Rakasz #229 - bibe és torzó
Sziasztok!
Megint közügyekről lesz szó, meg bibéről és porzóról, népmeséről, fehér emberekről satöbbi. Van elrakva két-három technológiai témám, amikkel nagyon kellene foglalkozni, de annyi újságírós rutin még dolgozik bennem, hogy az aktualitásokat nem tudom elengedni.
Ez a hőség amúgy az agyamra megy. Viszonylag profinak tartom magam, de ami a héten nem esett ki a kezemből, azt összekevertem.
Fűfavirág
Boldogabbnak szerintem azt a helyet hívjuk, ahol nem lesz minden változásból, minden véleménykülönbségből vérre menő perpatvar. Ehhez leginkább az kell, hogy a másik felet is embernek tekintsük (pluszpontért az legyen), legyen kultúrája a vitának, a kompromisszusos rendezésnek, plusz legyen annyi biztalom a hatalom felé, hogy lehessen abban hinni, hogy nem csak azért cselekszik, mert rég történt bármi. (Lásd még, a Múzsán az elmúlt hetekben állapította meg valaki, hogy az ország jelmondata is lehetne a “Nehogy már jól érezzék magukat”.)
(Fotó: Caroline Legg // CC-BY)
Hogy kapcsolódik ez ide? A méhlegelőkön keresztül. Amiből itthon folyamatosan probléma van, mert elvész benne a dán dog, Jenőke, még harcoló német alakulatok kerülnek elő, ha lekaszálják őket. Amúgy is, mi az, hogy egy városban valami nincs lebetonozva.
Ehhez képes múlt hétvégén írt Philip Olterman a Guardianbe egy olyan cikket Berlin több, mint száz méhlegelőjéről, hogy ha méh lennék, már foglalnám a jegyet valami fapados járatra. Vagy egye fene, mennék Stuttgartba, Lipcsébe, Braunschweigba, vagy az egész trendet elindító Hamburgba, ahol vadvirág ágyás van a buszmegállók tetején. A népek pedig élvezik, sőt egyre több kérés érkezik be, hogy vannak még helyek, ahol igazán nem kéne füvet nyírni.
Ezek után ugye nem is kérdés, hogy politika-e a növényzet, mert hát az. James Wong - tudjátok, a nagy kedvencem - a múlt héten le is tesztelte ezt. Kiírta Twitterre, hogy a gyep Amerika legnagyobb területen termelt növénye. Erről tudta, hogy nem igaz, az első a kukorica a maga 60-80 millió hektárjával, a gyep csak a búzával összemérhető 30-40 millió hektáron terem. (Magyarország összesen 9,3 millió hektár Battonyától Nemesmedvesig.) A reakció viszont nem maradt el: a reakciók egy részét a hazafiak adták, akik a gyepben vélték megvédeni az amerikai értékeket. Sőt még az is megjelent, hogy Los Angelesben, ami egy sivatagban van, sivatagi növényekkel pótolni a locsolásigényes füvet az első lépés a világ végéhez vezető úton.
Los Angeles nem erdős környéken van (Fotó: Ron Reiring // CC-BY)
Az élményből született egy cikk, itt van. Érdemes észben tartani, hogy a rekord hőségekben a tározók vízszintje korábban nem látott szintek alá esik, és ilyenkor előkerülnek olyan érdekkonfliktusok is… na itt legyen ennek a mondatnak két vége. 1, …amelyeknek a létezését sejteni lehetett, de a súlyosságát nem. 2, …amelyek azon alapulnak, hogy a fehérek évtizedek óta szegnek meg vízhasználati szerződéseket az őslakosokkal, és ezekből eddig vajmi ritkán lett ügy. A mezőgazdasághoz használt víz ugyanis ugyanolyan erőforrás, mint bármelyik másik. Apropó, a héten olvastam, hogy kicsit túl sokat locsolnak a polgártársaink a Pilisben.
