Rakasz #233 - akkor még nem tudtam hogy
Sziasztok!
Ez most valami más lesz. Pár hete rájöttem, hogy vannak témák, amik másként csapódnak le bennem, mint a hírek. Fikciónak nem nevezném, mert hát azt olyan emberek írják, akik tudnak írni. Ezek inkább csak hírek, amelyek szeretnének lenni. Az írás publikálására az sarkallt, hogy 1, a barátaim nem akartak nagyon lebeszélni róla, pedig kértem őket 2, egytől eltérő számúl olvasatot hallottam vissza.
*(Fotó: United Launch Alliance // US DOD // közkincs)
Azon még gondolkodtam egy kört, hogy próbáljam-e beküldeni a Telexhez, Qubithoz - az utóbbinál mintha nem lennének már tárcanovellák - vagy egy irodalmi folyóirathoz, de igazából nem akarok semmit a szöveggel. Belőlem már kijött, hagy nyugodni, ez volt a cél. Szóval a tiétek. Remélem lesz, akinek tetszik.
Biznisz
Mindenki - magunk között vagyunk, bevallom, hogy én is - rá volt izgulva a hírre, hogy elindulnak a Marsra. Tisztességben megőszült fizikaprofesszorok magyaráztak a tévében, persze az esti műsorsávban, hogy mégis hogy fognak odaérni. Csillagászok mutatták meg csinos animációkon, hogy hol van az oda. Akkora volt az izgalom, hogy még egy-két szemfüles botanikus is be tudta magát lopni egy ATV-s műsorba, hogy krumpliról szakértsenek.
A három gép csillogott a kaliforniai napsütésben, a híres ember nyilatkozott, szelfizett, a beszédében elrejtett pár jól célzott popkulturális utazást és egy termékelhelyezést, mert valamiből élni kell. Aztán átvágta a szalagot és felkísérte az utasokat a rámpán. Senki nem tette fel az ünneprontó kérdést, hogy a megelőző tíz évben mintha azt ígérte volna, hogy az első hajó élén áll majd, mint DiCaprio a Titanicban. Visszaszámlálás, további tudósok, és vagy két percig jól is ment minden. Megvan az elmentett képernyőkép a harmadik, az ellátmányt cipelő It's Above My Paygrade nevet viselő hajó kamerájából a domborodó földgolyóról. Aztán zavart csend, mert valami, azóta is megfejtetlen ok miatt a Mars helyet a Földet célozták be az űrhajók.
Innen vége a találgatásnak, akár a szemtanú sapkámat is feltehetem és mesélhetek, mint az egy-egy kékfényes hír után a tévében nyilatkozó járókelők. De higgyétek el, nehéz volt nem észrevenni a fényt. Meg jár némi zajjal is, ha pár háznyira leereszkedik egy ilyen hajó. Hihetetlennek tűnt, hogy űrhajó Miskolcon, de aztán jött a belátás, a miért ne. Olvasztottak már itt pénzügyminisztert is, az se gyakori.
Mire odaértem az űrhajóhoz, már kisegítették belőle a pilótát. Sőt azt is megtárgyalták, hogy történelem ide, vendégszeretet oda, csak nem kéne pálinkával kínálni a zavarodott amerikait harminc fok melegben. Letámasztották egy kerti székre egy cseresznyefa alá, és hagyták, hadd próbáljon hálózatot találni a telefonjával. Végül megszántam és odaadtam neki az enyémet, egy tengerentúli hívás még belefért a büdzsébe, akármennyire is nem hittem a milliárdos által olyan gyakran emlegetett kétbolygós emberiség című mesében.
Azt el kell ismerni, hogy tudnak szervezni ezek az amerikaiak. Két órán belül ott volt egy autó a pilótáért, meg egy daruskocsi és egy kamion a gépért. Azóta sem tudom összerakni, mit mondhatott a fuvaros, amikor felvette a telefonját és közölték vele, hogy megvették a cégét, időszerű lenne indulnia eltalicskázni az űrhajót. És eleget fizettek ahhoz, hogy még sörök után se mesélje el. Tudom, próbáltam.
