Drága Olvasó!
Mondanám, hogy hétfőn egy új országra ébredtünk, de nem lenne igaz, ez még mindig ugyanaz az ország, annyi változott hétfőre kelve, hogy egy kicsit talán még rosszabb lett és még hosszabb időre lett egy kicsit talán még rosszabb. Súlyosan alábecsültem a mindent is, a tipp ugye az volt, hogy a Fidesz nyer, de a kétharmadot bukják — ehhez képest a Fidesz nyert, a kétharmad pedig mégkétharmadabb lett.
Egy csomó másik emberrel együtt én is elég csalódott vagyok az eredmény miatt, sőt, mivel hajlamos vagyok én is a saját buborékomban mozogni, ez a csalódottság egyfajta kollektív világfájdalommá erősítve verődik vissza a buborék faláról, mint a hullámok, amik erősítik, nem pedig gyengítik vagy kioltják egymást. Vannak, akik külföldet emlegetnek, mert hát ebből még négy évet kösz, de kösz nem, vannak a forradalmárok, akik buktatni akarnak bármi áron, a beletörődők, akik akkor mostantól így élnek, meg azok, akik akkor most inkább lefekszenek aludni és valaki ébressze fel majd őket, ha vége van. Vagy ha megint szavazni kell menni.
Meg vannak a hozzám hasonlók, akik a fenti hullámvasúton fejjel-farral oda-vissza utaznak, de nem hajlandók megadni magukat a szélsőségeknek.
A múlt héten kaptam egy érdekes megjegyzést, amelyet szó szerint idézni nem tudok ugyan, de a leglényege az volt, hogy nem lehet mindig mindenkivel szemben kritikusnak lenni, előbb vagy utóbb el kell köteleződni valamelyik oldal mellett. Amire én első felindultságomban (sőt, másodikban is) bullshitet kiáltottam. Elköteleződni nem oldalak, hanem értékek mentén kell és lehet. Ha valamit meg lehetett tanulni (sok más mellett) az elmúlt évek politikájából, az tudniillik az, hogy az oldalak úgy váltogatják az általuk képviselt értékeket, ahogy más az alsóját. Elég megnézni a Fideszt, ami nagyjából liberális EU-párti formációból illiberális-álkeresztény EU-szkeptikus szektatudatú valamivé vált, vagy a Jobbikot, ami szélsőjobber, karlendítős kvázi-náci képződményből néhány év leforgása alatt polgári-centrista cukipárttá maszkírozta magát. Ehhez képest az általad képviselt értékrend nem változik, csak ha te magad is változol, ergo azért képes vagy felelősséget vállalni és elkötelezni magad mellette.
Az oldalak és személyek melletti ész nélküli elköteleződésnek köszönhetjük a Fideszt meg azt, hogy a Gyurcsány-szerű emberek még mindig itt ülnek a nyakunkon. Nem vagyok hajlandó oldalak mellett elköteleződni. Ha ezt tenném, akkor azt is hallgatólagosan el kellene ismernem, hogy továbbra is a jelen berendezkedés mellett teszem le a voksom, hozzájárulok a fenntartásához és elfogadom azokat a játékszabályokat, amelyek többé már nem értékeken és értékrenden alapulnak, hanem a pillanatnyi politikai széljáráson és buta emberek akarnokságán.
Ez így most ilyen. Marcos Ramírez / Unsplash.
"Hogyan történhetett ez?"
Amikor a legutoljára néztem, akkor a számok azt mutatták, hogy
az autópályaépítő hobbiszakács lejtmenete nagyjából a végéhez ért, az előző ciklusban még valahogy bekúszott listán az ajtó alatt a ("tisztelt") házba, most még úgy sem;
a jóllakott óvodás ülhet vissza a városházi patkóba keseregni;
a nagy borsodi IKEA-építő (Podcast #14) hozta a kötelezőt és a körzetet;
valahogy az a jelenték nélküli ember is befért, akinek eddig két elcseszett, pénzügyileg haldokló nagyberuházás köthető a nevéhez itt helyben;
meg az az asszony is (igaz csak listán), akinek privát véleményem szerint semmi keresnivalója sem lenne a sehol.
Legjobbjainkat delegáljuk képviseletünkben az ország házába — pötyögöm éppen egyik kezemmel, miközben a másikban egy jókora táblát tartok, melyre sós könnyeimmel az IRÓNIA szó van felmázgálva.
"Hogyan történhetett ez?"
