Rakasz #218 - a Giedi Prime és Ukrajna között
Sziasztok!
Ünneplünk. Már én. Minden ember számítás szerint majdnem mindenki, aki a közvetlen környezetem, szerettem, barátom, megkapta az első oltást vagy van időpontja. (Kivételek akadnak a más országban élők között, de értük csak aggódni tudok innen.) Az isten szerelmére, ti is oltassátok be magatokat. Az okosak szerint még a kínai is jobb mint a semmi, én meg nem vagyok a témában okos, ezért inkább csendben maradok. Hashtag dolgosnépünkgyőznifog.
Na de tovább a nem vírushíradóra. Nem vagyok én Cili néni, hogy csak arról beszéljek.
Kukásautó
"Egy olyan beszélgetésnek voltam fültanúja, melyben arról volt szó, hogy a kuka, kukás szavunk a századelős KUKA feliratú kukásautókból ered. A kukásautók kukagyűjtőjét a ma humanoid robotkarjairól ismert cég - ami akkor még hidraulikus emelőket gyártott - szállította. Szerinted urban legend vagy lehet valóságalapja?" - jött a levél a héten gimnáziumi osztálytársamtól, Istvántól. Az ember az ilyesmit rutinból elhessegeti, túl egyszerű, túl szép, és amúgy is, hát ott a kuka szó, az biztos régebbi. Aztán gugliztam egyet, és egyre inkább úgy kezdett tűnni, hogy az egyszerű magyarázat igaz.
(Fotó: KUKA AG / Twitter)
Az FKF történeti aloldala szerint - ilyen van! - az első budapesti kukásautó 1929-ben került a városba. Ezek Mávag Mercedes-Benz típusú "szemétgyűjtő járművek" voltak. Mellékelnek egy bélyegnyi méretű képet is, amin látható egy az elején Mercedes teherautó, a hátulján meg egy jó nagy tartály jellegű jószág. A háttérben pedig a Parlament. Na ez a kép nincs meg a Fortepan archívumában, de van egy másik, amin egy ugyanilyen kocsi látható, német K.U.K.A. Müllauto feliratú felépítménnyel.
(Fotó: Fortepan / Fadgyas Bence)
A betűszóig megvagyunk, de minek a rövidítése a K.U.K.A.? Természetesen a Keller und Knappich Augsburg szavaknak, amik egy német céget jelölnek, akik a századelőn felépítményeket gyártottak, ma pedig ipari robotokat. A sváb régiós üzleti magazinnak van is egy cikke a cégről, amiben tovább archív fotókat találunk.
Manapság inkább ilyesmikben utazik a cég (Fotó: KUKA AG)
Ami még jobb, találtam egy helyet, ahol félremehet az ember, ha nem figyel. A kukás szó ugyanis korábban is létezett. A Néprajzi Lexikon szerint az alföldi, kelet-magyarországi tájnyelvben a kukás a dohánykertészek gúnyneve volt, ami a kuka nevű, a dohánylevelek szárítására használt fakampóról kaptak.
Invazív
Vannak dolgok, amik hullámokban támadnak. Az állatvilág iránti érdeklődés például ilyen nálam. Gyerekkoromban őrületes Gerald Durrell rajongó voltam, sokat olvastam Széchenyi Zsigmondtól és Kittenbergertől. Utóbbinak mondjuk a hadifogság éveiről szóló, kaktusztpálinka-főzős sztorijai a legjobbak. (Aztán, ha a hadifogság élménye mentén olvasunk tovább, akkor Kuncz Aladár Fekete kolostor című regénye csodálatos.) Aztán jött egy nagyobb hiátus, tévét, ami az "állatos tartalom" fő vivőhulláma, nem néztem, és most a HD-felbontású YouTube előtt jövök rá megint arra, hogy a világ érdekes. A videomegosztó már nagyon jól tudja rólam, hogy a világ legkisebb macskájáról is megnézek tíz percet. Inkább ez, mint a széljobber toborzóvideók.
Csábos tekintet, nem is látszik, hogy amúgy erősen hangulatmadár (Fotó: puffin11k / Flickr CC-BY)
A fenti a magyarázatom arra, hogy miért láttam egy hosszab klipet a nandukról. Amik ugye nagytestű, dél-amerikai futómadarak és bolyhos szép nagy madárnak számítanak elsőrangú életösztönnel, mert ha a vadász a cikkba céloz...ok, nem tolom túl, itt van inkább a dal. Amit viszont megtudtam az Audubon riportjából, hogy egy, a nanduk számára szép, napon Németország észak-keleti részében megpattant hét nandu. És mivel az egykori NDK-NSZK határvidékén egy cseppet se barátságtalanabb az időjárás, mint Chilében, ezért szaporodni kezdtek a madarak. Ráadásul bevették magukat a Schaalsee-i UNESCO-bioszféra-rezervátumba, ahol aztán tényleg békén hagyták őket. Mindezek folyományaként ma százas nanducsapatok kajálják le a helyi gazdák terményét.
