Rakasz #236 - űrreklám és bitrozsda
Sziasztok!
Ahol szerkesztenek, ott hullik a forgács. Így maradt ki a Transformer Jézus linkje az előző Rakaszból. Ez most pótoltatik.
Apropó, ez úgyse fog semmihez kapcsolódni, de a Magyar Haltani Társaságnak van egy Mit fogtam? aloldala, amit egy sereg haltani szakember szerkeszt. Ide a horgászok beküldik a fotóikat és rendkívül szakszerű válaszokat kapnak arra, hogy mégis mi az a kezükben. A halak utoljára gyerekkoromban érdekeltek, amíg a vitorláshal meg nem ette a guppikat, de ez az oldal csodálatos. A tudás bármely megjelenési formája tisztelhető, na itt meg olyan tudás van, amihez stéget lehet kikötni. (Kösz, Bence!)
Mások képmutatása
Mitterrandról korábban már volt szó annak kapcsán, hogy én nem tudtam, hogy a francia elnön a szeretőjével élt, eltitkolta a betegségét, ráadásul a titkosszolgálat segített neki ebben. Majd, amikor Mitterrand meghalt komikusan későn sikerült bármilyen bírósági döntést hozni arról, hogy a hatóságok meddig hallgathatják le azokat az újságírókat, akik vagy azt tudják, hogy az elnök halálos beteg vagy azt, hogy szeretője van. Ja igen, amúgy alatta süllyesztette el a francia titkosszolgálat a Greenpeace Rainbow Warrior nevű hajóját is idegen vizeken.
Az eredeti Rainbow Warrior, ezt süllyesztették el a franciák (fotó: közkincs)
Amikor erről olvastam, akkor találtam egy elméletet, hogy a francia társadalomban van egy jól körülírható képmutatás. (Ez nem meglepő persze, a magyar társadalomban is van egy raklap ilyen.) A franciák képmutatása az, hogy mást tartottak (tartanak?) megengedhetőnek az értelmiségnek és a közembernek. Mindez társul egy elvárással, hogy a köz tisztelje az értelmiséget. Amellett, hogy ez mélyen antidemokratikus, okoz olyan problémákat is, hogy mihelyt az erkölcs változik, elkezdenek kiesni a csontvázak a szekrényből. Foucault pedofilgyanúba keveredett? Akkoriban okésnak tűnt. Matzneff nem egyszerűen pedofil volt, de írt róla, kiadták, és aki a kilencvenesekben kikezdte azt kiutálta a jobb társaság? Dettó. Olivier Duhamel? Úgyszintén.
Ezek olyan dolgok, amikkel vagy elszámolnak a 68-asok, vagy meghalnak előbb. Az elszámolás jobb lenne, úgy értem társadalmi szempontból egészségesebb. És igen, ez bálványok ledöntésével jár.
Az igazság és a jövő
Az elmúlt héten (hetekben?) bejárta a netet egy hír, ami szerint reklámot megjelenítő műholdat lőnek ki az űrbe. Az illusztráción ez úgy nézett ki, hogy felnéz az ember az égre, és ott egy bitang nagy Coca Cola logó. Amihez egy őrülten nagy kijelzőt kellene kifeszíteni az űrbe. Az ISS átlagosan 400 kilométer magasan kering a Föld körül és többnyire egy csík látszik belőle, viszonyítsunk ahhoz. A reklámos műhold amúgy igaz, de van bene egy trükk. Felküldenek egy 10*10*10 centis műholdat, aminek az egyik oldala kijelző, és egy szelfibotra szerelt kamerával filmezi magát. Akit érdekel a spektákulum - és lesznek ilyenek - azok nézik a böngészőjükben a reklámokat. Azt már mondani is felesleges, hogy a pár pixelnyi reklámot - ki emlékszik még a millió dolláros honlapra? - kriptovalutával lehet megvenni. Figyelmeztető jelek egymás után.
