December 5, 2022

Rakasz #304 - tereket fogtam, nem ereszt

Sziasztok!

Volt régen egy társoldala a 99 Percent Invisible tágan értelmezve építészeti podcastnak. Akkor persze még csak nagyon kicsi műsor volt, azóta pedig egy komplett műsorszolgáltatót építettek fel körülötte több alkotóval, előfizetési rendszerrel és hallgatói szeretettel.

Az oldal a Read The Plaque volt, ami arra biztatta az embereket, hogy olvassák el a mindenféle emléktáblákat, mert csodák vannak ott leírva. Ma is működik, de majd beleszakad a gépem és a böngészőm a megnyitásába. Arra büszke vagyok, hogy a két budapest tábla felét én küldtem be. Természetesen az Aero Express hidroplánállomás táblája az. (A másik budapesti tábla Tommy Ramone szülőházát jelöli.)

A tábla azért is jó, mert olyan lábjegyzet beillesztését lehetővé tevő tárgy, amivel "hozzá lehet szólni" a városhoz. Obigát példa erre a Nemmivoltunk Crew által kirakott tábla a Szimpla oldalán, amin annyi a szöveg "Régen itt emberek éltek." A fenti kép is ilyen, csak Berkeley-ben található, és más fajta viselkedést karikíroz ki. 2019-ben, amikor felbukkantak, senki sem tudta ki rakja ki őket. Ami viszont biztos, hogy a hely történetével és geográfiájával (betemetett folyó, folyamatosan perelt telek) eléggé tisztában volt. Nem mindegyik emléktáblája olyan ártatlani, mint a fenti civices, akadnak élesebben kritikusak is.

Testek a háborúnak

Annyira jó cikket találtam, hogy magam sem hiszem el. Már a címe is remek: Everyone is beautiful and no one is horny. Azaz mindenki gyönyörű és senki se kanos...vagy ha ennek a szónak lenne női/uniszex megfelelője, akkor az. Az írás arról szól, hogy nagyjából a nyolcvanas években csináltak utoljára olyan mainstream filmeket, amikben a szereplők vagy szexeltek vagy legalább hihetően vágytak egymásra.

Hirtelen nem tudok mondani, és a cikk se halmoz el példákkal, olyan Marvel filmet, amiben egy férfi és egy nő között lenne bármi. Stark és Pepper Potts párosánál egy tál lencse is felizgultabb, Hawkeye családja arra van, hogy legyen kit megbosszulni, a Fekete Özvegy pedig azért szexi, hogy legyen egy olyan kihallgatási taktikája, ami gyorsabb a körmök letépésénél. Ja igen, és mindenkinek azért kockás a hasa, mert az jó a háborúban. Hiszen 9/11 óta - amióta a politikai thrillerek is elcsesződtek - háború van valaki ellen.

Mások tollai

Csaba olvasó máshol húzza meg a spekulativitás határait, mint ahol én tettem az előző hírlevélben. Az egyszerűség kedvéért elkértem tőle a szöveget:

A "spekulatív (befektetési) eszköz" (speculative asset) talán nem írja le eléggé, hogy mennyire életveszélyes a kriptó (ideértve eneftét, tokent, az összeset). A spekulatív kifejezés ugyanis csak annyit jelent, hogy a befektetés ára nem megy garantáltan felfelé, van neki kockázata. A nem-spekulatív befektetés (értelemszerűen) idealizált fogalom (hiszen még egy kincstárjegynek is van kockázata - az államcsőd). A kriptóvilágot a hagyományosabb befektetésektől inkább az különbözteti meg, hogy a kockázatai egészében kiszámíthatatlanok. Amikor a piac "beáraz" egy befektetést, akkor a kockázat szintjéről hoz konszenzusos döntést - ezzel van, aki jól jár majd, van, aki rosszul. A szabályozás segít abban, hogy a kockázati faktorok minden "fogadó" számára nagyjából ismertek legyenek, és a tétjeiket ennek fényében tehessék meg. A szereplők motiváció nagyjából ismertek, a játék szabályai szintén.

A kriptó esetében azonban minden játékosunk teljesen vakon játszik, a kockázatok ugyanis modellezhetetlenek, ismeretlenek. Emiatt ez a befektetés nem csupán spekulatív. Annál sokkal sokkal veszélyesebb. Jól mutatja ezt, hogy újra és újra olyan tényezők nullázzák ki a nagy szereplőket, amelyek az egyenletben nem is szerepeltek - a stabilérme Terrát a kamu algoritmusa tette el láb alól, az FTX-et az alapítók csalása.