Jobb frizura, kíváncsi, ártatlan, na ő egy emu
A gazdák valamiért mindig erre panaszkodnak. A másik, ami eszükbe szokott jutni az irtsuk ki és a valaki fizesse meg a káromat. A másodikkal van egy olyan gond, hogy a nanduk sokadik generációja él boldogan Németországban, ezért a törvény szerint már nem számítanak sima invázós fajnak. Az ott élésük bioszférára gyakorolt hatásait nem ismerjük egyelőre, azon túl, hogy higanymillimétereket emelt a gazdák vérnyomásán. Ennek ellenére nem lehet kizavarni az Adidas surranós GSG9 kommandósokat, hogy lője halomra a madarakat. A gazdák végül kilobbizták, hogy legyen vadászható a nandu, de egyelőre a madarak állnak nyerésre. Kérdeznetek sem kell, én a nanduk pártján vagyok. Amióta láttam elsétálni egy nagyon kíváncsi emut - körbenézett rendesen - a magyar naplementébe, a nem agresszív futómadarak barátja vagyok. Csak derüljön ki az ökológiai hatásuk is.
Videósok
Megint van Edd China műsor, most épp a YouTube-on. China volt az a figura, aki a Wheeler Dealers (magyarul: Autókereskedők) sorozatban sok és nagyon hasznosan megmutogatott munkával kipucolta, megszerelte és újra működővé tette a társa által beszerzett autókat. A sorozat még így is a fantasy kategóriába esik, létezhetetlen, hogy egy hét alatt restaurálódjanak veterán kocsik. A China-féle szemléletmód szerintem hasznos volt, csak mint minden tévéműsort, ezt is ésszel kellett nézni.
Lok Cheung, aki annak idején a nagyon vicces és rendkívül jó hongkongi DigitalRevTV csatorna egyik arca volt Kai Wong mellett, Nagy-Britanniába költözött. Az erről szóló videóban egyrészt arról mesél, hogy Hongkongban fogy az oxigén, és gyávának érzi magát, de egyszerű most lepattannia, ezért megteszi. (Nem hinném, hogy gyáva lenne.) Másrészt arról, hogy megint lesznek közös videói Wonggal. Egy olyan alkotó élete, akit kedvelek, jó felé alakul, ez szerintem remek.
Másik Wong, szintén Nagy-Britannia. James Wong, a kedvenc netes botanikusom, egy hosszú interjút adott a Channel 4-nak. Rasszizmusról és kertészkedésről is szó esik, meg a széljobbos felháborodási kultúra eszközeiről. Itt jegyezzük meg, hogy a britek amúgy mindent is keletről nyúltak. A felhasználási javaslat: meg kell hallgatni, mit mond Wong. Egy poént lelövök: ez is nyelvi kérdés.
Meglepő, de ez a meghallgatás dolog nem mindig megy a neten. És igen, ebben én is szoktam bűnös lenni. Van ellenben ehhez egy Dűne idézetem.
Ott volt a beszédében a Giedi Prime beszédstruktúrája – ravaszul álcázva, de Jessica képzett érzékelésének olyan volt, mintha a férfi kihirdette volna. (Herbert: Dűne, ford. Békés András)
Ez azért lenyűgöző, mert egyrészt a SF ritkán foglalkozik ezen a szinten a nyelvvel. A másik régebbi példa - ahol a régebbit értsd úgy, hogy nem olyan új, mint a Ken Liu novella, amiből az Arrival is lett - egy Asimov részlet, ahol az érkező császári követ összes közlését elemzik, majd a végén kijön az eredmény. Fél oldalnyi idézet jön, de kell ennyi:
Hardin hátravetette magát a székében.
– Nos, ez a legérdekesebb része az ügynek. Beismerem, hogy amikor először megláttam őlordságát, azt hittem róla, hogy a legnagyobb szamár, akivel valaha is találkoztam. Kiderült azonban, hogy ügyes diplomata és ravasz politikus. Vettem magamnak a merészséget, és minden szavát megörökítettem.
A bizottság tagjai összesúgtak; Pirenne szája nyitva maradt az elszörnyedéstől.
