Maholnap | Kánai András hírlevele

Subscribe
Archives
March 15, 2021

Maholnap #8 | Kánai András hírlevele | Kínai szórakoztatóipar, hadgyakorlat az űrben, karbonzabáló ruha, és húszgyerekes milliárdos

Üdv 🖐️, ez itt a Maholnap, Kánai András kommunikációs szakember és jövőkutató hírlevele.


előhang: nem engedünk a '48-ból és a '84-ből

Forradalmi időket élünk. Nemcsak arra gondolok, hogy Nagy Feró Kossuth-díjat kapott, hiszen ahogy egy régi dalában szerepelt: “Oly váratlan volt ez az egész / tán nem is igaz, aludni kék”.

A forradalom kétirányú. Mindig az eszmékkel, a gondolatokkal, a finom, először utalásokban átadott, kétértelmű mondatokkal kezdődik, majd a háztetőkről, utána a terekről kiáltott üzenetekkel folytatódik, és ki tudja, hol áll meg és kit talál meg. Mi most a technológiai forradalom hevületében élünk, épp orvosi áttörések küszöbén vagyunk, fél szemmel a Marsra sandítunk (kacsintunk a marslakóknak, ha vannak), lehatolunk a kvantummélységig és a világegyetem szélét fürkésszük, de igazából egy nagy társadalmi átalakulás határához értünk, amelybe még nem is számoljuk bele a Klebersberg Központot és a zoomos happy hours-t sem.

Sokan úgy érzik, hogy ami eddig volt, az nem mehet tovább. A gazdagok és szegények közti jövedelmi olló kinyílt, erre meg sokaknak a bicska a zsebében, és különben is, a Big Mac is egyre drágább, miközben Jókai regényéről is kiderült, hogy írója menet közben asszonyságok kicelluxozott fotójára dartsozott.

A forradalom másik, sokkal pozitívabb szava a progresszió. Az emberiség lassan egy egyre gyorsabban rohanó kisgyerekhez hasonlít, aki sorra fedezi fel az út mentén elszórt csodákat, szedi szét az apró agyával meg nem érthető berendezéseket, de a tanulságokat nem akarja levonni. Sőt, ez a gyerek már egy Lamborghinit vezet, veszélyesebben él, mint valaha.

Egy jó társadalomban szerintem egyszerre van szükség konzervatív és liberális gondolkodásra. Leegyszerűsítve: előbbi azt vizsgálja, mi az, ami már bevált, működőképes, és azt szeretné megtartani. A liberális azt nézi, hogyan lehetne a világ állapotát jobbá tenni. Egyik sem kerülhet túlsúlyba, mert vagy bigott merevség, vagy valóságtól elrugaszkodott tervgazdálkodás lesz az eredménye. Néha azt hisszük, ez a kettő, látszólag egymással ellentétes világnézetet 1848 márciusában sikerült egyesítenünk.

Kokárdás szép napot kívánok mindenkinek a sokkoló jövő 21. századi eddigi legizgalmasabb évtizedéből.

(A képen az iraki Al Rafydin Publishing kiadónál megjelent arab nyelvű 1984 látható.)


✍️ ego, vagyis amit én írtam, mondtam, csináltam

"Fehér ördögök, gonosz japánok" - Kína és a soft power

Kung-fu filmekben gazdag írás arról, hogy a világhatalommá váláshoz popzene és szórakoztató alkotások is szükségesek.


💉 covid-19, de most a jobb híreké a főszerep

Ezúttal aranyhörcsögök segítségével bizonyították, hogy az igaztalanul rossz hírbe hozott AstraZeneca vakcinája hatékony a brit és a dél-afrikai variáns ellen. (Az aranyhörcsögök immunrendszere ugyanis erősen hasonlít az emberéhez.)

Egy új kutatás szerint az mRNS-alapú vakcinák (Pfizer, Moderna) a továbbfertőződéstől is védenek. Ez azért nagy szó, mert alapvetően nem ez volt az elsődleges szempont az oltóanyagok tervezésénél.

Úgy tűnhet, hogy a vírus az aranykorát éli, pedig valójában most játszotta ki a legerősebb lapjait, és számára közel a vég.

A heti riogatásra válaszolva: az AstraZeneca 17 millió oltásánál KISEBB a vérrögképződés százaléka, mint az oltatlan lakosság körében, ráadásul kisebb az ilyen esetszáma, mint a Pfizernek.

