22 igennel, 0 nemmel, tartózkodás és érdemi vita nélkül egyhangúlag elfogadva

"Könnyed és vidám léptekkel haladtam lefelé a folyosón, de azért ügyeltem a mozgásomra a járásmód-ellenőrző kamerák miatt. Alig egy éve szerelték fel őket, és én baromira imádtam őket, mert annyira ostobán működtek. Korábban arcfelismerő kamerákkal volt tele az iskola szinte minden nyilvános területe, de egy bírósági határozat ezt alkotmányellenesnek nyilvánította. Ezért Benson, és még egy halom paranoiás alak az iskola vezetéséből, az intézmény majdnem teljes vagyonát ezekre a hülye kamerákra költötte, amelyek az egyik ember járását voltak hivatottak megkülönböztetni a másikétól. Hurrá."

Drága olvasó!

Meglepő módon van legalább egy olyan dolog, amiben a helyi vezetés és a helyi ellenzék maradéktalanul egyetért. Ez pedig a kamerák kérdése.

A legutóbbi közgyűlésen 22 igen és nulla nem szavazat mellett, nulla tartózkodással átment a helyi kamerarendszer bővítésének kérdése. Ez összesen négy új kamerát jelent majd Miskolc belvárosában. Ilyen szavazati arány mellett minden bizonnyal meglepő, hogy a napirendi pontról egyáltalán vitát folytattak. Pedig így történt. Csakhogy a vita nem arról szólt, hogy bővítsünk vagy ne bővítsünk, sokkal inkább arról, hogy jó-jó hogy bővítünk, de miért nem bővítünk még jobban. Pakusza képviselő még több kamerát akar Perecesre, Mokrai képviselő még jobb minőségű kamerákat szeretne, Révész képviselő még legalább egy kamerát szeretne, Hegedűs képviselő a jelenleg nem működő kamerák működését szeretné, Vincze MiÖR-vezető pedig (legalábbis érzésre) alig várja, hogy további 2000(!) helyszínen legyenek kamerák.

Mert hiszen a kameráktól javul a közbiztonság.

Ami empirikusan hülyeség, általánosságban pedig hazugság. Tucatszám találni különféle intézmények és szervezetek által készített tanulmányokat különböző országokból az Egyesült Államoktól Svédországig, amik a zártláncú kamerahálózatok (CCTV) és köztéri kamerarendszerek kapcsolatát vizsgálják a bűnmegelőzéssel, valamint az arra gyakorolt hatásukat. Linkelek is mindjárt néhányat, de előtte az általános megállapítás: a kamerák számának növelése nincs bizonyítható hatással a közbiztonságra. Legalábbis általánosságban (és önmagában). Bizonyos helyszíneken (pl. parkolóházak) és bizonyos bűncselekmény-típusok (pl. autófeltörés, gépjárműlopások) ugyan találtak összefüggést, más (jellemzően erőszakos) bűncselekmények és helyszínek (közösségi közlekedési járművek, közterületek) esetében viszont nem.

Természetesen ennél sokkal árnyaltabb a kép, de az általános tanulság mégis ez marad. Ennek pedig több oka is van. Elsőként például ott van a Tennessee Egyetem egyik intézetének (Municipal Technical Advisory Service - Institute for Public Service) megállapítása, amely - amellett, hogy önmagukban a kamerák nem fogják visszaszorítani a bűnözést - kimondja, hogy az "állampolgári biztonságérzet" növekedése nem egyenlő a "bűncselekmények számának csökkenésével". Magyarul az, hogy te nagyobb biztonságban érzed magad, nem jelenti azt, hogy ténylegesen nagyobb biztonságban is vagy. Emellett az is fontos megállapítása a kutatásnak, hogy nem hagyatkozhatunk a bűnmegelőzésben egyetlen eszközre (zártláncú kamerarendszer), hanem több eszköz egyidejű fejlesztéséven és bevetésével szorítható csak vissza a bűnözés.

És pontosan ez visz félre sok kutatást is: egy összefoglaló elemzés - amelynek absztraktját a FutureLearn tette közzé és amely két bűnügyi szakember munkája 44 különböző tanulmány átnyálazása után - a kamerák hasznának megítélését torzítja a tény, hogy azokat gyakorta más (mondjuk úgy) "védelmi eszközökkel" együttesen telepítenek: kerítésekkel, biztonsági személyzettel, riasztórendszerekkel, vagy akár jobb közvilágítással. Emiatt nehéz lenne kijelenteni, hogy a kamera jelenti a megoldást -- az viszont talán kijelenthető, hogy a komplex védelmi intézkedések célravezetők lehetnek.

