Rakasz #210 - aranyemberes francia kapitalistás
Sziasztok!
Van egy csomó aktuális kulturális kérdés, amikről beszélni kéne. Viszont ezekkel egyrészt tele vannak az újságok, másrész többnyire rosszul keretezik a kérdést. Arra meg az ember ne vállalkozzon egymaga, hogy okosabb lesz, mint a teljes sajtó és a tudománykommunikáció. Ha szembe jönne egy cikk, amiben az van, hogy teljesen mindegy, mit gondol Tóth Krisztina az egyes művekről, mert ezek feldolgozása a tanáron múlik. Illetve, hogy az irodalomtörténeti alapú irodalomtanítást úgy általában el kéne engedni. Igen, Az arany emberrel együtt. Még illetvébb, hogy az egész rendszernek jó tanárokra lenne szüksége, minek egyaránt része, hogy a tanár ne legyen mindenkinek a kapcarongya, anyagilag legyen megbecsülve és élhessen autonóm értelmiségihez méltó életet. Ezekhez így együtt politikai akarat kell, pénz és idő. Ezek egyike sem adott, ami az összes magyar kormány bűne. Na szóval, ha a fentieket rendesen alátámasztva megírta, és ti olvastátok, küldjétek már át a linket. Köszi.
Vidámabb dolog, a heti vers, ami mondjuk két hete figyel az asztalomon, és nem is vers, hanem reklám. De annak viszont tökéletes. A Dirt nevű ralijáték lovagolta meg a Valentin napot, amikor is mindenki locsolóvers bonyolultságú műveket alkotott.
A rím miatt teljesen átírósan, mert eredetileg van benne bukkanó meg minden, de kellenek a csingilingi rímek: A rózsák vörösek / Az ibolyák kékek / Ötös balkanyar jön / Szűk kettes, fékezz. (Oka van annak, hogy más emberek műfordítanak.)
Amióta persze a fentieket leírtam, azóta kiállási verseny kezdődött. Nem független ez attól, hogy a kormány, aminek a kultúrpoltikája amúgy sem a kecs, a kellem és a finom intelligencia köré szerveződik, beállt egy olyan pozícióba, hogy itt most Jókait és rajta keresztül a magyarokat ütik. Maruzsa államtitkár, a következőt mondta a rádióban:
Figyelemmel követem ezt a Jókai Arany ember kapcsán felröppent vitát is, egy érdekes, intellektuális vita egyébként de az fontos, hogy az irodalmi művek egyébként nem etikai kódexek. Az pedig, hogy Jókainak a magyar irodalomban helye van, az szerintem nem vitatható. Erről is lehet értelmes vitát folytatni, vannak erre utaló jelek is, meg persze nagyon hamar elindul a sárdobálás is. Abból mi már köszönettel kimaradnánk. A tanügyi szabályozás az nem lehet ilyennek a tárgya
A Vaskapu 1904-ben, Jókai halálának évében (Fotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége)
Megkerestem a három órás Jó reggelt, Magyarország! adásból a vonatkozó részt (egy óra negyven körül van), nehogy belefussunk egy tendenciózus értelmezésbe. Mert a sajtóban (esetünkben Telex) ez a következőképpen jött le:
Jókai Mórnak a magyar irodalomban helye van, ez nem lehet vita tárgya – szögezte le az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára (...) Maruzsa Zoltán egyébként helyesnek találja, ha szakmai viták folynak arról, mely írók kerüljenek a tananyagba, de nem írók véleménye fog dönteni.
A teljes cikk erre van. Nekem az benne az érdekes, hogy Maruzsa is csúsztat, mert egyáltalán nem Jókainak a magyar irodalomból való eltávolításáról volt eddig se szó. Ugyanakkor a Telex sem adja át hűen Maruzsa érvelését, amit ugyan hibásnak tartok, de nem annyira pusztítóan hülyének, mint amilyennek a cikkből lejön. Az informatikából már jól ismert szituációban érzem magam: már fizetünk - hónap végéig, lemondtam, túl sok idő ellenőrizni az állításaikat - a termékért, de még ennek ellenére vacak.
Na de ennek a végére tegyünk pontot, mert elért a vita arra a pontra, amikor a magyar független sajtó egymásnak szólogat be. Ami még annyira se érdekes, mint a Vaskapu leírása egy 14 évesnek.
Épületek és kultúra
A Twitterben az a nagyon jó, hogy remek körökre lehet rátalálni. A Google ezt akarta megépíteni, tán már a Buzzal is, de a Google+-szal biztosan. Csak ők belekódolták a működést a szoftverbe: körökbe kellett rendezned az általad követett embereket. A Twitter nem kényszerít rá ilyesmire, mert anélkül is fel lehet ismerni egy kört, hogy betördelnénk egy olyan alakzatba. Tudjátok, erről írt Örkény is Az élet értelme című egypercesben.