🚀 future

Hadgyakorlat az űrben

Mon ami, hát ilyen is van: a franciák a németekkel és az amerikaiakkal űrhadgyakorlatot tartottak. Már csak arra kéne rávenni francia barátainkat, hogy megértsék: az oroszoknál és a kínaiaknál nincs űrszakszervezet, szóval itt komolyabban kell dolgozniuk. (The Next Web)

Pannon Space Fighter

Az előző cikkhez kapcsolódik ez az interjú. Nem a fejekben kell űrnek lenni, van elég belőle a Földön kívül. Az, hogy Magyarországnak űrstratégiája van, nem valami vicc, hanem realitás. Ha lesz gyarmata hazánknak a Marson, ilyen kis lépésekkel kezdődik. (honvedelem.hu)

Szemesnek áll a világ, avagy az okos kontaktlencse

Tényleg eljön az a kor, amikor mindenkinek ilyen izét kell a szemébe tuszkolnia? Ha elég sokan elhiszik, akkor igen. (mojo)

Az vagy nekem, mint az MI-nek a Shakespeare

Már nem is vagyunk messze tőle, hogy mesterséges intelligenciák írjanak mindenfélét, ezúttal a titokzatos angol szerzőn a sor. (Science)

🌲 green

Ez a ruha csak úgy zabálja a karbont

Ezeket a ruhadarabokat nem foltok, hanem élő algák lepik el, amelyek elnyelik a légkör szén-dioxidját. Mintha rádöntötték volna, igaz? (Fast Company)

A farmer is úgy kékül, hogy közben zöldül

Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy: ha zöld érzelmű, akkor inkább természetes festékkel készült farmert választasz. (Stony Creek Colors)

Mennyire élsz nagy lábon, amikor vásárolsz?

Egy izlandi bank megmondja minden kártyás vásárlás után, hogy mekkora az ahhoz tartozó ökológiai lábnyomod. Ó, a tudatos kapitalista. (Forbes)

✨ interesting

MI-t használt a bőnöző anyuka

Egy ötvenéves amerikai anyuka történelmet írt: lányának riválisairól készített deepfake videókat küldözgetett az edzőnek. Figyelem, ez még csak a kezdet, felkészülhetünk az állatokat mészárló politikusokra és egyéb csemegékre is. (PennLive)

A Pravdától a New York Times-ig, avagy a propaganda művészete

Miért érzi az amerikai választók egy része, hogy a mértéktartó orgánumok az elit szócsövei lettek? Vitaképes írás a jelenségről, amelyet csak felerősített az éppen elindult Biden-éra egy-két sajtójelensége is. (TK News by Matt Taibi)

Interjú a húszgyerekes, milliárdos vidéki házaspárral

Nem hiszem, hogy állandó olvasója leszek ennek a honlapnak (idézet az oldal egy cikkéből: "Nimród az ősatyánk (szellemősünk..) aki Ábrahám “istene” ellen küzdött meg a Bábelnek tornyán (Jhvh) nem az Isten ÉL, hanem egy másoló!"), de ez az interjú nagyon jó, pontosabban a nyilatkozó. Felüdítő találkozni a hétköznapihoz képest teljesen más, a maga nemében fantasztikusan sikeres életvitellel. Az élet egyik aranyszabálya amúgy is ez: "lehet, hogy neki van igaza".

Európa lesüllyedésének egyik mutatója

Azt gondoljuk, hogy az Európai Unió a 21. század egyik sikertörténete? Jobb, ha átgondoljuk, a cikk ebben segít, a kommentek pedig árnyalják a képet. Mivel az Unió tagjai leszünk a jövőben is, több mint érdekes ez a kis bejegyzés. (The Grumpy Economist)



A hét videója

Írógépeken gépelő írók a filmekben: egy szuper vágás

The Typewriter (supercut) from Ariel Avissar on Vimeo.


Ha tetszett a hírlevél, ajánld másoknak is a link átküldésével:

OKÉ, AJÁNLOM.


Mára ennyi volt.

Köszönöm a figyelmet!

Don't miss what's next. Subscribe to Maholnap | Kánai András hírlevele:
This email brought to you by Buttondown, the easiest way to start and grow your newsletter.