Vers és lecke

Egyszer hiányoztam osztálykirándulásról gimnáziumban. Az volt az az kirándulás, amikor defektet kapott a busz és nagyon menő módon a semmi közepén kellett kereket cserélni. Mivel ilyet még egyszer nem akartam, hogy hallgatom, miből maradtam ki, volt olyan kirándulás, amire kis hőemelkedéssel indultam el, orvosi jótanáccsal, meg azzal, hogy ha belázasodok, jönnek értem. Nyilván második napon már pörögtem, mint a búgócsiga. Tanulság nincs, vagy csak az, hogy dolgokat kihagyni mindig kockázatos. Erről szól - meg persze egy csomó minden másról is - a heti vers, Brad Aaron Modlin szövege. Kivételesen van belőle felolvasott verzió is, mert Ada Limón amerikai költő felolvasta a verses podkasztjában.

What You Missed that Day You Were Absent from Fourth Grade

Mrs. Nelson explained how to stand still and listen
to the wind, how to find meaning in pumping gas,

how peeling potatoes can be a form of prayer. She took
questions on how not to feel lost in the dark.

After lunch she distributed worksheets
that covered ways to remember your grandfather’s

voice. Then the class discussed falling asleep
without feeling you had forgotten to do something else—

something important—and how to believe
the house you wake in is your home. This prompted

Mrs. Nelson to draw a chalkboard diagram detailing
how to chant the Psalms during cigarette breaks,

and how not to squirm for sound when your own thoughts
are all you hear; also, that you have enough.

The English lesson was that I am
is a complete sentence.

And just before the afternoon bell, she made the math equation look easy.
The one that proves that hundreds of questions,

and feeling cold, and all those nights spent looking
for whatever it was you lost, and one person

add up to something.

Akinek esetleg novellára fájna a foga az Joanne McNeil WPO-ját olvassa el. Egy laptop körül forog ugyan a történet első ránézésre, de valójában semmi köze az informatikához. Illetve jövő héten, ha lesz érkezésem, ismét egy tárcanovella megy fel tőlem a Patreonra, csak még újra kell egyszer olvasnom frissebb szemmel. Aztán januárban, már tényleg valami esszéisztikusabbat szeretnék, ahogy korábban ígértem. Ez az emberből kiesik egy-egy történet nekem teljesen új élmény, de élvezem.

A világ 2D-ben

Egy egész raklap így-úgy érdekes térképes anyag gyűlt össze az asztalon, a térképeket meg nagyon szeretem. Biztos meséltem már, hogy évekkel ezelőtt egyszer hazalomtalanítottam egy csomó autós atlaszt, amit valami lelketlen alak kidobott, mert úgy gondolta, hogy az 1975-ös év Jugoszláviájába ő már nem fog menni.

Van például egy közös gondolkodás, ami a Map Happeningsen kezdődött de én már a Lat X Longon találkoztam vele, hogy eltűnnek-e a kereskedelmi térképek? Egyrészt igen, annak a gyakorlatnak, hogy turistaként veszek helyi térképet meg aláhúzgálom a Lonely Planetemben, hogy mit akarok megnézni, és egy kocsmaasztalnál valami helyi reklámtérképen még be is karikázom a helyeket befellegzett. Távoli vezetéshez sem küldjük már rá az irodali nyomtatóra az öt-hat oldalas útitervet, amit a Via Michelin állított össze. Helyettük van EU-s roaming, helyben vett feltöltős SIM, és ugyanaz a Google Maps, mint bárhol máshol. (Kocsiban meg a Waze, egyazon cég másik tulajdona!) Ráadásul ez a digitális térkép egyre kevésbé szimbolikus ábrázolás, hanem 3D-s épületekkel, légifotóval teli dolog, és azt is ígérik, hogy jön a metaverzum.

Másrészt az optimistább résztvevők azt mondják, hogy a térkép fogalma értelmeződik át. Több szerepe lesz a mobil kamerájának, talán a kiterjesztett valóságnak is, és biztosan több valósidejű adat kerül bele majd. A térkép nem egy statikus dolog a jövőben. Persze a digitális térkép már a jelenben sem statikus, elég csak arra gondolni, ahogy a Google Maps a vitatott területek megjelenítésekor minden érintettnek a saját igazságát mutatja meg. Nem tudom megállni, hogy a minden körülmények közepette kötelező I. Erzsébet vonatkozó passzusát ne rángassam ide a fülénél fogva.

