Maholnap | Kánai András hírlevele

Subscribe
Archives
May 31, 2021

Maholnap #13 | Alvóimplantátum, bolygóbarát cégek, zabálástilalom és magyar nők az elektronikus zenében

Üdv 🖐️, ez itt a Maholnap, Kánai András kommunikációs szakember és jövőkutató hírlevele.



előhang: a vakcinahierarchia

Ha csak egy gyártó állt volna elő működőképes vakcinával, akkor egy logózott aranytrónuson hordoznák körbe a cég CEO-ját, mint a Koronavírus Legyőzőjét. (Játsszunk el a gondolattal, hogy ez mondjuk az AstraZeneca.) Így viszont, hála a versengő kapitalizmusnak, hamarabb véget érhet a járvány, mint azt eredetileg sok szakértő jósolta. Viszont a COVID teremtette számtalan neologizmus között feltűnt a vakcinahierarchia meg a vakcinasznobizmus is. Hát hogy lehet – kérdezték az állam összevont szemöldökű erős emberei – hogy az istenadta nép csak úgy válogat, mint a Lidl zöldséges (lédig) pultjánál? Miért e mindenre elszánt sorbanállás, amikor a jóféle kínai úgy ömlik az országba, mint nyáron a meleg légtömegek?

Erről nekem egy elfeledett néhai humorista, Somogyi Pál egyik írása jutott eszembe, amelyet nagyon-nagyon rég olvastam. Ebben valamelyik állami szerv nem érti, hogy egyes filmek iránt miért kiugró az érdeklődés, más alkotásokat meg a kutya sem érdekli. Talán a marketingben lehet a baj, gondolják, és kísérletbe kezdenek: az egyik moziban vetíteni kezdenek egy nyugati, világvégéről szóló akciófilmet. A másik moziban műsorra tűzik “A tiszta férfiúság” című magyar filmet. Hogy, hogy nem, előbbi filmre tódulnak a tömegek, pedig vízzel és patkányokkal árasztják el a nézőteret, míg a nem nyugati film mellé ingyen vacsora is jár, de egy-két emberen kívül más nem téved a moziba.

Ennyi a tanulság a mozibajárás és vakcina kapcsolatáról, meg arról, hogy nincs új a Nap alatt, legfeljebb a napszemüveg. (Szerkesztés: nem, még az is retró.)

(A képen a vakcinákkal kapcsolatos egyik mém látható.)


✍️ ego, vagyis amit én írtam, mondtam, csináltam

Ezúttal két program, amelyben szerepet kaptam:

Margó Irodalmi Fesztivál: 2021. június 13-án délután Baráth Katalin íróval fogok beszélgetni frissen megjelent science fiction regényéről a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

HR Fest Lupa: 2021. június 24-én a jövő munkájával kapcsolatos kérdésekről fogok előadni a Lupa Beachen.

💉 covid-19, de nálam a jobb híreké a főszerep

Hétről hétre jönnek a hírek a Pfizer- és a rútul az út mellett hagyott AstraZeneca-vakcina hatásosságáról. Itt van például ez.

Miközben az indiai variáns miatt emelkedett Nagy-Britanniában az esetszám, az adatok alapján kijelenthető, hogy a Pfizer és az AstraZeneca oltóanyaga csökkenő hatásossággal, de működik ebben az esetben is.

Miközben az éltanulónak számító Izraelben 0,02%-ra, a járvány kitörése óta legalacsonyabb szintre csökkent a pozitív esetek száma, a világ lakosságának 12%-a már legalább egy oltást kapott. Csak ezzel az oltási sebességgel is 2022. márciusára a világ lakosságának 70%-át sikerül immunizálni (és a vakcináció sebessége most fog csak felpörögni).

🚀 future

Implantátum segíthet, hogy kitűnően aludhass

A kék fény nem barát, hanem ellenség. Ne nyomogasd az ágyban a telefonodat, az a bútordarab nem arra való! A rossz alvás nagyobb globális gond, mint a latin zenék térnyerése - most egy amerikai egyetem és a katonaság kutatórészlege arra keres megoldást, hogy kipihenten ébredhess. Na jó, egyelőre nem te, csak a US Army. (Northwestern University)

CodeMiko, a virtuális streamer

A 30 000 dolláros mozgásérzékelős ruha az egyik alapfeltétel, hogy nekünk is legyen Miko-nk (nem István!), aki /amely azután ötvözi a filmtrükköket és az élő adást. A technológiában rejlő lehetőségek páratlanok, például elképzelhető, hogy nemsokára a fél világ japán szépfiúk és -lányok bőrébe bújba lesz csak hajlandó a világot jelentő laptopkamera elé ülni. (GINX Esport TV)

Egy retúrt kérnék a világűrbe!

