Rakasz #185
Sziasztok!
Rövidrakasz hét lesz, nem leszek gépnél a hétvégén, és a lényegi hírlevél írás csak hétvégén történik többnyire.
Flash, aaaah, he'll save every one of us
Van egy fixa ideám, amely szerint a digitális kultúrát nem szabad elveszni hagyni. Ezzel szembe áll persze, hogy a fiatal felnőtt koromban volt mindenkinek kamerás butatelója, amit szívás volt PC-vel szinkronizálva, ezért nincsenek rólam fotók, ahol a Fácán, Tornado, Kikötő, Jakab négyszögben váltom meg a világot egy VBK-val a kezemben. Együtt tudok élni a hiánnyal. Viszont örülök, hogy még fent van a neten a Tétova Teve Club, hogy oral history interjúkban elmesélték a Modemen egy csomó fontos internetes projekt születését. Tán még a 777sms-ről is van ott sztori, ami egy generáció alapélménye volt, ugyanúgy, ahogy a hárommásodpercezés is.
Viszont minél kevésbé “nemes”, minél hétköznapibb - azt ne mondjam plebejusabb - egy netes jelenség, annál valószínűbb, hogy eltűnik. A mindenkinek az énblogjait tartalmazó Freeblog vagy az UW tárhely úgy tűnt el a netről, mintha nem is lett volna. És ugyanilyen sors várt a Flash-játékokra is, amik pedig legalább 15 év meghatározó netes játékformái voltak. Az alaptechnológia meghaladottá vált, mobilra nem is igazán jutott át, ki fog kopni a böngészőkből. Képzeljük el bármilyen más kulturális területen, hogy 15 évnyi anyag eltűnik. Mondjuk Rihanna első albumától mostanáig pont 15 év tűnt el, ez úgy nagyjából belövi az intervallumot. Ugye, hogy elképzelhetetlen?
A Wired cikke szerint egy csapat dolgozik is a Flash játékok megmentésén. 38 ezer cím, 245 giga már letölthető, amit a Flashpoint csapat aktivistái gyűjtöttek össze. Ebben biztosan benne vannak a klasszikusok, de nem tudom például, hogy az egy Channel 4-os krimisorozathoz készült remek nyomozós Bow Street Runner - ők a Scotland Yard elődje - játék köztük van-e. Pedig egy csoda volt, nyert is egy BAFTA díjat a megjelenésének évében. Vagy a Wellcome Collection - őket már emlegettem egyszer, tudom - High Tea című, az ópiumkereskedelmet elmagyarázó játéka el lesz-e téve. Az utóbbiról fent van amúgy egy érdekes dokumentum a weben: pár hónappal a megjelenése után jelentés (PDF) készült, hogy beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. És igen! Sokkal többen játszottak vele, mint várták, akik játszottak azok megértették az ópium-ezüst-tea kereskedelmi háromszögét, és ezek ráadásul nem a tipikus múzeumlátogatók voltak. Ehhez persze profi játéktervezés kellett. A héten játszottam egyet, és még mindig ügyes a játék.
Zene
Láttátok-e azt a filmet, amiben az a nagydarab színész ketrecharcosnak áll? Ööö Here Comes The Boom a címe. Egynek vicces, plusz az elején elhangzik egy Coelho-szintű bölcsesség arról, hogy a világ értelmetlen zene nélkül. És így belegondolva, a soundtrackje egészen érdekes a filmnek.
Azt persze most raktam csak össze, hogy a gitáros csávó az a Henry Winkler, aki azt a Fonzie-t alakította, aki egyrészt a hetvenes évek legmenőbb arca volt. Másrészt meg a “jumped the shark” (magyarul tán az “igazán elrúgta a pöttyöst”) az ő egyik jelenete után vált szólássá. Nade, oda akartam eljutni, hogy mindenféle ömlesztett zenék jönnek, amik ezért vagy azért épp tetszenek. Kezdve egy kotkodácsolással kísért Özgür Baba szonggal, amit Gazs küldött. Ha van, aki elemzésre, kontextusra vagy magyarázatra vágyik, természetesen már megírták, mit énekel ez a szép török férfi a pitvarba.