— tette fel a kérdést hétfő hajnalban (ennél egy fokkal szalonképtelenebbül) drága barátom. Teóriáim vannak, válaszaim nincsenek, legfeljebb részben, felsorolás-jelleggel. Egyrészt nem szeretnék törökgábori okfejtésekbe belemenni, másrészt. Azt mindenesetre határozottan elutasítom, hogy ez az egész félrement valami egyetlen tényezőn múlt volna, ahogy azt Jakab Invertebrata Péter kifejtette és amire az evolúciós fán hozzá nagyon közel elhelyezkedő Gyurcsány Ferenc ráerősített.
Jómagam a donáthannai magyarázatban hiszek, ami szerint ebben a történelmi jelentősségű elbaszásban mindannyian benne vagyunk, ki jobban, ki kevésbé. Külső körülmények, belső ellentétek, személyi dilemmák, rossz döntések. Ugyanakkor azzal kapcsolatban is kaptam visszajelzést, hogy amikor a fejemben az van, hogy ha már értékrendek mentén kellene személyekre bízni ezt az országot, akkor a Donáth-Karácsony-Hadházy háromszög egy jó kiindulási pont lenne. Ők azok tudniillik, akik nem kukázták abban a pillanatban MZP-t, ahogy nyilvánvalóvá vált a vereség és/vagy részt vállaltak magukra a kollektív felelősségből. Donáth Anna a metszet egyébként.
Azt is határozottan elutasítom, amit Névtelen nevű hírnökös kommentelőnk kiáltott fájdalmában a világba, hogy asszondja
"[a] fideszt gyakorlatilag azok küldték a nyakunkra, ahol már se iskola, se orvos, se bolt, munkahely sincs, kultúra sincs"
amivel felteszem a kistelepülések szavazóira utalt, illetve arra, hogy az újabb négy év pusztulatot kizárólag ezeknek az embereknek köszönhetjük. Nincs kizárólagosság. Éppen ekkora szerepet vállalt magára a Fidesz hatalmának konzerválásában az ország azon harmada (pontosabban 30,46%-a) is, amely valamiért most sem érezte fontosnak, hogy éljen a demokrácia adta jogával és elmenjen szavazni. Ja, meg annak, hogy mi magunk is rossz gladiátorokat küldtünk az arénába. Többek között ezeknek köszönhetően tudott a Fidesz a választópolgárok egyharmadának szavazatával kétharmados (sőt, mégkétharmadosabb) többséget szerezni az országgyűlésben.
Mindezeket összeadva, már hogy
a néha valóban elszabadult hajóágyúként viselkedő miniszterelnök-jelöltet,
az összefogáson belüli, gyakran közös nevező nélkül széttartó ideológiákat,
a magyar médiapiac legnagyobb részének propagandagéppé alacsonyítását,
a Fidesz-kampányba számolatlanul öntött és elszámoltathatatlan kormányzati (ezért köz-) pénzt,
az összefogáson belüli hosszadalmas összehangolós tárgyalásokat,
az előválasztás után elvesztegetett súlyos hónapokat,
a vidéki emberek hatalomnak való kiszolgáltatottságát (közmunka-lehetőség, nincstelenség),
Gyurcsányt, aki annyira megosztó és káros, hogy külön listaelemet érdemel,
az emberek ösztönös félelmét (háborútól, ismeretlenektől, bármitől), amelynek húrjait a Fidesz olyan sikeresen tudta pengetni,
a levitézlett politikusainkat, akik helyett - előválasztás ide vagy oda - képtelenek voltunk mi magunk kitermelni és kiállítani hiteles embereket,
a túl komplex kampányüzeneteket
és még a jó ég tudja mit
látszik, hogy milyen sok buktatója volt ennek az egésznek és hogy (akár elismerik, akár játsszák a jakabot, a gyurcsányt meg a kanász-nagyot) mekkora felelősség terheli az ellenzéki politikai elitet — és hogy mekkora terhel minket magunkat is.
Innen akkor hová, hogyan?
Nagyon nehéz megmondani. Az viszont semmiképpen nem megoldás, hogy beletörődve azt mondjuk, hogy majd kibírjuk ezt is valahogy, aztán '26-ban újra megpróbáljuk. Borítékolom: ha így állunk hozzá, 2026-ban pontosan ez fog pontosan ugyanígy megismétlődni, potenciálisan annyi különbséggel, hogy a szembeszél még erősebb lesz, a kétharmad meg mégkétharmadabb. Ha valamit el szeretnénk érni, azon most, ma kell elkezdeni dolgozni. Erről nagyon sok emberrel beszélgettem már az elmúlt napokban nagyon sok helyen. Ami alább olvasható, az semmiképpen nem kész megoldás vagy forgatókönyv, inkább csak egy kihangosított gondolatmenet.
