Rakasz #205 - disznók és űrszemét
Sziasztok
Kezdjük a háztartási jellegű hírekkel: átköltöztünk. Már az előző heti levél is a Buttondownról ment ki, itt van az archívum is, a héten pedig az emailes aláírásomban is kicseréltem a linket. Hónapok kérdése és a Facebookon is átírom a linket.
A sors különös tévedéséből a Substack archívum és feliratkozás még él, mert elromlott a törlés funkciójuk. Nem, komoly, ilyen van. Levelezek velük az ügyben, azaz én küldök leveleket, ők pedig nem válaszolnak.
Ha a Substack egy Forma-1-es autó volt, akkor a mostani szolgáltatónk egy olyan rali Lada, aminek a motorteréből két perce távolították el a szerelőt, mert lassan fel kéne gurulni a rajthoz. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem.
Bingó helyett összeesküvés
Van egy dolog, amit meg kell fejtenünk. Nekünk embereknek, nekünk magyaroknak, nekünk baloldaliaknak, nekünk netezőknek. Mindenki válasszon magának egyet vagy többet. A kérdés általános.
A New York Times-ban gyakran jelennek meg profilcikkek, amikben emberarcú trumpistákat, széljobbosokat mutatnak be. Mindegyik ilyen anyag után indul egy kritikai hullám, hogy talán nem kellene normalizálni a keményen négerező kisembert. A kritika többnyire teljesen jogos. A másik fél megértésének igénye nem szoríthat háttérbe egyéb elveket. Vagy, ahogy a South Parkban volt tizenpár éve: "az árja nem járja".
A QAnon mémkirálynőről szóló profilból viszont sokkal többet lehet tanulni, mint amit a kedves, összeesküvés-hívő bolond nénik normalizálásával veszítünk. Ennek az eldöntése természetesen szerkesztői feladat. A NYT ezt szokta rosszul mérlegelni a kritikusai szerint.
Hogy mit tanulunk? Összeesküvésekben hinni ma közösségi élmény, összetartozás érzésével jár. Nem magányos bolond az ember, hanem egy társaság tagja, akik látják a fényt. Emellett van egy rejtvényfejtős része is, még ha a Q rejtvényei valójában nem is léteznek esetenként. Emellett persze ott a szektás élmény is, amiről korábban már volt szó. Ha az ilyen posztmodern kreációkat, mint a QAnon le akarjuk győzni, ki kell találni a módszereket, amivel ki lehet húzni egyesével a szektából azokat, akik ott amúgy jól érzik magukat. És ezzel párhuzamosan feltenni magunknak a kérdést, hogy mi milyen közösségeket tartunk fent, ahová emberek csatlakozhatnak. Mert ez hagyományosan balos műfaj volt, de a netes balhoz nekem sincs kedvem csapódni.
Rácsodálkozás
A Guardianben volt egy cikk, amiben Franka Potente mesél arról, milyen volt leforgatni a Lola renntet, majd rájönni, hogy kult klasszikusban szerepelt. Már ez a rész is remek. A Hevessy Iván filmklubban láttam anno a filmet, ami az egykori miskolci Avas Szállóban üzemelő Kossuth mozi kistermét jelentette. (Az épületet pár hete kapta meg a NER-közeli MCC nagyjából egy marék mogyoróért.) Szóval a film kötődik egyrészt a fiatalkoromhoz, másrészt meg talán az első olyan mozi volt, ami ügyesen játszik a "mi lett volna ha" kérdéssel.
Amire viszont nem emlékeztem, hogy Lola semmirekellő pasiját Moritz Bleibtreu alakítja, aki egy nagyon hasonló figurát játszik egy másik kedvencemben a Soul Kitchenben. Ráadásul a filmet leginkább Bleibtreu történetszála miatt szeretem. Tanulság nincs. "A labda kerek. A játék 90 percig tart. Ez tény. Minden más csak feltevés."
Határ a csillagos ég
Kétfajta dolog van a teremtett világban, feleim, az egyik, amivel lehet baszakodni, a másik, amivel nem. Középütt van még egy kis rétegnyi, amivel lehet, de nem érdemes, vagy amivel lehet, de csupán sportértéke van. Primitív felosztás persze, de több célra nagyon is alkalmas.
Ott vannak például azok a csodás sportemberek - akikről amúgy a Nagy kékség is szól - akik véges sok ideig tudják visszatartani a lélegzetvételt. Na ők a középső vékony sáv, mert hát levegőt kell venni. A fizika egy nagyobb területet játszik be, mert van baszakodható és baszhakodhatatlan területe. Az elektromágneses spektrum kihasználhatóságában annyi tuningot vetettünk már be, hogy igazán becsületünkre válik. Az egész ott kezdődött, hogy belekiabáltuk a levegőégbe a Kossuth rádiót analóg módon, aztán multiplexeltünk, kis csatornákba szorítottunk be hibajavító kódolással megfejelt adatcsomagokat és így tovább. Ezzel szemben az emberi testre ható erőket nem tudjuk kicselezni. Erről szól a forgalom lassítása is például, vagy az is, hogy ha az ember testét nagy erő éri, akkor gyűrődési zóna ide, modern autó oda, még mindig meghalhat. Ellenben - ezt valami régi Égéstérből gyűjtöttem - sokkal szebb halott lesz. Hát kösz.
