MU, perecesi séták, burkolataink állapota, kacsalábon forgó tiszti lakóház és a lesajnált megye

Drága Olvasó!

A hét keserédes híre, hogy találtam miskolci podcastot. Teljesen leegyszerűsítve a véleményemet úgy tudnám megfogalmazni, hogy

• jó ötlet,

• botrányos minőség,

• kissé etikátlan branding.

A podcast neve "Séták Miskolc utcáin", formátumát tekintve három ember beszélget. A három ember a "Miskolc utcáin" blog stábja, a branding pedig "MU podcast". Ismerős? Nem véletlenül. Nyilván nem lesznek álmatlan éjszakáim, nem bejegyzett védjegyről beszélünk, de azért 2020 őszétől jó sok időt, energiát meg pénzt toltam a Miskolc Unpluggedba (amit a kezdetek kezdetétől MU-nak és μ-nek brandeltem), így bocsánatos bűnnek tartom, hogy kicsit a saját kölkömnek érzem. Ennyit a sopánkodásról.

A podcast egyébként csak a YouTube-on érhető el, szóval számomra sajnos lábon lőtte magát (gyaloglás, utazás közben hallgatok podcastot telefonról, YT Premiumom nincs, szóval buktam). Fülhallgatón egész egyszerűen képtelen voltam végighallgatni, annyira rettenetes a minősége (képzelj el egy enyhén félrehangolt Sokol rádiót, ami a pincéből szól) és ez már-már hitbéli kérdés, hogy kinek mennyire üt agyon egy amúgy érdekes podcastot a fogyaszthatatlan formátum és/vagy minőség.

Nekem sajnos nagyon. Nem állítom, hogy nem fogok vele még egy-két kísérletet tenni, de ha így marad, bármennyire is szeretném, nem fogom hallgatni.

Milyen hely Pereces?

Számomra teljesen elképesztő, hogy vannak (egyébként tősgyökeres miskolci) ismerőseim, akik még soha nem jártak Perecesen. Első döbbenetemet lerázva persze felteszem az egyetlen releváns kérdést: miért? A válaszok általában két szálra fűzhetők fel:

1. Minek (úgy is mint: "nincs ott semmi", "kint van a jóisten háta mögött", "nem ismerek ott senkit és semmit")?

2. Pereces veszélyes (lásd még: "sok a cigány", "olyan, mint Lyukó", "putri az egész").

Az első szálban van némi igazság, a másodikban meg egyébként szinte semmi, legalábbis semmivel nem több, mint a város nagyjából bármelyik részén. Nyilván nem a cigányozásba szeretnék beszállni, ez a fajta etnikai alapon történő mutogatósdi teljességgel hidegen hagy, sőt, őszintén szólva aljasságnak tartom.

Viszont. Jelent meg hír, hogy a Perecesi Közösségi Házban (az én ifjonti éveimben és számomra ezért azóta is: "a könyvtár") volt szakmai fórum (és/vagy: kampányrendezvény), amelynek témája "Pereces, Lyukóvölgy és Diósgyőr közbiztonsága" volt. Valószínűleg csak véletlen egybeesés, hogy eleddig (értsd: a kampányidőszak kezdetéig) a lőtéri kutyát nem foglalkoztatták ezek a dolgok annyira, hogy (sajtónyilvános) szakmai fórumot tartsanak róla a rendőrség, a rendészség, a polgárőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédőség, az önkormányzati bizottság meg a politikusság részvételével. Ami a lényeg: megtörtént és kicsit szerintem félre is ment, de azért nem teljesen.

Az egykori Debreczeni Márton Szakképző Iskola üresen álló épülete Pereces legtetején, a Debreczeni Márton téren

Ahogy már néhányszor meséltem, úgy 7-8 éves koromig éltem Perecesen, meg aztán felnőtt fejjel is néhány évig. Szerintem nincs olyan része ennek a városnak, ami közelebb állna hozzám, mint Pereces (annak ellenére, hogy például Görömbölyön sokkal több ideig éltem). Ismerem minden egyes utcáját, tudom, hogy milyen, hogy miért olyan, amilyen, tudom, hogy kik élnek ott — és még fontosabb, hogy emlékszem rá, hogy milyen volt és látom a kontrasztot is azzal, hogy most mi a helyzet.