Az első és egyben talán egyik legfontosabb lépés az lenne, hogy a most megbukott ellenzéki politikusok tudják elismerni, hogy megbuktak és vállalják a felősséget, ami ezért őket személyükben is terheli. Lássák azt, hogy a nagy összefogás sem volt elég — és ez elég tiszta üzenet arra nézve, hogy a választók egészen egyszerűen nem velük képzelik el a kormányváltást. Amíg egy hithű fideszesnek kvázi mindegy, hogy kinek a neve van a szavazólapon és parlamentbe juttatná egy döglött ló bal hátsó lábát is (emlékezz: Hubay is bekerült valahogy), ha azt a végtagot Orbán Viktor személyesen ajánlja, addig egy ellenzéki úgy látszik tud különbséget tenni ember és ember (és lóláb) között. Most kiderült, hogy egy Varga vagy egy Szilágyi nem azok az arcok, akiknek egy választó bizalmat szavazna, legyen mégoly elégedetlen is fennálló hatalmi helyzettel.
Számukra ennek a katarktikus élménynek pont elégnek kellene lennie ahhoz, hogy tisztességes munka után nézzenek. Varga elmehet dolgozni például hobbi helyett igazi szakácsként, Szilágyi még két és fél évet üldögélhet, aztán ugyanez, bár ő nem tudjuk micsoda.
Nyilván naív vagyok. Mert hát nem ez fog történni. Varga már kiírta a Facebookra, hogy "bármit is hoz a jövő én továbbra is küzdeni fogok", hát kösz, de inkább kösz ne. Szilágyi a szavazás napján nyolcszor posztolt, azóta még egyszer sem — üdítő a csend, bár így maradna. Pál polgármester amilyen hévvel ajánlotta tisztelt figyelmünkbe a két reménységet másodikán, annyira elmerült most a kussban. Érthető, elkötelezte magát ezek mellett, erre a nyakába kapja azokat. Óvatosabban kellett volna köteleződni, polgármester úr.
Szóval nem várom, hogy ezek az emberek levonják a következtetést és szedik a sátorfát. Csakhogy ez alapvetően problémákat fog okozni. A következő lépésnek ugyanis leginkább annak kellene lennie, hogy mi magunk elkezdünk létrehozni valamit. Pártoktól, politikusoktól és politikai törésvonalaktól távol. De annyira távol, hogy három-négy mogorva, kopasz kidobó ver pofán minden politikust, aki a közelébe talál menni. A Fidesz gyakorlatilag a teljes szellemi hátországát polgári körökön keresztül szervezte meg anno. Nyilván eldobta azokat, amikor már készen volt a "nagy mű", de tagadhatatlan, hogy a teljes intellektuális elitjük ebből nőtt ki. Ahogy a 2002-es nagy buktát követő mozgósítás is ezeken keresztül zajlott. A vasárnapi választás számomra egyértelműen mutatta, hogy egy ilyen (ellenzéki) szerveződés többé nem tud működni a jelenlegi pártokhoz és a legtöbb jelenlegi politikushoz kötve. Olyan civilek (és nem palibátyám-civilek!) és szakemberek köré építve tud csak, akik köztiszteletben állnak, a véleményük mérvadó és kívül vannak a jelenlegi hatalmi struktúrán. Az, hogy ez utóbbi mennyire fontos, lemérhető Pál polgármester felemelkedésének és azóta tartó folyamatos hanyatlásának példáján.
