Rakasz #211 - Ordosz, Arrakisz nélkül
Sziasztok!
Találtam új jövővárost! Tudjátok mennyire szeretem ezeket, a többnyire lakhatatlannak és élhetetlennek bizonyuló nulláról tervezett városokat. Persze szeretem azokat is, amik végül működőképesnek bizonyulnak (pl. Milton Keynes, Irvine), de csak érdekesebbek, amik már látványterven is rémálomnak tűnnek. Ez utóbbinak a mintapéldája az újságírógyilkos Mohamed bin Szalman koronaherceg által megálmodott Neom.
A jövővárosok így szoktak kinézni a látványterveken. Ez pont Neom.
Onnan ugrott ez be, hogy megnéztem a héten Kai Caemmerer Unborn Cities című képsorozatát, ami modern, mégis elhagyottnak tűnő városrészletek fotóiból áll. Volt egy különösen jó épület, sokszög ablakok, vad geometrikus vázszerkezet. Az a fajta épület, amibe a megpillantása utáni első öt percben kedved lenne beköltözni, aztán beérnéd azzal, hogy abban a hangárban dolgozz. Az ilyennek ugye utána megy az ember, így találtam megy Ordosz városát, ami Kínában, a mongólai részen található.
Ordosz egy olyan jövőváros, amivel még nem tudni mi lesz. Van kétmillió lakosa, azaz Budapest méretű, de kínai léptékkel nem nagy. Beletoltak egy csomó pénzt, hogy majd modern ipart, csúcstechnológiát meg toronyórát telepítenek oda lánccal. A várost annyira nem a nulláról építették fel, hogy a kőkor óta lakott a környék. Viszont a Kangbashi nevű kerület teljesen új. Vadul eltérő beszámolók vannak arról, hogy teljes kudarc-e a high-tech városrész vagy csak kicsit szellős.
Nem teljesen új város, értsd: itt van Dzsingisz kán mauzóleuma is (Fotó: Samxli // CC-BY-SA)
Maradjunk abban, hogy még mindig van miből választania, aki oda akar költözni. A kínai állami hírügyökség szerint 150 ezer lakosa van a 300 ezerre tervezett városrésznek. Ezt mindenki szorozza be azzal az egynél kisebb törtszámmal, amennyire hitelesnek gondolja a Hszinhuát. Ne vágjatok erre gyorsan választ, mert a nyugati sajtó igénytelensége is égbekiáltó. A Business Insider 2020-as cikke 2014-es források alapján kísértetvárosozza le Ordoszt.
Nem csak arról szól ez a sztori, hogy az ‘építsetek és majd jönnek’ megközelítés valójában nem működik. Arról is, hogy hiába gondoljuk azt, hogy az internetről bármit meg lehet tudni öt perc alatt, mégis van, hogy rossz hírforrások alapján kellene tájékozódnunk.
Terápiás tartalom
Balázs küldött egy harminc perces videót, amin egy nagyon káeurópai IFA makettet épít meg és fest be a Laser Creation-World nevű youtuber, aki amúgy valamilyen Thomas. A videó nagyobbik részében azt nézzük, hogy a Balaton Modellshopból - ez is megérne egy utánajárást - rendelt W50-L-es IFA-ra hogyan kerülnek rá az élet nyoma. Rágurtnizott ponyva, kopás, kosz, kezdődő rozsda és rohadás festődik rá rétegenként. Talán csak a Moonlight Shadow-t tartalmazó kazetta meg a kétkazettás Intersound magnó marad ki.
(Fotó: Laser Creation-World)
Amulet
Azt ugye mindenki tudja, hogy az abrakadabra kifejezés honnan jön? Na jó, pontosan nem tudjuk. De a legismertebb népetimológia szerint a héber vagy az arámi nyelv egy mondatának (אברא כדברא - én is a wikiről másoltam) az átvétele, amely mondat azt jelenti, hogy a beszéd által teremtek. Jó gondolat, nem?