"Pereces vonatkozásában szerencsére nem kell kiemelkedő és nagy súlyú problémáról számot adnunk, mégis vannak olyan kisebb jogsértések, melyek igénylik a preventív rendészeti jelenlétet. Az egyik leghatékonyabb bűnmegelőzési tevékenység az egyenruhás jelenlét"

- mondta el a fórumon a fő-főrendész, amihez hozzáteszem, hogy két lábon járó rendészt időtlen idők óta nem láttam például a felsővégen, néha körbemegy egy Duster, szemben például a rendőrökkel, akik előszeretettel ki is szállnak a járműből (amikor elsétálnak a flakonnal és a marmonkannával a Vilmáig). Van egyébként rendészeti alközpont (vagy mi neki a neve) Perecesen: a már megénekelt piros téglás valaha volt általános iskola udvarának a sarkában, de néhány éve, amikor éjszaka beindult az iskola riasztója, a szemben lakó V-nek Pakuszát kellett végül felhívnia, hogy "most már csinálj ezzel a szarral valamit", ahogy a srácot ismerem, pont így. Annak az iskolának a riasztójáról beszélünk, aminek az udvarán a rendészeti alközpont áll. De való igaz: krúzolni láttam már rendőrt is, rendészt is.

A perecesi Debreczeni Márton tér. Ebben a zúzottköves utcában tanultam meg bicajozni, a balra látható házban, a 26 szám alatt éltünk

De Pereces gondjait nem az egyenruha és a krúzolás fogja megoldani. És ezt a résztvevők közül legalább egy helyesen ismerte fel, még akkor is, ha konkrétumot nem tudott tenni mellé.

"[N]em feltétlenül csak rendészeti megoldásokban kell gondolkodni, a komplex problémákat ugyanis szociális és oktatási eszközökkel is kezelni szükséges."

Ezt Szilágyi Szabolcs mondta, érdekes módon a két jelen lévő országgyűlési képviselőjelölt közül az, akinek a (potenciális) körzetéhez Pereces nem tartozik. És még ő is csak félig trafált bele, mert (valószínűleg) a Rendészeti Bizottság elnöki pozíciójából vette szemügyre a kérdést egy csomó egyenruhással egy asztalnál ülve.

A kérdés ugyanis nem csak rendészeti, szociális és oktatási — hanem városfejlesztési is. Elmondom, mire gondolok.

Amikor én még kissrác voltam (tetszőleges dallamra), Perecesen volt bölcsőde, óvoda, általános és szakiskola. Felnőtt- és gyermekorvosi rendelő, posta, de talán gyógyszertár is. Könyvtár biztosan. Meg persze az ezekkel együtt járó közösségi élet is. És abban az időben még megkülönböztettük egymástól (Kis- és Nagy-) Erenyőt és Perecest, tehát amikor "Perecesről" beszélek, akkor szigorúan a Bollóalja feletti részre gondolok. A gond az egésszel az, hogy Pereces mindig is "egyfunkciós" településrész volt: körül-belül 1970-ig gyakorlatilag egy bányászkolónia volt — aztán a bánya ment, Pereces és a percesiek pedig maradtak. És a bányával együtt utána egy csomó más is ment: az oktatás-nevelés, a szolgáltatások, a még meglévő munkahelyek... És persze ezzel együtt egy csomó perecesi is, akiknek egy idő után már szinte semmi kötődésük nem maradt és akiknek a távozása persze újabb és újabb darabot szakított ki a közösségből. Intézmények, szolgáltatások és munkahelyek nélkül aztán (ahogyan az lenni szokott) bezuhantak például az ingatlanárak és Pereces (ahogyan az szintén lenni szokott) a kistelepülések sorsára jutott: a lakosság elöregedett, kicserélődött (a "középosztálynak" számító munkás réteget az alsó-középosztály és a szociális értelemben vett rászorulók váltották), hiszen a fiatalok és akik megtehették, azok mentek a munka után, a leértékelődött ingatlanokat pedig azok is meg tudták fizetni, akik a város más kerületeiben labdába sem rúghattak.

Ma már lakatlan bérház a perecesi Debreczeni Márton téren

Pereces a zsákfalvak sorsára jutott. Funkcióját vesztett településrész lett és a város mindenkori vezetői ezt sosem látszottak felismerni: rendészeti, szociális és oktatási oldalról próbálják megfogni a kérdést, mintha Pereces baja "a perecesiek" lennének. Holott Pereces problémája Pereces maga.

"Pereces fejlesztési céljai

• Erősíteni kell a városrész lakóövezeti funkcióit.

• Meg kell akadályozni a szegregálódás folyamatát."

