Drága Olvasó!
Úgy csinálok néha, mintha elviccelném, ezzel együtt könnyedén venném az alapvetően undorító dolgokat, gondolok itt elsősorban az úgynevezett "sajtó" irányából érkező inputra. Így tettem például a "baloldal szívatja a hibrideseket glossza" esetében (MU #10), érzékeltetve azért (remélem egyértelműen), hogy mennyire megvetem, vagyis inkább szánom az írás szerzőjét. Mostanra a szánakozásom tényleg valódi megvetésbe fordult, olvasva legújabb, "Színtévesztés" című valamijét, amiben hat darab mondaton keresztül levezeti, hogy a sztrájkoló pedagógusok komcsik, a pedagógussztrájk pedig ha nem is az ördög, de mindenképpen a Sátán Egyesült Baloldali Összeborulásának (na jó, akkor mégis az ördög) kreálmánya, hiszen kék szalag(!) és hát MZP is kék szalag (sőt, kék füzet is, teszem hozzá én). A helyzet az, hogy a Magyar Nemzet "leleplező cikkén" (aminek a címe "Lebukott a PDSZ és a PSZ" és amit most nem fogok belinkelni, mert átverős oldalakat nem illik linkelni), szóval azon az egy szem cikken kívül soha nem kaptunk semmi bizonyítékot arra, hogy bárki is kék szalag viselésére szólította volna fel a pedagógusokat. A cikkben szerepel egy dokumentum fényképe, amely dokumentumon sem tisztességes dátum, sem aláírás, sem pecsét nem található, vagyis nagyjából három perc lenne előállítani egy ugyanilyet, aminek 6.5 pontja az lenne, hogy "Célszerű, ha a sztrájkban részt vevők emberáldozatot mutatnak be Soros György tiszteletére", majd kinyomtatni és visszafotózni azt.
Pláne, hogy a 6. pont egyébként az ellátandó intézményi feladatokról szól, tehát még logikailag sem illik oda a kék szalag.
Abban a valóságban, ahol én élek, a sztrájk képeit végignézve a Facebookon egy fia kék szalagot nem látni, sem emberen, sem plüssmedvén. Van viszont kockás ing dögivel, mindenféle színben (igen, kékben is), ami 2016 óta a tanárok protest-szimbóluma. Szintén az én valóságomban történt, hogy ezt a kék szalagos marhaságot soha senki más sem bizonyította, minden további sajtótermék a MN írására hivatkozott, a PSZ és a PDSZ pedig többször is cáfolta, legutoljára éppen a sztrájk előtti napon. Ennek ellenére CSA (a monogram és az impesszum alapján valószínűleg Csákó Attila főszerkesztőről beszélünk) rendkívül fontosnak érezte, hogy a lehető legszervilisebb módon, pont a sztrájk kezdetére időzítve megpróbáljon belerúgni azokba az emberekbe, akik teszem azt az ő kölykét meg az én kölykömet is naponta tanítják, oktatják, nevelik. Meg persze a Sátán Egyesült Baloldali Összeborulásába. Gyanítom a cél az utóbbiba történő belerúgás volt, az előbbiek csak az apropót adták.
Nyilván a véleménnyel semmi probléma nincsen. Nekem is van, hangot is adok neki. A probléma mindig ott kezdődik, amikor valaki a véleményét (és hatalmát, befolyását, pozícióját) arra kezdi használni, hogy egyértelműen politikai megrendelésre gátlások nélkül hangulatot keltsen, uszítson, sározzon.
Ne haragudj a hosszú felvezetésért — de olyan emberként, aki maga is tart egy tanári diplomát a fiókban; akinek számtalan pedagógus ismerőse van, óvoda- és iskolapedagógusok egyaránt; akinek magának is van gyereke, egyszerűen képtelen voltam ezen szó nélkül átlépni.
Hupszika.
Gyönyörű átkötés az előbb már meghivatkozott előző "glosszára": olvasó dobta be a linket a postaládámba "balos város" kísérőszöveggel. A Vezess.hu-n jött le, hogy Miskolcon is tervezik az ingyenes parkolásra jogosult gépjárművek körének szűkítését:
“A parkolási rendeletünk módosítására vonatkozó rendelettervezet már elkészült”
- mondta a polgármesteri hivatal, már csak a startpisztoly eldörrenésére várnak, hiszen a kisgyermekes bérlet és a hatvan perces jegy kapcsán már megénekelt (MU #9) okokból kifolyólag (emlékeztetőül: "Orbán Viktor, s.k.") a veszélyhelyzet visszavonásáig nem léphet hatályba a módosított rendelet (pontosabban: nem módosítható a jelenlegi). A változtatás lényege, hogy hamarosan a hibrid üzemű személygépjárművek nem parkolhatnak ingyenesen a város kezelésében lévő parkolókban, ez a kiváltság kizárólag a tisztán elektromos hajtású gépjárműveké lesz.