A nehézséget az jelenti, hogy egy ilyen új réteg kitermelődése alapvetően egyik jelenlegi oldalnak sem áll érdekében. A Fidesznek érthető okokból (ciki lenne, ha a saját módszertanuk buktatná meg őket), ám voltaképpen a jelenlegi ellenzéki politikusok is nagyszerűen belesimultak már a Fidesz rendszerébe. Listáról vagy egy-egy körzetből bejutnak a parlamentbe, üldögélnek, néha benyújtanak egy-egy önálló indítványt (nulla eséllyel arra, hogy át is menjen), beülnek egy-két bizottságba. Négyévente egyszer kimennek Perecesre hümmögni. Megkapják a fizetésüket így is, úgy is. Hadházy gyönyörűen összeszedte. Belegondolva: miért is állna érdekükben egy olyan szellemi hátország vagy aktivista-mozgalom kitermelődése, amelynek célja nem pusztán a kormány leváltása — de az ellenzéké is. Ebből adódóan a "polgári körnek" (vagy nevezzük, ahogy akarjuk, tökmindegy) kettős ellenszélben kellene kialakulnia, működnie, fejlődnie. Ez viszont lehetetlennek tűnik úgy, ha olyanokat is befogad, akik
alapvetően ellenérdekeltek a létrejöttében és
már leszerepeltek azok szemében, akiket az újonnan létrejövő kör meg szeretne szólítani.
Fontos azt is értenünk, hogy bármennyire is ez ömlik ránk mostanában a sajtóban (főleg a hatalomtól - még? - független sajtóban), nincs két Magyarország. Nincs okos, diplomás, baloldali és liberális Buda(pest) és mucsai, agymosott, fideszbérenc vidék (akik a nyakunkra hozták a Fideszt, ugye). Mindannyian ugyanitt élünk. Az, hogy a vidék felől egyre nagyobb iramban és mértékben vándorolnak a diplomások Budapest felé, nem azt jelenti, hogy Budapest annyival "okosabb", hogy csak na. Azt jelenti, hogy a vidéken maradottak kiszolgáltatottsága egyre nő, hiszen a társadalmilag nem mobilisak, a fizikai munkát végzők, az alacsonyabb iskolai végzettséggel bírók (ami nem azonos a "butábbal", hahó) maradnak, vagyis csökken a bérszínvonal és azzal együtt a mozgástér is. Van, ahonnan nézve tényleg nehéz elképzelni, de Borsodban néha igenis élet meg halál kérdése, hogy a településed (fideszes) polgármestere ad-e neked közmunkát, vagy két zsák krumplit vagy tízezer forintot a szavazatodért cserébe. És ez persze nem csak Borsodra igaz — a Fidesz egyik legnagyobb bűne (a sok egyéb bűn közül) pont az, hogy az ország jelentős részét ilyen hűbérbirtokká változtatta. Ráadásul az országgyűlési és az önkormányzati választások eltolódása kvázi önfenntartó rendszert eredményezett: az országgyűlési választáson a fideszes polgármester azt mondja, hogy a település csak akkor kap pénzt (közmunka-programra, vízelvezetésre, bármire), ha fideszes országgyűlési képviselőt választ a körzet, akikből összeáll majd egy Fidesz-kormány. A Fidesz-kormány ciklusa alatti önkormányzati választáson pedig a fideszes polgármester-jelölt tudja azt mondani, hogy ha nem engem választotok meg, akkor a szoci polgármesternek nem fog jönni a pénz. Sakk és matt. Így megy ez itt, az agymosott vidéken, tecciktudni.
Ez a kitérő azért kellett, hogy értsd, miért lesz könnyebb kormányt váltani, mint városvezetést. Előre borítékolom: a következő önkormányzati választáson Miskolc fideszes polgármestert és képviselőtestületet fog választani. A város lakói látják azt az inkompetens és pénztelen küszködést, amit a jelenlegi városvezetés művel, miközben Csöbör és Kiss akár havonta ki fog tudni állni azzal a dumával, hogy "hoztam pénzt". Kétharmados fideszes kormánnyal, két fideszes országgyűlési képviselővel az egyszeri miskolci azt fogja mondani, hogy ha már így is, úgy is inkompetens barmok vezetik a várost, legalább szavazzunk meg olyan inkompetens barmokat, akiknek adnak pénzt fentről. Egy újraszerveződő ellenzék azonban, ha el tudja fogadni, hogy nincs két Magyarország, akkor tudja ugyanezt kommunikálni is: a kezdetektől az üzenet részévé tudja tenni, hogy a fideszes is magyar ember, a fideszes vezetésű településen élő is magyar ember, vagyis az, hogy egy városnak milyen színű a vezetése, nem fogja befolyásolni a városnak juttatott források mértékét. Mert nem szabad, hogy befolyásolja. Nem lenne szabad. Ki lehet venni a képletből az alapvető félelmet, ami jelenleg túszként tartja a vidéket.
