Maholnap | Kánai András hírlevele

Subscribe
Archives
March 8, 2021

Maholnap #7 | Kánai András hírlevele | Digitális feltámadás, narancsból elektromosság, szerzetestalálmány és vakcinaszelfi.

Üdv 🖐️, ez itt a Maholnap, Kánai András kommunikációs szakember és jövőkutató hírlevele.


előhang: no women, no cry?

Most teljesen véletlenül a nemzetközi nőnapon küldöm ki a hírlevelet. Érdekes ez az ünnep: az emberiség egyik fele lelkesen, virággal és csecsebecsével felszerelkezve igyekszik meggyőzni a másik felét, hogy mennyire fontosnak tartja - majd a következő nap e csoport elméletileg vele megegyező státuszú tagját egy meetingen a kedveském/csillagvirágom megszólítással illeti. Szóval ilyenkor nem a férfiaknak kéne a nőknek üzenniük, hanem fordítva: lécci, vegyetek emberszámba, ne verjetek, becsméreljetek, alázzatok meg például alacsonyabb fizetéssel vagy korlátozottabb karrierlehetőséggel, köszi.

Nemrég utánanéztem, hogyan esett vissza a női programozók aránya. Kezdetben ugyanis - lásd A számolás joga című filmet – az olcsó számítási feladatokkal a gyerekvállalás miatt gyorsan kieső, majd ugyanolyan könnyen pótolható nőket bízták meg. Ez a ‘60-as évekre volt jellemző. Az 1970-es években azután a kormányok, cégek felismerték, hogy a komputer az rettentő fontos dolog, és egyre nagyobb figyelmet fordítottak a területre. Az ide kinevezett vezetők főleg férfiak lettek, akik azután a szüléssel nem fenyegetett, hosszabb ideig munkahelyen tartható férfiakat favorizálták. Mire eljöttek a nyolcvanas évek, alig maradtak nők. Ezt követték a felsőfokú tanulmányok, amelyekre lényegesen kevesebb nő jelentkezett, hiszen a férfiak addigra már itt is túlsúlyba kerültek. (Én az 1980-as évek végén Magyarország legmenőbb számítógépes klubjának lettem tagja, és soha nem láttam az óriási teremben egyetlen nőt sem, csak pattanásos, rosszul öltözködő, néha zseniális srácokat.)

A jelenség egyik fontos oka, hogy 1980-ra a számítógép-reklámok célcsoportja egyértelműen a fiúk lettek, és érdeklődés hiányában egy generációnyi lány maradt ki abból a buliból, hogy a modern világ sorsát meghatározó IT részese, alakítója lehessen.

(A kép egy 1980-as évek elején készült hirdetés.)


✍️ ego, vagyis amit én írtam, mondtam, csináltam

De miért hívják SzputnyikV-nek az egyik, és BBIBP-CorV-nak a másik vakcinát? Milyen legyen a reklám, míg tart a járvány?

Kínzó kérdések, remélhetőleg érdekes válaszok. (LinkedIn)


💉 covid-19, de most a jobb híreké a főszerep

A McKinsey szerint 2021végére az egész világ felnőtt lakosságát be lehet oltani, annyi vakcina lesz elérhető.

Már az USA-ban is mérhető a tömeges oltás hatása: az ottani idősotthonokban tavaly december és 2021 februárja között 80%-kal esett vissza a halálozások száma.

Az AstraZeneca jól teljesít a brazil variáns, a Moderna és a Pfizer oltóanyagai pedig több másik ellen is. Mindenesetre a Moderna már frissítette is a vakcináját, hogy ne rezeljünk be a mutánsoktól.

Ki mondta, hogy keletről nem érkezhet hatékony oltóanyag? Nyilvánosak az indiai Covaxin vakcina 3-as fázisú kísérletének eredményei: eszerint 81%-os az oltóanyag hatékonysága.

Az első épeszű és logikus magyarázat arra, hogy a titokzatoskodás ellenére az itthon is használt kínai vakcina megfelelő védettséget ad.

Egy kis pillanatkép Izraelből, milyen lesz a világ számára, ha a közeljövőben sikerül felpörgetni a tömeges oltásokat.