Zárójel: mostanra megtanultam, hogy vannak emberek, akik pedig az olyan szoftvert, munkarendet, módszert szeretik, ami korlátokat állít. Ezek adnak egy szerszámkészletet, amit csak működtetni kell. Például a You Need A Budget nevű költségkövető és -tervező szoftvernek óriási rajongótábora van azért - vagy az én nézőpontomból, annak ellenére - hogy egyféleképpen lehet használni. Ezt számoljátok bele az értékítéleteimbe.
Az építész Twitter például egy olyan kör, amit megtaláltam és nagyon élvezek. Itt tett meg egy kört múlt héten a Pavillon Keller nevű épület, ami Livet-et-Gavetben található. Elvben szerepelt a Bíbor folyókban, ezt még ellenőrzöm a héten, úgyis szeretem a francia krimiket. A skandinávok előtt tudták, hogy nem feltétlenül kell kiegyensúlyozott élet a detektívnek, de nem ástak el fiatal nőket minden fészer alá. (Ellenőriztem! Ott játszódik a faluban a teljes film!)
Pavillion Keller (Fotó: Le Grenoblois 38 // CC-BY-SA)
A Pavillion Kellert egy Charles Albert Keller nevű iparmágnás építtette, akinek a falu nagy része dolgozott. A tetején lévő furcsa, kiszögellő irodából, ami alá az ember úgy odaparkolna egy Gran Turismóval, végig is látott a hitbizonányán. Csak azóta megváltozott a világ. A főút már elkerüli a városkát, a folyóra épített gátak helyett egy nagy, föld alatti erőművet terveznek, ami többet fog termelni, mint a mostani gátrendszer. Egy marad meg közülük, az is csak azért, mert ipari műemlék. A hegyek közé bújva, a völgyben pedig tovább áll a Pavillion, ami valójában a tűnt idők többszintes "irodaháza", és mára teljesen funkciótlan.
A Vernes-i vízierőmű épülete (Fotó: Édouard Hue // CC-BY-SA)
Eddig az elérzékenyülés. Sandrine Riviere francia fotós oldalán van egy tök jó blogbejegyzés és egy csomó fotó az épületről és a faluról. Franciául van, amin zsíroskenyeret és sört tudok rendelni. Esetleg megkérdezni, hogy van-e Tintinjük. Viszont a Google Translate kis hibákkal bármely nyelvre lefordítja. Igazából ezt kellene tanítani széles körben, mindenkinek. Hogy mára az automata fordító elég jó ahhoz, hogy az ember kisilabizálja, miről szól egy szöveg. Van persze egy szakadék a nyelvet beszélők és nem beszélők között, de sokkal nagyobb van a fordítóval próbálkozók és a feladattól megijedők között.
Pár szép link
Kidobni nincs kedvem, de hetek óta tolom magam előtt, úgyhogy most egy-egy mondat ajánlással jön pár anyag.
Item, a római Pantheon tetejére jó ideig vezettek túrákat, ami ugyan életveszélyes volt már akkor is, de mégis milyen menő. Ma el kell indítani az Assassin's Creed 2-t (kiegészítőstül!), hogy ugyanezt megtehessük.
Item, cikk a Prae-ben az Ilkovicsról, ami legendás pesti büfé, kisvendéglő és úgy általában huszadik századi hely volt.
Item, rág a fene hetek óta, hogy átmennék Szlovákiába Deli csokiért, ha 1, nem lenne pestis 2, nem lenne félig zárva a határ 3, (és ez a legfontosabb) nem lenne felelőtlenség feleslegesen mászkálni. De azért bennem van a mehetnék. Van viszont a világnak egy pontja, ahol ezek a határátkelések sokkal bonyolultabbak, ezek közül is az első a történelem furcsa tréfájaként létező Belgium és a szomszédja, Hollandia között fraktál módon létező Baarle-Hertog-Nassau.
Item, lehet mégse a globális éghajlatváltozás miatt fagyott be Texas, csak pechjük volt. A vonatkozó Ars Technica cikkre viszont nem tudtam időt szakítani.
Del Medico Imre-díj
Nóra - erre van a világban bolyongós hírlevele - írt, hogy a Bansky-ügyet lehet még elaborálni.
"(...)ez egy sajátosan brit történet (úgyismint Watching the British), amiben éppen a jótékonysági vonal szembeötlő.
Adaléknak a BBC Scotland új sorozatát, a Darren McGarvey’s Class Warst ajánlom, mert kiválóan világítja meg a brit társadalom pusztító maradiságát – ahogyan az újsághír is ennek illusztrációja."
Szerinte az az érdekes perspektíva, hogy mivel a föld nagy része magántulajdon, sőt gyakorta a föld és a rajta lévő épület tulajdonjoga is másé, ezért a councilnak nincs eszköze megakadályozni, hogy eladják a streetartot tartalmazó falat. A brit társadalom osztálytársadalom - írja - amit ezek a zavaros tulajdoni viszonyok konzerválnak. A lealacsonyító önkénteskedés pedig csupán a felszín, álnaivitás, amit ráadásul az épület tulajdonosa névtelenül kommunikál, mert nem nagyon akarja, hogy névről tudják, ki adott el egy darab falat rajta egy Banksy festménnyel.
