Rakasz #245 - puncsos prédikációs
Sziasztok!
Múlt héten a puncsszeletnél hagytuk abba. Annyira, hogy a mondatnak nem is értem a végére, mielőtt kiküldtem volna a levelet. Na de most, lezáratik a tartozás. Szóval a puncsszelet darált süteménytörmelékből lévő, rummal/aromával megbolondított közepe szerepel a Louisiana Russian Cake leírásában is. Hogy mi köze az oroszokhoz? Lehet, hogy semmit. Van még egy olyan neve az Atlas Obscura szerint, hogy "creole trifle", ami megint inkább az amerikai délhez köti. A legenda szerint egy New Orleans-i szakács készítette, hogy lenyűgözze az 1872-ben a karneválra látogató Alekszej Alekszandrovics Romanov orosz nagyherceget.
Puncs szelet Oaklandből (Fotó: Tim González // CC-BY-SA)
A nagyherceg valószínűleg nem lepődött meg, mert az édesség létezett német nyelvterületen is az általunk is ismert puncstorta néven. A CultureEatz azt tippeli, hogy a középkorban jöhetett a recept ottomán közvetítéssel. A Wikipédia szerint pedig osztrák a süti, de vagy bécs második török ostromakor zsákmányolták a törököktől, vagy avar maradék esetleg egy udvari cukrász találmánya. Magyarul: tudja a fene. Ami biztos, minden rendes kultúrnép rájött, hogy a tegnapi sütit is el kéne valahogy adni. Olyan kulturális univerzálé ez, mint az ánizsos pálinka vagy az ajvár.
Generációk
A hideg kiver a generációs elméletektől, ezt előrebocsátanám. Attól meg pláne, amikor emberek nyugodt szívvel jelentenek ki amerikai tanulmányok alapján olyanokat, hogy az Z- vagy az Alfa-generációsok ilyenek vagy amolyanok. Az isten szerelmére, teljesen más szociokulturális hátterük, tapasztalatanyaguk, kilátásaik satöbbi vannak. És ez tényleg csak a legalapvetőbb kötözködés. Azt még csak most terveztem felhozni, hogy az örökifjú "digitális bennszülöttek vs. digitális bevándorlók" elméletet időszámításunk előtt, akarom mondani 2001-ben írta le Marc Prensky, és akkor a bennszülöttek még az Y-nak nevezett generáció tagjai voltak, akik a mai harminc-negyvenesek.
Közhelyesebb digitális bennszülött képet nem találtam (Fotó: Charlotta Wasteson CC-BY)
Mostanra jutottunk el odáig, hogy már a társadalomtudósok is kikérik maguknak a generációzást. Philip N. Cohen írt egy nyílt levelet a Pew Research Centernek, amit eddig vagy hetven, különböző amerikai egyetemeken kutató szociológus írt alá, amiben azt kéri, hogy az XYZ-generciós bohóckodást hagyják abba. Az utolsó olyan generáció, ami valós társadalmi változáshoz kötődött az Cohen szerint a Baby Boomerek voltak. Amitől persze még lenne teteje új határvonalakat húzni, de a Pew teljesen találomra határozza meg, hogy két generáció között hány év telt el. Ezzel az erősen hasraütésre hajazó módszerrel viszont elősegítik a generációs áltudományok terjedését, összezavarják az embereket és még közben sikerül a generációhoz tartozást egyfajta identitáselemmé alakítni, amit aztán tényleg nem kellett volna. Remek levél, érdemes végigolvasni.
A javítás joga
Pár hete végigrepedt az okosórám üvege. Azt a fajta órát viselem, ami első pillantásra hagyományosnak tűnik, csak egy alapállapotban sötét kijelző árulkodhatna. Sajnos az óra üvege nem ütés- vagy karcálló, sőt ha megkarcolódik, akkor előbb-utóbb végig is reped. Végül csak egy gond van: egy kütyügyártó készíti ezeket az órákat, ezért sem a szerelhetőség, sem a szervízhálózat kiakalítása nem volt magasan a szempontok között. Magyarul: meg voltam lőve. Szerencsére az órák javítására van egy remek iparág, akiket nehéz igazán meglepni. Így a Tytus Óra rakott új üveget a szerelhetetlen óráma. (Ez itt ingyenreklám: kifizettem a cechem, elégedett vagyok velük, bátran ajánlom.)
