Rakasz #208 - nem létező drága dolgok
Sziasztok!
Meg akartam nézni a fagyott Balatont hétvégén, de lángszóró kéne, hogy kiolvasszam az autót a parkolóból. Marad az olvasás, például arról, hogy miért lett ilyen hideg hirtelen.
Na de kezdjük a kimardt részekkel, például azzal, amit ti küldtetek, én meg elrekkentettem valahová vagy két hétre.
Del Medico Imre díj
Ugorjuk azt a részt, hogy ki volt Del Medico Imre. A magyar sajtó legnagyobb levelezőjével fél évvel a halála előtt interjúzott a 24.hu-s Nagy József, annál jobban nem tudom leírni.
A heti díjazott Csaba, aki jelezte, hogy amellett, hogy az űrszemét tömege és az általa jelentett veszély között tényleg nincs összefüggés, a pisztolygolyós hasonlatom suta volt. A matek - valójában fizika - a következő: a Desert Eagle-ből kilőtt golyó sebessége eléri az 1692 kilométer per órát, de a legtöbb pisztolyból szubszonikus, azaz a hangsebességnél lassabb sebességgel halad. Ezzel szemben az űrszemét 36 ezer kilométer per órával kering. A kinetikus energiát pedig úgy számoljuk, hogy tömegszer sebesség négyzet per kettő. Szóval, ha lehet választani, hogy az űrhajónkat Hans, a Hold sötét oldalán dolgozó náci sorozza Schmeisser géppisztolyával vagy egy eldobott szovjet konzervnyitó találja el, Hansot kell választani.
Völgy
Tavaly valamikor nagy hiszti közepette elhallgatott a Slate Star Code blog, ami a Szilícium-völgybeli racionalista gondolkodás zászlóshajója volt tölgyfalevéllel és gyémántokkal ékítve. A felháborodás oka az volt, hogy a New York Times egy újságírója foglalkozni kezdett a bloggal és többek között az azt író pszichiátert is megszólaltatta és megnevezte volna. A gond? A pszichiáter álnéven írt. A tapogatózásra bedarálta a blogot, a rajongók nekimentek a NYT-nak és az újságírónak, szóval semmi váratlan nem történt. Most megjelent a cikk, ami egy meglehetősen visszafogott darab, ugyanakkor így is tele van számoma visszatetsző dolgokkal. (Igaza volt-e az újságírónak? Ehhez egy kérdést kell megválaszolni: ha valaki befolyással van a Szilícium-völgy gondolkodására publicistaként, akkor közszereplő-e?)
A sztori eleje valahol ott van, hogy definiáljuk a XXI. századi racionalizmust. Durván aköré a gondolat köré épül, hogy elég okosak vagyunk mindenre optimális választ találni, nincs megvitathatatlan kérdés - igen, ebben benne van az is, hogy a rasszizmus vitára alkalmas topiknak tartják, ha elég rúzst kentek rá -, és azok a szemét kis progresszívek, akik szerint meleg- és egyéb jogokkal is illene foglalkozni, igazán befoghatnák. A legfontosabb két elem a szólásszabadság szélsőséges értelmezése és a libertariánus megközelítés. Mindkettő rém kényelmes dolog, ha az ember az erő pozíciójában van.
Mivel nekem semmi se drága és tényleg nem kedvelem ezeket az embereket, ezért a cikkben idézett másik mondatot legalább ennyire jónak tartok:
“But this can lead to real problems. The contrarian nature of these ideas makes them appealing to people who maybe don’t think enough about the consequences.”
Scott Alexander Siskind azóta a Substacken ír kockatőkéből. Holmi 250 ezer dolláros éves fizetést emlegetnek. Egész jó biznisz, ha azt nézzük, hogy a safe spacekben hangosan nem hívő emberek safe space-ét csinálja.
Közben a rajongók épp itt sértődnek meg, amin nem lepődünk meg, kockatőkés híroldal. Azért az mókás, hogy egy kicsit beletekerve olyan megállapítások hangzanak el, amely szerint az amerikai demokrata párt európai mércével balos. Atyaisten.