A már említett (első) glosszához (melynek a címe "Zöld rendszám? Csak dísznek" volt és nem linkelem be újra) pedig ez az egész úgy kapcsolódik, hogy - akkor nem lőttem le a poént, most megteszem - akkor CSA megkérdőjelezhetetlen logikával levezette: Pécsen és Szombathelyen ugyanez a szörnyűség azért következhet be, mert "mindkettőnek baloldali vezetése van". A sugallt üzenet pedig nyilvánvalóan az volt, hogy "felkészül: Miskolc", hiszen tudod, itt is baloldali a vezetés, még akkor is, ha nem teljesen, szóval... és itt CSA fejben bizonyára összekacsintott a nyájas BOON-olvasóval.
Egyébként szinte teljes magabiztossággal merem állítani, hogy ennek az egésznek az ég világon semmi köze nincs a regnáló városvezetés színéhez vagy oldalához, dehát ismerjük már CSA-t, mindenről az jut eszébe, valószínűleg most is egy asztal vagy takaró alatt retteg, hiszen már nyakunkon a vörösök. Vagy valami ilyesmi. Annál több köze van a döntésnek (szerintem) az ésszerűséghez. Mert hát nézzük meg, hogy mi szükséges Magyarországon ahhoz, hogy az autónk zöld rendszámot kapjon (és ezáltal - most még - ingyen parkolhasson Miskolcon).
Vegyük elő például az Alapjárat vagy a Villanyautósok cikkét. Mindkettő szépen körüljárja a témát, de a zanza: Magyarországon jelenleg zöld rendszámot kaphatnak
a tisztán elektromos hajtású gépkocsik,
a külső töltésű (plug-in) hibrid elektromos gépkocsik, amelyek egy töltéssel minimum 25 kilométert tudnak megtenni tisztán elektromos üzemben, és
a növelt hatótávolságú hibrid elektromos gépkocsik, amelyek egy töltéssel minimum 50 kilométert tudnak megtenni tisztán elektromos üzemben.
A fentiek praktikusan az 5E, 5P és 5N környezetvédelmi osztályba besorolt gépkocsikat jelentik. Olvasóm, R., aki egy 5E osztályba besorolt Nissan Leafet hajt, biztosan hörög, hogy ez így pongyola, de mentségemre szóljon, hogy én nem eszek, fekszek, alszok és kelek elektronyos autókkal. A lényeg a lényeg: a fenti kategóriák zöld rendszámot kaphatnak. Ezzel együtt pedig jogosulttá válnak arra, hogy ingyen parkoljanak egy valag helyen. Merthogy ugye társadalmunk ezzel honorálja, hogy ők (tudniillik a "zöldrendszámosok") helyettünk is mentik a bolygót (tőlünk).
És itt érdemes megsimizni az igazi villanyautósok buksiját, átérezni az igazságtalanságot és a fájdalmukat, valamint elővenni a G7 cikkét.
Mert hát őszintén: hogy a búbánatba kaphat zöld rendszámot (és kerülhet ezzel egy kalapba egy Leaffel és egy Priusszal) egy 456 lóerős, 3.0-s V6-os benzinmotorral szerelt, 100 millió+ forintba kerülő luxusterepjáró, ami elmegy ugyan 20-40 kilométert egy töltéssel tisztán elektromos üzemben, de azután elkezd 270 gramm szén-dioxidot pufogni minden kilométeren? Összehasonlításul: az új személygépkocsik általános szén-dioxid kibocsátása 172 g/km volt — 2000-ben! Valami itt nem tűnik igazságosnak. És nem kívánok senkinek a zsebében turkálni, tegyük félre az ösztönös reakciót, miszerint "embereknek van pénzük ilyen autóra, de a parkolásért fizetni már sóherek". Nem süllyedünk idáig.
