Rakasz #219 - mit kell tudnia egy emberi lénynek és egyéb könnyed témák
Sziasztok!
Kétfajta billentyűzet van szerelmes brátim. Az egyik a régi típusú, amit könnyű kitakarítani, nincs divatban épp és annak idején ilyenekkel szerelték a Thinkpadeket. A másik a szigetbillentyűzet (fotó lent), ami lapos, rövid billentyűutat biztosít, és pokol takarítani. Az aktuális Thinkpademben (X270) - mert az egyetlen emberhez méltó szubnoti a Thinkpad - sajnos már az utóbbi van. Ez ott válik feltűnővé, hogy már pucolni kellene, már melléütök, és vagy teljes billentyűzetet cserélek drágán vagy egyes billentyűket és időt veszítek. Szóval meg kell valahogy küzdenem azzal, hogy nem feltétlenül sokat író embereknek tervezett eszközt használok író emberként.
Koszos alapon nem tiszta billentyűzet, amúgy nem egy Thinkpadről
Mostanra eleget okoltam a külső dolgokat, pedig annyira nem vacak a Thinkpad billentyűzete, mint az Apple legendásan ipari hulladék pillangómechanikás billentyűzete. Ez utóbbi annyira tré volt, annyira megjósolhatóan elromlott a használatban, és a cég annyira nem ismerte be, hogy az egész hóbelevanc úgy szégyen, ahogy van, hogy a Washington Post végül írt egy cikket a jószágról, amely cikkben be lehetett kapcsolni a tipikus meghibásodásokat effektként. (Ugyanitt: 2015 és 2019 közti Apple gépekkel csak óvatosan.) Egy dolog maradt hátra: látjátok feleim, így kell rákenni az elütéseket a technikára.
Listázás
Állandó tettestársam, Péter, küldött két listát azzal, hogy ezeket meg kellene néznem. Megnéztem és rögtön eszembe is jutott, hogy van egy nagyon hatásos Heinlein - ássuk be magunkat a retró sci-fibe, én is érzem - idézet, ami az SF művek egyik archetipikus hősének, a kompetens férfinak a leírása.
*A human being should be able to change a diaper, plan an invasion, butcher a hog, conn a ship, design a building, write a sonnet, balance accounts, build a wall, set a bone, comfort the dying, take orders, give orders, cooperate, act alone, solve equations, analyse a new problem, pitch manure, program a computer, cook a tasty meal, fight efficiently, die gallantly. Specialization is for insects. *
azaz
Egy emberi lény képes kell, hogy legyen kicserélni egy pelenkát, megtervezni egy inváziót, feldolgozni egy vaddisznót, elirányítani egy hajót, megtervezni egy épületet, megírni egy szonettet, kiegyensúlyozni a számláit, falat építeni, helyrerakni egy eltört csontot, gondozni a haldoklókat, utasítást értelmezni és utasításokat kiadni, együttműködni, önállóan cselekedni, egyenleteket megoldani, elemezni egy új problémát, trágyázni, programozni, főzni valami jót, hatékonyan harcolni és dicsőséggel elesni. A specializáció a rovaroknak való.
Nem rossz felsorolás, több mellett tudnék érvelni. Viszont Péter nem ezt küldte, hanem Michael Sorkin építész 250-es listáját arról, mit kell tudnia egy építésznek. Ami egészen remek. Egy baj van vele, hogy építészre szűkíti a befogaókat, pedg a listán szereplő dolgok többségvel mindenkinek tisztában kellene lenni.
Ez persze az pont, ahol beismerjük, hogy a Rakasz bizonyos szempontból egy elitista hírlevél. Mert szerintem tudni kell elhelyezni a világban Le Corbusier elméletet, illik tudni honnan fúj a szél és merre folyik le a víz, és hogy mit mondott Hammurabi az építkezésről. Lehet másogy is élni, de ezek birtokában érdemesebb. Az a feladatunk, hogy akik ezt otthonró nem hozzák magukkal, azoknak egyszerűen át tudjuk adni.
Szellemnek lenni
Van, hogy az ember olyat ír, amire nem teheti rá a nevét. Ennek a skálának az egyik vége a tanácsadó anyag, szemle, trendriport, a másik vége meg azok a vázlatok, amiket úgy dobok össze, hogy ezt a feladatot én így oldanám meg. Durván a felük bizalmas anyag, ilyet az ember nem rak ki. Viszont a héten kaptam egy kérdést, amire a válaszom megosztom veletek. Azt kellett megfejteni, hogy hogyan lehet a járvány alatt, mert az van, hiába nyitották ki a teraszokat, az elmaradó szerenádok és személyes találkozók világában könyvet ajádékozni egy fakultációs csoportnak. Mert ugye nem kérdés, hogy kultúremberek vagyunk, szóval ajándékba adunk kultúrát (is).