Fehér folt
A fehér ember felelős-e a környezetszennyezésért - teszi fel a kérdést a Grist környezetvédelmi és egyenlőségügyi rovatának egy levélíró. A kérdés értelmezéséhez - ne írj még, Áron! - helyre kell tenni először a fehér ember és a whiteness jelenséget. Erre vannak nálam sokkal alkalmasabb emberek, akik például whiteness studies-zal foglalkoznak vagy legalább hallgattak róla pár szemesztert. Egyikük úgy magyarázta el nekem ezt, hogy nem a bőrszinről szól a dolog, hanem arról, hogy amerikai szemmel fehér vagy-e. Az önmagában a történelem egy érdekes kérdése, hogy az egyes kisebbségek mikor és hogyan váltak fehérré. Magyarán: hány olasznak kellett meghalni a világháborúban, hogy bevándorlóból fehérré váljanak a köz szemében. (Ugyanez a kérdés feltehető a zsidókkal, csehekkel, írekkel vagy a hozzánk hasonló kéáeurópaiakkal kapcsolatban, ha mi már egyáltalán fehérek vagyunk.)
Titánfehér, ha színekről beszélnénk, ez lenne a fehér (Walkerma // Wikimedia Commons // közkincs)
A fenti egy viszonylag tiszta keretet ad, amit az Egyesült Államokon belül lehet alkalmazni. A gondot az jelenti, hogy a Gristnek feldobott kérdés globális, emiatt nem lehet egy USA-ra kidolgozott kerettel megfejteni. Ki fognak lógni részek. A cikk megpróbál válaszolni a kérdésre nagyon becsületesen, de több alkalommal visszapattan róla. Van egy nagy, Kína alakú vakfoltja, amiről valamiért nem tud mit mondani. Linkeli a Forbes gazdagember listáját, aminek a fele tényleg fehér amerikai, de a másik fele nem. Beszél arról, hogy ebből a helyzetből a szegény fehérek sem profitálnak, de itt sem az albánokra gondol, hanem az amerikai flyover államokra, ami felett a repülő is csak átrepül részvétlenül. Dicsőséges felsülés, és mint ilyen nagyon ajánlott olvasmány. Jusson akkor is eszünkbe, amikor más, sikeresebb cikket olvasunk, ami az USA-ra kitalált elméletek mentén magyarázza a világot.
Zöld farok: azért azt se felejtsük el, hogy a rendszer, amiben élünk úgy van felépítve, hogy a környezetterhelést a legritkább esetben építik bele a termékek árába. Nagy megmondásokat a fehér emberről nem tudok tenni, de a világ felső ötöde biztos, hogy aránytalanul több erőforrást éget el, mint akár csak a következő ötöd is.
Mese az gyermek
Hallottatok már feleim olyan mondatokat, hogy mert a magyar népmese az aztán tényleg egyedi satöbbi satöbbi? Akkor hadd mutassam be nektek az Aarne Thompson Uther mesetipológiát. Ez a három remek folklorista téma szerint válogatta szét típus szerint a meséket. Igen, még a Mátyás királyos meséket is. És a Magyar Népmesekatalógus is ezt a tipológiát követi. Szóval, akinek a gyereke kellően tájékozott, az nem feltétlenül A cinkotai kántor mesét kéri altatónak, hanem egy ATU 922-es mesét. Ilyenből rögtön van olyan, amiben János királynak válaszol a canterbury-i apát, esetleg amiben a mexikói királynak egy részeges alak pap bátyja ad jó válaszokat. Felzárkóztató képzésnek az Atlas Obscurának van egy jó cikke az ATU-osztályozásról, meg hát a témában helyettem lehet olvasni Csengét.