Zárójel: népetimológiának hívjuk azt, amikor egy szót úgy vesz át a nyelv, azt megváltoztatva, hogy az “értelmesnek” tűnjön. Ez így bonyolult, de szóval átgyúrja a nyelv olyan darabokká az idegen darabokat, amik otthonosabbnak tűnnek. Az obligát példa a samostrel (azaz magától lövő) szláv szó, amiből a magyar számszeríjat csinált, mert annak ugye van értelme. De ilyen mondjuk a durrdefekt is.
A nyelv által teremtés gondolatát viszont nem engedjük el, mert annyira sok van benne. A bibliai teremtéstörténet egy csomó legyennel indul, aztán a világ belakása Ádám által a dolgok elnevezésével. Persze vannak más elméletek is arra, hogy ki nevezte el valójában a dolgokat.
Igyekszem hasznossá tenni magamat, hogy fokozzam az elismerését. Egypár nap óta az állatok és tárgyak elnevezésének a munkáját teljeseri levettem a válláról. Szemmel láthatóan nagyon hálás ezért, mert a szellemi munka nem erős oldala, s így most könnyítek a terhein.
Nem tud valami okos elnevezést kigondolni, még a legjobb akarattal sem, de azért nem éreztetem vele, hogy ezt a gyengeségét észrevettem. Amint megjelenik egy új teremtmény, azonnal elnevezem, nehogy kínos helyzetbe hozzam. Ezzel már sok baklövéstől megóvtam.
Az én fantáziám nem olyan szegényes. Abban a pillanatban, amikor először meglátok egy állatot, már tudom, hogy mi lesz a neve. Nincs rá szükségem, hogy sokáig gondolkozzam. Mintha sugallatra tenném, már kiáltom is a megfelelő nevet, és valóban ezt csak sugallatnak lehet nevezni, mert egy másodperccel előbb még eszem ágában sem volt arra a névre gondolni. Egy állat alakja és viselkedése, úgy látszik, elég nekem ahhoz, hogy már tudjam, mi legyen a neve.
(Mark Twain: Ádám és Éva naplója - Éva naplója rész, ford. Thaly Tibor)
Aztán van, ahol nem a nyelv használatához, hanem a tudásához kötődik a mágia. Lehetne sorolni azokat a sztorikat, amikben a név tudásával együtt hatalmat is kap a hős valami felett. Ezért jó tudni, hogy Hétszűnyi Kaponyányimonyók. Ugyanez a játék ott van háttérként Patrick Rothfuss remek, ellenben nagyon befejezetlen A szél neve ciklusában.
Egy-két isten soha sem árt. Egyiptomi amulet (Fotó: Wikimedia Commons // közkincs)
Na és most van ez az NFT-hiszti. Az NFT (non-fungible token) olyan digitális jószág, ami egy műalkotás tulajdonjogát igazolja. Magyarul: felviszik a blockchainre, hogy megvettél valami olyat (képet, videót, klipet), ami amúgy természeténél fogva a végtelenségig másolható lenne. A pénzmosási és/vagy befektetési célú műkincspiac és a kriptós világ találkozása. Elvben akár örülhetünk is neki, mert finanszírozást biztosít művészek egy részének, másrészt viszont a mesterségesen (és környezetszennyezően) létrehozott szűkösség ötlete nem tetszik. Fél szemmel azért követem, hátha történnek érdekes dolgok, nem csak Grimes ad el hatmillió dollárnyi videót.
Az egyik kedvenc íróm, a minden technológiába egy kicsit beleszerető Robin Sloan is kipróbálta magát NFT-ben. (Kettős mérce riadó! Neki elnézem.) És gyártott hozzá egy érdekes webes eszközt illetve játékot. A felépítése a következő: szövegeket alkotunk, amelyeknek a hash-ét ellenőrizzük.