Biztonságodért és kíváncsiságunk kielégítése végett. Fotó: Etienne Girardet (Unsplash License).

A The Journalist’s Resource összefoglaló írása (amely szintén számos más tanulmányból merít, amelyeket megtalálsz a JR-cikk alatt meghivatkozva) megemlíti az úgynevezett “displacement effectet”. Ez nagy vonalakban annyit tesz, hogy a bűnözéssel pontosan ugyanaz a helyzet, mint például a hajléktalansággal. Attól, hogy nem látható, még nem szűnik meg a probléma. Leegyszerűsítve: a bekamerázott helyekről ugyan (talán) visszább szorul a bűnözés, de meg nem szűnik, hanem olyan helyszínekre tolódik át, amelyeket nem fed le a rendszer. Hiába kamerázzuk be tehát a főközlekedési útvonalainkat vagy a belvárost, ezzel maximum annyit érünk el, hogy a bűncselekményeket “áthelyezzük” a mellékutcákba vagy a külső területekre.

És akkor majd jön az ösztönös válaszreakció: akkor kamerázzuk be a mindent IS.

“A járás egy nagyon flancos szinonimája a menésnek. Az emberek elég jól felismerik a különböző járásmódokat – egy kempingezés alkalmával figyeld meg, hogyan imbolyog a zseblámpa fénye, miközben a cimborád a táborhely felé közeledik. Egy idő után már az ide-oda mozgó fények alapján is fel fogja ismerni az agyad, hogy ki az, aki éppen közeledik. Valahogy így működnek ezek a kamerák is. A járásfelismerő szoftver képeket készít a mozgásodról, majd megpróbál afféle körvonalként elkülöníteni téged, végül összeveti az adatbázisában szereplő körvonalakkal, hogy látott-e már korábban, vagy sem. Biometrikus azonosító, olyasmi, mint az ujjlenyomat vagy retina szkennerek, ám ez sokkal több esetben tévedhet. Leginkább abban az esetben, amikor egy körvonal egynél több emberre is ráillik. Az ujjlenyomatok egyediek, viszont a járása meglehetősen sok embernek hasonló.”

Amiben a kamerarendszerek azonban - és ebben a legtöbb tanulmány egyébként egyetért - vitathatatlanul a rendfenntartás segítségére lehetnek, az a beavatkozás és a felderítés. Egyszerűen mondva: a kamera által észlelt bűncselekmény elkövetője tetten érhető, vagy a kamerakép alapján később azonosítható és előállítható. És ez teljesen más problémákat vet fel: egyrészt a tettenéréshez/beavatkozáshoz rendelkezésre kell állnia a megfelelő humánerőforrásnak (értsd: rendőrök, rendészek), másrészt az azonosításhoz szükség van a felvételek tárolására és azok összevetésére egy arcképes nyilvántartással (lásd még: arcfelismerő rendszerek), vagy a kép közzétételén keresztül a lakosság közreműködésére. Miskolcon a humánerőforrás megléte már önmagában is külön kérdéskör: a korábban létező (és véleményem szerint egyébként jó munkát végző és hasznos) belvárosi rendőrőrs bedarálása sem segített például a közbiztonság javításában, de a MiÖR létszámával is vannak gondok (ahogy azt több képviselő is jelezte egyébként a fent linkelt közgyűlésen), ahogyan az állomány… khm… minőségével is (erről még én is órákig tudnék mesélni).

Az arcfelismerő rendszerek pedig a világ (illetve a CCTV-rendszerek) hajnala óta vörös posztók a magánszféra védelmezői és a civil szabadságjogokkal foglalkozó szervezetek szemében. Megjegyzem: jogosan. Mivel az ilyen rendszereket általában kormány- és/vagy állami szervezetek építik és üzemeltetik (elvileg megfelelő törvényi szabályozás mentén – hangsúly azon, hogy elvileg), a civil kontroll megvalósítása praktikusan lehetetlen. Magyarul bemondásra kénytelenek vagyunk elhinni, hogy megfelelően zártak és védettek, nem történnek visszaélések és csak a törvény(ek) által meghatározott esetekben használhatók. Érted. Elvileg.

