Portoldalban bitladik #014 / ADD-s államkötvény-tasak
Amikor tasakos államkötvényt ajánl az ADHD-s
Van két elméletem.
Az egyik, hogy Magyarországon a NER-be való betagozódás egyik fontos mérföldköve, amikor egy vállalat nekiáll biztosítást és állampapírt árulni ügyfeleinek - úgy a Magyar Postánál volt először feltűnő, de azóta már a vízműtől kezdve a békásmegyeri Kéményseprő és Felvonószervíz Szolgáltató Manufaktúráig már mindenki is ránk akar sózni egy párszáz forintos biztosítást - aggódva várom a pillanatot, mikor a sarki Hangya ABC pultosa a kenyér és tej mellé bekinálja a Lecsókolbász-héj Biztosítási kötvénycsomagot, hátha a Tisztelt vásárló balfaszul tép műbelet (mint én).
A másik, hogy egy átlagos karácsonyi tasak élettartama messze hosszabb, mint az abban átadott ajándéké. Ez valami milleniál dolog lehet, mint az elektronikai eszközök dobozai, amiket évtizedig pakolászunk, az eredeti termék meg már rég a kukában van (ettől még menő dolog egy 7 éves videókártyát dobozában átadni). Mindegy, most kibasztam egy zsáknyit, aztán gyűjtögetünk megint pár évig, mire ismét leborulnak valami szekrény tetejéről.
Közben ismét rácsodálkozom, hogy vannak emberek, akik hétről-hétre koherens bejegyzéseket/hírleveleket írnak, doktorit jegyeznek, szörfoktatói tanfolyamot csinálnak - nekem életem nagy rejtélye, hogy az istenben képesek emberek ennyi szabadidőt kimatekozni 1+ gyerek mellett. Mondjuk ADHD/ADD-s aggyal eleve nagy feladvány, hogy milyen érzés lehet úgy elmenni a boltba tejért, hogy közben nem szereled meg a szomszéd traktorját egy körömreszelővel. Éjfélkor. Amúgy egészen addig traktorja se volt, de vittél neki.
Nyilván a másik irányból is felfoghatatlan, hogy lehet egyszerre mindenen is gondolkodni, de végtére is szórakoztató, kivéve amikor szívmasszás közben is azt olvasgatod neten, hogy hány embert öltek meg eddig az Airbus A320-asok lehulló kerékcsapágyai (amúgy 0), ami közvetett kapcsolatban áll az perui alpakák tavalyelőtti születésszámának visszaesésével.
Ezt csak azért jegyzem meg, mert anno hatalmas hörgés volt azon, hogy gyerekek kezéből nem kéne kivenni a telefont tanítás alatt, inkább tanítsuk meg őket helyesen használni - bár a "hogyan" valahogy elfelejtődött kifejtődni és az egyre nagyobb számú ADHD-s gyerek mellett ez azért mégse olyan probléma, amit sokáig lehet tologatni - bár az én példám is rámutat, hogy azért 20-30 évig simán lehet, igaz a pánikrohamokkal fűszerezett depresszió nem olyan vicces élmény a hétköznapokban. Mint oly sokszor: meglehet nem véleményvezérekre, mint inkább szakemberekre lenne érdemes hallgatni e témában.
Teljesen offtopic, de nekem eddig kimaradt: a kilencvenes évek végéig miért tudtak beszarás menő fotókat csinálni NBA meccseken, mikor a kék háttér fantasztikusan kiemelte a játékosokat? TL/DR: cigifüst.
Pidä huolta itsestäs!
a fejléc/ikon képe eminnen: Fortepan / Adelhardt Márta