Nem erre gondolok. Arra gondolok, hogy a gyártói statisztika ügyes csűrése és csavarása folytán olyan gépjárműveket "honorálunk" zöld rendszámmal (és ebből adódóan ingyenes parkolással), amelyek - mihelyt félretesszük a gyártók statisztikáit és az általuk kiállított típusbizonyítványt - a mindennapos használat során több szennyet pufognak ki, mint két-három tízéves autó. A helyzet az, hogy a "zöld rendszám = ingyenes parkolás" egy teljesen valid dolog lenne például ösztönzés, vagy honorálás gyanánt — ha a zöld rendszámot ténylegesen azok a járművek kapnák csak meg, amelyek valóban rászolgáltak.
Ráadásul ez még mindig csak a felszín kapargatása. Miskolc problémáját (szigorúan parkolási szempontból nézve) nem "a zöld rendszámos autók parkolása" jelenti, hanem maga "a parkolás". Rengeteg autó, vadnyugati állapotok, a belváros tehermentesítésének és a fenntarthatóbb közlekedési módozatok ösztönzésének hiánya — mindezek összessége teszi Miskolcot egy hatalmas, összefüggő parkolóvá. A zöld rendszám egy nagyon apró szelete csak a város parkolási problémájának. Olyannyira, hogy a miskolci parkolási helyzet önmagában megérne egy jó hosszú levelet (amire egyébként is sort szeretnék valamikor keríteni).
Egyszóval a tervben lévő parkolási rendeletmódosítás messze nem "a komcsik ármánya", vagy "a turisták kizsigerelése". Sokkal inkább végre egy - mégha oly kicsi is - lépés a helyes irányba.
Négy kipufogó, a valóságban 15-20 kilométer tisztán elektromos hatótáv, 416 lóerő, három literes benzinmotor — zöld rendszám. Nyilván. A kép forrása a Totalcar használttesztje.
Mielőtt belemásznánk ebbe a témába, két dolgot mindenféleképpen szeretnék elmondani. Van egy (ha úgy tetszik) vállalásom és egy közszolgálati közleményem.
Büszke vagyok arra, hogy nem kötődök egyetlen politikushoz, párthoz vagy politikai szervezethez sem. Ezen a jövőben sem tervezek változtatni. A MU-ban közölt véleményem a sajátom és egyetlen szempontnak feleltetem csak meg: a város és a benne élő emberek érdekeinek. Habár a kampány hivatalosan csak február 12-én kezdődik majd el, a sajtóban és a közéletben már vagy egy hónapja domináns téma a közelgő választás. A korábbi tapasztalatok alapján ez még közel sem a vége, ahogy közeledik az április, egyre töményebben kapjuk majd az arcunkba a korteskedést. Mivel a kampány ennyire ledominál gyakorlatilag minden mást, elkerülhetetlen, hogy a MU is foglalkozzon a dologgal. Hiszen az elkövetkező hónapokban ez lesz az, amiben élni fogunk. Ennek ellenére a MU egyetlen jelölt mellett vagy ellen sem fog kampányolni. Sem nyíltan, sem burkoltan. Az egyes politikusok egyes kijelentéseit egyetlen szempontból veszem majd szemügyre: mit jelente(né)nek a városnak, a miskolciaknak.
Hogy kire szavazol majd, az a te magánügyed. Tiszteletben tartom a döntésedet, a meggyőződésedet, a véleményedet — függetlenül attól, hogy egybevág-e az enyémmel, vagy sem.
Egy ideális országban ez magától értetődő dolog és felesleges billentyűcsapkodás egyáltalán leírni. Ugyanakkor azt érzem, hogy az ország messze áll az "ideálistól" és igenis szükséges ezt teljesen egyértelművé tenni. Ennyit a vállalásról.
A közszolgálati közlemény: a héten megérkezett a postaládámba (ahogy gondolom a tiédbe is) a választási értesítő és szeretném felhívni a figyelmedet a második oldal utolsó pontjára. A pont a szemályes adatok kiadásának tilalmára vonatkozik. Az ideális országról tett kijelentésemre jól rímel, hogy Magyarországon nem a választópolgárnak kell engedélyeznie, hogy a Választási Iroda kiadhassa az adatait a pártoknak, hanem ez a default és a polgárnak kell kérelmet benyújtania, hogy az adatai ne kerüljenek a pártokhoz. Sajnos az értesítőben rendelkezésre álló helyet nagyrészt felzabálja a nemváltós népszavazás kérdéseinek tételes felsorolása, így az már nem fért rá a papírra, hogy a polgár ezt hogyan teheti meg.
Ha rendelkezel Ügyfélkapu-azonosítóval, akkor
nyisd meg a valasztas.hu/kerelmek-magyarorszagi-lakcimmel-rendelkezoknek oldalt és görgess le a legaljáig. Ott megtalálod a "Személyes adatok kiadásának tiltása" pontot (alulról a harmadik félkövér).