Erzsébet:
Megkaptam a főszerepet, Burghley, és isten az atyám, meg is tartom. Nagyban kell gondolkodni, Burghley, nagyban. Egyben kell látni a világot, ha uralni akarjuk, úgy kell tekinteni rá, mint egy nagy egészre. Nagyban látni és rendszerben gondolkodni. Egy új rendszerben. Mindent megváltozatatunk, mindent felforgatunk és míg a többiek zavartan pislognak tehetetlenségükben, kedvünkre teremtünk új világot. Anglia trónja önmagában lepkefing. A világ szemétdomb, Burghley, és Anglia lesz a kakas rajta. Én leszek a kakas, aki kedve szerint búbolja meg a világot.
Burghley:
De Madame, bátorkodom megjegyezni, Ön nő.
Erzsébet:
Leszarom, Burghley! Kíméljen meg a földhözragadt ostoba megjegyzéseitől.

(Fordította: Várady Szabolcs, átdolgozta: Szikszai Rémusz)

Aztán van egy cikk, ami arról szól, hogy az AD&D szerepjáték Forgotten Realms nevű világa hogyan dolgozódott ki. Egy mesélő kezdte el a világot kidolgozni, de aztán a kiadó tovább bővítette. És ahol bővítettek valamit, ahol a nagy fehér foltokkal teli térképbe bekerült valami, ott az eredeti mesélőtől kapott térképmásolatot felülírták. Ez a térkép, ami az egész fizikai manifesztációja volt - bőven a számítógépes térképészet előtt vagyunk - pedig a mai napig létezik. Pétertől kaptam egy cikket róla. Amely cikk amúgy a kultúra megőrzéséről is szól, mert a térkép, amit Martin Mapnek hívnak, egy olyan egy példányban létező mű, amit a szerepjátékot kiadó cég soha nem vett lajstromba, aminek a jelentőségét sem mérte fel. (És most állom meg, hogy a kábetűs szót - ti. kapitalizmus esetleg kultúra - leírjam.)

A harmadik térképesdi is kitalált területekről szól: Davit Nuttall kitalált térképeiről, amelyekhez viszont nem tartozik történet.

Üres falak ellen

Megint lehet kapni poszterként a kedvenc Buzás Alíz képeimet. Nekem úgy rémlik, hogy régen ezek olcsóbbak voltak, de hétezer forint például a remek Troli-tolókért még mindig kifizethető. Sokáig volt a falamon, mindig öröm volt ránézni.

Minden különösebb magyarázat nélkül: Dark Side Of The Horse. Ha nem a Foxes In Love lenne a kedvenc képregénystripem, akkor a lovas lenne az.

Vitatkozó szövegek

Ed Zitron megint érdekeset írt. Alapvetően az Andreessen-Horowitz kockázati tőkebefektető céget járja körbe, akik elég nagy presztízsű csapatnak számítanak annak ellenére, hogy egész seregnyi téves jóslatot raktak már le az asztalra. Például emlékszik még bárki arra a tavalyi ötletre, hogy a gazdag emberek a saját kis webrádiójukon elbeszélgetve fogják kiosztani a bölcsességet a népnek? Clubspace volt a neve, na abba is raktak bőven pénzt, Zitron meg azzal érvel, hogy az egy olyan élményt kínált, ami amúgy az emberektől távol áll, de a reménybeli megmondóemberek hiúságát csiklandozta. Ó igen, a kriptóban is vastagon benne voltak. Na és innen kanyarodik rá Zitron arra, hogy mennyi lódítást, füllentést, téves jóslatot és nettó hazugságot nézett el a média Musknak (ugye idén leszálltunk a Marsra), mert ugyanaz a fajta gazdag ember, aki milliókat tud locsolni egy jövőkép elfogadtatására. Nem a megvalósítására, de elfogadtatására.

A fenti beszélgetés a Friderikusz-féle podkasztnak hívott YouTube videóban akár az ellenpólusa is lehetne a Zitron cikknek. Engem marhára lenyűgözött, hogy Friderikusz tényként tálalt olyna Musk-narratívákat, amikbe nem túl bonyolult beleakadni. A beszélgetés amúgy jó, de ezt a megközelítést szóvá kell tenni. Plusz, hogy azt, hogy a végül rákényszeríti az akaratát a világra gyakran, az nem feltétlenül erős érv. Jövőképekről többet kell beszélnünk, meg az elérésükhöz vezető útról.

Na, de autós dolgok vannak eltéve már jövő hétre is. Ez a levél viszont itt véget ér.

Ádám