38 százalék volt, itt egy cikk a Másfélfokon a témában. A gondolkodásunkba azonban még nem épült bele az átalakítás, a felújítás fontossága. Lásd például a váci úti egykori Fővárosi Vízművek toronyház, aminek a helyére toronyház épül, mert "drága lett volna korszerűsíteni". A számításokban azonban még nincs benne, hiszen nincs reálisan beárazva, az új építkezés jelentette környezetkárosítás. Magyarul: a betont, acélt, üveget kifizeti az ipar, a széndioxidot, a teherautók füstjét satöbbi meg nem.
Pöttöm lakás a kapszulatoronyban (Fotó: Nicolás Boullosa CC-BY)
A hosszas bevezetésnek azért éreztem szükségét, mert a tokiói Nakagin kapszulatorony, ami amúgy a japán metabolista építészet talán legismertebb épülete, a felújíthatóságot szem előtt tartva született. Ugyanakkor a társas internet szerint hamarosan elkezdik elbontani, szóval valami csak félrecsúszott a történetben. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a kapszulákat 25 évente fejlesztik és cserélik, mert hátha negyedszázad alatt kimegy a divatból mondjuk az orsós magnó, ami az első generációs kapszulának a beépített hifijéhez tartozott. (Spoiler: ki is ment.)
Valahogy mégsem jött ki úgy a matek, hogy a 25 évenkénti csere és a karbantartás megérje a lakóknak. Amikor először felmerült, hogy elbontják a tornyot, akkor kapszulánként 17 millió forint lett volna a lakások cseréje. Ez nem tűnik őrületesen nagy árnak egy Tokió közepén lévő lakásért, még ha az négyzetméterre kicsi is. Ugyanakkor a lakók annak érezték, és csak ők laknak ott. Ráadásul a lakók tudták, hogy a telek ára Ginzához közel több, mint amit a kapszulatorony felújítása után kapnának a lakások összességért. Hiszen lehet rá építeni egy kompromisszumoktól mentes lakóépületet. (Amit megint le fognak dózerelni a fenébe egyszercsak.)
Mindkét szemem sír, még ha értem a lakókat is, akik nem egy műemlékben akarnak lakni. Gyönyörű, izgalmas épület volt. A kapszulákból többet felújítanak és különböző múzeumokba kerülnek.
Ad notam
És építtetek Pestre házat
Ablakot rá háromszázat
S a tetejibe tükörszobát
Hogy a babá fesse magát.
Forgó házat épített egy bosnyák férfi, hogy a felesége változatos kilátást élvezhessen. (Via Bence)
Forgatom kardomat,
fogja-e a pajzsot,
próbálom pengéjét,
piroslik majd mindjárt;
sújtom le halálra
sápadt arcú Ljótot,
vágom le a földre
varjúvacsorának.
Ünnepségre szállított viking hajó okozott áramkimaradást egy skót városban. A viking hagyományőrzők a hagyományok őrzése - szóval a házak megerőszakolása, az öregek felgyújtása, a férfiak elhurcolása és a nők leölése - helyett sűrű elnézést kértek, és azt mondták, hogy tök úgy tűnt, hogy elfér árbocostul a hajó a drót alatt.
(Szövegek: Magyarszováti furulyamuzsika, ezt ebben a formában a Csíktól ismerem, de apró eltérésekkel más gyűjtésben is előfordul. Kopasz Grím-fia Egill izlandi saga, fordította Bernáth István.)
A múlt hétszáz oldalon
Esz a fene, Béláim. Megjelenőben van a Fortepan Masters című kötet, ami Barakonyi Szabolcs válogatása a Fortepan teljes állományából. A huszadik század fotókban, ráadásul olyan fotókban, amiket hol névvel rendelkező - Lissák Tivadar! -, hol tökéletesen anonim fotósok csináltak. Olvastam írást a könyvtervezési részéről, abba is bele van rakva a munka, gyönyörű kötet lett.
