Maholnap #16 | 🦹♂️📹👩💻🎵 Hamisító MI, virtuális youtuber, femtech forradalom és a dallamos zene halála.
Üdv 🖐️, ez itt a Maholnap, Kánai András kommunikációs szakember és jövőkutató hírlevele.
előhang: valami véget ér, valami fájni fog
Egy Facebook-kommentfolyamban valamelyik COVID-dal kapcsolatos hírhez azt írtam: a járványt orvosilag már legyőztük, a disztribúcióval viszont akadnak gondjaink. Egy ismerősöm privátban rámírt: hogy mondhatok ilyet, nem látom, hogy oltásszkeptikus, a vakcinálást elkerülő, maszkot nem hordó emberek tömegei vesznek körül minket? Nem látom, hogy a nyájimmunitás már csak egy olyan távoli szó a messzi 2020-ból, mint például a kovászolás?
Dehogynem, feleltem. Pedig alapvetően igazam volt, hiszen rekordidő alatt, adatok tömkelegével megtámogatva állíthatjuk, hogy a vírust meg tudjuk fékezni, véget lehet vetni a korlátozásokkal megbolondított, másfél éve zajló életünknek. Azonban ismerősöm rátapintott egy fontos jelenségre, és ez rémisztőbb, mint ez a picike vírus, alfástul-deltástul.
Tudomásul kell vennem, hogy a világ bizonyos értelemben véget ért, és egy másik kezdődik. Véget ért a szakértők kora, az egység (látszatának) kora. Az emberek nagy része eljutott oda, hogy csak saját magának hisz, a több év, évtized alatt felhalmozott tudás ugyanannyit ér, mint egy oroszok által működtetett álhír-oldal. Infó ez is, az is. Eközben, mert mégiscsak élet-halál kérdésről van szó, egyet nem értésünk egyre látványosabb. A közösségi média a felháborodás, a könnyű kijelentések, nem pedig a belátás és a párbeszéd fala. Pláne nem a Siratófal, hogy bűneinken keseregjünk és a csodálatos múltat sirassuk és a ragyogó jövőt várjuk. Ezért az emberiség egyre gyorsabban hasad a vélemények, hitek, meggyőződések mentén. Minden további globális vészhelyzet csak gyorsít ezen, miközben az alapokhoz kéne visszalépnünk: a másik véleményen lévő legtöbbször nem gonosz, csak közös nevezőre kéne jutnunk, nem pedig hadakozni egymás ellen. A szó, amit keresek, a párbeszéd? A meghallgatás? Még nem tudom.
Ezek nem épp optimista gondolatok, elismerem. De sokszor először a velejéig pesszimistának kell lennünk, hogy az optimizmusba torkolló megoldásokkal álljunk elő.
(A képen a látható.)
✍️ ego, vagyis amit én írtam, mondtam, csináltam
A népszerű reggeli műsorban kérdezték a véleményemet egy bizarr (számomra: teljesen természetes) hír miatt, úgyhogy egy kiadósat kommentáltam.
A kitűnő és talán nem annyira ismert sci-firől írtam a nosztalgia és az értékmentés jegyében az SFmag.hu-n.
LEM, A SZÁZAS (STANISŁAW LEM 100)
Felkérésre a zseniális lengyel sc-fi szerzőről írtam egy rövid esszét a 1749.hu-ra.
💉 covid-19, de nálam a jobb híreké a főszerep
Az amerikai szakhatóság engedélyezte a megbetegedés megelőzésére kifejlesztett kezelést.
Míg a Pfizer, Moderna és AstraZeneca vakcináiról már adatok ezrei bizonyítják, hogy hatásosak még a Delta ellen is, a J&J vakcinájáról is már jó hírek érkeztek, ezúttal Dél-Afrikából.
Pontosan ezt várjuk a tömeges vakcinázástól, ami Izlandon történt: a magas fertőzésszám ellenére a halálozások száma a mélyben.
Miért nem kell a vírusvédelem falát áttörő vírusvariánsoktól tartani? A válasz ebben a kitűnő, könnyen érthető cikkben olvasható.
Az orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint a gyermekek többsége még a hosszú COVID-ból is egészségesen felépül.
Ha valakit bosszant a szuri, hamarosan jönnek az orron át alkalmazható vírusellenes szerek.
🚀 future
Amikor a mesterséges intelligencia hamisít
Kapj el, ha tudsz, 2. rész: az MI a hackereket megtévesztő doksikat állít elő. A macska-egér játék dimenziót lép. (Scientific American)
Teste sincs, azt' mégis milliomos
Mi idegesítőbb egy hús-vér youtubernél? Hát egy virtuális! Japánban (hol máshol?) Jegyezzük meg a virtuális youtuber kategóriáját: VTuber. És hát persze, hogy egy egyenruhás iskoláslány alakjába bújt a kis jólfésült. Japán, mondom. (Rest of World)
Víz alá kerülő Facebookról álmodom
Gyönyörű, interaktív anyag a klímaválság által fenyegetett Big Tech cégekről. Méghogy felhő(technológia)! Hullám és vihar lesz az, koma. (NPR)
Ez az egyik legizgalmasabb trend, amelyben a technológia és a társadalom találkozik, kezet fog, és szerződést köt. A Femtech keretében olyan eszközöket, megoldásokat fejlesztenek, amelyek a nők egészségét támogatják. 50 milliárdos piacról és az emberiség felének jólétéről van szó. (És mivel a családban a nők hozzák az egészséggel kapcsolatos döntések csaknem 90%-át, így már mindenkit érint.) (Techonomy)
🌲 green
Őrült spanyolok: 10 kilónyi mag megy a drónokba, és high-tech módon végzik az erdőtelepítést. A cég neve Dronerocia, amely úgy hangzik, mint egy robotok birodalmában basáskodó androidlány. (Dronecoria)
Nem írtam el, a "hulladékból bármit" mozgalom most az célozta meg, hogy a műanyagból nyerjük ki a vanillint. (Live Science)
Drónokkal szabályozni az időjárást? Nem elképzelhetetlen, hiszen a pici, de ambiciózus emírségről beszélünk. (Interesting Engineering)
A címben mindent elmondtam, a horoszkópos menüt leszámítva nagyon okos kezdeményezés. (Treedom)
✨ interesting
De mi történt a dallamos zenével?
Először a Hans Zimmer-féle, khm, filmzenénél éreztem, hogy ez nem az a dúdolható, morricónés-johnwilliamses irányt viszi. Azután ott a kortárs popzene, a maga sok ismétlésével és együgyűségével. A cikk konkrétan bemutatja, hogy a dalok tényleg dallamvesztésen mennek át. (Yuval Shrem)
Elon Musk vs bárki a Twitteren
Zseniális szabadszájú techprófétánk nem ismeri a "ha hallgattál volna, okosabb maradtál volna" mondást. Klassz kis összefoglaló a Tesla CEO-jának twitterkedéseiből. (Vanity Fair)
A kifejtősebb választ a brit Leeds egyetemének emberi viselkedés és társadalmi fejlődés összefüggéseit vizsgáló tanárától, kutatójától, Steve Taylortól halljuk. (Alapblog)
Egyre gyorsabban élünk, ezt elszúrtuk rendesen
Gyors internet, gyors autók, gyors válaszok, a türelem már nem erény. Jó megállapítások az emberiség modern életének egyik rákfenéjéről. (Nautilus)
A hét videója
A bárányterelés felülről, gyorsítva bizony nagyon szép látvány.
Ha tetszett a hírlevél, ajánld másoknak is a link átküldésével:
Mára ennyi volt.
Köszönöm a figyelmet!