Rakasz #193
Sziasztok!
Ahogy most - csütörtök este - állunk, egy egészen más világ is lehet, mikor megkapjátok ezt a levelet. (Frissítés: megúsztuk!) Ha még működik a telefonotokon a GPS-es helymeghatározás, van világgazdaság meg ilyesmi, akkor nem jött be a legrosszabb forgatókönyv a hétre. Ha nincs, akkor a jóisten szerelmére, ne engem olvassatok, irány a legközelebbi kifosztható Praktiker és a “vikkendház”.
Egy napja láttam a neten csillagász cimborámnak, Lacinak hála, hogy ma éjszaka UTC 00:56-kor találkozhat az űrben egy használaton kívüli szovjet műhold és egy kínai gyorsítórakéta egyik elhasznált fokozata. A LeoLabs becslése szerint 12 méterre - később pontosítva: 25 méterre - húznak el egymástól. Ha sikerül nekik, minden oké. Ha ütköznek, akkor létrehozhatják a Kessler-szindróma nevű, eddig csak elméletben létező jelenséget, ami szerint két űreszköz vagy űrszemét ütközésekor újabb, kisebb adag szemetek keletkeznek, amelyek aztán sörétlövésként takarítják ki az űrt. (Magyar PDF az űrszemét égi mechanikájáról.) Nem mindent persze, csak ami hasonló pályán van. Ennek a két darab szemétnek a pályáján viszont vannak még izgalmas dolgok. Például nukleáris energiaforrással felszerelt Rorsat műholdak.
Azt talán nem kell magyarázni, hogy mennyire függünk az űrtávközléstől és az űrből gyűjtött adatoktól. Egyszer tán már volt arról is szó, hogy a pénzpiaci becslések is alapulnak olyasmire, mint hogy mekkora árnyékot vet (azaz mennyire van tele) egy-egy olajtároló. De meteorológiai előrejelzéseket vagy mezőgazdasági előrejelzéseket is nehéz lenne műholdképek nélkül csinálni.
Amit elvesztesz a révesen…
Komplex a viszonyom a Könyves Magazinnal, gyakran húzom fel magam cikkeiken, de csak jó, hogy van a lap. A Vámos Miklós interjújuk (készítette: Szeder Kata) például nem azért nehezen emészthető szöveg, mert rosszul kérdezett volna az újságíró. Az zavar, hogy van benne egy finom luddita ír. Minden személyközi kapcsolatunkat a technológia rontotta el. De inkább idézem:
Az identitás akkor veszett el, amikor a technológia fölénk kerekedett. Ameddig nem a technológia volt az úr, mint ma, és közünk volt a dolgokhoz, addig lehetett azért tudni, hogy ha a szomszéd leesik a háza tetejéről, ahol a gerendát javítgatta, akkor segíteni kell neki, mert legközelebb én fogok leesni. Ma már ezeket a munkákat szakemberre bízzuk. Vagy egy másik példa: mondjuk szeretnék veled beszélgetni. Ezt azzal kezdem, hogy írok neked egy e-mailt, és máris a technológia karmában vagyunk. Ha esetleg rossz címre küldöm, soha az életben nem fogunk összetalálkozni. De amíg át kellett fáradnom hozzád, a kerületedbe, a kávéházadba, vagy valahova, ahol te vagy, addig nagyon személyesen alakult a mi kettőnk kapcsolata, és ezzel együtt a kapcsolatunk saját magunkkal.
Naptárilag valamikor a második világháború után kezdődött ez a folyamat. A nyugati világban persze hamarabb, körülbelül akkor, amikor a televízió általános métellyé vagy vonzerővé vált. Mert attól kezdve a televízió mondta meg, hogy te szép vagy, vagy csúnya. Akkor is, ha nem szerepeltél benne. Mert szerepelt benne valaki, aki rád hasonlított, és azt mondták róla,, hogy az a szép. Így aki arra hasonlított, szép volt. Ez történt Marilyn Monroe-val is, aki a mai szépségideál szerint egy kissé vaskos, enyhén közönséges kinézetű nő volt. Persze, ha filmben látjuk, a vonzereje nagyon erős.
Illetlenül hosszú, de erre a két bekezdésre szükségünk van. Amúgy pedig fent a link, olvassátok el az egészet. Látsszon a statisztikában, hogy ilyen interjúkat készíteni kell.