Hogy miért esz a fene? Drága. Nem a tartalmához vagy a kivitelezéséhez képest, hanem ahhoz képest, hogy mennyit szeretek olyan könyvekre költeni, amiket jobb birtokolni, mint amilyen gyakran amúgy kinyitom őket. Számszerűsíteni is tudom, 35 ezer forint a kötet bevezető ára. Vannak kötetek ilyen áron. Például a művészi kivitelezésű fotóalbumok közül nem emelkedik ki a Fortepan Masters az árával. A Codex Seraphinianus aktuális kiadása 45 ezer forint. Mondjuk az még bolondabb kötet, gyönyörű és semmi értelme. Egy Voynich fakszimiléért is elkérnek 15 ezret. Rágom magam még egy darabig.
Juteszembe, én arról csak pár hónapja olvastam, hogy lehet befektetési szemlélettel is vásárolni fotóalbumokat is, mert ezeket jellemzően ritkány nyomják után. Vagy ha nem is így veszi az ember, gondolhat rá idővel iylen szemlélettel. A The Online Photographer képes olyan témákat feldobni, amik teljesen idegenek tőlem, de rá tudok csodálkozni, ez is ilyen volt. Én a magam örömére veszek művészetet, de ettől még érdekes a Mike Johnston - ő a The Online... bloggazdája - által elővezetett érvelés.Sziasztok!
Hunor s Magor, két dalia
A héten meglepően sok időt vitt el, hogy a The Last Kingdom című sorozatot néztem, ami Bernard Cornwell történelmi regényeiből készült mindenféle csatornák számára. (A végén a Netflixen kötött ki, ott keressétek.) Eleve érdekes felvetés például, hogy máshol tud-e úgy működni a történelmi regényírás, hogy annak nincs gyanús, alternatív jobbos csengése. Merle Francia históriáján nőttem fel, olvastam Kóstól Az országépítőt, Szabó Magdának az Az a szép fényes napját, szóval hivatalból hiszek abban, hogy lehet. Ellenben momentán a legolvasottabb (!) történelmi regénysorozat írója a Magyarságkutató Intézetben védi a Kárpát hazát - jelentsen ez bármit is -, amely intézet ugye nem is gyanús, hanem egyenesen messze kerülendő.
Na a The Last Kingdom egy olyan sorozat, amit mi is meg tudnánk csinálni. Annyira, hogy Magyarország játssza benne az akkor államként még nem létező Angliát. Keresztény helyi királyok nagy tervekkel, dán hadurak, ostoba de legalább gőgös uralkodók próbálnak valami maguknál nagyobbat építeni. A legtöbb út természetesen téves, az emberi kisszerűség és a gőg sose vezet jóra. Erről szól ugye minden tragédia. Ráadásként a sorozat fő dinamikáját nem az önjelölt királyok vetélkedése adja, hanem Uthred fia Uthred pogány (hosszú sztori!) hadúr és Alfred keresztény király kettőse. Kölcsönösen nem értik egymást, nem bíznak a másikban és ennek ellenére együttműködnek...többnyire.
Úgy gondolom, hogy volt annyi szarkavarás az Árpád-háziak alatt, hogy az egy Trónok harcát is megtöltene, nem csak egy The Last Kingdomot. De jó tipp lenne Luxemburgi Zsigmond is, hogy ne a kötelező köröket (Istvánt és Mátyást) emlegessük. Vagy hallgassátok meg Báthory Gábor búcsúzkodását tűnt mesterünktől, Kátai Zoltántól. És másik oldalnak hozzáolvassátok a Wikipédiáról a Mikó-féle históriát.) Vagy szegény Balassi, aki szintén színes egyéniség - értsd: nagy állat - volt. Ó, ha lenne piaci alapú - azaz nem pozsonyicsata - történelmi sorozatfejlesztés.
Ennyi a hétre.
Ádám