Nyilván azt a problémát ezzel nem oldottuk meg, hogy hogyan jut el az üzenet ezekre a településekre. És akkor eljutottunk a talán legfogósabb kérdésig: hogyan kezeljük azt a mérhetetlen kommunikációs (értsd: propaganda) túlsúlyt, amivel a Fidesz jelenleg vidéken bír? Hogy övék szinte a teljes megyei laphálózat az online kiadásaikkal egyetemben, hogy övék szinte minden olyan televízió- és rádióadó, ami például Borsod mélyén is fogható? Hogyan lehet ezt űberelni, eltéríteni vagy meghekkelni egy olyan helyen, ahol ezek és csak ezek érhetők el és ahol a közbeszédet a (fideszes) polgármester irányítja az ő befolyásán keresztül és a kiszolgáltatott népesség nem igazán tehet mást, mint hogy sodródik azzal?
Na ez az, amire még gondolatmenetem sincsen. Nyilván egyszerű lenne azt mondani, hogy indítson mindenki blogokat meg helyi híroldalakat meg podcastokat meg anyámkínjákat — de ezek soha nem tudnak eljutni majd a legkiszolgáltatottabbakhoz. Két okból sem. Egyrészt mert nincs meg a kellő áteresztőképességű csatorna (lásd mint fent), másrészt pedig nincs meg az üzenet. A jelenlegi ellenzéki és/vagy független médiatermékek hajlamosak (szerintem) túlelemezni, túlmagyarázni, túlintellektualizálni. Ebben egyébként én is simán bűnös vagyok ezekkel a leveleimmel, hiába nem tartom magamat sem médiaterméknek, sem úgynevezett ellenzékinek, csak amolyan függetlennek. Ahogy bűnös például a Partizán is, meg az összes független médiatermék is a nagyinterjúival meg a TL;DR-jeivel (bármennyire is kedvelem egyébként őket). Valamiféle intellektuális fölénnyel (vagy inkább annak érzetével/látszatával) próbálunk reakciókat kiváltani. Ami persze a saját kis véleménybuborékunkon belül működni is látszik — azonban soha nem fog tudni megszólítani vidéki tömegeket. Nem, nem azért, mert nekik "annyira magas", vagy mert "nem elég entellektüellek". Azért, mert teljesen más pályán, mondhatni kényszerpályán mozognak: lesz-e holnap közmunka? fogok-e tudni napszámozni idén a polgármester földjén? hoz-e nekem kenyeret holnap is a Falubuszos Jani, ha már itt Bivalybasznádon nincs bolt? mivel fogok fűteni a következő télen? lesz-e háziorvos, ha elpatkol az ezer éves Jenő doktor? Alapvető dolgoknak tűnnek. Sok helyen élet és halál. Néha szó szerint.
Az ilyen, alapvető dolgaikban bizonytalan embereket hosszú gondolatmenetekkel (igen, olyanokkal mint ez is) és frappáns interjúkkal nem lehet megszólítani. Főleg ha a másik oldalról a polgármester annyit mond, hogy "nyugi, lesz munka, lesz kenyér, lesz fa meg lesz gyógyszer — de csak ha oda teszed az ikszet". És ez a tizenpár szó többet ér, mint száz TL;DR. Jelenleg nem csak ez az egységes, tömör üzenet hiányzik, hanem a csatorna is, amin eljuthat mindenhová. És erre nehéz most választ adni. Azt sem tudom, van-e rá válasz.
Nyilván mindez itt feljebb csak okoskodás, wishful thinking, csodavárás, nevezd, ahogy akarod. De jelen pillanatban vagy ez van, vagy pedig az, ami most gyorsvonatként robog végig a független sajtón, miközben a KESMA-birodalom teljes extázisban kollektíven onanizál: a gyászdalok, a lefekvés-és-meghalás közös rítusa, az ujjal mutogatás, a nemlemondásokról szóló hírek, a politikai elemzők énmegmondtamjai. Meg a vidékre szabadult szavazatszámlálók ótejóisten, hát ilyen hely a vidék felütésű posztjai. Amik - teszem hozzá - viszonylag gyakran értelmezik félre, hogy milyen hely is a vidék. A világ hirtelen egyszerre lett temetés, esküvő, győztes és vesztes csatatér, állatkert és freak show.
A fentiekkel tehát lehet vitatkozni. Sőt, szerintem kell is. Ha nem is vitatkozni, de párbeszédet folytatni mindenképp. Részben azért, hogy ne akarjunk lefeküdni és meghalni. Részben pedig azért, mert 2026 kurva közel van és kurva sok a tennivaló.
A legközelebbig,
Ádám