Magamból tudok kiindulni. Rendszeresen csevegek egy Amerikába vetődött egyiptomi streetart művésszel, egy berlini horvát programozóval, van barátom Bolognában, Amszterdamban - vele egy élettel korábban lakótársak voltunk -, Londonban pedig többen is, köztük az a barátom is, akivel akkor beszéltünk nagyon sokat, amikor Japánban lakott épp. Szegényebb lennék nélkülük. Ezeket az ismeretségeket a technológia tette lehetővé. A fene se hívta volna interurbán Szapporót.
A technológia természetesen nem eredendően jó. A felhasználását, irányát, céljait meg kell kérdőjelezni. De nem hiszem, hogy el lehet utasítani az egészet azzal, hogy ez nem jó, mert én egy kávéházat szeretnék meg egy asztalt. Megkockáztatom, provinciálisabb az a kultúra, ami csak a fizikai közelségre épül. Na ezért húztam fel magam a Vámos interjún. (Oké, az újságíró akár vissza is kérdezhetett volna.)
“És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság”
Az ex-Berg dizájnirodás Matt Webb mostanában megint blogol. És milyen jó ez! Lehet vele vitatkozni, de legalább gondolkodik. Mostanra egy csomó ilyen ember van a radaromon, ezért gondolom, hogy a technológiai újságírás több a processzorlábak és a megapixelek számolásánál. Na de nem minden komoly Webbnél se, a héten például azt is összeszedte, hogy mik voltak az első mondatok, amik dokumentáltan az elsőként hangoztak el különböző hírközlő technológiákat használva. Az első SMS például azt írta: “boldog karácsonyt”. Elég kiábrándító, nem? Viszont a YouTube első mondata aranyat ér!
Rendben, szóval itt állunk az elefántok előtt.
A legelső YouTube videót meg is nézhetjük, még fent van az oldalon. Érdemes azt hozzátenni, hogy 2005-ben a YouTube egy kis oldal volt, amit három ex-Paypal alkalmazott - nem a PayPal-maffiaként emlegetett egykori befektetők, hanem közkatonák - alapított. A mai méretű és hatású oldallá azután nőtt, hogy 2006. őszén megvásárolta az akkor elképzelhetetlenül nagynak tűnő 1,65 milliárd dolláros áron a Google. Előbb jött az amatőr videózás, kalózban feltöltött klipek, pereskedés, lárva, báb, kifejlett rovar. Szóval a videó a YouTube cuki korszakából származik.
És ha már így belejöttünk, a lenti az első tweet.
Azt, hogy ki és mit írt először a Facebookra, nem próbálnám meg kideríteni. A Facebook eleve ellenáll mindenféle kutatási, múlt túrási kísérletnek. A régi kedves írásokat is úgy a legkönnyebb előszedni, ha az ember elrakta a linkjét. Inherensen barátságtalan hely, na.
Ír kalózok és a megszállók
Rég volt ír dal, ugye? Ezt a mulasztást pótoljuk. Van az a dal, hogy Óró, sé do bheatha ‘bhaile - ne próbálkozzatok a kiejtésével, lentebb lesz felvétel, abból el lehet lesni - amit nagyon félre lehet érteni, ha az ember csak bedobja a szövegét a Google Fordítóba. A refrénben vannak olyasmik, hogy isten hozott itthon, meg hogy jön a nyár. Viszont a teljes szöveg azért inkább a kergessük el a mocskos angolokat témára feszül fel. Akad erről remek ír nyelvészkedő komment és ír közszolgálati médiás cikk is.
A dalból ezer verzió létezik, ha nagyon keresnénk, biztos lenne rendes táncházas jellegű feldolgozás is. Sőt keressünk is, itt van például a Dublinerstől. Viszont a fenti Seo Linn változatban jobban benne van az a düh, ami ott figyel a dalban. Ha valaki békésen akarja kidobálni az angolokat, akkor meg van egy egészen reggaes lüktetésű felvétel Sinead O’Connortól.
