Drága Olvasó!
Először is boldog új évet kívánok! Tudom, hogy ígértem még egy levelet neked karácsony környékére, de ez végül két okból sem valósult meg:
mértéktelenül sikerült feltosznom az agyamat bizonyos intézkedéseken (lásd majd alább) és jobbnak láttam nem írni róluk a szeretet és béke (ésatöbbi) ünnepe előtt, alatt, közben (megfelelő aláhúzandó), nehogy téged is idegállapotba tegyelek (Maunika), ezért inkább
digitális detoxra küldtem magamat. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy december 23-án, a munkaidő végén kikapcsoltam a számítógépet és be sem kapcsoltam január 3-án reggelig.
Bár a mondott intézkedések miatti frusztrációm nem tűnt el, most már legalább túl vagyunk a mindenféle ünnepeken, szóval visszatérhetünk a sztenderd ügymenethez. De még mielőtt ezt megtennénk, hadd mondjam el, hogy mindannyiunknak szüksége lenne időnként ilyen digitális detoxra -- jót tesz az agynak és főleg jót tesz a léleknek.
Ha valamit tényleg rühellek, az az, ha hülyének vagyok nézve.
Az történt, hogy december 20-án a Minap lehozott egy városházi közleményt, aminek nagyjából az volt a lényege, hogy első a biztonság, ezért idén szilveszterkor elmaradnak a városi szervezésű tömegrendezvények. Az intézkedésekkel (még ha későinek tartom is őket) természetesen egyetértek, sőt, ha elég régen hallgatsz vagy olvasol, akkor azt is tudod, hogy minden alkalommal az ilyesféle intézkedések hasznosságát és fontosságát szajkózom.
Ami viszont azonnal lecsapta a biztosítékot, az az időzítés és az indoklás (meg persze ami utána idén év elején történt).
Vagy csak számomra mocskosul cinikus, hogy 19-ével, vasárnappal bezárólag a város lezavarta az összes adventi rendezvényét, hogy aztán hétfőn, 20-án kijelentse, hogy
[...] "valamennyi miskolci biztonsága érdekében felelősségteljes döntést kényszerült hozni"?
Ráadásul ezek között a rendezvények között volt ám minden, mint a vurstliban. Közös, tömeges énekelgetés egymás szájába bele? Pipa, kilenc nyelven. Tömeges gyertyagyújtogatás, színpaddal, a színpad előtt büszkeségtől ragyogó tekintetű szülőkkel? Persze hogy. Rendhagyó ócskapiac aranyvasárnap, sínen parkoló petricsészével? Természetesen. Karácsonyi koncert a városháza aulájában? Naná. Termelői piac egy kis karácsony előtti spontán vegyüléshez? Lefogadhatod. Jégkori disco? Jégkori disco!
Igen, ezek az események mind a városháza szervezésében, vagy a városháza tudtával és jóváhagyásával lettek megrendezve, nagyrész a közlemény előtti napon. És hogy biztosra menjenek, a közlemény utáni napon még rádobtak a kupacra egy díjátadót, zárt térben, maszk nélkül. Gyakorlatilag lezavarták az összes tömegrendezvényt, ami nekik fontos volt, aztán bejelentették, hogy első a biztonság. A cinikus kurva mindenit a világnak.
Még egy dolgot azért hadd emeljek ki: az indoklást. A közlemény a következőképpen fogalmaz:
"A legfrissebb járványügyi adatok szerint az elmúlt három napban tízezernél is több új beteget regisztráltak."
Ez ugye 20-án, hétfőn volt, vagyis a mondott "három nap" december 17-19-ére vonatkozik. És csakugyan, 20-án hétfőn a kormányzati propaganda- és tájékoztató oldal 10105 új fertőzöttet jelentett. Amitől a polgi (a közlemény alapján ezt gondolhatnánk) lefosta a bokáját ijedtében és bezárta a vurstlit.
Gondolom arra senki nem számított, hogy bárki is visszanézi a historikus adatokat, hogy mit mutatott a kép korábban. Szerencsére én megtettem, úgyhogy tessék, ezt mutatta:
december 20-án, hétfőn 10105 új fertőzöttet jelentettek, ebből 556 volt borsodi (ez volt az az adatsor, ami halálra rémítette a városházát);
december 13-án, hétfőn 16017 új fertőzöttet jelentettek, ebből 1088 volt borsodi;
december 6-án, hétfőn 22699 új fertőzöttet jelentettek, ebből 1392 volt borsodi;
november 29-én, hétfőn 27830 új fertőzöttet jelentettek, ebből 1862 volt borsodi;
november 22-én, hétfőn 27209 új fertőzöttet jelentettek, ebből 1856 volt borsodi;
november 15-én, hétfőn 21060 új fertőzöttet jelentettek, ebből 1750 volt borsodi;
november 8-án, hétfőn 17834 új fertőzöttet jelentettek, ebből 1511 volt borsodi;
november 1-jén, hétfőn 11211 új fertőzöttet jelentettek, ebből 930 volt borsodi;
október 25-én, hétfőn 6688 új fertőzöttet jelentettek, ebből 603 volt borsodi;
Legutóbb tehát október végén volt 10000 alatt a háromnapos hétvégi fertőzöttségi adat és még akkor is több fertőzöttet regisztráltak Borsod megyében, mint amit a városháza hivatkozási alapul használt a közleményben (603 VS 556). Külön érdekes ezek után elolvasni a közlemény következő szavait:
"[m]ivel nem érződik érdemi javulás [...]".