Itt kattints a "Kérelem benyújtása online" linkre.
Be kell lépned Ügyfélkapuval, majd kitölteni egy jó hosszú, többször lapozós űrlapot.
Ne ijedj meg, lesznek abszolút nem releváns szakaszok (fogyatékossággal élők szavazására vonatkozó kérelmek, felvétel a nemzetiségi névjegyzékbe stb.). Ezeket hagyd üresen, ne jelölj semmit, csak lapozz.
Egy ponton eljutsz a releváns tartalomig: itt kell két jelölőnégyzetet bepipálnod, amivel megtiltod a személyes adataid átadását. A harmadikat ne piszkáld, az a tiltás visszavonására vonatkozik.
Az űrlap végén be kell jelölnöd, hogy hogyan értesítsenek a döntésről (érted: elbírálják, hogy rendelkezhetsz-e az adataiddal). Célszerű az emailt választani, de még ne dőlj hátra. Az űrlap ugyanis tipikus magyar állami informatikai fejlesztés. Az email-címedet kétszer kell megadnod egymás után ("add meg", majd "erősítsd meg"). A második mező hibás: amint kikattintasz belőle, az email-címed CSUPA NAGYBETŰSRE változik, az első mezőben ez azonban nem történik meg. Ennek az lesz a következménye, hogy a rendszer közli, hogy a két email-cím nem egyezik és nem enged továbblépni. Úgy tudod "meghekkelni", hogy már az első mezőbe is CAPS LOCK-kal írod be a címedet. Így már továbbenged.
A kérvényed egyébként nem az NVI-hez (Nemzeti Választási Iroda) fut be, hanem a HVI-hez (Helyi Választási Iroda). Hatvankét perc alatt megküldték a választ emailben, hogy döntésükkel "kérelmemnek helyt adnak" és továbbítják az illetékes kormányhivatalnak. Egyszóval ha túléled az űrlapot, onnantól már flottul megy a dolog.
Ha nem rendelkezel Ügyfélkapuval, akkor
nyisd meg a valasztas.hu/kerelmek-magyarorszagi-lakcimmel-rendelkezoknek oldalt és görgess le a legaljáig. Ott megtalálod a "Személyes adatok kiadásának tiltása" pontot (alulról a harmadik félkövér).
Itt kattints a "Kérelem benyújtása papír alapon (személyesen vagy postán)" linkre.
A megnyíló dokumentumot géppel is ki tudod tölteni: töltsd ki az első szakaszt a személyes adataiddal.
A "Nemzeti névjegyzékkel kapcsolatos kérelem" és a "Fogyatékossággal élő választópolgár segítése" szakaszokat ugord át (nyilván csak akkor, ha nem relevánsak számodra).
A "G" és a "H" sorok előtti jelölőnégyzetet kattintsd be. A szakasz "T" sorát ne piszkáld, az a tiltás visszavonására vonatkozik.
Az utolsó szakaszt töltsd ki értelemszerűen annak megfelelően, hogy hogyan szeretnél értesítést kapni a döntésről. Keltezd, nyomtasd ki, írd alá kék tollal.
Lezárt borítékban feladhatod postán vagy leadhatod személyesen: Helyi Választási Iroda, Miskolc — 3525 Miskolc, Városház tér 8. Ha nem miskolci vagy, a lakóhelyednek megfelelő helyi választási irodát itt tudod lekeresni: valasztas.hu/elerhetosegek.
Nem azért játszottam ezt végig (és gépeltem be neked), mert van valami különös, perverz vonzalmam a bürokratikus kreténségek iránt. Ellenben szilárdan hiszek abban, hogy a személyes adataid a tieid és csak te rendelkezhetsz velük (a törvényi kötelezettségeken túlmenően persze). Ennek megfelelően azt érzem, hogy amikor ahelyett, hogy neked kellene explicit módon hozzájárulnod az adataid kiadásához a pártok részére (emlékeztetőül: a Gődény-féle hülyéknek is van pártjuk, például), neked kell megtiltanod ezt, akkor ez a rendszer szembemegy a forgalom kívánatos irányával. Egyszóval az a minimum, hogy megmutatom, hogyan tudod az első lehajtón biztonságosan elhagyni az autópályát.