Ez a két pont a város jelenleg hatályos (2014-2030) Településfejlesztési koncepciójából való (PDF fájl). És nagyjából össze is foglalja, milyen "általános stratégia" mentén képzelik el a településrész jövőjét: visszacsinálni a szlömösödést és kertvárost varázsolni Perecesből. A koncepció 16 évre tervez, ennek a fele pont most telik le. Pereces semmivel nem tart előrébb, mint 2014-ben. Nem nyitottak újra az intézmények. Nem hogy hasznosítva, de még állagmegóvva sem lettek azok a gyönyörű-gyönyörű, piros téglás épületek. Perecesre továbbra is olyan út vezet, amit utoljára mintha Szentpáli újított volna fel. Továbbra is 20-30-60 percenként jár a busz. Perecesnek továbbra sincsen funkciója.

Miért lepődünk meg, ha a perecesi emberek is pont ugyanilyen céltalannak, a puszta túlélésért folytatott küzdelemnek érzik az életüket?

Egykori szolgáltatóház, később talán varroda, ma üresen álló épület Perecesen, a Bollóalja és a Bellervölgy utcák találkozásánál

Az egészben pedig nem is az a legrosszabb, hogy látod, milyen most Pereces — hanem az, hogy nagyon könnyű belelátni, hogy milyen lehetne. Egy bányatörténeti skanzen az egész településrész. Illetve nem az, de benne van valahol eltemetve. Bányamúzeum a volt bányaigazgatóság épületében. Idegenvezetés az Újaknába. Működő iskola a gesztenyefák alatt. Működő vendéglő az egykori helyén, abban az épületben, ahol kölyökként életemben először voltam moziban. Túrázók kiindulási és érkezési pontja. Tavasztól őszig hétvégi előadások a szabadtéri színpadon. A völgy ékszere, három oldalról hegyekkel övezve.

Nyilván pénzkérdés is. A pénzt pedig elő is kell teremteni valahonnan — de abban teljesen biztos vagyok, hogy hiába van pénzed, ha nincs terved és akaratod, hogy megvalósítsd.

Most erre mit mondjak? Mennyire tudjak optimista maradni, amikor bejárom Perecest keresztül-kasul, emlékszem, milyen volt, látom, hogy milyen lett, aztán olvasom, hogy "erősíteni kell lakóövezetként", meg "megállítani a szegregációt", meg "rendészeti, szociális és oktatási intézkedések"? Ezek csak tüneti szerek és semmit sem tudnak tenni az igazi problémák ellen. A tüneti jellegű kezelés és a két, semmitmondó, üres "cél" mintha beismerése lenne annak, hogy fogalmunk sincs, mihez kezdjünk Perecessel.

A Debreczeni Márton térre vezető lépcsősor tökéletes szinonímája annak az útnak, amit a városrész éppen most jár be: hosszú, nehéz küzdelem, ami látszólag felfelé vezet. De ha felértél, akkor rájössz, hogy nincs odafent semmi, csak korhadás, kilátástalanság és bedeszkázott épületek.

Járdák, felületek máshol is

Ha már a különszámban úgyis elmagyaráztam a járdák iránt érzett szenvedélyes szeretetem forrását (MU #12), dobjunk rá még egy marék rőzsét. A BOON láthatólag megtalálta (és meg is szólaltatta) a város összes Erzsébetét (na jó, csak hármat), amikor "feltáró anyagot" készített a miskolci felületek állapotáról.

A megállapításokba és az Erzsébetek panaszaiba nem lehet belekötni. Bár a cikk a belvárosi burkolatok (Széchenyi, Déryné, Kazinczy) minőségére és hiányosságaira van kihegyezve, a város legtöbb pontján tudnánk találni hasonló állapotú, hasonlóan balesetveszélyes és esztétikai szempontból is hasonlóan deficites felületeket. Tény, hogy a belváros van a leginkább szem előtt. Nem csak az itt élők vagy itt dolgozók, de az itt átszálló, itt vásárló emberek és persze a turisták számára is, hát, ezt nem tudom szebben mondani: a legrosszabb arcát mutatja a városunknak. Egy lépéssel tovább menve: ugyanezt az igénytelenséget közvetíti néhol a felállványozott homlokzat (rád nézek éppen, Ady-híd sarok), az elővigyázatosságból levert stukkók és homlokzati díszek, vagy a (végleg?) bezárt boltok kipakolt kirakatai.

A kipakolt kirakatok legalább nem balesetveszélyesek — ellentétben az állványokkal, ingatag stukkókkal és az össze-vissza töredezett díszburkolattal.

Minden városban vannak ilyenek. Ne legyenek illúzióink, hogy csak Miskolcon vannak lepukkant felületek, vízszintesek és függőlegesek egyaránt. Ez egyáltalán nem újdonság. Ami érthetetlen, hogy Miskolcon a város főutcája tud így kinézni. Ritkán értek egyet a BOON-nal, de való igaz:

"[n]aponta több ezer ember fordul meg itt, hiszen a belváros vérkeringésében fontos szerepet játszanak. Nem utolsósorban a város arculatának meghatározó eleme a sétálóutca."