Ha kijjebb tekerjük a zoomot, akkor a sztorim példa egy nagyobb léptékben játszódó jelenségre. Az USA-ban és Európában is zajlik a "right to repair" szabályozásért folyó harc. Ez durván azt fedi le, hogy legalább a szervizek hozzáférjenek a javítási dokumentációhoz, eszközökhöz és szerszámokhoz. Illeve, hogy ne gyártsanak direkt javíthatatlan eszközöket. A javíthatatlanság elérésének több módja van. Az elektronikát műgyantába lehet csomagolni, hogy nehezebben lehessen egy-egy alkatrészt cserélni. A nagyobb, modulárisan cserélhető darabokat pedig kód segítségével lehet letiltani.
Egy modern traktor nem így néz ki, GPS vezérli és van benne minden csoda (Fotó: Nenad Stojkovic CC-BY)
Az ilyen gyártói trükkökkel két csoportot sikerült határtalanul felhúzni. Az egyik a mobilszervizek, a másik pedig a gazdák. Utóbbiak azért, mert bontott alkatrész és helyi szervizes helyett kénytelenek kihívni a drágább hivatalos szervizes embert, aki a megszentelt kód birtokában hozzápasszintja az alkatrészt a géphez. Azaz: kitalálták a másolásvédelmet a gépalkatrészekre, és ez a gépek tulajdonosainak és felhasználóinak egyáltalán nem jó. Vannak persze más területről származó példák is. Illetve el lehet azt is mondani, hogy a magas szintű integráció, ami miatt nem lehet alkatrészenkét vagy akár modulárisan javítani a készülékeket, a felhasználónak is jó, mert így szebb, csinosabb, karcsúbb gépeket használhat. A végén azonban drágán vagy egyáltalán nem javítható gépekkel építjük a szeméttermelés kultúráját. Ja igen, fent az iMac nem csak dísznek van ott.
A "right to repair" kifejezésre egy tonna cikket kidob a Google, a harc zajlik. Csak ennyit akartam prédikálni, tudjátok, hogy érdekeltek vagytok a kérdésben!
Egy-egy bekezdésben
Nem is vagyunk akkora szarban, mint az ember gondolná. Az egyik adatsor szerint a home office-ban az emberek még termelékenyebbek is voltak, a másik szerint pedig munka közben vagy helyett sorozatot néztek, szexeltek, kajáltak és még szundikáltak is. Remélem mindkettő igaz, mert akkor ki van jelölve az út: nem kell beledögleni a munkába. (A véleménnyel nem vagyok egyedül, nekem is Twitteren jött szembe mindkét téma.)
Karikó Katalin beszervezési papírjáról Ungváry Krisztián írt. Oda jut el, hogy kellene aktanyilvánosság. Természetesen igaza van.
Tudtátok, hogy Teller, a Penn&Teller bűvészpárosból amúgy beszél? A kezembe került egy 2012-es interjú akkortájról, amikor egy holland bűvész lenyúlta egy mutatványát. Később megnyerte a pert, és kapott valami kártérítést. Ennek kapcsán el lehet arról vitatkozni, hogy egyáltalán miért lehet jogvédeni bűvészmutatványokat.
Leletek
Fogalmazzunk úgy, hogy divatos késéssel bukkantam rá a Képtelen Krónika podkasztra. Pedig több barátom ajánlotta fél éve, csak aztán... képzeljetek ide egy közepesen rossz kifogást. A recept a következő: a három műsorvezető egyike felkészül egy kevésbé fősodratú történelmi eseményből, a másik kettő pedig beszélget vele. Rendkívül vicces.
Buzás Alizt valószínűleg már ajánlottam, tök jó grafikus, és az új Bzmot - kevésbé beavatottaknak: kis piros motorvonat - rajza is király. Eddig a trolit toló utasos képét szerettem ennyire.
Én máshol
Pont egy hónapja újságoltam, hogy vendégeskedtem a Kotyogós podkasztban. Most lett elérhető azok számára is az adás, akik nem támogatják Patreonon a Kotyogóst. Arról beszélek, hogy egyrészt ki vagyok én, másrészt hogyan működik egy újság, meg ahová innen még el lehet kanyarodni.
A jövő havi Forbes-ban megint lesz infótörténeti cikkem. Most épp a Novotrade a korabeli források alapján. (Igen, beszippantott az Arcanum.)
Ennyi a hétre.
Ádám