A helyzet az, hogy december 6-ától kezdve ez már a javulás. A helyzet előtte volt irgalmatlanul szar, úgy november elejétől folyamatosan emelkedtek a számok, egyre durvábban tombolt a negyedik hullám. Akkor kellett volna lépni, akkor lett volna értelme lépni.
Csak ugye akkor le kellett volna lőni a nagy adventi mulatozást, ócskapiacostól, közös énekestől, gyertyástól, mindenestől.
Apropó, ha már ócskapiac. A városháza annyira rettegett, hogy jó polgárai keresztbefertőzhetik egymást mindenféle tömegrendezvényeken szilveszterkor, hogy két nappal később, másodikán már újra fullba lehetett tolni az ócskaságvásárt. Jó érzés tudni, hogy a város féltőn óvja polgárait.
Szerintem? Egész egyszerűen nem volt pénz utcabálra, szóval éppen kapóra jöttek hivatkozási alapként a "járványadatok". Lehet, hogy már említettem, de: a cinikus kurva mindenit a világnak.
Bután és értetlenül állok a hír előtt, miszerint egy darabig még biztosan nem lesz 60 perces jegy és kisgyermekes bérlet az MVK-nál. Szerk.: mivel ugyanezt a linket pár órája D-től is megkaptam emailben, most már azt is tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki értetlenül áll. A sztori hamarabb, a "Kapcsolódó cikkek" alatt linkelt hírrel kezdődik és nagy vonalakban a következő:
2020. december 17-én Pál polgármester rendeletet hozott a két új díjtétel bevezetésére (határozati pdf, döntéskérő pdf).
2020. december 18-án a "Kormány 603/2020. (XII. 18.) Korm. rendelete" (közlöny pdf, középtájon) kimondta, hogy az önkormányzatok, meg önkormányzati fenntartású micsodák nem növelhetnek díjakat, szóval Orbán Viktor s.k. befagyasztott minden változást a közlöny megjelenése utáni naptól (19-e, ekkortól lépett hatályba a rendelet).
Az MVK állásfoglalást kért az ITM-től, hogy hogyan kell értelmezni az "új díj" fogalmát.
Az ITM állást foglalt (hogy mit írtak, az nem derült ki), de az "nem minősül a hatóság jogi iránymutatásának".
Azért állítólag nem adják/adták fel, "a város- és a cégvezetés további egyeztetéseket folytat erről".
Most, több, mint egy évvel később szintén elfelejtik részletezni, hogy milyen "egyeztetések" folytak, kivel folytak és milyen eredménnyel folytak, csak annyit tudunk meg, hogy nem, "mer' a kormány" (illetve Orbán Viktor, s.k.).
Tök egyszerű tehát letudni annyival, hogy "nem engedik", de szívesen látnám a konkrétumokat is a dolog mögött. Még azt sem tartom kizártnak, hogy tényleg "nem lehetséges", de nem segít a megértésben az, hogy "van egy papírunk a minisztériumtól, de nem mondjuk meg, hogy mi van benne, de amúgy meg tökmindegy is, hogy mi van benne, mert amúgy sem jogi iránymutatás, szóval nem lehetséges". Bár távolról sem vagyok jogász, de a "díj" és a "díjtétel" nekem két külön fogalom, nálam az "új díj" egy már létező dolog (díjtétel) új ára, az eddig nem létező dolog bevezetése nálam az "új díjtétel" megállapítása.
A sztori kezdete óta eltelt több, mint egy év. Ami számomra igazán nevetséges az egész történetben, hogy ebben az időszaban összesen egy "állsfoglalásra" (tartalma nem ismert) és "további egyeztetésekre" ((jellegük nem ismert) futotta. Képtelenségnek tartom, hogy Magyarországon ne lenne egy testület, amitől hivatalos jogértelmezést lehet kérni, hogy az önkormányzat és az MVK minden kétséget kizáróan el tudja dönteni, hogy mit lehet és mit nem lehet. Érdekes módon arról egy szót sem hallottunk, hogy az önkormányzat vagy az MVK bárkitől is hivatalosan jogértelmezést kért volna. Ellenben úgy tűnik, hogy mostanában (a balesetmentes járművezetőket és az adventi villamost leszámítva) az MVK neve kizárólag negatív kontextusban, a teljes inkompetencia szinonímájaként kerül elő.
Amúgy meg erősen kétlem, hogy pártunk és kormányunk, akinek a "családok jóléte" van zászlajára tűzve, keresztbe akarna feküdni például egy kisgyermekes bérletnek. Az új egri, 1000 forintos éves díjtétel valahogy érdekes módon átment. Mágia!