Ha elég pénzünk van, indulhatunk a licitversenyben Jeff Bezos űrhajójának még szabad székéért. A hírben a trend az érdekes: az űrrepülés költségeinek magáncéges leszorítása vajon tömegtermékké teheti-e a jövőben az űrutazást? Tippem: nem, mert a brit turisták inkább a könnyű szeszt és ricsajt fogják választani valamelyik görög szigeten, ahol az angol reggeli is gyakoribb, mint a Blue Origin fedélzetén. (The Verge)

Génmódosított egyiptomi csípőszúnyogokat engedtek szabadon az USA-ban

…reméljük, ez retrospektíve nem majd a következő járvány előhangjának fog tűnni, lásd denevérek Kínában. (Scientific American)

🌲 green

Így válhat céged bolygóbarát szervezetté

Igen, erre is létezik startup, ráadásul az elég menő .eco kiterjesztésű URL-lel. (Inhabit)

Öreg, ne öregedj

A termékfejlesztés zöld iránya a -mentesség kifejezés használata, ahol a kötőjel elé sok ellenséges szó odafér. Ez az amerikai cég viszont tényleg elképesztően kevés alapanyagból gyárt kozmetikumot, és 72 óra alatti mini-fiatalítást ígér, ami jobban hangzik, mint Az Indiana Jones és az utolsó keresztlovagban a Szent Grál hatása. (Saro de Rúe)

Annyit szedhetsz, amennyit megeszel

A kínai hatóságok olyan okos törvényt hoztak, amely megtiltja az ételpazarlást. A jogszabály egyik érdekes területe, hogy fel akarja számolni a koreaiaktól induló, de a kínai vloggervilágban is népszerű élő láncevést, a mértéktelen zabálást, a kaja látványos megmaradását és a levideózott hányást. (AgFunderNews)

Tágra nyílt szemek a madarak védelmében

Tudósok egy csoportja olyan fémszemeket fejlesztett, amelyeket bójára illesztve távol lehet tartani a tengeri madarakat. A hálók miatt van erre szükség, a belegabalyodott állatok látványa szívszorítóbb látvány, mint a Bors címlapja. (BBC)

✨ interesting

Nők a DJ-pult mögött

Ki mondta, hogy nők nem keverhetik a bakelitet? Én nem, biztosan az tett ilyet, aki elhitte, hogy jó ötlet, hogy férfiak vezetik a világot. Nagyon jó interjú két magyar elektronikus zenésszel, akiket egy ideális világban nem illetnénk a “női előadók” címkével. (Kortárs Online)

A végtelenbe és tovább

Az emberiség legmesszebbre jutott eszközeként még mindig sugároz jeleket a Voyager-1 űrszoda. Ez az emberi mérnöki tevékenység csodája, nem az iPhone. (The Register)

Kis lak a híd alatt

Az emberiesség kreatív megnyilvánulásaként a kaliforniai Oakland városában speciális menedékkuckókat, közösségi épületeket hoztak létre a hajléktalanok számára: pizzasütőt, miniklinikát, piciny mesevárost, hogy a fedél nélkül élők újra embernek érezzék magukat - nem én sírok, te sírsz. (The Guardian)

Ezt csinálta a számítógép a testünkkel

Minden technológiai újítás sokféleképpen hat ránk: egyéni, társadalmi, morális szinten. A cikk azt taglalja, milyen újfajta, szó szerint veendő fájdalmat zúdított a komputer megjelenése az életünkre. A sörhas után logikusan a PC-hát következik. (Vice)

A hét videója

Játssz a hologrammal!

1 Header Sequence_Oscar_Medium.mp4 from Microsoft Design on Vimeo.


Ha tetszett a hírlevél, ajánld másoknak is a link átküldésével:

OKÉ, AJÁNLOM.


Mára ennyi volt.

Köszönöm a figyelmet!

Don't miss what's next. Subscribe to Maholnap | Kánai András hírlevele:
This email brought to you by Buttondown, the easiest way to start and grow your newsletter.