"Ennek a totális ellentéte Brighton, ahol a council, landownerek és a British Telecom is támogatja a helyi street artistokat megrendelésekkel, a telefon- és elektromosládák lefestésének dekriminalizálásával, és senkinek nem jutna eszébe elszállíttatni egy murált, sőt, ha valaki más ráfest vagy fúj, elég szólni a művésznek, aki vagy restaurál vagy felfest valami teljesen újat, a köz pedig örül a színes városnak."
Neptunusz fa...fája
A különböző kreatív, a felhasználók számára alkotási lehetőséget biztosító szolgáltatásokban fontos mérőszám a TTP, azaz a time to penis. Ez az az idő, ami a szolgáltatás elindulása és az első, minden szűrőt és moderátort megkerülő módon feltűnő péniszig tart. Ez nem nagy szám. A Spore nevű, szörnynevelgetős játékban negatív értéket vett fel, mert a kölykök a lénylabor kiadása előtt rájöttek, hogyan lehet péniszszörnyet tenyészteni.
Kérdés-e ezek után, hogy mivel teszteltem a jéghegytervező webes csoda appot? Nem. Jó! Akkor inkább beszéljünk arról, ami a lényeg, hogy a jéghegynek tényleg a tíz százaléka, a hegye lóg csak ki a vízből, de nem úgy, ahogy ezt meg szokás rajzolni. Szóval nem nagy oszlopok meg I betűk úsznak a tengerben, mert azoknak nem lenne stabil a helyzetük. A jégre is csak úgy hat a gravitáció, mint bármire, ami nem Keljen Fel János. Szóval a jéghegy csúcsa többnyire egy kis pukli valami jégmezőn.
Ennyi lóg ki, még kilencszer ennyi van víz alatt (Fotó: brookpeterson // CC-BY)
Az egészre úgy bukkantam rá, hogy a tűntében is - ld. még a lenyugvó napnak is van ereje c. viagroid cucc reklámja - meg-megvillanó Boing Boing írt Megan Thompson-Munsonról, klímatudós phd-hallgatóról, akinek a hobbiprojektje az, hogy a merre mekkora a jéghegy dolgot helyre tegye az emberekben. Twitteren GlacialMeg néven fut, ott lehet és ajánlott követni. Megint egy remek példa arra, hogy régen minden jobb volt, kivéve a hobbielektronika és a tudománykommunikáció. És még tudnám sorolni. (A hobbielektronikás link alatt Zalka Ernő remek előadása van, amit a Budapest New Tech Meetupon tartott, ekkoriban szervező voltam ott, és pár képen látható vagyok mikulássapkában. Ez utóbbiról nem Ernő tehet!)
Én máshol
Magyarázkodnom kell, mert kérdeztétek. A múltkori Rakaszban a professzionális karrieres mondat vicc volt. Elvben, ha a papírt nézzük, irodalomtanár/irodalmár vagyok. Illetve pocsék nyelvész, nagyon erős alapokkal annak felfedezésére, amikor valaki olyasmit kér számon a nyelven és a beszélőkön, amire azoknak nem kell felelniük. Ilyen például a "helyesség" kérdése. Tekintve, hogy amúgy egy percet sem dolgoztam egyik szakmában sem, valójában nem vagyok se tanár, se irodalmár. Viszont amikor valahol írhatok a témáról - és az irodalom és a technológia összefüggéseiről szívesen írok - akkor fel-felmerül, hogy lett volna egy ilyen pálya is talán előttem.
Aztán van heti belterj, Karottával interjúztam, aki szintén újságíró, Rakasz-olvasó, ráadásul szintén a harci nevéről ismerik sajtószerte. (Apropó harci név, találtam egy tök jónak tűnő tanulmányt Tolkien névvel rendelkező fegyvereiről és ragadványneveiről (PDF-ben tölthető le innen.).) Majd a Kreatívban jelenik meg, csak írjam be. Embert próbáló feladat lesz, mert hosszú, ellenben élveztem. Más meg uránbányász a Mecsekben, szóval nem panaszkodok.
És hogy nagy néha legyen valami hétköznapi munka-munka is, megpróbáltam átlátni egy Forbes cikkben, hogy mibe kerül ma építkezni. Két kritérium volt adott: 100 négyzetméter és Pest megye. A saját cikkem alapján nem vágnék építkezésbe, van egy 100 millió forint alakú lyuk a költségvetésemben, viszont azt hiszem, sikerült nagyjából körbelőni, hogy mi milyen nagyságrendbe kerül és hol tudnak elúszni a költségek. Az utóbbira egyszerű a válasz: bárhol.
Ennyi a hétre.
Ádám