Vaporware
Kemény kenyér az újságírás, van egy csomó olyan hírnek látszó tárgy - pletyka, sejtetés, úgy-tudjuk-hogy - amit jó lenne megírni, mert lehet róla tudni, hogy az embereket érdekli. Ugyanakkor nem felelős dolog megírni, mert lehet sejteni, hogy nem igaz, de a közlése valakinek az érdekeit szolgálja. Hogy konkretizáljuk, ilyen például a legtöbb Tesla hír. A cég évekkel korábban jelent be ternékeket (pl. Cybertruck, Semi, hogy a Muskhoz köthető szupermetrót fel se hozzuk), mint hogy azok valóra válnának. Ha egyáltalán valóra válnak valaha. De mivel ezeket az emberek szeretik olvasni, így a legtöbb lap megadja nekik azt a hitelességet, hogy ír róluk, mert így olvassák a lapot, ami oldalletöltéseket és ezen keresztül reklámbevételt realizál. Így már megvan a probléma ugye? Ha nekem jó, akkor írok-e olyasmiről, aminek az igazságtartalma kétes?
Egy időben a jövőbeli Apple bejelentésekről szóló bármely hírek is ebbe a kategóriába estek. Aztán elkezdtek viszonylag pontos részletek kiszivárogni, ami adtak némi megelőlegezett hitelességet a pletykáknik. Kivételt képenek a teljesen új termékkategóriák. Az Apple autót legalább 15 éve várja a sajtó. Lényegében az összes autógyárat fel lehet sorolni, mint potenciális partnert. Pont két és fél percet töltöttem guglizással, hogy egy 2007-es Volkswagen pletykát találjak, mert a Wikipédia nagyvonalúan csak 2016 utáni pletykákat sorol fel.
Koncepcióautó, semmi gond vele, amíg nem mondják rá, hogy igazi
Múlt hónapban megint volt egy környi pletyka, ami szerint az Apple a Hyundai-jal lépne partnerségre. Ami amúgy nem hülyeség, a Hyundai óriásit nőtt, határozottan vonzó autókat gyárt. A pletykának az vetett véget, hogy a Hyundai és a Kia a szabályozó hatóságnak benyújtott dokumentumokban jelezte, hogy amúgy a maguk részéről nem gyártanak autót az Apple-lel. Szép dolog az emelkedő részvényárfolyam, de még jobb, ha nem egy álhír lövi ki, ami után majd jön a korrekció.
Félreértés ne essék, az ember újságíróként dönthet úgy, hogy megírja a Cybertruckot. Vagy az Apple autót. De egy-két-öt-tíz évvel később kutya kötelessége hülyének éreznie magát, mert megvezették és ezt hagyta.
A képen látható autókból hány létezik tényleg? (Fotó: Steve Jurvetson CC-BY)
Arról pedig, hogy a cégeknek mi az érdeke, mindent elmond, hogy míg ezt a pár bekezdést beírtam a hétvégi hírlevél vázlatába, Elon Musk egy egykori ketrecharcos podkasztjában lebegő autókról beszélt. Ezt megint vagy két hétig hallgathatjuk majd.
A könyveknek megvan a maguk gyilkosa
Bocsássuk előre, hogy Roman Polanski egy szemétláda. Ebbe a vitába időről-időre belecsúszik az ember, jobb leszögezni az elején, hogy nincs az a trauma, nem Mansonék se, amitől okés lesz bedrogoztatott gyereklányokat megdugni, majd lepattanni a bírósági ítélet elől. A Robert Harris The Ghost című könyvéből készült Ghost Writer viszont remek thriller. Kérdés, hogy bárki más le tudta volna forgatni? (Igen.)
Péntek este beraktam egy Les Traducteurs című francia filmet - nyugi, kering belőle szinkronos - ami egy krimi sikerről szól, aminek a fordítóit egy bunkerbe zárja a kiadó, ki ne szivárogjon a szöveg. Azt első pár perc eszembe juttatta a valamelyik Harry Potter kötetnek azt a PDF-verzióját, amelynek egyes oldalain látszottak annak az embernek az ujjai, aki a megjelenés napjai előtt befotózta a könyvet. A vége aztán inkább a Ghost Writerbe csúszik át.