Mostanában érünk el oda, hogy a különböző földkörüli pályák is becsúsznak a baszakodásmentesen nem használható kategóriába. Amíg egy Szputnyik keringett fent, addig ugye minden rendben volt, ráadásul az három hónap és 1440 földkerülés után vissza is tért a légkörbe és elégett. Most viszont fent kering egy metrikus valag szemét. Régi gyorsítófokozatok, használaton kívüli műholdak, papucs orrán pamutbojt.
Az Európai Űrügynökségnek van egy oldala arról, hogy kábé mennyi szétdobált cuccunk van fent. Tíz centinél nagyobb űrszemétből 34000 darab, egy és tíz centi közöttiből 900 ezer, és 128 millió az egy milliméter és egy centi közé eső méretből. Vagy 9200 tonna. Amivel az a gond, hogy egy viszonylag kicsi, de nagy sebességű testtel sem jó buli találkozni. Lásd még pisztoly golyó. Attól sem azért tartunk, mert olyan nagy lenne.
Lassan már az olyan, amúgy nem a világjobbításra kihegyezett lapok is arról írnak, hogy valamit csak kéne kezdeni a földközeli pályákkal, mint az Economist. Ezek azok a pályák, amiket most épp Elon Musk szór tele apró műholdakkal. Teszi mindezt azért, mert az űr használatának szabályozása nincs túlzottan kidolgozva. Kötöttek pár szerződést arról, hogy a ruszkik nem festik vörösre a holdat, cserébe az amerikaiak nem rajzolnak rá csillagokat, de így kábé ennyi. Ezért ha az amerikai szabályozó, ami eléggé laissez faire módon viszonyul történelmileg a dolgokhoz - azaz: csináld csak, csúnyán megbüntetünk, ha nagy hülyeséget követnél el - ráüti a pecsétet, mindenki más meg fűszálat rágva nézi az eget, hogy megjelent pár tízezer mikroműhold. A kérdés, mint mindig, hogy azt az eddig nem létező költséget, hogy fel kell küldeni a műholdkukásokat, ki fogja kifizetni. Ja, meg amúgy kész technológiánk sincs rá, de már fejlesztik.
Én máshol
A múlt heti Narancsban - még a standokon! - volt egy cikkem a Trum, Twitter, Facebook és szólásszabadság ügyről. Meg arról, hogy miért cinikus egy cseppet az EU kommunikációja. (Rövidbe': még legalább két év, hogy EU-s szabályozás legyen ilyen esetekre, ezért arról beszélni, hogy az állami/államszövetségi szabályozás, nos mókás. Tessenek törvényt hozni.)
Előbb-utóbb jön a Prae folyóirat Gáspár András emlékszáma, abban van egy magyar cyberpunkos anyagom. És ilyen még lesz egy februárban is!
Játsszunk már, játsszunk már
Pénteken volt a magyar kultúra napja, erre különböző csoport, szervezetek, emberek satöbbbi eltérő megünneplési ötletekkel álltak elő. Nincs a mellényzsebből előhúzható válaszom arra, hogy mi a magyar kultúrának a megünneplésre méltó teljesítménye. Nem azért, mert ez hiányozna. Szövegekben és szövegek között élek, pusztán ebből a világból ezernyi példát tudnék hozni. Köztük van teljesen saját és elbirtokolt is - Faludy Villonja magyar-e? Hogy a bús fenébe ne lenne! - kanonizált és maroknyi ember által olvasott és persze méltóságteljes és szélsőségesen profán is. (Az utóbbinak a tökéletes példája Dr. Réthy László - ld. még Lőwy Árpád - levele a pécsi kultúrmérnöki hivatalnak.)
A játék a következő: én előveszek egy olyan szöveget, ami szerintem az írott magyar kultúra csúcsteljesítménye, de a keserű életbe' nem fogják iskolai ünnepségen olvasni. Ti pedig küldtök hasonlókat. Lehet persze zene, színielőadás, felőlem akár modern tánc is, csak ahhoz végletesen nem értek. De meg fogom nézni. Ha jönnek válaszok, benne lesznek a jövőheti Rakaszban és variálunk valamit a szabályokon. Például szűkítünk fordításirodalomra, feldolgozásra vagy kártyajátékok szlengjére.
És akkor itt az én megfejtésem. Lénárd Sándor A római konyha című könyvéből, ami valahol mélyen szakácskönyv is. (Lehet, hogy ez már volt itt. Inkább duplázzunk, mint kimaradjon.)
"A római embert nem érdekli az időjárás. Ha elkapja egy kis felhőszakadás (sgrullone), behúzódik egy boltíves kapualjba, és él az alkalommal, hogy szitkozódjék egyet, ahogy dédapja tette a pápai, ő maga meg a fasiszta kormányzat idején: "Porco governo ladro!" Mármint hogy az a disznó gaz kormány az oka a pocsék időnek. Veszélytelen mondás volt ez, köztudott ugyanis, hogy az időjárás a mai napig is Szent Pétertől függ, s nem utódaitól, sem pedig azoktól a magas személyektől, akiket ezek "a gondviselés küldötteinek" neveznek olykor. S hiába volt ott a kapualjban (mert tíz ember közt már biztosan akad) egy rendőrspicli, nem tartóztathatott le senkit egy nyilvánvaló tréfa miatt. Holott az illető csak megmondta a véleményét a kormányzatról ki-ki füle hallatára."
A házi fel van adva. A linkek elfogytak. Ennyi a hétre.
Szevasztok!
Ádám