Portoldalban bitladik #016 / már nem a régi, még nem az új
Hírlevelek és kutyák pszcihológiája konyhanyelven, fél mondatban, sör felett.
Olvasom Józsi leteszi a billentyűzetet, sok volt-elég volt. Tudok arra rezonálni, mikor abbahagyod-újrakezded és valahogy ott ül az érzés, hogy ez már nem a régi. Darabig talán szárnyal az ember, idővel mégse úgy jönnek az ötletek és gondolatok, kevésbé gördülékeny az egész. Nem töltött káposzta ez, sokadik felmelegítésnél már érzed, hogy jobb lett volna kibaszni az egészet a tyúkok elé (közhiedelemmel ellentétben a konyhai hulladékok nagy feldolgozója nem a disznó, hanem a baromfi).
Amiről írni akartam, hogy szerintem ott bassza el az ember, mikor elkezdi túltolni és a régi habitust keresi, amikor még a zeniten tündökölt. Nem szabad szorítani a talicska szarvát, el kell tudni fogadni, hogy ez már egy másik élethelyzet, másik közönség - más hozzáállás kell! Ezzel a hírlevéllel az elején még volt valamiféle vágyam, hogy majd felnővök olyan legendákhoz, mint kelt (nem nőttem fel). De legalábbis visszaadja a tumblr-ös aranykort (nem adta). Így maradt az, hogy szerény közönség előtt szerényen szórakoztató módon írok olyan dolgokról, mint például
van egy kutyám, a Zserbó
Hátam közepére se kívántam, anyám menhelyről befogadta - ő elment, a kutya meg jött. Szó se róla, végtelenül hálás, kelekótya jószág és úgy adta ki, hogy elvittük kutyaiskolába.
Az első dolog, amit megtanultam, hogy a kutyaiskola 20%-ban szól a kutyának és 80%-ban a gazdáknak, mert alapvetően minket tanítanak meg úgy viselkedni, hogy azt a kutya is értse.
Eleve a megértés: ott kezdődik, hogy a kutya zseniálisan jó megfigyelő, de -és itt jön a gondolat, amin elsőre mindenki megütközik- buta. Agyilag zokni. Egy-egy utasítást számtalan helyzetben és módon meg kell tanítani neki, mire összerakja, hogy mit akarunk és ez az első és legnagyobb lecke: elfogadni, hogy nem szabad emberi mércével mérni és ítélni. Nyilván a köznyelv így jelöli, de ne akarjuk "okosnak" nevezni őket, mert nem azok.
Ezt elfogadod és onnan jön a felívelés: együtt elkezdtek fantasztikus tempóban fejlődni és ezeréves rossz szokásokat úgy ráz le magáról, mint útszélen fagyott pocok belét a szőréről.
A kutyád, amiről addig úgy gondoltad jól behívható -csak őzet ne lásson- TÉNYLEG jól behívható lesz és megállja az ingert. Nem tépi le a karod, amikor "tele van" és kiviszed sétálni, hanem pórázfegyelmet tart. Utolsóként megy be a kapun, csak akkor eszik, mikor engedélyt kap és így tovább. Ugyanaz a kutya, de alig pár hónap és állítom máshogy csillog a szeme, elképesztő mennyit fejlődik szinte pillanatok alatt.
Aztán ott van az is, hogy az oktató ezerszer elmondja: nincs "elveszett", már nem fejleszthető kutya, csak a gazda nem ért hozzá - a problémák elsöprő többsége a nem tisztázott viszonyokból és szabályokból fakad. Hasonlóan fogalmazott gyermekpszichológus ismerősöm: problémás gyerek? Olyat alig látok. Problémás szülő? Na, hát azok gyerekeivel van tele a váró.
Szóval ha kutyát fogadtok a házhoz, számoljátok bele a költségbe és rászánt időbe a kutyaiskolát! Tényleg minden fillért megér, mert lesz egy hálás kutya és kiegyensúlyozottabb gazdi a családban (a jellem más kérdés, amelyik kutya egy kelekótya, büdöset fingó pöcs, az az is marad, de legalább szófogadó kelekótya, büdöset fingó pöcs lesz).
Persze ahány kutya-gazda, annyi kutyaiskola - gondolom itt is van még régies poroszos, meg hangtál-rezegtetős neo-buddhista waldorfos irányvonal, kinek mi válik be.
csak lazán, ne feszüljetek rá - se a kutyatartásra, se a hírlevelek írására!
a fejléc/ikon képe eminnen: Fortepan / Adelhardt Márta