*Zárójel: mi az a hash? Egy törőfüggvényen, ami olyan mint a húsdaráló, átvezetjük az adatot. A végén kapott rövid kimenet, ezt nevezzük hashnek, azonosítja a szöveget, amiből kiindultunk, ellenben nem lehet belőe helyreállítani az eredeti adatot. Ahogy a darált húsból sem lesz marhafelsál már. Lehetne bonyolítani például hash collisionnel meg sózással, de a mi céljainkra ez a szint elég, aki pedig mélyebben érdeklődik, guglizza meg. *
Szóval ellenőrizzük a hasht. Eddig az informatika. A játék másik felét az adja, hogy a kínai és japán kultúrában a nyolcas szerencsés számnak számít. Az ok más, de mindkét kultúra szereti a nyolcast. Annyira, hogy a 2008-as pekingi olimpia megnyitóját augusztus nyolcadikán, nyolc óra után nyolc perc nyolc másodperccel kezdték el. Nyertek is a kínaiak 48 aranyat, 22 ezüstöt és 30 bronzot. Ha a számjegyeket összeadjuk 19-et kapunk, amit ha kivonunk egymásból ott a nyolcas! Jó, ezt most találtam ki, engedjük is el.
Sloan játékában szöveges amuletteket keresünk. Minél több egymást követő nyolcas van a hashben, annál amulettebb a szövegünk. Elszórakoztam vele, de egyet nem sikerült találni, amiben legalább két nyolcas lett volna egymás mellett. Ettől viszont még jó játék. És több poén van benne, mint a teljes NFT-s hóbelevancban együtt. Mert a nyelvet és a nyelvvel való varázslást teleportálja át a digitális szöveg világába.
A szerző a szöveg mögött
Az Ex Urbe egy olyan blog, ami nagyon ritkán frissül, de ki nem veszem az RSS-olvasómból. (Igen, vagyok annyira öreg netező, hogy van RSS-olvasóm 200+ hírforrással.) Nem sokat tudok az írójáról, valami egyetemi prof, aki szeret hosszú bóklászásokra indulni a szövegekben.
Most arról írt, hogy miért szereti Machiavellit úgy tanítani, hogy a levelezését olvassa. Ezek szerinte azok a dokumentumok, amik a héroszokat lehozzák az emberek szintjére. Mert Machiavelli is kénytelen volt zoknit vásárolni, vitatkozott emberekkel, szexelt és elszúrt dolgokat. És az ilyen mindennapi dolgok leveszik ezeket az embereket a piedesztálról, ahová megszobrulva felkerültek mára.
Ex Urbe hoz egy másik sztorit is, ami Michelangelo önéletírásából való. Mégpedig azt, hogy egy bedőlt projekt miatt négy évet pereskedett (meg menekült, meg kiadták), amely négy év alatt nem készített egy szobrot sem. A végén pedig a felperes büntiből rákényszerítette, hogy megfesse a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóját. Aki a következő kettő-négy karanténos hétben - pardon my french - lófaszt sem csinál, az nyugodtan nyugtassa magát ezzel.
Nekem annak idején Petőfi Úti levelekje volt ilyen élmény, amiből egy kevésbé népvezér, kevésbé közszereplő Petőfi ismerhető meg. De ahogy emlékszem ez egy kicsit csináltabb. Mindenesetre Petőfi még így is sokkal szimpatikusabbnak jön le, mint a nyilvános szerepléseiből. Ide kapcsolódik Kemény Krisztián cikke a Kétezerből - kösz Sipi! - ami a negyvennyolcas hős deheroizálásának hasznos munkáját végzi el. Nagyon könnyen olvasható, nagyon befogadható szöveg, amiből szerintem mindenki azt a következtetést vonja le, hogy na ezzel a csávóval se dolgoznék együtt egy projekten.
Apróságok
A hét szava pedig legyen a librokubikularista, vagyis az, aki szeret ágyban olvasni. Csinált szó persze, de milyen mókás.
Én máshol
A (múlt)havi Rakasz Extra divatos kis késéssel kikerült a Patreonra, mint minden korábbi Extra, ez is olvasható bárki számára. Egy Petra Grmek Green interjú a divat és a ruhaipar összefüggéseiről, a fenntarthatóságról és arról, hogy miért drága az, ami újrahasznosított. A divatnak az ipar része mindig is érdekelt, ezt a beszélgetést meg különösen élveztem.
Most akkor egy kicsit csendben maradok, mert ez olyan hosszú lett, hogy már alig van hely mellett az interneten.
Ádám