Az állagmegóvásnak van egy olyan rendkívül rossz tulajdonsága, hogy minél tovább halogatod, annál nehezebb lesz kivitelezni és annál drágább lesz elvégezni. Ha kiballagsz a Kazinczyra, a Hősökre, a sétálóra vagy a Dérynére és lenézel a lábad elé vagy felnézel a homlokzatokra, akkor első pillantásra látszik, hogy ezek a felületek nem most mentek tönkre. Ez bizony hosszú évek elmaradt állagmegóvásának, hiányzó pótlásoknak vagy javításoknak az eredménye. Nem egy ma kezdődött, a mostani városvezetés nyakába varrható dologról beszélünk. Nyilván mindig annak a dolga rendbetenni, aki éppen a várost vezeti. Akkor azoké lett volna, most meg a mostaniaké lenne.

Jó hír, hogy legalább egy helyszínen rendben lesz talán. Egy pipa, számtalan másik pedig reményeim szerint előbb vagy utóbb, de szintén sorra kerül. Mert minél tovább húzzák, annál drágább, veszélyesebb — és annál taszítóbb lesz.

Nyilván ez sem használ csóri burkolatnak

Más linkek kazalban

Ha már ipari meg építészeti örökség, megőrzés és piros tégla: a BOON-on olvastam, hogy Bereczki Zoli (ex-MiskolcBlogos, oklevelés építész, doktorúr és villamosból hidatverő) befejezte a vasgyári kolónia 3D-s lemodellezését. A modellek fent vannak az Átjáró oldalán, hamarosan elvileg videó is lesz hozzá. A Vasgyár (Pereces mellett) a másik olyan öröksége a városnak, ami körül-belül folyamatosan veszélyben van. Jó, ezt visszaszívom, van még néhány ilyen városrész. Viszont nem véletlen, hogy az Átjáró és Zoli nagyon sokat foglalkoznak mindkettővel, kulturális, építészeti, szociológiai meg még ki tudja milyen szempontok mentén.

Lábjegyzet: tudod támogatni az Átjárót egyébként. Vagy vegyél tőlük kiadványt és/vagy mörcsöt. Jó helyre megy.

Van a Minapon is Varga Gábor-interjú. Nagyon sok újdonság nem derül ki ugyan belőle, de ha valakit érdekel a hozzávetőleges válasz a "quo vadis, könyvtár?" kérdésre, akkor azért illik elolvasni.

"Annak ellenére, hogy nagyon jelentős ipari hagyományai vannak, a rendszerváltás után ez a megye le volt sajnálva. [...] Hogy a megyének komoly ipari tradíciói vannak, hatalmas segítség abban, hogy a létrejövő új iparágak – elektromosautó-ipar és az azt kiszolgáló iparágak – itt tapadjanak meg."

Mondotta volt Szijjártó Péter külügyminiszter, amire csak csendesen zokogtam el a falnak, hogy a rendszerváltás óta eltelt időnek pontosan a felében, 16 évig ők vezették (vezetik) ezt az országot. Az a tudat sem villanyoz fel, hogy a több lábon állás stratégiája helyett továbbra is mindent az iparnak szándékozunk alárendelni a környéken.

Kiss János megfogadta a tanácsomat és a múlt héten beletolta a kerek millát a kampányba Facebookon — a sors fintora, hogy ezzel együtt is megint lecsúszott a dobogóról. Ne add fel, János. Egyszer sikerülni fog.

Valaki, aki ért is hozzá, kérem világosítson fel: az, hogy a legnagyobb frakció (és ezzel együtt tehát a közgyűlés) nem szavazza meg Veres (és az alpolgik) illetményemelését, az most gesztusértékű politikai performansz, vagy valóban van érdemi hatása?

Kevés dolog lepett meg a héten, de az készületlenül ért, hogy valamiféle "BOON-Nők Lapja Ezotéria crossover" keretében a járványügyi tájékoztatást mostantól szent emberek jövendöléseire alapozzuk.

Vannak új SGP-s fejlemények: konditerem, hipszter-villi, játszótéri attrakció, kocka-lounge (is) lett belőlük.

És ha már szinte az egész levél a pusztulás, az építészet, állagmegóvás meg ilyesmik körül forgott, akkor itt egy link arról, hogy hogyan belezik ki és állítják helyre a Minorita szentélyét. Kötelező darab, függetlenül attól, hogy hiszel-e vagy sem.

A legközelebbig,

Ádám