Rakasz #323 - amelyben többször elhangzik a hiphop szó
Sziasztok!
A létezésnek két, könnyen elkülöníthető szintje van. Vannak, akik nem tudják, hogyan lehet beleejteni egy telefont a vécébe. És vannak, akik maradtak már fel hajnalban, hogy kiszárítsák a mobiljukat, hátha nem kell újat venni. Maradjunk abban, hogy mindent elmondtam erről. (Működik.)
Algoritmikus kíméletlenség
Minél több automatizmusunk van, annál több esetben kell kivételes eseteket (az edge case-t, ami nem fed le a modell) kezelnünk. Ennek folyománya, hogy az ember valamilyen módon így is, úgy is szembesül azzal, hogy ő nem a minta, hanem a kivétel része. Ezzel nincs gond, amíg nem olyan kérdésekben szorulunk ki az egyék kategóriában, amelyekben ez fájdalmat okoz. Erre találta ki Eric Meyer az algoritmikus kegyetlenség fogalmát. Akkor írta le a jelenséget, amikor a Facebook "nézd vissza az évedet" funkciója többször feldobta neki a kislányának a képét, aki abban az évben halt meg.
A hetem azzal kezdődött, hogy a Telegram csetprogram közölte, hogy "Szedlák Miklós csatlakozott a Telegramhoz". Le tudom követni, hogy mi történt. A mobilszolgáltató kiadta újra apám telefonszámát valakinek, aki regisztrált az egyedi azonosítóként a telefonszámot használó csevegőszolgáltatáshoz. Nálam pedig azért tűnt fel az új felhasználó, mert a szám megvan a telefonkönyvemben. Nyilván nem törlöm az apámat csak azért, mert nem él. A világ, az emlékek, az élet nem így működik. Ezt nyolc éve megírta egy technológus is, de nem éri meg rendesen megírni a rendszerket, hogy ezt tiszteletben is tartsák.
Drónária
Teljesen helyénvaló az, hogy a művészet reagál a világ történéseire. Jemenben volt drón témájú költészeti verseny. Sajnos ez is bizonyította azt, hogy a toll nem erősebb a Hellfire rakétánál. De nagyon szerettem például James Bridle drón sziluettes munkáját remeknek tartottam. Nyugati városokba, képzőművészeti biennálék tereibe rajzolta fel azoknak a megfigyelő/gyilkos drónoknak az árnyékát, amelyek a közel-keleti és akkor még afgán emberek mindennapjainak részévé váltak. Tegyük hozzá, Bridle-t úgy általában kedvelem. Egyszer valahol találtam egy jó drón hadszínteres verset is, de mostanra a Google csak Clint Smith The drone versét akarja rámtukmálni, ha keresem. És nem, nem a Kazim Ali versről van szó.
Van viszont másfajta feldolgozás is, amivel nem nagyon tudok megbarátkozni. Még ha tudom is, hogy a PTSD komoly dolog, a munka és a magánélet kettéválasztása szintén komoly dolog. A drónok pilótái pedig nagyjából Iowában ülnek a kukoricaföld közepén egy konténerben, onnan bombázzák mondjuk Jement, majd hazamennek iowafürdői otthonukba a nyolc óra lehúzása után, mintha ez normális lenne. Mégis túlzásnak érzem, hogy a több katonai cucc mellett gyilkos drónokat is gyártó General Dynamics szponzorálásával bemutatnak egy musicalt (a cikkek szerint opera, de nem tudnám megőrizni a komolyságomat, ha ezt le kellene írnom) az Államokban, ami az anyaság és a drónpilótaság kibékítésének kudarcáról szól.
Két ember, egy asztal
Kezembe került egy Youtube videó, amin Pia Cramling nagymester ül le egy New York-i parkban játszó fickóval sakkozni. Johnnynak, a fickónak hatalmas a szövege. Úgy értem, vetíteni kéne mind a tíz percnyi videót pedagógia órákon. Meg minden más órán is, mert miután bemattolja a mester, majd közlik vele, hogy hát igen, anyu, aki sakkozik vele nem ma kezdte, rögtön kér egy új játéklehetőséget.
Ennek a jelenetnek a fiktív verzióját persze ismerik azok, akik látták a Vezércsel (Queen's Gambit) sorozatot a Netflixen. Aki nem látta, ugorjon neki. Aztán esetleg Zweig Sakknovellájának, Chabon Jiddis rendőrök szövetségének, és végül Banks A játékmesterének. Bár ez így már egy féléves szövegolvasó szeminárium sillabusza.