Szerencsére került egy török ismerős, aki elmondta, hogy mit kell nézni. (Nem olvassa, de kösz Ahmet!) Júnusz Emre, török költő “a szúfi miszticizmus meghatározó költője” - ez a wiki mondja - versét énekli Özgür Baba. A török népköltészet jó része szúfiktól és lantos poétáktól, azaz ásikoktól származik. A Dertil Dolap is egy ilyen dal, Ahmet az ő végtelen jóságában keresett egy fordítást is hozzá.
“Én többnyire ásikokat hallgatok, akik vagy bektásik vagy alaviták. Vannak politikus dalaik, amik többnyire azon alapulnak, hogy az ottomán időkben kisebbség voltak. Az én családom is innen származik, anyám és a családja alaviták. Ezek az emberek megszenvedték az ottomán és a török köztársasági időket is, több mészárlás volt, a legutóbb 1990-ben.”
Mondja valaki, hogy nem éri meg kérdezni az interneten. Két adag számot is kaptunk. Az egyik Aşık Veysel Şatıroğlu legismertebb dala:
A másik pedig a Kardeş Türküler nevű zenekar, amely török és anatóliai népzenét játszik.
Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha valakinek a török népzene esetleg ismerősen szólna, az azért is lehet, mert hallhatott megzenésített Balassi verseket itt-ott. Balassi meg a kortársai (Rimaytól Az idő óságáról beszéltünk már?) pedig írtak verset török dallamra is. Erről, meg persze az ásikok költészetéről és a korról van egy tök jó Sudár Balázs írás. (Sudárral beszélgetés erre.) Amíg olvassátok, addig a jelenleg élő legérdekesebb szent őrültek egyike, Kátai Zoltán, el is énekli a Madzsari türkit.
Zene, de nagyon más, viszont beragadt a héten. A Loitumára - valójában Levan Polka - mindenki emlékszik, aki már tizenpár éve is felérte a számítógépasztalt, mert volt belőle egy mém. Na de ez amúgy egy telivér népdal is, amit időnként elénekelnek. A lenti Tuuletar felvételen a bal szélső énekes annyira komolyan veszi ezt, hogy csak úgy feszül a monitor kifele, mászna ki a képernyőből. Jó anyag!
Evolúciósan
Elég nagy utat járt be a neten egy, a Science-ben megjelent cikk. Magyarul is lehozták különböző lapok - értsd: a pécétuningolós Ipon és a National Geographic is - de annyira érdekes, hogy bűn lenne nem megemlíteni. Nathaniel Gabor és kutatótársainak modellje szerint van egy tök jó magyarázat arra miért zöldek a növények. Ugye, elvben nem kéne zöldnek lenniük, hiszen olyan színűnek látjuk őket, amilyen fényt nem nyelnek el. Na de hülyék lennének a zöldet nem elnyelni, ez az a hullámhossz, amin a legtöbb energiát kapnák.
Probléma: a növények szemmel láthatóan zöldek. A természet meg nem válogatós, kell legyen valami magyarázat. A modell szerint megéri lemondani a legnagyobb energiáról, mert cserébe stabilabb rendszert kapunk. Nincsenek nagy csúcsok, nincsenek nagy mélységek. A stabilabban működő rendszert jobb üzemeltetni. Nem feltétlenül jó analógia, de magamnak azzal magyaráztam, hogy az atomerőmű - energetikai szempontból - azért jó, mert folyamatosan adja azt X gigawattot, amire tervezték. Az ingadozó igényt a villamos rendszer kiszolgálja máshogy - vesz áramot, teljesítményt növel valami gyorsan szabályozható (pl. gáz) erőművel. A zöld fény esetünkben a kiszámíthatatlanabb megújuló. Na de messze kanyarodtunk, és egyikhez sem értek, inkább olvassátok el a cikket.
Ennyi a hétre. Megyek aludni, hétvégén kirándulok, meg megpróbálok mókust kergető gyereket fotózni. Vagy valami.
Ádám