Maholnap #19 | 🍔🧠🚰💕 McMI, zene agyhullámokra, levegőből ivóvíz és a szerelem túlmisztifikálása.
Üdv 🖐️, ez itt a Maholnap, Kánai András kommunikációs szakember és jövőkutató hírlevele.
előhang: Hogyan kommunikáljuk a tudományt?
Minap két felkészült kutató, egy biológus és egy MI-szakértő (a már szokásos, otthonról bejelentkezős/temases/zoomos) beszélgetését hallgattam a járvány körüli dezinformációkról, a hiedelmekről. A műsorvezető kérdezgette őket, hogy mit lehetne tenni ezügyben, némi antigődényes fellépést sürgetve, de szerintem az a hajó már elment.
A nagy gond, hogy a tudomány nem egyenes vonalú, egyenletes pályán mozog. Azok a jó középkori egyházi emberek, akik a modern tudományos gondolkodás alapjait lefektették, egy körforgást képzeltek el. Ebben a hipotézisnek, a megfigyelésnek, a kísérletezésnek ugyanúgy szerepe volt, mint a hipotézis finomításának. A tudomány éppen ezért nem befejezett, hanem – ha őszinte és nem teljesen profitvezérelt, akkor – sokszor ellentmond magának, vitatkozik a korábbi állításaival. Egyszer azt mondja, a maszkok nem olyan fontosak, majd látva az adatokat, azt állítja, hogy dehogynem. Egyszer azt mondja, elég két oltás, másszor azt mondja, hogy kell az emlékeztető szuri. Ezt a hétköznapi ember nem tudja elfogadni, mert nem így működik és nem ehhez van hozzászokva. Kaján mosollyal mutatja be az ellentmondást egy feliratozott, tutiszakértős YouTube-videó képében. Pedig oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló: az ellentmondás épp a tudomány működése élőben.
Ha ezt nem fogják a kormányok átadni, akkor a következő járványnál még nagyobb córesz lesz, és azon egymillió győrfipálos-merkeles plakát sem tud majd segíteni.
(A képen egy távolságtartásra felhívó mexikói hirdetés látható.)
✍️ ego, vagyis amit én írtam, mondtam, csináltam
Az 1990-es évek levegőjében benne volt, hogy ez a világ nem az igazi, és összeesküvés áll az egész mögött. A Truman Show egyedi ötletével erről és még sok érdekességről szól. Írásom az SFmag-on.
Innen kölcsönözte Zuckerberg a Facebook új nevét
A Hetekben arról írtam, melyik science fiction regény áll Mark Zuckerberg Facebook-vezér metás bejelentése mögött.
💉 covid-19, de nálam a jobb híreké a főszerep
Ha ez így van, az a járvány közeli végét jelenti: a Pfizer tablettája kitűnően teljesített a teszteken. Ez azt jelenti, hogy a megbetegedés tüneteit mutató pácienseknek öt napon át 2x3 tablettát kell bevenni, és 10-ből 9 ember kórházba kerülését akadályozza meg.
Állandóan el kell ismételni, mert fontos: igen, megfertőződhetnek az oltottak is (hiszen a fertőzések elkerülése ez az oltások célja), de például Szingapúrban is a beoltott megbetegedettek 99%-a csak enyhe tünetet mutat.
Kanadában 1 milliós mintán bizonyították be, hogy az ottani három vakcina (Pfizer, Moderna, AstraZeneca) bármelyik kombinációja biztos védelmet ad a Delta variáns ellen. Sőt, ami még fontosabb, hogy 5-7 hónap elteltével sem gyengül a három oltóanyag hatása. (Ne parázzunk az antitestek számlálása miatt.)
Ha meg már valaki kétszer oltott, ne hagyja ki a harmadikat sem. Izraelben az adatok valami szenzációs védettséget mutatnak a booster vakcinázás után.
🚀 jövő
Már a McDrive sem lesz a régi: a globális hamburgerfaloda automatizált, intelligens szoftverekkel akarja helyettesíteni a dolgozóit. Ez még a jövő, de a robotbohóc közeleg. (engadget)
A '90-es évek második fele óta figyelem a génszerkesztéssel kapcsolatos híreket, fejleményeket. Most, az mRNS-vakcinák árnyékában jön a bioforradalom, a saját génjeink szerkesztése gyógyászati céllal. Szép lesz ez a jövő, bár érdekes lesz majd megtanulni a "génszkeptikus" kifejezést. (Scientific American)
Nem, most ABBA-hagyom, vagyis nem a svéd abbatárok feltámadását ajánlom, hanem egy alig 900 dolcsis eszközt. A Crown megkoronázza a zenehallgatásodat, hiszen az agyhullámaid alapján ajánl neked zenét, miközben produktivitásod enyhe növelését ígéri. (The Next Web)
Nyugtalanító trend, hogy az egykor a szabadság ígéretét jelentő internet lassan a megfigyelés és gondosan keringetett információk zárt terévé válik. Ebben a profit>elvek képletét megvalósító techcégek és a hálás féldemokráciák tökéletes társak és katalizátorok. Először Kína, azután Oroszország, azután ki tudja. (The Conversation)
🌲 zöld
Még szerencse, hogy nem vicc, mert annak bizony erős lenne. Ki gondolta volna, hogy a nem túl nemesen csengő tehéntrágya egykor majd a megújuló energiaforrásoknál is szóba jöhet? (Arla Foods)
Ez forradalmi lesz, ha valósággá válik és elterjed. (X, the moonshot factory)
Na, ki fizeti meg a klímaválság következményeit? Félek, hogy mindannyian, de az autósok méginkább. (Portfolio)
A troli és a kamion innovatív találkozása Lübeck közelében
Az autópálya fölött húzódó áramszedő kétségkívül out of box történet. (eHighway)
✨ **érdekes**
Bár én hiszek a "szerelem első látásra" jelenségében, sőt a lelki társ "intézményében" is, ez a cikk racionalizálja a folyamatot. Az egyik legfontosabb üzenete, hogy lássuk meg a filmek és tévésorozatok által pumpált rózsaszín köd mögötti valóságot: az A-listás sztárok házassága pocsék statisztikákat mutat. (The Atlantic)
Újabb titulus: gasztrodetektív. Ezúttal a cél a garum, a római generálszósz újraalkotása a források alapján. (Smithsonian Magazine)
Viselkedj, különben posztolni fogják
Már évekkel ezelőtt mondtam egy volt kollégámnak: ne részegedj le a céges bulin, mert egy erről készült videó fegyver lehet valaki kezében néhány év múlva. Most az egész világ egy Truman Show és a White Bear című Black Mirror-epizód keveréke felé száguld. (Embedded)
Nőnek lenni a videojátékokban is nehéz
Miért gond az, hogy anatómialag más egy nő, mint egy férfi? Vicces és váratlan megjegyzés egy gamertől. (Reddit)
A hét videója
Álelőzetes a 2021-es Véres játékról
Ha tetszett a hírlevél, ajánld másoknak is a link átküldésével:
Mára ennyi volt.
Köszönöm a figyelmet!