– Miért, mi van abban? – tudakolta Hardin. – Tudom, hogy ezzel súlyosan vétettem a vendégbarátság szabályai ellen, és hogy ilyesmit nem engedne meg magának egy úgynevezett úriember. Azt is tudom, hogy ha őlordsága rajtakapott volna, annak kellemetlen következményei lettek volna. De megúsztam a dolgot, és most itt van a fölvétel, és kész. A fölvételt lemásoltam, és szintén elküldtem Holknak elemzésre.
– És hol van az analízis? – kérdezte Lundin Crast.
– Itt jön a dolog csattanója – válaszolt Hardin. – A három dokumentum közül ezt volt a legnehezebb kielemezni. Mire Holk kétnapi kemény munkával kirostálta az összes üres kinyilatkoztatást, a ködös fecsegést, a semmitmondó véleményt – egyszóval az egész szózagyvalékot; kiderült, hogy egy árva szó sem maradt. Pelyva volt az egész. Uraim, Lord Dorwin a tárgyalások öt napja alatt nem mondott az égvilágon semmit! Anélkül, hogy ezt észrevették volna. Ennyit érnek azok a biztosítékok, amelyeket a maguk drágalátos Birodalma nyújtott maguknak. (Asimov: Alapítvány, ford. Baranyi Gyula)
Nos, amikor valakinek az érvelését már ismerem, és nagyjából előre meg tudom mondani, hogy mi a következő lépése, hol őszintétlen az vagy miért kötekedés, ott jellemzően kilépek a játékból. Biztos, hogy az esetek egy részében tévedek, de nyolcadszor elmagyarázni azt, hogy két jelenség közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Vagy hogy a másik félnek milyen tudásai hiányoznak a véleményalkotáshoz. Ezek egyike sem szórakoztató, ez meló. (Legutóbbi ilyen sztori: az IT-s pályán nőknek kiírt lehetőségek olyanok, mint mikor a fehér ember legyilkolta az indiánokat és akkor most cserébe hadd ölhessenek az indiánok minket? Igen, ehhez le kellett ülni, amikor olvastam. És ezt még abban a vitában próbáltuk oda elvinni egy barátommal, hogy a másik fél megértse, hogy a strukturális problémák nem oldják meg magukat.)
Random
Tumblren sose voltam igazán otthon, de be-benézek. A múltkor találtam a Napi Problematikus Hajó mikroblogot, amin pont az van, amit a neve ígér. Rasszista tábornokokról elnevezett csatahajók, kínos balesetekben megsemmisült kompok vagy csak olyan, jégtörő kapacitással rendelkező hajó, ami nem tudósokat szállít klímát méricskélni, hanem übergazdag turistákat, akik megnézik még jól, hogy néz ki a jég. Igen, ez utóbbira találták ki a torpedórombolókat.
Csaba küldte - Abraham Piper amerikai művész farmeringben sétálva elmagyarázza mi a baj a nyelvi preskriptivizmussal. Erről múlt héten volt már szó, bár tán a kifejezés nem hangzott el. Rövidbe: nyelvészetben - gyanúsan máshol is, de nyelvészetet hallgattam, részecskefizikát meg nem - vállalható tudományos megközelítés a leírás, a deskripció. A nyelv ilyen, mert megfigyeltük az emberek nyelvhasználatát, és az ilyen. Ezzel szemben van egy hagyományosabb, ám tudományosan nehezen megvédhető álláspont, a preskriptivista, ami előírná a nyelvnek, hogy milyen legyen. Na ahogy a matematikus se alázza meg a tábla előtt állva az egyenlőszárú háromszöget, hogy a harmadik oldalt már csak kihozhatta volna egálra a másik kettővel, úgy a nyelvész sem tesz ilyet. Ha igen, akkor rossz úton jár. Erről szól Piper videója is, ami amúgy rövidebb, mint ami a fenti bekezdés elolvasásához kell.
(Majdan, erről pont nem volt szó a műsorban, de Ukrajna jövőjéről (nincs neki) igen)
Pénteken megjelent a kedvenc főszerkesztőim felének a regénye, azaz Gazda Albert Leningrádja. Megvenni a Cser Kiadónál lehet, Albert pedig vendégként volt a Válasz Online podkasztjában a héten. Történelmileg szeretem hallgatni, hogy beszél. Igény esetén több interjút is be tudok linkelni, de egyelőre itt az aktuális.
Megint nem jutott idő mindenre, amiről kéne beszélni. Kezd egészségtelen mennyiségű, na majd legközelebb típusú anyag összegyűlni. Lehet valamelyik héten jön egy ömlesztett minden és tisztítókúra jellegű levél.
Addig is ennyi a hétre, vigyázzatok magatokra.
Ádám