🚀 future

Digitálisan feltámadhatunk?

A hír konkrétan egy sorozat, a Black Mirror 2013-as Be Right Back című epizódját idézi fel. Ez azért is baj, mert felveti a copyright kérdését, másrészt meg tényleg olyan böhöm nagy a digitális lábnyomunk, hogy egy élőnek tűnő lény felépíthető belőle halálunk után? (The Conversation)

A szív a legszebb kincs, különösen, ha műszív

A Trabant együttes valamikor a Ragaszthatatlan szívről énekelt, míg ez a hosszú, de rendkívül izgalmas cikk a mesterséges szív jelenlegi technológiájáról, fejlődéséről. Aki nem lelkes, miközben ezt olvassa, annak nincs szíve – ha egyszer ezek a műszívek még jobban tökéletesednek, emberek milliói élhetnek hosszabb és jobb életet. (The New Yorker)

Így szokjuk meg a sétáló robotokat

Pennsylvania nemrégiben gyalogosnak minősítette a járdán közlekedő gépcsodákat. Amikor roboturaink elkapják majd a Skynet-vírust, emlékezzünk majd arra, hogy minden a legalizálással kezdődött. Akárhogy is lesz, egyre jobban meg fogjuk szokni ezeket a helyes kis automatákat. (Axios)

A metahumánok megjelenése

Itt egy új programmotor, amellyel megszólalásig élethű emberi fejeket, arcokat lehet létrehozni. Akkor leszünk bajban, ha ezek meg is szólalnak. Az emberiség nagyon csúnyán kezdi elmosni a határt a valóság és digitális csinálmányai között. (YouTube / Unreal Engine)

🌲 green

Begombázott számítógépek

Átprogramozott gombafonálból számítógépes hálózat: az ilyen címek miatt megy el az ember kedve attól, hogy science fiction történeteket írjon. (Phys.org)

Narancsáram

Úgy látszik, most zöldség-gyümölcs hírek akadtak horogra. Ebben épp arról van szó, hogy Sevillában az utcára potyogó narancsok metánjából tiszta energiát termelnek az e-kofák. (Inhabitat)

Ennyi szénbányánk maradt

A klímavédelem Nagy Sátánja, a szénbánya jövője leáldozóban. Ezen az oldalon megnézhetjük, hány szénbánya található még a Földön. (BloombergCoalCountdown.com)

Amikor a benzinkutat betiltják

A klímavédelem néha elég drasztikus lépéseket jelent. A kaliforniai Petaluma városa például nem sokat lacafacázott, hogy rászoktassa az embereket a villanyautókra: nemes egyszerűséggel egyhangúlag és azonnal betiltotta a hagyományos benzinkutakat. (Fox KTVU)

✨ interesting

Miért nem lett Horvátország a V4-ek tagja 1991-ben?

A Google fordítója segít megválaszolni ezt a tényleg érdekes regionális kérdést. (Narod.hr)

Olasz szerzetes találta fel, egyre többen használják, mi az?

Mindig mondom, sőt már írtam is róla, hogy a középkor a tudomány történetének kimagasló korszaka volt. Többek közt ekkor jelent meg az első könyv, és a szemüveg is. Ez utóbbi történetéről olvashatunk, ugorjunk csak a 13. századba! (tudas.hu)

Szívem, az emoji

Ezt nevezem én hiánypótló információnak: minden, amit a szív-emojikról tudni kell. (Emojipedia)

Egyik karjában tű, a másikban mobil

Érdekes jelenség terjed világszerte: a lelkes beoltottak vakcinaszelfit készítenek. (Curbed)

A hét videója

A mixelés csodája, avagy hárompercnyi összefüggő zene több mint 50, 1986-os popslágerből

Ha tetszett a hírlevél, ajánld másoknak is a link átküldésével:

OKÉ, AJÁNLOM.


Mára ennyi volt.

Köszönöm a figyelmet!

Don't miss what's next. Subscribe to Maholnap | Kánai András hírlevele:
This email brought to you by Buttondown, the easiest way to start and grow your newsletter.