Mostanra már két könyves thrillert tudok. Hármat, ha A rózsa nevét is ide számítjuk, ami persze fél pontot ér, ahogy nem lehet ennyire leegyszerűsíteni A Foucault-inga sztoriját se. A Penumbra úr nonstop könyvesboltja pedig nem thriller, tán egy kriminyi van benne, de leginkább az sem. Ellenben könyvnek jó!
Tér
Startból gyanús, aki a civilizációból - értsd: város - való kiköltözésről kezd beszélni. És nem csak azért, mert egy részük csak Szentendréig jut és reggelente az ablakom alatt állnak a dugóban. Hanem azért is, mert fel kell ismerni, hogy milyen életkörülmények teszik lehetővé a gondolat felvetését, és mik azok, amikről az ember lemond. Kezdésként: iskoláskorú gyermek hiánya, jó egészség, autó, távmunkában végezhető munka és annyi szabadidő, hogy a fentebb említett autóval az ember elmegy ügyeket intézni, bevásárolni, tárgyalni. Ezek hiányában beleragad abba, hogy helyben nincs jó iskola, messze a legközelebbi háziorvos és a helyi bolt - ha van! - meghatározó luxusmárkája az Aro.
A Failed Architecture pár hónapja írt arról, hogy Olaszországban ismét felbukkant sztárépítészektől azt, hogy a városokból való kivonulással lehet egyszerre túlélni a vírust és megmenteni az olasz vidéket. A cikk amellett érvel, hogy a magas népsűrűség nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a városrész/település kevésbé védett a vírus terjedésével szemben, és hogy a vidék, köszöni szépen, nem akar kálimedencésedni. Azaz nem beköltöző, gyökértelen, a hellyel és a helyiekkel kapcsolatot nem ápoló lakókra van szüksége. Szerintem érdekes olvasmány, mert a városi térben ezt a jelenséget már ismerjük, dzsentrifikáció a neve. De úgy tűnik, van egy kisöccse, amit bukolikus idillel öntenek nyakon. Azt’ az ember a végén csak egy balatoni zsákfaluban köt ki, mint az egyszeri igazságügyi miniszter.
Trieszt is szabadkikötősödik
Szabadkikötős - tudjátok, oda megy parkolni a vagyon - cikkből volt már egy-kettő. Egyszerre lenyűgöző és vérlázító koncepció, nem tudok felülemelkedni a létezésén. Az a gyanúm viszont, hogy ez a Brexit utáni Nagy-Britannia szabadkikötősödését fejtegető írás eddig még nem volt a Rakaszban. Emlékeznék arra, hogy valaki egy mondatban olyan szépen megfogalmazta volna a jelenséget, mint Maria McLintock és Bex Liu. A szabadkikötőben parkoltatott áru technikailag útban van, szállítás alatt áll, nem érkezett meg a kikötőbe, hanem egy senki földjén tárolódik. Emiatt viszont nem lehet és kell után adót vagy vámot fizetni, hiszen ezek megszabásához be kell lépnie a jószágnak valamilyen ország területére.
A fentiből következik az is, hogy a szabadkikötő legalizált pénzmosás, adócsalás vagy legalább is az adó megfizetésétől való nagyvonalú eltekintés. És ezek egyike sem olyasmi, ami az egészséges magunkfajtának a lehetősgei között szerepel. Ehhez ultragazdagnak kell lenni. Lehetne még ragozni, hogy emiatt az egész ötlet ellentétes a közteherviselés eszméjével, a társadalmi szolidaritással, de hát értitek.
Én máshol
Lesz egy cikkem a Filmvilágban egyszer csak a Transmetropolitanról. Egyrészt azért, mert felkértek, másrészt meg azért, mert a hazai recepcióból nekem hiányzott eddig erősen az, hogy egy erősen erőszakközpontú műről van szó. Illetve Ellis zaklatási ügye se nagyon szokott megjelenni a magyar Transmetropolitan ajánlókban. Ez viszont még lóg a levegőben, szólok, ha megjelenik.
Legyen ennyi a hétre.
Ádám