Portoldalban bitladik #006 / átlagolt idealizmus
Nem tud hAIbázni...
Rég írtam a generatív algoritmusok kapcsán, pedig kedvenc vesszőparipám, szóval három (+1) témával készültem
Jósol az AI
"A Tarot kártya és a Mesterséges Intelligencia segíthet választ kapni a kérdésedre."
Eminnen: Tarotic.io
Hát hol máshol menne nagyot ez a technológia, mint abban az iparágban, ami arról szól, hogy halucináljuk össze özv. Kotványosi Etelkának a hétvégi szerelmi életét a mátészalkai idősek otthonában, amikor retrográd a Jupiter a Vénusz kertjében. Tudom, nem illik kiröhögni a kártyavetésben önmegvalósító jósokat és boszorkányokat, így maradjunk abban, hogy úgy zseniális az egész, ahogy van.
Szép az, ami érdek nélkül AI
Kicsit mélyebb vízekre evezve húzogassuk egy picit az AI bajszát azzal, hogy nem tökéletes húszéves insta modelleket gyártatunk le, hanem próbálunk kitekinteni az un. rögvalóságra egy ilyesmi prompttal: "45 éves 50 éves középkorú nő/férfi megereszkedett arcbőr ráncok bőrhibák májfolt szeplő vízparton fürdőruhában egészalakos molett kövér túlsúly csúnya csúf ronda"
A generatív fotóművész az alábbiakről gondolta, hogy a fenti megfogalmazásnak leginkább megfelelnek:
A túlsúly, bőrhiba és minden olyan jelző, ami a "nem szép" irányába tolná az modell kinézetét, látványosan negligálva van és csak olyat tesz elénk, ami simán mehetne magazin címlapjára.
Tényleg sikerült ötlet volt rászabadítani az emberiségre a generatív algoritmusokat, ami mindig definitív szépet alkot és minden esetben idealizál, a hétköznapi értelemben vett átlagosra, vagy átlagon alulira képtelen. Amúgy is rég volt már a közbeszéd része (a héten), hogy miért nem kellene a nagyközönség elé elérhetetlen, irreális testképeket pakolni, most legalább elővesszük megint - pláne mert Instagramon már most elképesztő ütemben szaporodnak az AI profilok.
Idealizált A(i)dárka
Végül pendítsük meg azt a gondolatot, hogy az okostelefonok és a cloud tárhelyek robbanásszerű növekedésével egészen döbbenetes mennyiségű digitális szemetet kezdett termelni az emberiség, most az egészre rászabadítunk egy algoritmust, hogy az ötéves Aladárka kéttucat -elmosódott- gyertyafújós, FB-re felbaszott fotójából az AI hallucináljon még kétszázat, és megnézhetjük milyen lesz, amikor Vin Diesel mellett feszít a Fast XII-ben, vagy "hogyan fognak kinézni a gyerekeik az ovicsoportos Matildkával" - ne röhögj, AI segedelmével pároztatni embereket és utódokat deriválni már egy létező alkalmazási terület.
Széljegyzet: mikor a legutolsó okostelefon is AI fotófeldolgozással próbál vért izzadva használható képet alkotni, hogy a Google Photos AI tovább pofozza azt, míg végül a generatív AI elé dobjuk, ami kiátlagolja Aladárka 2.0-t... szóval tényleg az van, hogy a világ számítási teljesítményét és tárhelyét elbasszuk arra, hogy az Aladárkák szülei fájdalmasan hülyék a fotózáshoz. Régen legalább a fotóalbum és a negítv ára gátat szabott ennek.
Mindenesetre Aladárka kezdjen hozzászokni, hogy élete boldog születésnapja nem ér annyi favot, mint A(i)dárka.
Alkotók válsága
Felvetettem magam ilyen-olyan Prompter csoportokba, meg beszélgettem témában jártas "művészekkel" és hamar feltűnt egy apró, de nagyon jellemző momentum: miközben pörgetik a százával készült képeiket, rendre belefutnak abba, hogy nem ismerik fel a saját alkotásaikat - vagy van 25 képük és nem tudja megmondani, hogy melyik is volt az a bizonyos, amivel prompter vetélkedőt nyert múlt hónapban.
Mindez eleve sokat elárul az alkotási folyamatról, illetve annak teljes hiányáról, a velejáró elmélyültségről - nem csak a képzőművészet, de minden más téren is igaz ez: ha valaha önmagad örömére leülsz és elmerülsz egy alkotói folyamatban, az nem olyasmi, melynek eredményére 10 év múlva ne emlékeznél. Felszínesség a szó, amit kerülgetek.
Azzal zárnám a levelet, hogy nem attól kell félni, hogy az AI megesz minket reggelire, hanem hogy egy picit megint szarabb érzés átlagembernek lenni.
a fejléc/ikon képe eminnen: Fortepan / Adelhardt Márta