Ekkora egy cubesat (fotó: Steve Jurvetson // CC-BY)
Miért foglalkozzunk ezzel mégis? Mert az űr teleszemeteléséről szól a sztori. Minden kilőtt műholdnak, még ha Rubik-kocka méretűek is, van környezetterhelése. És nagyon rossz gyakorlat ezt a környezetterhelést semmisnek venni. Will Jennings szép és a szó jó értelemben romantikus cikke az európai közvilágítás, az éjszakába nyúló élet krónikája. A végén pedig eljut a fényszennyezéshez és az űrbe telepített hirdetőtáblákhoz. Illetve ahhoz, hogy lehet, hogy sima energiatakarékosságból kapcsoljuk majd le a lámpáinkat éjszaka. Érdekes gondolat és jó szöveg.
Guruló szobrok
Tiszta vagyok egy ideje, nem költök kisautókra. Sőt már el is ajándékoztam párat, mert én ugyan szeretem a kisautókat, de egy gyereknek meg sokkal nagyobb sztárság. Na így is van egy-két hotwheels és matchbox még a lakásban. Jobb ez, mint roncs autókat venni. Pedig most jött ki egy egészen gyöngyörű De Tomaso Mangusta.
Morcos malac, akarom mondani Mangusta (fotó: allen watkin // CC-BY-SA)
De ugorjunk vissza a franciákhoz, mert mégiscsak ők Európa egyik hagy hatású nemzete. A kezdő szövegünk Tillmann J.A. írása 2017-ből a HVG-ből az autók esztétikájáról. A szöveg úgy jó, hogy vitába lehet vele szállni, de mindenképpen elgondolkodtat arról, amit autónak tartunk. Ne lepődjön meg senki, van benne nem kevés SUV-utálat, a BMW X-szériáját pedig kifejezetten utálja a szöveg, mert ezek gördülő tankok. Több tonnányi jobb ember vagyok nálad érzések.
Szerintem Lacan autózós szokásairól már volt itt link. Ráadásul pont ugyanez, de örüljünk annak, hogy találunk egy olyan francia filozófust, aki nem cancel matéria, nem lettek a követői akceleracionista újnácik (khm Deleuze-Guattari és Nick Land), ma kevéssel is beérjük. Pláne, hogy ez egy szép szöveg. (A link ingyenes regisztrációt kér.) Talán az a legszebb benne, hogy az autók mellett ebben is megvan az a franciás képmutatás, amit fentebb tárgyaltunk. Két család, a piros lámpák és tiltások áthágása, egyértelmű, hogy a közlekedést nem társasjátéknak fogta fel - szerintem az, akkor is, ha örömből vezetünk - hanem az önmegvalósítás egy formájának:
Millot and Miller both consider Lacan’s way of driving as part of his ethical stance. One had to follow one’s desire and not give way to inhibitions or norms.
Mert persze az autó az emberi test meghosszabbítása. A kerekei a mi kerekeink, a motorja a mi motorunk, minden szerv kapcsolódik. Pszichoanalistákról lévén szó ennél komolyabb bullshitológia is van a szövegben. Jó szórakozást.
Bitrozsda
Emlékeztek-e Béláim, mekkora dolog volt, amikor a BalconyTV megjött Budapestre? Akkoriban tech-tud-kult rovatvezető voltam, ami egyrészt csodálatos kitüntetett helyzet, másrészt bizonyíték az önismeret hiányának a csimborasszójára részemről. Szerettem, élveztem, és a végére tudtam, hogy nem nekem találták ki a három rovat vezetését egymás mellett. Tán havonta, de lehet kéthetente jöttek az új videók az akkor már menő, de még fiatal bandáktól, akik valamilyen teraszon, tetőn zenéltek. Akkor pár percig képben is voltam, ez azóta rég elmúlt, és nyugodtan beleöregedtem a vénember a botját rázza és olyan ex cathedra kijelentéseket tesz, hogy a Doors 1970-es Felt Forum koncertjei (Spotify link, vagy kalózkodjatok flacot) a legjobb élő felvételek.