Nyelvgolyó
Arról, hogy az IBM Selectric miért a legmenőbb írógép, már volt szó. (R#109 és R#303) Kaptam viszont egy linket - kösz, Gazs! - ami arról szólt, hogy a Selectrichez lehet egyedi betűtípus-gömböt nyomtatni 3D-printerrel. Ez azoknak a felhasználóknak hír, akik olyan nyelven írnának, aminek ábécéje van, betűtípusa van, de digitális támogatása nem vagy alig vagy nem úgy, ahogy kéne. Ilyenkor egyszerű és kényelmes lehet egy, a hatvanas évekből származó már majdnem digitális, de mégse írógépet meghackelni.
(Fotó: Ralf St. // CC-BY-ND)
Érdemes itt arra kitérni, hogy bár a Unicode karakterkódolási szabvány elvben megoldotta a különböző nyelvekhez szükséges karakterek kódolásának problémáját, a gyakorlatban más a helyzet. Ez a sztori onnan indul, hogy kezdetben volt az ANSI kódolás, ami az angol ábécével elbírt, de voltak ásító hiányosságai. Ezt patkolták, amíg lehet, de például a magyar ő és ű betűk nem voltak benne, helyettük a kalapos ő-t és ű-t lehetett használni, ami hát igénytelen.
Az Unicode-ban van elég kódhely mindenre, de ebben is sikerült a japán, koreai és kínai írásjeleket összemosni már az elején. Ezt az egyszerűség kedvéért tekintsük úgy, hogy a nyugati vezetésű projekt próbált nem rasszista lenni, de látványosan felsült vele. Azt azóta is lehet követni, hogy mely nyelvek mely karakterei kerülnek be a Unicode szabvány bőségesen rendelkezésre álló üres helyeire.
További kérdés, hogy a "nagyvilág" a kódolásban való megjelenés után használja-e a speciális karaktereket. Értsd: Kovácsból Kovacs lesz-e és Milošević-ből, akit magyar transzliterációban (újabb kérdés!) Milosevicsnek írunk, Milosevic lesz-e, ha a New York Times ír róla.
Rakjuk el ezt az egészet abba a fakkba, hogy a nyelv politika. Még akkor is, ha nem az a kérdés, hogy nyelv-e egy nyelvjárás, ha nincs hadserege.
Színe és visszája
Dani barátom küldött egy linket, ami azt adta a tudtomra, hogy megjelent István atya Hiszel Istenben? - 10+1 beszélgetés a chatGPT-vel című könyve. (160 oldal, papírkötés) Dani úgynevezett jó keresztény ember, mindkét jelző hangsúlyos, akinek szoktam az agyát masszírozni az én egyházzal kapcsolatos fenntartásaimmal, és ennek ellenére még szóba áll velem. Sőt ilyen csodákat is küld.
A nagy nyelvi modellek korlátairól eleget írtam ahhoz a sajtóba (legutóbbi), hogy a Rakaszt ne terheljem vele. Az viszont érdekes szerintem, hogy a technológiát eladni vágyók és a technológia korlátait elmagyarázni képtelen sajtó miatt egy vidéki plébános arra jutott, hogy ennek a könyvnek van értelme. István atya jóindulatában egy pillanatig nem kételkedem, abban viszont igen, hogy tudja, hogy statisztikai hátterű szöveggenerálással találkozott. Amúgy tök előremutató, hogy nekiállt játszani az eszközzel. Bár ne antropomorfizálná.
Budapest-Kuwait connection
Nem is tudom, hogy kitől kaptam meg Jaber Moshpit című számát. Az angol-magyar szöveg, amit az arab figura előad annak ellenére kíváncsivá tette, hogy a gengszter rap nem az én műfajom. Szóval ráírtam Instagramon, hogy válaszolna-e pár kérdésre.
A kuvaiti apától és magyar anyától származó, és nyolc hónapja Magyarországon élő Jaber válaszolt. A héten Insta hang-, videó- és chatüzenetekben beszélgettünk, ez alapján alakítottam ki valami képet róla. Amit biztosan tudok mondani, hogy Jaber rendkívül kedves és úgy kedves, ahogy azt nem szoktuk meg. Ritkán kezd az ember interjúkérdést úgy, hogy kedves barátom, pláne, ha pont öt perce ismeri a másikat.