Szunyogh főépítész kinyilvánította, hogy "[k]omplex megoldás kell a parkolóhely-problémára". Nyilván nem szállította le a komplex megoldást, viszont megtudhattuk, hogy
"[e]lsőként a városszerkezetet kell figyelembe vennünk", hogy
"[n]em tehetjük meg, hogy kiírtjuk a teljes növényzetet azért, hogy legyen hová pakolni az autókat", hogy
"nem lehet a megoldás, hogy ha hiányzik ezer parkoló, akkor építünk ezer parkolót", hogy
"[Hollandiában] a kerékpáros közlekedés nagyon fajsúlyos szerepet kap", hogy
"Svédországban [...] leszabályozott, hogy egy lakó hány parkolóhellyel rendelkezhet", hogy
"kell egy stratégia", hogy
"mindehhez anyagi forrásokra is szükség van", hogy
"szemléletváltás[ra van szükség]" és (biztos, ami biztos, újra) hogy
"[a helyzetet] csakis egy stratégia mentén lehet megoldani".
Tegye fel a kezét, aki azt várta, hogy a főépítész bemutatja a komplex megoldást és/vagy stratégiát, esetleg elmeséli, hogyan áll most a komplex megoldás és/vagy stratégia kidolgozása.
o/
Egyre türelmetlenebb vagyok az ilyen szarságokkal kapcsolatban. Ennyi erővel én is elmondhatnám a Minapnak, hogy "ahhoz, hogy eljussunk az Europára, a Jupiter holdjára, komplex megoldásokra és egy jól kidolgozott tudományos-technológiai stratégiára van szükség". Szunyogh semmi mást nem csinál, csak elpuffogtat néhány közhelyet bárminemű konkrétum nélkül. Miközben a város parkolási szempontból (is) egy "istenverte vadnyugat", godoljunk csak az egymás hegyén és hátán megjelenő parkolókra vagy a gyalogos- és emberi léptékű felületek eltűnésére (amiről már 2018-ban írtam a KME honlapjára), vagy a Twitter-threademre a járdák telibeparkolásáról.
Azzal, hogy hetvenedszer is elmondjuk a nyilvánvalót, semmivel sem kerülünk közelebb a helyzet megoldásához. A nyilvánvaló: nyilvánvaló. Szunyogh két éve, 2020 januárjától Miskolc főépítésze. Két év alatt kicsivel előrébb kellene járnia, minthogy kinyilvánítja a nyilvánvalót. Például az éjt is nappallá téve dolgozni a "komplex megoldáson" és/vagy "stratégián". Két év alatt már nagyon régen be kellett volna lőni az irányzékot, nem implicit elismerni, hogy a város évek óta stratégia nélkül áll a parkolási kérdés előtt. Valószínűleg ezért néz ki úgy Miskolc, ahogy kinéz. Az meg külön nevetséges, hogy az Andor utcában folyó dolgok mellett van pofája "szemléletváltásról" meg a "kerékpáros közlekedés fajsúlyosságáról" beszélni.
A fent linkelt KME-s cikket illusztráltam ezzel a képpel: the arrogance of space -- a Centrum áruház mögötti terület (Szűcs Sámuel utca) Miskolc városmagjában
Ami jelenleg történik: "ha hiányzik ezer parkoló, akkor építünk ezer parkolót".
Szokásától eltérően a Minap lehozott valamit, ami Csöbör képviselőt rossz színben tünteti fel. A hír, hogy Csöbör hétszázezerért vett dolgokat, köztük 3 objektívet (118, 138 és 226 ezer forintért). Szerintem egyébként egy profi politikusnak illik legalább olyan felszereléssel fotózni meg videózni a propagandához (bocs: tájékoztatáshoz), mint egy közepes bjúti-influenszernek. Nem tudom, mi lett volna, ha Csöbör történetesen drága obikat vett volna, mert ezek az árak kb. az alsó, illetve alsó-közép árkategóriára lőhetők be a Nikon-obik esetében. Amúgy kíváncsi vagyok, vajon miért pont ez a hír ütötte meg a Minap ingerküszöbét, hiszen ha a propagandára szánt pénzt sokallják, írhattak volna akár a Megafon félmilliárdos költéséről is. Az egyetlen magyarázat, amit most hirtelen el tudok képzelni, hogy a Minap (lájtosan amúgy, de azért) kampányüzemmódba kapcsolt -- közeleg a tavaszi választás, Csöbört kicsit piszkáljuk, hátha Szabolcs képviselőnek lejt majd a pálya. Mondjuk a vízforralót én sem értem.
Kelt szépírt egy újabbat -- nagyon szórakoztató, nagyon ismerősen borsodi, szóval ha megkérhetlek, akkor leszel szíves lekattintani és elolvasni. Annál is inkább, merthogy benne van a tavalyi év (szerintem) egyik legerősebb irodalmi mondata, miszerint
Péter, ne igyál – mondta Krisztus a hülyeséget hallgatva.
Az előző levelemben írtam, hogy Varga Gábor lett a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár új főigazgatója. A BOON lehozott két írást/interjút is a dologgal kapcsolatban, van benne jövőkép, nagy tervek, modern könyvtármodell. Első, második. Még mindig drukkolok Gábornak.
A legközelebbig,
Ádám