”… fiadnak hagyd örökül ha kihunysz” - mondani könnyű. Mit kezdünk akkor, ha az örökül hagyandó akármihez nincs affinitása az örökösnek? Dragomán György Hangdobozok című novellája.
Minden családnak vannak legendái és a legendákhoz kapcsolódó tárgyai. Ezek idővel fontosabbá válnak, mint a nagyobb, közös legendák. Fontosabb Nagy Imrénél, hogy mit látott az anyánk (nagynyánk) 56-ban a tömegből. Havarinen-Varga Katalin Utolsó futam című novellája, amit a romániai Fortepan egyik képéhez írt is erről szól.
Nem közismert, de érdemes tudni, hogy sokkal régebben tudunk gyorsan menni, mint amennyire régen biztonságosan meg tudunk állni erről a nagy sebességről. Babits megtehette, hogy nem a gépet énekelte, de vannak, akik megteszik. Gépek által moderált kultúrában élünk. Baráth Katalin: 200 ló ereje (A blogon három fejezetre van osztva!) Orosz Péter: Antranig Mehrabian halott
Attól, hogy valami látszik, még nem biztos, hogy igaz és létezik. Csak annyira szilárd, hogy visszaveri a beeső fényt. Ebbe a ténybe természetesen bele lehet őrülni, elég csak feltenni a kérdést, hogy ha a visszatükrözött fényt látjuk, az elnyeltet nem, akkor valójában milyen színű a világ. Mán-Várhegyi Réka: A világ nem változott meg
Van olyan szöveg köztük, amit már ajánlottam itt, de az újraolvasás fontos dolog. Hódolni kell annak is, új rétegeket talál az ember a műben, vagy egy ismert helyet jár végig. Mindkettő érdekes élmény.
Média
A sajtóra való ugatást többnyire megtartom a Meti Heteorba, bár közel végtelen mennyiséget tudok panaszkodni. Viszont a héten Roman Mars eladta a cégrészét a Radiotopia podcastcsatornából az amerikai SiriusXM rádiótársaságnak.
Mint az életben, ebben a bizniszben is első a bizalom, szóval most a háttérben fut egy program, ami az eddigi 440 részt tölti le 99 Percent Invisible-ből, ami egy közel tökéletes építészeti rádióműsor volt eddig. Reméljük a jövőben is az lesz, de ugye tudja a fene. (Más gyorsabb volt.) Hátra van még a West Wing Weekly, a The Radio Diaries és a The Kitchen Sister Presents is, amik szintén a Radiotopiánál vannak, és nem egyértelmű, hogy mi lesz a sorsuk.
Félreértrés ne essék, nem attól félek, hogy a műsorok összes eddigi részét törlik. De az USA-ban könnyen jutnak arra a döntésre, hogy az az egy magyar vagy a 15 százaléknyi európai hallgató nem éri meg a fáradságot.
Tosszuk bele a tengerbe
A szemétezelésnek az a módja, hogy vigyük el oda, ahol nincs szem előtt, és hagyjuk ott, egészen természetesen fejlődött ki. Ha nincs rendes szemétkezelési infrastruktúra - értsd: nem jön a kukáskocsi -, ha nincs feldolgozás - azaz terv, ami a szemét összeöntésén túlmutat -, akkor hajlamosak vagyunk magunk megoldani ezeket a problémákat. Ez különösen akkor probléma, ha nem a világ vége plusz egy nap alatt elbomló műanyagokról van csak szó, hanem gonoszabb dolgokról.
Erre gyerekkoromban jöttem rá harmadéves egyetemistaként, amikor elolvastam Neal Stephenson Zodiac regényét. A sztori hőseit adó ökoterroristának is bélyegezhető alakok nagyon egyszerű elvek mentén éltek, de fontosnak gondolták, hogy a vízvonal alatt ne vezessenek például szennyvizet az öbölbe meg folyókba.
Az első könyvek között volt, amit angolul olvastam. Azt hiszem, korábban sem a nyelvtudásommal volt baj, hanem azzal, hogy nem tudtam, hogy már tudok olvasni. Épp Angliában volt egy barátom, összeebayeztem egy doboz könyvet, ezek voltak az első darabjaim. Sokat tanultam belőle. A fene se tudta, mi az a PCB (magyarul NYÁK, azaz nyomtatott áramköri lap), meg szembesülni kellett a nátrium és kálium eltérő neveivel, és akadtak még dolgok. Ja, és ez volt Stephensonnak talán az utolsó olyan regénye, amihez képes volt rendes befejezést írni.