A szöveg az 1745-ös jakobita felkelésre is utal, ami már csak azért is érdekes, mert ez a Stuart-ház utolsó kísérlete volt Skócia visszaszerzésére. De a skót üggyel az írek is szimpatizáltak. Stuart Károly Eduárd, aki a skótoknak simán csak a “csinos Károly herceg” (Bonnie Prince Charles), tanácsadói között is akadtak írek. Az Óró…-ban akad még utalás Gráinne Mhaolra is, aki a 16. században volt neves ír női kalóz és gazdag ember. És amúgy a modern szöveget a huszadik század elején írta meg Patrick Pearse ír költő - és az 1916-os húsvéti felkelés egyik vezetője, akit a felkelés leverése után ki is végeztek az angolok - rendes nacionalista szövegnek, mert nagyon jól tudta, hogy egy mozgalomnak kell induló.
Nem keverem tovább össze a dolgokat. Az íreknél lehet ilyen történelemmel súlyosan megterhelt szövegeket, szavakat találni. Még a helyi KDNP - Fianna Fáil - neve is a mitologikus időkbe visz vissza, ha jól értem.
Kispolák
Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy kell-e olyanról írni, ami már körbejárta netet. De hát ha valahol nem kell, hogy érdekeljen a hírverseny, akkor a Rakasz az. Szóval: a MA-DE dizájnstúdió megrajzolta, hogyan nézhetne ki a Fiat 126-os (lásd még kispolák) újragondolva, elektromos autóként. Röviden: jól.
Hosszan: nagyon tetszik az a trend, hogy a hot hatch, azaz pörgős, gyors, csapotthátú autó - ezekre szokta a magyar autós újságírás a méregzsák szót használni - kategória megint erőre kaphat. Klasszikusan ilyen volt a Mini Cooper, a Golf GTI, a Renault 5-ből csinált egy egészen hihetetlenül erős verziót az Alpine tuningcég. Meg persze ezeknek a kocsiknak a különböző megszerezhető verzióiból építettek fiatalok, versenyzők mindenféle variánsokat. És tudom, ez a szokásos szerelmem a mozgó szobrok iránt. De annyival érdekesebb egy kicsi, de gyors autó, mint a tank jellegű SUV-ok.
Azt meg talán nem is kell mondanom, hogy egy elektromos Skoda Rapidért megőrülnék. Már nem arra gondolok, amit most Rapidnak hív a cég, hanem a csehszlovák válaszra, a 911-es Porschéra.
Filoszok számítógéppel
A videojáték szöveg, ez alaptétel, bármit is mond a Fókusz. A lövöldözős videojáték pedig háborús szöveg. Az állítás egyszerű bizonyítását A sötétség mélyén, Apokalipszis most és Spec Ops: The Line műveknek egymás mellé állításával lehet végrehajtani. Az utóbbi kettő a Conrad regény feldolgozása és helyenként átértelmezése is. Kreatív Google használattal bőven elég írást találunk ezekről. Itt van például egy szakdolgozat.
A Wiredben a héten olvastam egy cikket a Call of Duty: Modern Warfare sorozatról, ami annak a hátterét fejtegeti. A CoD nekem nagyrészt kimaradt, vagy gépem nem volt hozzá épp vagy kedvem. Viszont ez az írás szinte meghozta a kedvem. Pedig arról szól, hogy eleve nem problémamentes az amerikai állam és az önkéntes hadserege közti viszony. A Modern Warfare egy olyan világnak a terméke, amiben az Egyesült Államok katonai szuperhatalomként egyedül maradt, a veteránokat, katonákat támogató funkcióit pedig elveszítette a hadsereg. Még így is vannak sokan, akiknek az egyetlen lehetőség a feljebb lépésre vagy szabadulásra a hadsereg. De a cikk szerint a Reagan előtti és az ő elnöksége utáni alku erősen más. (Amúgy mostanában elég sok cikk volt a hadianyagnak felhasznált majd kitoloncolt katonákról is. Na az sem szép.)
Még az is valószínűbb, hogy zombik támadják meg JFK-t, mint hogy az USA hibázna
Az írást az teszi érdekessé, hogy miközben felfejti azt a fajta ‘csak magadra számíthatsz’ és ‘a kormány át fog verni’ filozófiát, ami játék sajátja, hogy közben számon kéri a politizálást a Modern Warfare-n. Meg az egyoldalú történelemszemléletet, amiben minden mozzanatot, minden eseményt ki lehet úgy csavarni, hogy az USA ne kövessen el hibát. Egyet tippelhettek, ki vetett be vegyi anyagokat a játék szerint Vietnamban. Nyertetek.
