October 30, 2024

Portoldalban bitladik #012 / Lisztespoharas

Amikor lisztespoháron vezetjük le a gyereknevelést

Szokásosan írhatnék arról, hogy az AI hype még kitart a honi tech-apostolok közt, miközben ideje lenne számot vetni azzal, hogy kedvenc játékszerük olyan elképesztő mértékű rombolást végez a környezetünkben, amihez képest a kriptovaluta a fasorban sincs (az is úgy megváltoztatta a világot, hogy azóta is emlegetjük) és a beígért csoda valahogy mindig jövő héten akar eljönni. Legalább az összes techóriás kibaszta ablakon a CO2-vel kapcsolatos vállalásait, mi meg itt faszkodunk a visszaváltható palackokkal, hogy megmentsük a jegesmedvéket.

Szóval hegyekben állnak a témák, de amikor az ember második (harmadik?) otthona az onkológia, akkor hajlamos baszni a világ történéseire. Gyermek félúton a harangozás¹ felé, még egy sugárterápia vár rá - elképesztően jól viselte, nagyon kevés mellékhatással megúszta, mi meg körülötte... Hát van az úgy, hogy mindig két héttel látod előre az életed és nem agyalsz, csak tolod - szóval így.

Van az emberekben valami kimondatlan remény, hogy negyven felett egyszerűbb és nyugodtabb az élet - én erről csak annyit tudok elmondani, hogy nemrég cseréltem életkorom első számjegyét négyesre, de már rávertünk pár körrel az elmúlt két évtizedre. Mellette költözés van, örökölt ingatlant kell elpakolni és nagyon kellene új munkahely - éhen halni se nagy móka.

Nade, az öröklés előhozott pár gondolatot - állok egy élet romjai felett, hordjuk kukába a holmikat, melyekre nem hogy az utolsó évben, de évtizedben se volt már szüksége az elhunytnak.

Amikor forgatod a lisztespoharat, amivel anyád egy életen át mérte a lisztet minden egyes sütéshez, amit még az anyjától kapott, aki meg az apjától örökölte.
Nem túl praktikus, meg csálé, de végtére is megszoktad már, meg annyi szép emléket köthetsz hozzá... Amikor... Szóval... Jó, meglehet nincs is konkrét emléked róla, csak amolyan homályos benyomás, de az mintha boldog lenne. Legalábbis pozitív kicsengésű. Bár most hogy mondod, amikor egyik kezében a lisztespohár volt, a másikban meg a sodrófa, ami feléd lendült...

Szóval így van ez a traumákkal is, amiket megnyertél a szüleidtől, ők a nagyszülőktől kapták - miután dédszülők passzolták le a nyomoruk. Igazából nem is érzed traumának, mert ebbe nőttél bele - leginkább párkapcsolatba kerülve veszi észre magán az ember -a másik szemüvegén keresztül-, hogy ami számára természetes, az mennyire nem kéne az legyen.

Utána jön a következő feladvány, hogy megúszásra játszol és még gyereked is a lisztespoharat forgatja, vagy lesz erőd kibaszni kukába és újat szerezni. Nincsenek illúzióim, épp elég traumát hagyok örökül a srácoknak, de ha pár dobozzal kevesebb a jussuk, talán jól csináltam valamit.

Gyereknevelés kapcsán én mindig azt vallottam, hogy azt csak elbaszni lehet, maximum afelett lehet tekerni a potmétereket, hogy mennyire és milyen irányba.

Még esetleg annyit: már csak azért sem érdemes életen át dobozolni a szarjaid, mert sokkal hamarabb kapod magad azon, hogy már nem fogsz felkelni és rendet rakni magad körül, mint hinnéd. Mindenki úgy hiszi, van még ideje...de végül más hordja ki helyette a szemetet.

Eközben a világ egy boldogabb felét is veri az Isten, hogy az új MacMini és az Apple ikonok kerekítése nem adja ki...Steve idejében ilyet se láthattunk volna.

a fejléc/ikon képe eminnen: Fortepan / Adelhardt Márta