A héten kiállt közösen sajtótájékoztatni Varga és Szilágyi, az összeborult ellenzék Borsod 1-es és 2-es jelöltje (vigyázat, hülye címadás). Az üzenet nyilván az volt, hogy eljöve a Kánaán, de csak ha ők megválasztódnak (nyilván). Fura összemosódása volt egyébként ez a "városvezetésnek" és az "országgyűlési képviselőségnek", aminek a kibogozását az sem segítette, hogy
Szilágyi ugye most önkormányzati képviselő, de wannabe országgyűlési képviselő és hogy
a mondandójuk alapján a választókerületük mintha megállni látszana a zsolcai körforgónál, a kistokaji elágazásnál, Lillafürednél stb.
Mindegy, tegyük ezt most félre és hagyjuk, hogy az arnótiak és a radostyániak legyenek a választókerületek fura értelmezése miatt megsértődve (jogosan). Nézzük meg viszont röviden, hogy miket is lengettek be az aspiránsok. Természetesen leígérték a csillagot is az égről (ez a kampány lényege — sajnos), hiszen szegény ember az, aki még ígérni sem tud. Végigfutva az elmondottakon, négy kategórába soroltam fejben az elhangzottakat:
oké: van értelme;
nem is értem: olyan "fejlesztések", amik a sztended ügymenet része kellene, hogy legyenek, nem pedig "fú, de milyen fejlesztések";
lesz értelmük, de csak hosszú távon: projektek, amik papíron jól mutatnak, de a gyakorlatban (egyelőre) keveset tesznek hozzá a dolgokhoz; és
totális elmebaj: minek? miért?
Az első, "oké" kategóriába tartoznak az olyan fejlesztések, mint a népkerti futókör (amihez nem sok köze van ennek a kettő darab embernek), az útfelújítások, a helyi startupok felkarolása és támogatása (vajon olvasta valamelyikük a Makers-t, vagy csak megtanulta kimondani, hogy... brrrr... "maker hely"), vagy a városrészi központok létrehozása és/vagy rendbetétele. Ezek nagyrészt teljesen oké dolgok, szükség van rájuk és kellemesek lesznek, ha egyszer elkészülnek. A városrészi központokról és a futókörről már én is írtam korábban (MU #10 és MU #14, ebben a sorrendben).
A második, azaz a "nem is értem" kategóriába olyan dolgok hullottak bele, mint az óvodák és bölcsödék felújítása és korszerűsítése, az orvosi rendelők rendbetétele, a szociális bérlakások, könyvtárak felújítása, a csapadékvíz-elvezető rendszerek megépítése és rendbehozatala. Ezeknek a dolgoknak eleve a normális ügymenet részének kellene lenniük. Lehet, hogy Detroit valamelyik elnéptelenedett külvárosában kampányértéke van, hogy a jelölt azt ígéri, hogy "nem fognak megfagyni a gyerekeitek az óvodában, nem rázza meg majd őket az áram", esetleg hogy "emberhez méltó körülmények között kapsz háziorvosi ellátást", vagy hogy "nem önti el a házadat a csapadékvíz", de a helyzet az, hogy most tényleg nem Detroit külvárosáról beszélünk. A Kazinczy utcai rendelő például a belváros legkellősebb közepe, ahogy a Heim Pál Bölcsőde sem a jóisten háta mögött van, hanem a Szentpéteri kapu közepén. Ugyanígy a járható utak egy város közlekedési infrastruktúrájának alapvető részei. A város működőképessége, a gyerekeink egészsége és biztonsága, az emberhez méltó körülmények az egészségügyi alapellátásban (is), a lakhatás: ezeknek a dolgoknak eleve rendelkezésre kellene állniuk és jól mutatja, mennyire kitekeredett ország ez, ha alapvető dolgok felelmlegetése már eladhatóvá tesz politikusokat.
Nagyvárosi orvosi rendelő a huszonegyedik században. Fotó: Farkas Zsolt, Google Maps.