Kezdetben cuki és amatőr volt a BalconyTV (fotó: ian wajand // CC-BY)
Na de voltak nekem Balcony-s kedvenceim. Nem is a magyarok, hanem például a The Twoks, ami már akkor is egy relatív ismeretlen banda volt Melbourne-ből, és ez azóta se változott. Már ha még megvannak. Az együttesre és a szám címére is emlékeztem, ami egy ideális eset, mert kerestem már dalt órákon kereszül. (Passed: Mesmerize!) Viszont találat nem lett. Szerencsére máshol megvan pont ugyanaz a BalconyTV felvétel, el is raktam a privát archívumomba. (The Twoks: Northern Lights) Felmerül viszont a kérdés, hova a fenébe tűntek a korábbi videók. Ilyenkor mindig van valami csirkefogászat a háttérben.
A megfejtés nagyon egyszerű. A kis emberek startupjából - vagy legalább is így mesélik - lett egy vírusosan terjedő menő dolog, amit a Sony megvett és nekilátott takarítani. A videók megvannak, de a kereső nem dobja ki őket, így lényegében nem léteznek a világ számára. És ez még a bitrozsda egy jobb verziója. Van olyan emlékem is, hogy a RAM Colosseumban egy Popeye előadáson Ganxsta Zolee énekelte Blútó kapitány szerepét. A kedvcsináló videó szerint nagyon jól. Az előadás viszont lekerült a műsorról, a videó pedig a YouTube-ról. Sziktranzit, azaz így viszik ki a szódát.
Technológia
Három gyors link, mert kifutunk a hétből és az internetre se fog felférni a levél. Nagyon sok MI-s csapat állt neki megfejteni a koronavírust, egynek sem sikerült. Ezt hasonlítsuk össze azzal, hogy egy szigorúbb tudományos korlátokkal dolgozó diszciplína viszont sikerrel járt, ezért vannak oltásaink. A fent linkelt cikk két tanulmányra épít. Az egyikben 232 prediktív algoritmust vizsgáltak meg, amelyek a döntéshozatalt könnyítették volna meg. A másikban CT és röntgen képeket elbíráló gépi látásos megoldásokat mértek fel. A prediktív módszerek közül kettő lesz majd egyszer alkalmas tán kórházi használatra, ha csiszolnak még rajta. A 415 képértékelő algó közül pedig egy se jó. A cikk kitér arra, hogy a hibák egy része a rossz tanítási adatokra vezethető vissza. Például, hogy a koronavírustalan képekhez gyerekek tüdőröntgenjeit használták fel, ami miatt az algoritmus perfektül megtanulta azonosítani a gyerekeket. Ha felmerül a kérdés, miért készült közel 700 nagyon hasonló MI megoldás, az teljesen jogos. Tanulságok a cikkben.
Aztán van egy cikk a Towards Data Science-ben, aminek az első bekezdésében előfordul az a fontos megállapítás, hogy a mély tanulás és a gépi tanulás csodás statisztikai módszerek. A mondat, le nem írt, másik fele, hogy nem a digitális jézuskrisztus. Például, érvel a cikk, ezen az úton az általános mesterséges intelligenciáig nem jutunk el. (Itt most több nagy problémát átugrunk, amelyek tárgyalására vannak nálam sokkal alkalmasabb emberek. Például Szabados Levente.) Illetve a mostani út nem nyílegyenesen tart az általános mesterséges intelligenciáig, hanem csak úgy bóklászunk valahol.