Haza a magasban
A kormányunk sajátosan áll hozzá a kisebbségekhez. Nem csak abban, hogy határon belül rosszul bánik velük. Hanem abban is, hogy határon kívül is maximum pénzszórásban (és a helyi struktúrák szétverésében) tud gondolkodni. De azt a fajta politikai támogatás nem adja meg, amire szükség lenne. A 444 egészen remek cikket ír arról, hogy nem csinálunk semmit a szlovákiai nyelvtörvény ellen, mert épp spanok vagyunk a helyi kormánnyal. És arról is, hogy a strasbourgi európai emberi jogi bíróság is úgy dobta el az ügyet, mint a forró krumplit. Lehetne mutogatni, hogy az EU-ban a kisebbségek jogokkal való felruházásáról több szó esik, mint amennyi tettre sor kerül. De most mit okcitánozzak vagy katalánozzak még egy kört, bőven van olyan probléma is, amit egy felelős magyar kormány megpróbálhatna kezelni.
Most csak röviden: Crypto AG
Ebben a sztoriban egy film is van, egy regény is van, de gyanítom, hogy a nagy részetek úgyis ismeri. A közelmúltban lekerült a logó a Crypto AG épületéről. Ez volt az a svájci cég, ami egyrészt mindenféle titkosítóberendezéseket adott el világszerte, másrészt pedig amit a német titkosszolgálat, a BND és az amerikai CIA üzemeltetett. Tették mindezt titokban, mert hát ki venne akár egy ceruzát is a CIA-től, ha meg kell bízni abban?
Hagelin-Crypto AG titkosítóberendezés (Fotó: Rama // Wikimedia Commons // CC-BY-SA-2.0-fr)
A sztorinak az adja meg a különös ízét, hogy a piacvezető titkosítási cég az ötvenes évek óta működött együtt a titkosszolgálatokkal. Tette mindezt úgy, hogy az alkalmazottak nem is tudtak erről. Igaz, a fentebb linkelt Dirk Rijmenants blogposztban van egy megjegyzés arról, hogy akinek gyanússá vált pár indokolatlan változtatás az könnyen elszigetelődött vagy munka nélkül maradt. A Crypto Museum oldalán akad még a sztoriból, jobb, mint egy kémregény.
Képekről
Épp csak a szemem sarkából látok rá a latin internetre, és azt is csak képregényeseken keresztül. Viszont Dani Gove remek karikatúráit nyelvtudás nélkül is lehet követni. Nelson Dániel chilei grafikus angol nyelvű publikációkban is dolgozik, de amúgy meg van Instagramja. És ha már így belelendültünk, akkor az örök nagy kedvencemet, Gustavo Duartét is meg lehet ott találni.
És ha nem akarjuk, hogy ennyire kolbászfesztivál legyen a lista, akkor Natalie Nourigat rajzait szintén meg lehet nézni. Az általa írt és rendezett Far From The Tree című kisállatos Disney rövidfilmet is le lehet lassan vadászni tán. Noelle Stevenson a She-ra, Nimona és a magyarul vagy már megjelent vagy megjelenés előtt álló Lumberjanes (Cserkeszterek!) mellett megrajzolta a legjobb és legszemélyesebb képregényt arról, hogy milyen dolog nem találni magát az embernek egy női testben.
Csodás világban élünk, közhely, de emlékszem, amikor még egy számítástechnika órán kettő maximum három 800 pixeles képet lehetett letölteni az F-4 Phantom II vadászgépről. Ma meg egy nagyon erősen vizuális, képek által dominált kultúrában élünk. Lássátok, kivel van dolgotok, megússzátok azt a tirádát, hogy aki ennek ellenére üres fehér falak között él, az valamit rosszul csinál.
Apróságok és errata
Jocó jelezte, hogy a négy évig egy Szuezben a partnak “támasztott” hajón ragadt Mohammad Aisha tengerész idén ápilis végén hazajutott.
A bődületesen drága és remek táskákat gyártó Peak Design frissítete a kedvenc férfiretikülöm. Ez állítólag még jobban ki van találva, mint az előző, és már az is tök jó volt.
Ennyi a hétre.
Ádám