A másik két űrhajóval már nagyobb volt a kavar. Azok szállították az űrhajósokat, celebeket, valóságshow nyerteseket, és azok körül volt a nagyobb nyüzsgés. Így esett, hogy mire mindenkit körbe fotózott az Észak-Magyarország, mindenki nyilatkozott a Petőfi tévének, addigra eltrélerezték a két űrhajót. És mivel bármit el lehet lopni, ha az embernél van egy csatos mappa, kisvakond nadrágot és láthatósági mellényt visel. A kutya se kérdezte, hogy őket küldte-e a milliárdos a gépért. A Twitterről tudtuk meg, hogy nem. Az ember tajtékzott, nemzetközi jogot emlegetett, meg hadsereget, ami vicces volt, mert a USS Gerald Ford akkor sem úszik fel a Sajón, ha izomból tolják.
Egy hét múlva kaptam egy fülest, hogy Kistokaj környékén, az egykori kavicsbánya felé autózzak már el. Ott állt a két űrhajó egy kavicsos placcon, néhány a nyaka véres osztályú kotróhajó és pár egészen használhatónak tűnő markoló és teherautó között. Még az automata leszállófények is világítottak rajtuk, mert nem volt senki, aki tudta volna, hogy kell lekapcsolni. A biztonsági őr nem kérdezett semmit, de a dömperek melletti lakókocsi-iroda előtt álló izmos ember azért átnézte a táskámat. A fényképezőgép tartalék akkuja nagyon nem nyerte el a tetszését, de szerencsére el tudtam neki magyarázni, hogy ha olyan gépe lenne, mint nekem, a mellényzsebében is hordana két ilyet.
Az irodában Józsi ült, akiről ekkor ezt még nem tudtam, de gyorsan tisztáztuk. Mondta, hogy ő Józsi volt, amikor 18 évesen a TEFU-nál kezdett dolgozni teherautósofőrként, ő nem lesz József csak azért, mert most övé az egész kóceráj. Az Ivánékkal meg én csak ne törődjek - ekkor elnézett keletre, ami jelenthette Ukrajnát, Moszkvát, de elért az a tekintet egészen San Franciscóig - mert élni jó dolog, kár lenne abbahagyni. Ha már ilyen viccesek vagyunk, akkor rákérdeztem, hogy azok ott kint új dizájnú ifák-e, amik olyan szépen világítanak. Amire Józsi felvázolta a tervét, hogy felteszi Kistokajt a térképre. Látogatóközpontot sőt űrkikötőt vizionált, mert hát homok van, kavics van, cementet meg hozunk Bélapátról. Illetve közben elmondta, hogy a lehetőség azé, aki megragadja, szóval amikor hallotta az űrhajók hírét kivette a misit a kis széfből és megvette a fickótól, akinek a telkén landoltak. Próbáltam még feszegetni, hogy ez tán mégse így megy, de nehéz azzal vitatkozni, aki úgy érzi, hogy a kezében az isten lába. Az összesé.
Végül engedett fotózni, nem feszengett az idézeteken, még örült is a cikknek. Én is, mert sikerült eladni magyarul és angolul is. Jó zsákmány, hetekig ettük. Aztán az egész elhalt. A milliárdos egy idő után elhallgatott, biztos szólt neki valaki, hogy engedély nélkül leszállni csak úgy valakinek a telkén, az drága dolog is lehet, ha a másiknak jók az ügyvédei. Magyarországon pedig ugye messze a császár, a hegyek pedig magasak. Látogatóközpont sem lett, meg űrkikötő sem, de ezt ugye nem kell magyarázni. Egy este a leszállófények is abbahagyták a pislákolást. Azóta is ott rohad a két hajó, a teherautók viszont újak körülöttük.
Józsival évekkel később találkoztam, amikor a sors különös kegyéből - és valószínűleg a kis széf tartalmából - alpolgármester lett. Mosolyogva köszönt, töltött, aztán elsírta a bánatát. Úgy ki volt minden találva, mondta. De ha nagyon nem akarja a milliárdos, ő el is adta volna neki az űrhajókat, de hát - mondta - nem kultúremberek ezek, mit se tudnak az üzletről.
konyecfilma
Eddig a mese. Ha tetszett, küldjétek el egy ismerősötöknek, vagy írjatok nekem. Ha nem, nos akkor is. Együtt kiröhögni szövegeket remek program. Jövő héten - a 26-ás - a szokott mederben folytatjuk.
Ádám