*John Lenton CC-BY *
Azt is ebből a könyvből tanultam meg - és erről a legelső Extrában is volt már szó - hogy egy időben a dolgok bevett elintézési módja volt, hogy begórták a tengerbe. Nincsenek illúzióim a mostani szemétkezelésünkről, mert illegális szemétlerakók valószínűleg minden erdőszélen vannak. De még az erdőszélre lehajított Lehel hűtős sem annyira iszonyú, mint amikor a tudósok egy San Francisco méreténél nagyobb, korrodált hordókból álló mezőt találnak, amikből ha még nem szivárog a DDT, akkor majd fog. Az a DDT, ami vagy direktben rákkeltő vagy csak növeli a rák kialakulásának esélyét, lassan ürül ki a talajból, káros az élő szervezetekre. Összességében: marhára nem jó.
Az egy dolog, hogy egy korai olvasmányélményem épp a szemeim előtt igazolódik. A másik viszont, hogy ez a tengeri élővilág legyilkolása. Amiből - teljesen tudománytalan felosztást használva - három alaptípus létezik: a cuki (pl. delfin), a kaja (pl. bármi a szusiban) és az összes herkentyű, ami az oxigéntermelés legalább feléért felel. (Meg van a cuki, de kaja.)
Még egy kis építészet
Ezeket a linkeket hetek óta tolom magam előtt, most inkább megírom rövidbe’ és ha érdekel titeket a hosszú sztori, elolvassátok a forrásnál. A linkeket amúgy is így kell használni.
A modern építészetnek nem nagyon van becsülete, pedig hát a fene se akar egy egynemű monarchiás skanzenben élni. Én legalábbis nem. A Pestbudán most volt egy jó cikk három érdekes modern épületről/épületegyüttesről.
Az Építészfórumnak van egy Egy Hely című videósorozata, amiben híradóklip rövidségű videókban mutatnak be épületeket. El tudnám viselni, ha egy hosszabb formátumot választottak volna, de ez sem rossz. Most épp a Faluház került sorra, ami itt van a szomszédomban. Nekem az volt az újdonság, hogy terveztek ide kommunista felhőkarcolót is, csak aztán kiderült, hogy a rómaiak már sokkal hamarabb teleépítkezték a környéket. Végignéztem többször, egy vágóképen sem integetek.
Végül az MIT Press által kiadott ‘mi lenne, ha az építészek terveznék a világot, de bolygó szinten’ témájú tanulmánykötetről meg általában véve erről a gondolatról van egy írás a Strelkánál. Az egyik szemem nevet, a másik meg sír, mert egy kicsit visszaértünk a filozófus királyok gondolatig. Meg persze olyan szerzők is felemlegetődnek, akik nem különösebben jó, ellenben rendkívül gazdag (ld. még oligarcha) arcoknak terveztek dácsákat. A cikk és benne a linkek azért is érdekesek, mert több forgatókönyvre épített világokról beszélnek. Pont a héten írtam utószót - “írj valami Rakaszosat” - hangzott a felhívás, hát ki tud erre nemet mondani? - egy klímával foglalkozó SF novelláskötetbe. A sztorik nagy része a világ vége után játszódott, amikor kisebb törzsi háborúk zajlanak az utolsó, kicsit gyűrött spáros szatyorért. Ehhez képest itt egy teljes iskolányi klímás jövőépítés, majd annak a kritikája, majd az erre épülő sci-fi jövők, majd azok kritikája da capo al fine.
Én máshol
A Kotyogós podcast előfizetőknek szóló Specialty sorozatában vendégeskedtem arról beszélgetve, hogy hogyan néz ki az a gyár, amiben hír, cikk és újság készül. Ezt először a podcast támogatói kapják meg, egy hónappal később pedig a mindenki más is. Én természetesen azt javaslom, hogy azt a marék dollárt dobjátok be a kalapjukba, jó műsort csinálnak.
Az aktuális Forbes-ban is van informatikatörténeti cikkem. Ez valahol Jacquardnál kezdődik, mert soha nem tudom megállni, hogy ne beszéljek róla, és Neumann-nál ér véget, belefutva a módosított Harvard architektúrába.
Vannak még dolgok a csőben, de minden más aprómunka volt mostanában, esetleg vár a megjelenésre.
Ennyi a hétre!
Ádám