Nem fogok hazudni: engem is érzékenyen érint, hogy végigmegyek az utcán, minden kamera felvesz, de nem tudom, hogy ezek a felvételek hol landolnak, meddig maradnak ott, mire használják őket ésatöbbi. Nyilván nem sántikálok rosszban, de a puszta tudat, hogy a fejem egy visszaélésekre potenciálisan alkalmas rendszerben köt ki tudtom nélkül és akaratom ellenére, szóval már maga a tudat idegesítő. A MiÖR 2020-as beszámolójából (pdf file) kiderül, hogy

[k]ameraképi észlelés alapján a tárgyévben 2700 db intézkedés került foganatosításra […] Összesen 1126 felvétel került lefoglalásra az MVK Zrt. és a Miskolc Holding által üzemeltetett eszközökről.

Ebből aztán sok nem derül ki. Természetesen az egész hóbelevanc le van szabályozva (például) az 1999. évi LXIII. törvényben, 30 nap, egyebek, na de tedd a szíved a kezedre és mondd, hogy maradéktalanul elhiszed, hogy minden pont úgy és pont akkor történik, ahogyan és amikor történnie kell.

A fent már linkelt Journalist’s Resource összefoglaló kiemeli azt az öt kulcsgondolatot, amelynek minden telepített kamerára és kamerarendszerre alkalmazhatónak kellene lennie:

• szükségszerűség: a kamera vagy rendszer szükségszerűsége legyen megállapítható és megállapított, ideálisan egy külső, független szereplő által, illetve az elvárt eredmény egyértelmű kommunikációja is elvárt (értsd: nem általános lózung, mint a “bűnmegelőzés”);

• mértékletesség: a megállapított szükségszerűség mértékével arányos mértékű technológia legyen kitelepítve;

• átláthatóság: az állampolgároknak tudniuk kell, hogy milyen cél érdekében üzemeltetik a rendszert, annak milyen bekerülési és üzemeltetési költsége van, illetve a célok megvalósulásának mértékéről is folyamatos tájékoztatást kell kapniuk (értsd: a fent idézett két mondatnál és két grafikonnál jóval több elvárható lenne, akár az egyes berendezések szintjére is lebontva);

• számonkérhetőség: ismertnek kell lennie az üzemeltető szervezetnek, illetve számonkérhetőnek kell lennie a közvélemény által;

• független felügyelet: a rendszer polgári jogi felügyeletébe be kell vonni egy független testületet is, amely ideálisan a civil álláspontot is képviseli.

Ha jól számolom, Miskolcon jelenleg 218 darab térfigyelő kamera üzemel (pdf file). Ehhez képest az álvita helyett csupán egyetlen alkalommal merültek fel valid kérdések politikusainkban – amikor az ő arcuk fénylett fel valahol egy monitoron.

Nem mondom, hogy minden szemponttal kapcsolatban megnyugtató információval rendelkezem, ha a jelenlegi rendszer bővítéséről van szó.

“Mindenkinek van egy sajátos mozgása, ami csak rá jellemző. Azonban ez a mozgás attól függően változik, hogy az ember éppen milyen fáradt, vagy milyen talajon halad, hogy kificamította-e a bokáját kosárlabdázás közepett, vagy cserélt-e cipőt a közelmúltban. A rendszer tehát alaposan kielemzi a profilodat, és olyanok után is kutat, akik hasonló mozgással járnak. Ilyen természetesen rengeteg van. Viszont roppant egyszerű, hogy te magad ne úgy járj, mint ahogy szoktál – elég, ha leveszed az egyik cipődet. Ám fél pár cipővel a lábadon mindig ugyanúgy fogsz lépdelni, és előbb-utóbb a kamera csak rájön, hogy te vagy az. Éppen ezért én igyekszem változatosságot csempészni a járásfelismerő rendszert átejtő módszereimbe: mindkét cipőmbe egy-egy marék murvát szoktam szórni. Egyszerű, hatékony, és biztos, hogy nem lesz két egyforma lépésed, ráadásul még a talpadat is masszírozza.”

A legközelebbig,
Ádám

Az idézetek forrása Cory Doctorow Kis testvér című regénye.