Mi a helyzet azokkal a dolgokkal, amiknek egyébként lesz értelmük, de majd csak hosszú távon? Erre a legjobb példa a két említett kerékpárút: az egyik a Mályi felől érkező (és most kb. a semmibe vezető) kerékpárút bevezetése Miskolcig, a másik pedig az a kerékpárút, amit a madarasteszkós körforgótól akarnak kifelé vinni Zsolcára. Ezek a szakaszok - bár kívánatosak - igazából még mindig messze vannak attól, hogy komfortos és hatékony kerékpáros közlekedést tegyenek lehetővé (például) Zsolca és Miskolc belvárosa, vagy Mályi és Miskolc belvárosa között. A Zsolcáról érkezők azzal fognak szembesülni, hogy egyszer csak elfogy alóluk a kerékpárút (sajnos a "továbbépítés lehetőségén" nem lehet kerékpározni), míg a Mályi felől érkezők választhatnak, hogy Szirma, vagy Görömböly (esetleg onnan offroad Tapolca) felé szeretnének-e kerülni a belváros felé. A két beruházásnak természetesen akkor lenne ebben a szent szúrásban is értelme, ha azok biztosítanák a kerülőktől és életveszélytől mentes továbbhaladást is a belváros felé. Mindkét kerékpárút majd a következő pályázati ciklusban érik meg igazán, amikor a hiányzó kapcsolatok is meg tudnak épülni. Remélhetőleg.
És hát itt van a totális elmebaj kalapja, amelybe olyan "fejlesztések" kerültek bele, mint a Dayka meghosszabbítása vagy a Meggyesalja három sávossá bővítése. Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy ezek a beruházások csökkentik majd a dugókat, természetesen mindennel szembemennek, amit a "fenntartható város" jelent. Ezek a "fejlesztésnek" csúfolt dolgok csak arra lesznek jók, hogy megmérgezzék a környéken lakók életét, még tovább fokozzák a belváros amúgy is hatalmas személygépkocsi- és környezeti terhelését és még könnyebbé tegyék az autóval történő beközlekedést olyan helyekre, ahol kevés kivételtől eltekintve egyébként semmi keresnivalójuk nem lenne az autóknak. Természetesen (a korábbi ciklusban) elnyert forrás van a beruházásra, természetesen vissza kellene fizetni az egészet (beleértve a tervezésre már elköltött összeget is) ha nem valósulna meg — így természetesen senki nem meri kimondani, hogy ez baromság és nem csináljuk meg.
Pláne Varga nem fogja ezt így nyilvánosan kimondani, lévén a fickónak hosszú előélete van az autós közlekedés priorizálása terén. Az EzaLényeg nevű szörnyű-szörnyű propagandaoldal szerint legutóbb éppen a múlt héten nyilvánult meg és ígért még több és még szélesebb utat a diósgyőrieknek például a belváros eléréséhez. Annak ellenére, hogy a (szintén általa kampány-szorgalmazott) lokális városközpontok fejlesztésének pont az lenne a lényege, hogy mérsékelje a belvárosba irányuló ügyintézési és bevásárlási célú forgalmat. És ahelyett, hogy Diósgyőr elérhetőségét a már rendelkezésre álló sokmilliárdos villamosvonalon járó szerelvények sűrítésében, dedikált buszsávok kialakításában (ezáltal a közösségi közlekedés versenyképességének javításában), esetleg a kerékpáros kapcsolat fejlesztésében gondolkodna. A kiliániak, a bulgárföldiek, az újdiósgyőriek, a Győri kapuban, a Vologdán vagy a belvárosban élők minden bizonnyal szintén nagyon fognak örülni a fejlesztésnek, hiszen alig várják, hogy még több diósgyőri-majláthi lakos autózzon keresztül szeretett városrészeiken. Az Andor utca lakói is milyen boldogok, nem igaz? Az a helyzet, hogy Varga nagyon-nagyon régen egybites gondolkodást képes felmutatni ebben a témában: több parkoló, hómentesített és síktalanított parkoló, hóhelyzetben ingyenes parkoló, több út, szélesebb út. Gyakorlatilag megcsúfolásaként mindannak, amit a 21. századi, fenntartható város, vagy az előszeretettel pufogtatott (és mára leginkább gúnyosan használt) "green city" kifejezés jelent.
Nem lettem meggyőzve. Az "oké" kalapban nagyon kevés dolog van, legalábbis azoknak a dolgoknak a számához képest, amikről egy kis utánagondolással megállapíthatjuk, hogy nem jók, nem így jók, feleslegesek — vagy éppen ellenkezően: alapvetőek. Annak pedig, hogy alapvető dolgokat "fejlesztésekként" tudunk eladni és potenciálisan választás nyerhető velük, nagyon rossz üzenete van társadalmunk egészére nézve.
Ellenben a kampány hivatalosan még el sem kezdődött, ez tehát pusztán a "nulladik fejezet" volt. Rendeteg idő van még dolgokat (nagyokat, jókat, meredekeket) mondani. Mindkét oldalon. Szóval biztonsági öveket kérjük becsatolni.
A legközelebbig,
Ádám