Csalni vagy nem csalni
Teljesen más téma, a kultúrába hajlik át, hogy eltűnnek a csalókódok a játékokból. Azok az olvasók, akik olyan korúak mint én, és hasonló játékokat játszottak, szerintem rögtön tudják, hogy az ILM, IDDQK, IDKFA, showmethemoney mit csinálnak. Különböző játékokban adnak végtelen pénzt, minden fegyvert, satöbbi. Ez arra volt jó, hogy ha az ember megakadt egy frusztráló résznél, akkor villantotta a kódot, végtelen erőforrásból továbbment és játszhatta a játékot a sztori vagy a játszás kedvéért. (Az eredeti cél nem ez volt, hanem a programozóknak könnyítette meg a játék ellenőrzését.) A versenyszerű, az online, az összehangolt toplistákkal operáló, azzal játszásra sarkalló játékokban ennek nincs helye.
Itt van szükségünk egy válaszra, a kérdés pedig a következő: miért játszunk? Több, egyformán valid válasz lehet. Én szórakozni játszok, de van, aki úgy játszik videojátékkal, ahogy mondjuk focizna, azaz a másik csapat legyőzése érdekében. Megint más kikapcsolódni játszik és csodás kerteket épít, Sims-eket nevel, gyárat épít a Factorióban. Van, aki azt is letagadná, hogy ő játékos, de csúcstartó különböző kvízekben. A játék lehet magányos elfoglaltság, páros szórakozás - öcsémmel repültünk nagyon sokat az Elite: Dangerous játékkal úgy, hogy én vittem a hajót, ő guglizta a különböző kereskedelmi útvonalakat - és online közösségi aktivitás is. Tavaly volt egy játékunk az egyik baráti körömmel, amibe összejártunk pletykálni.
Ben Sailer szerint a csalókódok koporsójába az utolsó szöget a sztori módok verték be. Ezek azok a játékmódok, amiket be lehet kapcsolni és a játékos kihívások nélkül megkapja a sztorit. Ezek ellen volt némi lázongás a furcsa gamerek részéről pedig minden rendes játékban van ilyen mód. Ez maga a barátságos meccs, a csak lemegyünk dobálni a kosárlabdát, az elpötyögünk az asztal körül, szóval bármi ami nem versenyszerű, nem a teljesítményről szól. A videojátékok ráadásul szövegek is. Nem véletlen, hogy nincs versenyszerű olvasás.
Én máshol
Nagyon szeretem azokat a témákat, amik a Rakaszból és az én érdeklődésemből nőnek ki, és aztán rendes újságcikk lesz belőlük. Az Interperess Magazin sztori után (R#230) után jelezte a Kreatív főszerkesztője, hogy ez magyar médiatörténet és mint ilyen elférne a lapban. Most már nagyon sokat tudok a Nemzetközi Újságíró Szervezetről, ami az Interpress tulajdonosa és KGB fedőszerv volt, de nem annyit, mint például Borbíró Zsuzsanna, a téma kutatója. Remek sztori ez, viszont az ember egy idő után simán CV alapján mindenhol hálózati személyeket kezd látni. És mivel az akták nagy része vagy megsemmisült vagy nem nyilvános, még az is lehet, hogy nem tévedek. Majd szólok, ha megjelent. (Kösz, Zsombor!)
Seidu Indirishu Seini, egy a NÚSZ által Magyarországra hozott újságírók közül (fotó: Fortepan / Kotnyek Antal)
A jó múltkorában, de ezt tán mondtam, volt a Kreatívban egy cikkem, ami úgy indult, hogy miért lettek gyűjtői tárgyak a videojátékok. Ez aztán a szerkesztés során részben elkanyarodott arra, hogy amúgy miért művészet a videojáték. Régi a példatáram, de a Spec Ops: The Line, a Far Cry 2, a You Have To Play The Game és a Brothers: The Tale of Two Sons-on szerintem bebizonyítható az állítás. Más kérdés, hogy ezek játszásához kell vagy 40 óra. Igaz, a festészet vagy az irodalom megítéléséhez úgy nagy általánosságban is kell ennyi idő. Inkább több.
Most egy chipválságos anyag van a csőben, de szerintem kell neki legalább egy hét, míg eljut a print lapig. Jó lesz, meg ez egy nagyon érdekes kérdés.
Ennyi a hétre.
Ádám