"Tanulom a nyelvet, ami nagyon nehéz, de a zene segít. A nemzetközi szcéban megjelentem már, élveztem, zenéltem az Államokban. De hiszek abban, hogy a saját városodban kell menőnek lenned. Ismerjen mindenki! Magyar lesz a zeném, de még gyakorlom a nyelvet. Mondok olyasmit, ami szerintem jól hangzik magyarul, de mégsem hangzik úgy. A számok nagy része fele angol lesz, így egyszerűbb nekem, hatékonyabb. Meg az enyém a zene."
Nyilván rá kellett kérdezni arra, hogy miért pont ez a gengszteres megközelítésű hiphop, stukkervillantós videóval.
"I move with love, I move with respect. Nagy tisztelettel viseltetek mások iránt, mert én is megkövetelem a nagy tiszteletet. I stay dangerous but I also stay nice. Ez szerintem egy remek kombináció. Aki gyenge, annak kedvesnek kell lennie, nincs más út. Ha nem kedvesek, akkor meghalnak vagy megsérülnek. De ha veszélyes és kedves vagy, akkor tényleg kedves vagy."
És ilyenkor döntse el az ember, hogy meddig ér a szerep és hol kezdődik az ember. Abban viszont biztos vagyok, hogy a hiphopot szereti. Illetve, hogy a Jaber-féle félig magyar, félig angol, arab utalásokat villantó zene nekem új volt. Árnyékbudapestes.
"Szerintem a hiphop arról szól, hogy veszel valami hétköznapit és mindenkivel elhiteted, hogy az lenyűgöző. A hiphop nem csak zene, ott van a fodrászban, aki megoldja, hogy remekül nézz ki. Lehet, hogy csak egy sima vágás, de menő leszel tőle. A stílusról szól, hogy hol veszel ruhákat, milyeneket veszel, hogy érzed magad a viselésük közben. A művészetedről, a zenédről szól, amit és ahogy mondasz, érted? Te is a hiphop része vagy, ha írsz róla. Az operatőr is hiphop. Imádom a hiphopot, tesó."
Könyvek és sztorik
Megújult a balos Verso kiadó oldala, aminek örömére 80 százalékkal leárazták az ekönyveiket. Legalább a Hazan és a Cuboniks szövegekre érdemes ránézni.
Rátkai Kálmán illusztrációival jelent meg Békés Pál A kétbalkezes varázslójának új kiadása. Ez az a magyar gyerek meseregény (értsd: urban fantasy), ami a megjelenésének idejében teljesen korszerű volt, jó szöveg és ma is csak az öregedést lehet felhozni ellene. Igen, mindez nem igaz például a Gergő és az álomfogókra.
Az olasz és/vagy hagyományos konyhás vonalon (R#319) továbbolvastam egy kicsit. A Magyar Néprajzban, aminek rejtélyes módon nem jelent meg az első kötete, de a következő hét meg igen, van egy remek fejezet a magyar parasztság főzési és húsevési szokásairól. A sztori röviden: nem, heti maximum két-három napon volt hús a 19. században. Annyira tömör a szöveg, hogy nincs mit összefoglalni rajta. Olvassátok el!
(Fotó: Tony Woods // közkincs)
Már nem emlékszem mikor és kinek az ajánlására vettem meg a The Magnificent Trufflepigs játékot, de eddig ott ült a játékkönyvtáramban. Ez egy úgynevezett sétaszimulátor, olyan sztorimesélő játék, amihez sem ügyesség sem szerencse nem kell, leginkább egy kicsit interaktív könyvre/filmre emlékeztet. Két óra sztorit, életcsalásokat, fiatalkori magunknak mondott hazugságokat, kitalált célokat, emberi viszonyokat és azt is megkapjuk, hogy mi egy apa dolga és hogyan lehet mégis elszúrni. Szerintem megható, de van egy olyan érzésem, hogy erősen életkorfüggő, hogy milyen nyomot hagy az emberben.
További olvasnivaló
A 24.hu is csinált interjút Ananyo Bhattacharyával, az új Neumann-életrajz szerzőjével.
Szabadeurópa interjú Tamási Miklóssal, a Fortepan alapítójával.
Economist (fizetőkapu ugrós link) cikk arról, hogy az amerikai gazdák egy része miért importál kis, 25 éves japán kei teherautókat. A kei kocsik erőtlenek egy rendes amerikai pickuphoz képest, ellenben egy marék bab árából beszerezhetőek, fenntarthatóak, lehet rájuk rendszámot rakni és elvégzik a munkát.
Ennyi a hétre.
Ádám