A politika területén a videojátékok, legalább is a nagy költségvetésű darabok, hagyományosan nem túl bátrak. A jó múltkorában abból is felháborodás volt, hogy a harminc éve a nácik elleni harcról szóló Wolfenstein aktuális része szerint a nácik rossz emberek. Kellenek az ilyen elemzések.
Kína
Rossz jel, amikor egy négy éves cikknek a szerzőjéről sem találok semmit magyarul. Ning Ken, kínai íróval pedig ez a helyzet, annak ellenére, hogy kínai irodalmi díjakat kap, folyóiratot szerkeszt, nálunk meg itt dekkolnak az egyetemeken a Konfuciusz Intézetek. Azért érdekelt, mert kézen közön eljutott hozzám egy 2016-os cikkének az angol fordítása a Lithubról, amely szerint Kína leírására egy új irodalmi megközelítésre, az ultra-unrealizmusra (csaohuan) van szükség. Ken szerint az ultra-unrealizmus a kínai megfelelője a latin-amerikai mágikus-realizmusnak, ami amúgy komoly nyomot hagyott a kínai írókon. (Van kapcsolódó Quartz cikk is.)
Összetett jelenségkört ír le Ken. Egyrészt Kína elképzelhetetlenül nagy és népes hely ahhoz, hogy egy ország legyen. Sok pénzből működő nagy helyen pedig sokat lehet lopni, nagy bűnöket lehet elkövetni, a kis furcsaságok is óriásiak. De nem csak a skála más. A sebesség is, az ország olyan gyorsan fejlődik, hogy az önmagában problémákat okoz. Ezt tekinthetnénk dicsekvésnek is, de az élelmiszerbiztonsági, mérgezéses és környezetvédelmi ügyek rámutatnak arra, hogy növekedési betegség van.
Rendkívül sok minden reflektálatlan Ken cikkében. Kezdve azzal, hogy az első regényei Tibetben játszódnak, ami szerinte a romlatlan természet metaforája. Nem ez az első dolog, ami Kínáról és Tibetről eszembe jutna. Érdemes viszont elolvasni, hogyan látja belülről az országot egy ottani értelmiségi. Aztán persze végiggondolni, hogy a cikk megjelenése óta mi történt Hongkongban, az ujgurokkal, hogyan változott meg Hszi Csin-ping politikája, Kína viszonya a világhoz.
Apró linkek
A Spekulatív Zóna lelte az Al Jazeera cikkét arról, hogy az eleve csúszásban lévő új Dűne film nem is túl finoman nyugatiasít dolgokat: például Paul Atreides nem dzsihádot vezet, hanem keresztes háborút. Pedig a fremenek kultúrája a szunnita iszlámra épül. Ez még csak nem is egy különösebben új vagy formabontó ötlet.
Banyek, akinek a Meseerdője miatt kerestem kábelt az erősítő és a CD-olvasó közé, írt egy jegyzetet arról, hogy ha - leegyszerűsítő terminológia következik - a mi sajtónk nem foglalkozik az elektronikus zenei kultúrával, a kormánysajtó pedig szintén nem, akkor mégis mit kell tenni. Illetve ha a koronavírus miatt a kevés fellépési lehetőség is eltűnt, és ennek a megoldására olyan ötletek jönnek, hogy akkor csináljunk egy ingyen fellépést, akkor restellje-e magát, amikor elfogad valami minimális kormányzati segély összeget. Nem mondja ki tán ennyire direkten, de arra a kérdésre fut ki, hogy ha nem tartjuk el a művészeinket, akkor hogyan várjuk el tőlük, hogy mindenféle erkölcsi magas lovakon vonuljanak fel?
Fotók
Vikkendház - Antikvarium.hu
Ganzeer plakátjai Kairóban - Hossam el-Hamalawy // CC-BY
Fiat 126 Vision - MA-DE Studio
Skoda Rapid - na ez trükkös, a vízjel szerint copyrightos, pedig valójában Peter Olthof // CY-BY-ND
Pekingi szmog - Gabriele Battaglia CC-BY
Lenne még miről írni, de így is lassan kétflopis a heti Rakasz. Jövő héten folytatjuk.
Ádám